Mindig jót mosolygok, amikor valaki azt mondja: "Szerencsés vagy, neked könnyű!" Nem volt az. Nem gazdag, befolyásos családba születtem, földműves családból származom. 7 évesen kezdtem dolgozni, mert akartam valamit. Napszámosként, kukoricatörés volt az első munkám. De elértem amit akartam, 1 napi béremből megvehettem a 2 hörcsögöt és a terráriumot, amire annyira vágytam. Ez tetszett. Rákaptam a munka ízére. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, mert engedték, hogy gyerekként önállóan pénzt keressek. 16 éves koromig a földeken dolgoztam, paraszti munkákból vettem meg magamnak a 'bármit'. A középiskolában már gyakorlatilag önellátó voltam, amíg az osztálytársaim a hétvégéken és nyári szünetben pihentek, nyaraltak, buliztak, addig én pénzt kerestem. Bevallom, azért a tűző napon és porban dolgozni 8-10 órát eléggé megterhelő, még gyerekként is, ezért már nagyon vártam, hogy 16 évesen diákmunka szövetkezetekhez regisztrálhassak. Nem válogattam, elvállaltam szinte minden munkát. Árufeltöltő voltam, szórólapoztam, áruházban takarítottam a polcok alját ha kellett. Az irodai munkák, az adminisztráció, a telemarketing, az értékesítés és üzletkötés szerelemese lettem. Suli után még 6 órás állást vállaltam. Hétvégenként önterápiám részeként (a nagyon komoly önútálat és az önbizalomhiány leküzdésére) fotomodell felkérésekre mondtam igent. 2006-ban Budapestre költöztem, szintén a business világában láttam a jövőm, de nem ismertem a várost, nem ismertem itt senkit. Hirtelen nem is volt olyan egyszerű kitermelni az albérlet árát és bizony volt, hogy nemigen maradt pénzem ételre, hetekig krumplit krumplival ettem. De büszke voltam arra, hogy önálló vagyok. Pár forinttal a zsebemben ugyan, de legalább önálló :D
Néhány évvel később már irodavezetőként, marketingigazgatóként dolgoztam, mégis teljesen más irányt vett az életem. Szabadidőmben, a fotózások mellett először tv műsorokban voltam 'tapsoló' a közönség soraiban, majd statisztaként, később kiemelt statisztaként, végül színésznőként is kaptam felkéréseket, magyar és hollywoodi filmekben, sorozatokban, reklámfilmekben is. 2012 januárjában ’Blikk szépe’ lettem, majd ’CKM címlaplány’ ezután ’Playmate’. Művészi aktmodellként nemzetközi sikereket könyvelhettem el. Végre kezdtem elfogadni a testet, amiben élek. A fotózások száma exponenciálisan megugrott, ezzel egy időben TV-s műsorvezetőként kezdtem dolgozni. Két évig TV-s műsorvezetőként dolgoztam, emellett sok rendezvényen vállaltam műsorvezetést. Majd a számtalan cikknek és a sok ruhátlan megjelenésnek köszönhetően közszereplőként egyre többen kértek tanácsot tőlem, főként plasztikai sebészeti kérdésekkel kapcsolatban, így hát közkívánatra beleástam magam a témába, 2011-ben Magyarország első plasztikai szaktanácsadója lettem. Celebként a jótékonysági rendezvényeken való részvételem által én is nagyon feltöltődtem, empatikussá és érzékennyé váltam, ahogy viccesen szoktam mondani, ilyenkor "karma-pontokat gyűjtök a kuponfüzetembe". A plasztikai szaktanácsadás is ilyen küldetés volt számomra, sokezer embernek segítettem 12 év alatt a teste-lelke megújításában, amiért én nagyon hálás vagyok, leszek. Imádtam ezt a hivatást, 2023 áprilisig. Merthogy 40 éves lettem és bizonyos tragédiák hatására elhatároztam, hogy márpedig most magamra koncentrálok, mert rádöbbentem, hogy az élet mennyire törékeny és illékony. Kicsit lelassítok, visszavonulok egy zöld, félreeső kis tanyára, ahol igyekszem minimális ökolábnyomot hagyni magam után és amennyire lehetséges, önellátóvá válni. Boldog szeretnék lenni, imádott Kedvesem, édes Mátkám oldalán. Hosszú, göröngyös út vezetett el idáig, sok időt és energiát használtam fel arra, hogy olyan életet élhessek, amire áhitoztam. Még nem értem el ugyan, de már karnyújtásnyira van a cél, tekintetemet a célszalagra szegezem. Befelé szeretnék figyelni, megérteni, megélni, megszemlélni dolgokat, rácsodálkozni az élet szépségeire, az őrült hajsza, a stressz és az állandó rohanás, szereplés helyett. Ha a lelki folyamatok megváltoznak, az hatással van ránk és minden másra is a környezetünkben. Alig várom, hogy azt a rakás könyvet, amit felhalmoztam az évek alatt, elkezdhessem olvasni. Nyitott vagyok a tudományra és az ezoterikus szemléletmódra is. Minden játszik, aminek hasznát veszem, ami pozitív energiával tölt fel. Személyiségemet fejlesztem, folyton tanulok majd valamit, igyekszem megteremteni önmagam legjobb verzióját!