Theta healing és Tranzakció analízis konzulens

20/01/2023

A változás nehéz, félelmetes egy gyakran fájdalmas utazás, főleg kezdetben. Hisz nem tudhatjuk hova vezet, mit találunk, ha odaérunk egy-egy állomásra. Minden látnivaló új és ismeretlen. Nincs ez máshogy, akkor sem mikor önmagunkat változtatjuk meg. Visszafordulnánk félelmeinktől, aggodalmainktól vezérelve, de ahogy távolodunk régi énünktől és egyre jobban elkezdjük megszeretni önmagunkat, az utazás egyre szebb es örömtelibb lesz. Végül pedig egyszercsak homályba vész a visszaút és már egyáltalán nem is akarunk visszafordulni. Szépen lassan újjászületünk és magtanuljuk egyszerűen csak élvezni ezt, az egy életen át tartó utazást.

/Saját gondolatok/

16/12/2022

Egyszer egy nagyon bölcs ember azt mondta nekem, hogyha valaki ellenszenvet, dühöt, haragot vált ki belőlünk vagy olyat, ami felidegesit, akkor az élet általában egy tükröt tart elénk. Általában arról, amit önmagunkban sem kedvelünk, vagy amit túlzásba visszünk saját magunk kárára. Az más kérdés, hogy ez a tükör fájdalmas, bosszantó is tud lenni. Én is, úgy hiszem, mint többségünk érthető modon igyekszik ilyenkor makacsul nem tudomást venni a tükrök üzeneteiről, mint bármilyen más kellemetlenségről, amivel se időnk, se erőnk foglalkozni és rohanó világunkban valóban könnyebb sokszor az ilyesmit halogatni. Na de a trükk ott van, hogy ugyanúgy, mint a rendes fali tükörrel, előbb utóbb bele kell néznünk, ha rendbe akarjuk szedni a külsőnket. A belsőnkre mutató tükör se működik máshogy, bárhogy is igyekszünk elkerülni, idővel eljöhet az idő, amikor nincs menekvés és kénytelenek vagyunk szembe nézni önmagunkkal, ha jobb életet szeretnénk teremteni.

26/11/2022

Néha nem látszik, hogy mi az, amit ideje elengedni és mi az, amiért érdemes harcolni. A mai világ rengeteg megalkuvásra kényszerít, olyannyira, hogy egy idő után észrevétlenül képesek megszokni és beletörődni. Azonban valahányszor lemondunk arról, amit a szivünk mélyén legjobban szeretnénk a körülmények vagy a másokban való csalódás miatt, lelkünk egy része belehasad. Sosem szabad feladni, ami igazán fontos. Egy életten át bánthatjuk magunkat, ha lemondunk önmagunkról. Ha viszont nem teszzük akkor boldogságot teremthetünk magunknak.

/Saját gondolatok/

18/11/2022

Válasz egy jól fizető szakmát, legyen egy jó kis állásod, legyél tökéletes feleség és édesanya vagy épp férj és édesapa, esetleg okosan válasz barátokat és még is van az életben való boldogulás receptje, vagy valójában mégsem? Társadalmunk elvárásai arra ösztönöznek minket, hogy a belsőnk helyett külső világunkban keressük lelki békességünket, boldogságunkat, ami meglátásom szerint nem szolgálja a javunkat.
Nézzük csak meg, ami mai világunkban nagyon is gyakori. Mi van akkor, ha az első mondatban felsoroltak nem sikerülnek? Mi történik, ha életünk minden biztos, kiegyensúlyozott pontja egyik percről a másikra a semmivé foszlik? Nem tudom, ki hogy van vagy volt vele, de rajtam őszintén szólva egykoron leginkább félelem, bizonytalanság lett úrrá, szétestem, megzuhantam, mint mikor egy kártyavár másodpercek alatt összedől. Ezek azok a pillanatok, mikor könnyű elfelejteni, hogy egy valamit senki sem vehet el tőlünk, csak is egy esetben, ha mi ezt hagyjuk. Ezen iromány olvasói talán, már ki is találhatták, de elárulom, mire gondolok.
Önmagunkból, lelkünkből és szívünkből merített valódi, mély belső erő, tartás az, amit mindig megőrizhetünk és fontos is, hogy erre figyeljünk. Sokunk megtanulta használni, de van aki azt sem tudja, hogyan találjon rá, hol keresse saját magában. Mindannyiunkban mégis van egy közös, hogy akár ismerjük, akár még fel sem fedeztük, attól még ott szunnyad bennünk. Ha pedig megismerjük, megtanulunk élni vele, képesek vagyunk elővenni a legnehezebb időkben is, akkor a belső erőnk és tartásunk, vagy akár a hitünk átvisz a külső körülmények adta nehézségeken és változásokon. Ez az egyik, ami igazából szükséges a kiegyensúlyozott, boldogabb élethez. Olyan időket élünk, amikor nem árt erre emlékeznünk.

