02/07/2024
Ilukát húsz évesen ismertem meg, ő akkor olyan 45 lehetett. Te**es asszony, egyszerű hajjal, inzulinnal, és rezisztenciával, többgenerációs falusi házzal, benne a szüleivel, no meg a férj szüleivel, veteményessel és a városban egy könyvelői munkával. Iluka mindig összeszedett volt. Egyszerű ruhákban járt, semmi flancolás, és mindig mosolygott.
Mosolygott akkor is, amikor a krumplit ásta, és akkor is, amikor a szobafestőknek főzött húsz személyre ételt. Mosoly volt az arcán, amikor a férj a kocsmában volt, és akkor is, amikor a férj mellett lépkedve amaz, a fiatal nőket méltatta nem rejtve véka alá a csodálatát.
Olyankor néha odaböktem, Pista bátyám, nem vagy te egy kicsit görény? De csak vihogás érkezett. És persze ivott, és csajozott, mert munka az nem volt, hiszen a villanyszerelők élete nehéz. Helyette volt Iluka, akinek könnyű, mert az életet vitte a hátán, és csak néha volt kisírva a szeme.
Sokszor nem értettem, hol a francba rejtette el Iluka a mackós férfit, a szerelmest, aki él hal érte, aki imádja minden lépését, és hálás az égieknek, hogy van neki egy ilyen asszonya. Mint az Iluka. Aki hajnalban kelt, aki kaját készített az anyóséknak, lefőzte a kávét, majd gondosan felöltözött, mert jött a busz, és a könyvelés bizony nem várhat. Majd boltba rohant, és haza, mert főzni kell, meg ásni és kapálni, a tyúkot etetni, vagy épp az idős szakaszt orvoshoz citálni. És így élt Iluka. Mosolyogva. És nem szólt, amikor tehénnek hívta a hitves, helyette zavartan mosolygott. Nem szólt akkor sem, amikor a falu már tudta, a vékony szőke a kocsmából elrabolta a férj szívét, de csak titokban. Akkor sem szólt, amikor temette az anyósékat, és a sajátját, csak számolt napestig, összeadott és kivont, hogy jusson is, meg maradjon, hiszen az élet megy tovább.
Iluka nem szólt. Csak kiszolgált és szolgált, mosolyogva, néha titokban sírva, inzulinnal és rezisztenciával, dagadó lábbal, és fájdalmakkal. Iluka hamar elment. Nem várta meg a mackós férfit, a szerelmest, aki él hal érte, aki imádja minden lépését, és hálás az égieknek, hogy van neki egy ilyen asszonya. Mint az Iluka. És nem, nem küldte el egyszer sem a férjet a hőst, meg a szerelmest a francba, helyette mosoly mögé rejtett mindent. És csak remélni tudom, hogy egy másik világban, egy következő életben kitombolja majd magát, és kiüvölti az összes fájdalmát. (Todorovits Rea)
