27/11/2025
Ismersz olyan embert, aki minden adottsággal rendelkezik a változáshoz, mégis évek óta ugyanott toporog?
Lehet, hogy ha mélyen magadba nézel, Te is közéjük tartozol?
Nem azért, mert ne lennél sikeres – hiszen Te már sok mindent elértél. Lehet, hogy húsz éve építed a karriered, rengeteget dolgoztál azért, ahol most tartasz.
Lehet, hogy közép- vagy felsővezetőként dolgozol, ahol napi döntések, határidők, csapat, és nagy felelősség terhel. A külvilág szemében minden okod megvan a büszkeségre: elismernek, megbíznak benned, biztos egzisztenciád van.
De közben iszonyúan leterhelt vagy. A telefonod szinte soha nem némul el, hétvégén is a fejedben járnak a feladatok. Sokszor úgy érzed, hogy 7×24-ben rendelkezésre kell állnod – mindig történik valami, amihez Te kellesz. A munka beszippantott, és bár tudod, hogy jól végzed, egyre kevesebb idő jut önmagadra, a családodra, a pihenésre.
És közben belül ott motoszkál valami. Egy halk, de kitartó gondolat, amit próbálsz elnyomni: „Ez már nem az, amit valaha akartam.”
Nem a pénzzel, nem a státusszal van baj – hanem azzal, hogy már nem leled benne önmagad. A napjaid kiszámíthatók, a döntéseid helyesek, de a lelkedben egyre erősebben érzed: valami hiányzik. Valami, ami régen ott volt – a lelkesedés, a szenvedély, a szabadság érzése.
Van, amikor nem a körülmények tartanak fogva, hanem a gondolkodásmódod.
Lehet, hogy Te is gyakran mondod magadnak:
„Majd ha kicsit nyugodtabb lesz a helyzet, akkor átgondolom.”
„Most nem lehet váltani, túl sokan számítanak rám.”
„Nem hagyhatom itt a csapatot, a projektek még nem futottak ki.”
És ezek mind igaznak is tűnnek – de valójában csak meggyőző indokok arra, hogy ne kelljen lépni.
Nem a munkahelyed, nem a főnököd, nem is a gazdasági helyzet tart ott, ahol most vagy.
A gondolkodásmódod az, ami visszatart. Mert azt tanultad, hogy a biztonság a legfontosabb.
Hogy a jó állás, a biztos fizetés és a felelősség egyenlő az elismeréssel.
De mi van akkor, ha a biztonság, amit eddig építettél, valójában csak egy megszokott keret, ami már régen szűk neked?
A legtöbb ember nem azért marad ott, ahol már nem boldog, mert nem lát más lehetőséget –hanem mert fél. Fél a bizonytalantól, a hibázástól, attól, hogy mások mit gondolnának róla, ha egyszer csak másik irányt venne.
És ez a félelem annyira mélyen belénk van építve, hogy már észre sem vesszük, mennyire irányítja az életünket.
Pedig a változás soha nem a külső körülményekből indul, hanem belülről. Egy felismerésből, ami először talán csak egy halk gondolat: Lehet, hogy van másik út.
Talán a Te fejedben is megfordultak már az alábbi gondolatok:
„Most már késő változtatni.”
Sokszor nem is a korodtól, hanem az eltelt évektől félsz. Attól, hogy „ennyi munka, ennyi befektetett energia után” újrakezdeni értelmetlennek tűnik. Netán azt gondolod, hogy az eddigi sok munka eredménye elvész.
Pedig soha nem a kor számít, hanem az, hogy mennyire élsz összhangban önmagaddal.
A változás pedig nem törli, amit eddig elértél — épp ellenkezőleg: minden tapasztalatod viszed magaddal.
Én is kétszer váltottam irányt az életemben, legutóbb hatvanévesen. És hidd el, soha nem késő egy új útra lépni, ha az végre rólad szól.
„A biztonság az alkalmazotti létben van.”
A legnagyobb bizonytalanság ott kezdődik, ahol más dönt helyetted. A valódi biztonság nem a pozícióból jön, hanem abból, hogy Te irányítod az életedet.
Ezért is a mottóm: Légy a saját életed ura!