16/11/2022

A változás nehéz és félelmetes. Az új kezdet kicsit olyan, mint amikor gyermeként megtesszük az első lépéseket, elindulunk az ismeretlenbe. Nem tudjuk, hogy hova jutunk, mi fog ott várni ránk. Kapaszkodókat keressünk, ha elesnénk. Néha szeretnénk visszafordulni, de nem tesszük, csak tovább megyünk. Minden lépéssel egyre bátrabbak és ügyesebbek leszünk. Az ismeretlen ismerős lesz, a félelem szép lassan elillan, átveszi a helyét a kíváncsiság és az új lehetőségek ajándéka.

12/09/2022

„Hogy látom én a theta healinget”

Mi a manó egyáltalán ez? ☺️

Ez a technika a lényeget leegyszerűsítve a tudatalattinkban lévő negatív gondolatokat, meggyőződéseket, úgy nevezett korlátozó hiedelmeket hivatott a felszínre hozni. Hogy hogyan, ellőtte tisztázni azt, hogy kerülnek azok oda?
A helyzet, hogy akaratlanul automatikusan születésünk pillanatától gyermekkorunkban az elménk szinte minden hatást, ingert, érzelmet, emlékképet, amit megtapasztaltunk válogatás nélkül elraktároz. Sőt a negatívak jobban meg is határozzák később jövőnket, mint a pozitívak. Szóval az átélt események, érzelmi és egyéb ingerek hatására automatikusan kreál az elme egy megállapítást érzelmi alapon, annak a következtetésnek sosem kérdőjelezi meg az igazságtartalmát, csak nyugtázza képletesen, hogy ez úgy van és én azt szoktam mondani, onnantól fogva az a program vagy más szóval előírás fut az elménkben életünk további részében, ha nem kezdünk vele semmit.
Mondok egy példát kicsit konyha nyelven, hogy érthetőbb legyen. Ha például valakinek a szülei sokat vitáztak hangosan és az érintett gyerekként úgy érezte kevésbé kap a felfokozott érzelmi állapottal járó haragjukból, ha csöndben marad és kvázi igyekszik láthatatlan lenni, akkor jó eséllyel keletkezik olyasmi meggyőződés, hogy biztonságosabb meghúznom magam, hallgatagnak maradnom, azaz akár nem kiállnom magamért stb. Ebben az esetben az adott előírással megvédtük magunkat akkor ott a nagyobb sérüléstől, de később valószínűleg pont, hogy ezen berögződött viselkedésünk miatt ér minket hátrány vagy akár sérelem.
Összességében a tudatalatti hiedelmek szerintem legnagyobb hátulütője, hogy az a működési előírás, ami ami egykoron szolgálta a javunkat egy adott pillanatban, szituációban az a későbbiekben gyakorta egyáltalán nincs a hasznunkra. A theta healing fő feladata nézetem szerint, hogy ezektől a javunkat már nem szolgáló, sőt önkorlátozó hiedelmektől megszabadítson minket.
Hogy hogyan, az már egy következő poszt témája lesz.😏

09/09/2022

Kedves érdeklődő!

