21/10/2022
Mindennapi harcunk
A feldolgozatlan élet újra meg újra felbugyog bennünk, megfekszi a gyomrunk. Ha úgy éled meg, hogy az élet olyan nehéz és mindenki rossz és gonosz, neked állandóan védekezned kell, vagy akár éppen hallatni a hangod, vagy az igazad kell mindig kiharcolnod, akkor gyanakodhatsz, hogy egy feldolgozatlan traumával van dolgod.
Ilyenkor mindig csak a nehézségekre koncentrálsz és másokat hibáztatsz a jelenlegi életedért. Újra meg újra felbüfögöd, mint a meg nem emésztett ételt, nem tudod engedni a gumicsontot.
Haragszol, dühöngsz, agresszív és sértődött vagy, sokszor már nem is érted miért reagálsz úgy ahogy, de ott vannak ezek az ártó energiák benned és irányítják minden gondolatod.
Nem a saját életedet éled.
Ahogy Máté Gábor mondja, a feldolgozatlan traumákat örökítjük tovább, öntudatlanul és szerintem itt van az embernek komoly fellelősége, hogy azért is muszáj feldolgoznia magában a múlt történéseit, mert különben azokat tovább örökíti. Továbbadod, mint egy vírust. Az anyatejjel szívja gyermeked magába, még meg se kellett születnie, már ott van benne, átadódott.
Ha úgy vállaltunk gyereket, hogy nem voltak feltárva és kitisztítva gyerekkorunk vagy akár egy későbbi életszakasz történései, akkor automatikusan adjuk tovább a sorsot.
Igen sorsot, mert mindaddig, amíg nem tárod fel, addig sors marad, vagyis kényszerpályán tart téged, vagyis lényegében irányít és áthatja a döntéseid.
A karmikus működés határoz meg, úgy reagálsz, mint gyerekkorodban. Amikor gyerekesen reagálsz, mindig így van, amikor nem fogadod el a másik véleményét, amíg kihátrálsz, amíg ellenkezel, vitatkozol, amíg falakat húzol fel. Amikor nem a másik megértésére törekszel. Amíg nem a másik érdekel, amíg csak a saját igazadat szajkózod.
Aztán eljutsz oda, hogy már évekig dolgoztál magadon, megtanultál a sok terápia, az önmunka után önmagad lenni és kiállni magadért. Ezt elkezded gyakorolni, de még nem igazán érted az új működést, mert még nem annyira tudatosan alkalmazod, hiszen még csak tanulod az új éned, mint a gyerek a mászást.
De gyakorolsz. Gyakorlod például azt, hogy hogyan kell nemet mondani.
Még nem vagy kész, de rendkívül nagy lesz az önbizalmad és azt hiszed, te már tudsz járni. Na akkor szokott az történni, hogy az első adandó alkalommal egy adott konfliktushelyzetben szembejövő kapja tőled azt, hogy ott és akkor nagyon kiállsz magadért. Sokszor látom azt, hogy ilyenkor nagyon büszkék tudunk lenni magunkra, de közben nem vesszük észre, hogy poroltóval oltunk el éppen egy gyertyalángot.
Ott van a kezedben már a technika, az eszköz, de igazából még nem tudod jól alkalmazni, hogy mikor és főleg, hogy kivel szemben hogyan használhatod. Ilyenkor történik az, hogy olyasvalaki kapja tőled a pofont, egy olyan szituációban állsz ki magadért, ahol igazából arra nem és főleg nem úgy lenne szükség. Akivel szemben ezt megteszed, ő nem az apád, nem az anyád, nem az, aki téged bántalmazott, de te mégis őt behelyettesíted és durván lefújod.
Fitogtatod az erőd, mint valami mutatványos.
Túlreagálod és túlzásokba esel. Nem veszed figyelembe, hogy ki van ott. De ez sajnos sokszor elkerülhetetlen, hiszen az új énedet most gyakorlod.
Minden trauma az életünkben, amiben úgy éreztük, hogy érzelmileg egyedül hagytak bennünket. Ahol magányosak, kiszolgáltatottak voltunk.
Ahol úgy érezted, nem voltál fontos. Ahol nem vettek figyelembe téged. Tehát nem kell ahhoz egy trauma, hogy megerőszakoljanak, hanem minden érzelmi erőszak, amit akként élsz meg, ahol tehetetlen voltál. Ahol nem hallották meg a hangod.
Itt él bennünk a belső gyermek, aki traumatizált.
Menj vissza, beszélgess el vele és főleg, mondd el neki, hogy itt van már, felnőtt és képes változtatni az életén. Tanítsd meg neki, hogy most már beavatkozhat az életének a folyásába és nem kell tovább haragudnia a világra.
Ami a múlté az a múlté, a múltat elengedni nem lehet, de együtt élni, körbeélni és benőni igen. Felejteni és elfogadni igen.
Mindannyian éltünk át traumákat. Csak a második világháború miatt, itt különösen Európában nincs olyan család, aki ne lenne traumatizált és az a generáció, aki akkor született, annak a gyerekei vagyunk mi és a nálam valamivel fiatalabbak, akik már családban élnek. Mi mindannyian még ezt a generációt nyögjük.
Az a szabad ember, aki tudatosan él és aki tesz a változásért.
Tanulsz újra egyenes gerinccel és nem behúzott fejjel és felhúzott vállakkal, félelmektől mentesen járni és ez jó.
Csak közben vigyázz és ügyelj a saját áldozataidra, mert most már te vagy a harcmezőn.
Namaste
Brávácz Alexandra