„A vezetői státusz egyenlő a szabadsággal.”
Ha valaha hittél ebben, valószínűleg már tudod, hogy nem így van. A felelősség nő, de a mozgástér egyre szűkül — és lassan észre sem veszed, hogy a státuszod vált a legszorosabb láncoddá.
Aztán van az a nap, amikor jön a felismerés. Reggel a tükörbe nézel, és nem ismered fel azt az embert, aki visszanéz rád. Mert ugyanaz a megjelenés, ugyanaz a mosoly, ugyanaz a rutin – de belül valami megváltozott.
Nem arról van szó, hogy nem bírod tovább. Egyszerűen csak már nem akarod így folytatni. Nem akarsz minden nap rohanni, megfelelni, bizonyítani, miközben egyre távolabb kerülsz attól, aki valaha voltál.
És lehet, hogy ez a felismerés eleinte csak egy apró, halk gondolat:
egy sóhaj egy hosszúra nyúlt értekezlet után, egy csendes pillanat a dugóban ülve, vagy egy kora reggeli korty kávé, amikor először mered kimondani magadban: Valami mást szeretnék.
Ez a pillanat nem gyengeség. Ez az első lépés a tudatosság felé. Mert a legtöbben soha nem jutnak el idáig — inkább elnyomják a gondolatot, visszamennek a rutinba, és próbálnak nem érezni semmit.
Te viszont most már látod. És ha egyszer megláttad, nem tudod többé nem látni.
Ha már felismerted a változás szükségességét, onnantól minden apró lépés számít: egy új gondolat, egy beszélgetés, vagy bármi, amit az Univerzum „véletlenül” tesz eléd. (Például egy meghívót egy kéve estre.)
Mert onnantól már nem csak túlélni próbálsz – hanem élni.
A legtöbb ember azt hiszi, hogy a nagy döntések hirtelen születnek. Ez is előfordulhat, de általában lassan érnek meg bennünk — apró gondolatok, halk érzések formájában. És egyszer csak ott van a pillanat, amikor már nem a félelmeid irányítanak, hanem a vágyad valami őszintébbre, szabadabbra, igazibbra.
Nem kell azonnal tudnod, hová vezet az út. Csak azt, hogy nem akarsz ugyanott maradni.
Mert amint kimondod, hogy „elég volt”, már meg is tetted az első lépést. Onnantól a világ másképp reagál rád: megjelennek új emberek, új gondolatok, új lehetőségek.
Minden apró döntésed egy üzenet az élet felé, hogy készen állsz.
Talán csak egyetlen csendes reggel kell hozzá, amikor leülsz a kávéddal, és nem a következő határidőn jár az eszed, hanem azon, hogy mikor érezted magad utoljára igazán élőnek.
Mert a változás nem a naptárban kezdődik, hanem benned. Egy döntésben, amit senki nem lát, de mindent megváltoztat.
És végre eljön a pillanat, amikor a félelem ellenére is lépsz.
Akkor már elég hozzá egyetlen pillanat — vagy egy csésze kávé.
És ha eljutsz idáig, tudd, hogy nem kell egyedül végig menned ezen az úton.
Én is ott voltam, ahol most Te tartasz. Pontosan tudom, milyen érzés, amikor kívül minden rendben, belül viszont már nem. És félelmetes is.
Én is újrakezdtem – kétszer is. Legutóbb hatvanévesen. És ha valamit megtanultam, az az, hogy soha nincs késő egy új irányhoz, ha szívből jön.
Mert van tovább — csak másképp, szabadabban, tudatosabban. És ha szeretnéd, megmutatom neked, hogyan lehet elkezdeni.
Mert amikor már szinte mindened megvan – csak épp te hiányzol a saját életedből, akkor váltani kell!
Lépj be az - ÉLETVÁLTÓK FOGADÓTERMÉBE – légy tagja Te is a közösségemnek, ahol vár rád a lehetőség, hogy végre a saját életed ura légy!
Várlak szeretettel — online egy díjmentes konzultációra, személyesen pedig egy kávékóstolóra.
Spisák Veronika
az életváltók vezetője
Kiemelt megjelenítés
Belépési link:
https://www.facebook.com/groups/eletvaltokfogadoterme
