Fáth Masszázs és esszenciális olaj bázis Érd

Fáth Masszázs és esszenciális olaj bázis Érd Munkám során elősegítem a vendégeim, jóllétének, azaz egészségének megőrzését, illetve

31/12/2024

👀Kedves Vendégeim🥰,

először is szeretném megköszönni🙏 nektek az egész éves bizalmatokat, hogy ilyen, olyan problémáitokkal hozzámfordultatok.

A 2025-ös évben is igyekszek tovább fejleszteni tudásomat,hogy még több eszköz álljon rendelkezésemre. 🎓📖

Mint sokan tudjátok, idén elkezdtem egy tanfolyamot 🧠👀💃, ami egyrészről a saját belső fejlődésemet szolgálja, másrészről azt, hogy még jobban tudjak manuálisan és lelkileg is segíteni a hozzámfordulóknak.

Ez a tanfolyam egy énfejlődés és egy technika is, más mint az eddig tanultak.
Jövő tavasztól már ez a fajta testmunka is meg fog jelenni a szolgáltatás palettámon.

Ahogy haladok előre a tanulmányokban egyre inkább bebizonyosodik számomra, hogy a fizikai tüneteink legtöbbször, (vagy mindig) lelki problémákra vezethető vissza.
Ebből egyenesen következik, hogy egy-egy fizikai tünetet tartósan, véglegesen megoldani sokszor csak a test, lélek, szellem hármasának együttes kezelésével lehet.

Ha figyelünk magunkra észre tudjuk venni, hogy életünket berögzült mintáink mentén éljük, mellyek egyrésze jó szolgálatot tesz nekünk, másrészük viszont gátolják életünk szeretetteljes kiteljesülését, annak minden területén.
Ha sikerülne valahogy felfedeznünk ezeket a gátló mintáinkat, azokat áttranszformálni, na az lenne az igazi változás.

2025-ben újabb tanulmányokba kezdek, melyekkel a lélek és a szellem síkján is tudok majd segíteni.
Az új technikák nevei: Újrahangolás, illetve Tranzakció analízis.

Most így az év utolsó napján ennyi elég is a jövőbeli terveimről.

Menjünk búcsúzzunk el az ó évtől és köszöntsük szeretettel a ránkköszöntő új évet.

Mindenkinek szeretetben, boldogságban, bőségben gazdag új esztendőt kívánok.

Keves Vendégeim,újabb év szaladt el velünk hihetetlen gyors tempóban.Szeretném megköszönni bizalmatokat, hogy problémáto...
24/12/2023

Keves Vendégeim,

újabb év szaladt el velünk hihetetlen gyors tempóban.

Szeretném megköszönni bizalmatokat, hogy problémátokkal, vagy csak a lazítás kedvéért engem választottatok. 🙏

A jövő évben is boldogan segítek Nektek, és természetesen a 2024-es év se múlhat majd úgy el, hogy ne tanuljak új technikákat, amikkel tovább fokozhatom munkám hatékonyságát. 👨‍🎓

Kívánok mindanyiunknak áldott, békés karácsonyt. 🙏🌲❣️

04/08/2023

Kedves Vendégeim,

a mai naptól, augusztus 20-ig, nyári pihenésem töltöm.

Augusztus 21-től, fissen, új energiákkal feltöltekezve, várok mindenkit masszázsra.

Telefonon van lehetőség előre időpontot egyeztetni.

Mindenki vigyázzon magára.

További szép nyarat mindenkinek.

Cím

György Utca 59
Érd
2030

Nyitvatartási idő

Hétfő 07:15 - 12:10
Kedd 07:15 - 12:10
Szerda 07:15 - 12:10
16:20 - 20:00
Csütörtök 07:15 - 12:10
16:20 - 20:00
Péntek 07:15 - 12:10
16:20 - 20:00
Szombat 08:00 - 21:00

Telefonszám

30/465-0542

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Fáth Masszázs és esszenciális olaj bázis Érd új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Fáth Masszázs és esszenciális olaj bázis Érd számára:

Megosztás