Szeretettel köszöntelek az oldalamon.

Konzulensként személyiségfejlesztéssel foglalkozom, illetve mentális, lelki nehézségek és az ezekkel összefüggő egyéb betegségek, problémák megoldásában segítem a velem együttműködőket.
Hivatásom gyakorlása során azon dolgozom, hogy a hozzám fordulók belső és külső gátlásaik, önkorlátozó hiedelmeik megszüntetésével javíthassanak életminőségükön.
Életem során rengetegszer találtam magam olyan élethelyzetben, hogy úgy éreztem folyamatosan megakadok és sehogyan sem tudok haladni arra, amerre én szeretnék vagy egy helyben toporgok jövőkép nélkül.
Ez motivál arra, hogy legfőbb célkitűzésem mára olyan emberek támogatása lett, akik úgy érzik megrekedtek egy kedvezőtlen, kellemetlen élethelyzetben, belső konfliktusokkal teli lelki állapottal küzdenek és szeretnének ezen változtatni.

31/08/2022

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=438201341658925&id=100064071875764

A hétvégi ThetaHealing Alaptanfolyamot végzett csapat💜

Öröm volt látni, ahogy nyílnak az intuitív képességek mindenkinél és rálátnak olyan működéseikre a résztvevők, amik eddig vakfoltok voltak számukra és a háttérből irányítottak..
Azt hiszem, elég transzformatív hétvégénk volt.

Megtanultunk hozzáférni a tudatalattihoz, felszínre hozni a mélyen fekvő önkorlátozó hiedelmeket, és feloldani őket.
És ezen kívül sok-sok-sokmindent még, de ez az egyik legfontosabb a fejlődés érdekében.🙏🏻

Büszke vagyok rájuk, keressétek őket bátran, mert csodálatos segítők🥳

11/08/2022

Ezen a nyáron mélységesen megtanított az élet arra, mint segítőként, mint magánemberként, hogy a legnagyobb segítség, ha szimplán csak jó kérdéseket vagyunk képesek feltenni. Ha a kérdésekhez pedig nem fűzzünk válaszokat gyakorta azzal adunk több esélyt a fejlődésre, pozitív változásra. Hiszen ezzel arra ösztönözhetjük a másikat, hogy ne a könnyebbik utat válassza, hanem kénytelen legyen felfedezni a saját belső erejét, hangját, kitartó, önmagán való dolgozással megtalálja a saját válaszait, illetve tanulságait.
Gondolatébresztőként itt hagyom ezt a négy kérdést, amelynek az őszinte megválaszolása engem is előre vitt az utóbbi időben.
• Képes vagy fejlődni, tanulni az életed nehézségeiből?
• Milyen hatással van rád a környezeted?
• Milyen emberekkel veszed körül magad?
• Mennyire bízol saját magadban?

25/05/2022

Vajon igaza lehet? Á, nem is ilyen vagyok, de azért még rágódok azon, amit mondott, egy darabig…. 😕

Az a bizonyos negatív kritika, mely egykor engem is megviselt. Egy-egy bántó, rosszul eső mondat, amelyek nem tudtak kimenni a fejemből és napokig rágódtam rajta, amíg meg nem tanultam olyan kérdéseket feltenni magamnak, amivel könnyebben túl tudom tenni magam rajta.
Ha kapok egy engem rosszul érintő mondatot, mindig felteszem a kérdést magamnak, hogy az akitől kapom, vajon hogy érzi magát a saját bőrében, ő elégedett saját magával vagy olyan önbizalom hiányos, mint én egykoron, esetleg megvan a maga baja, problémája és ezért türelmetlen vagy ideges és pont én kerültem az útjába? Ha egyértelműen látom, hogy a másik igazából a saját fáradtságát, belső nehézségeit, kételyeit, vívódását vetíti ki rám, mert erre mi emberek nagyon is hajlamosak vagyunk ösztönösen, inkább azt nézek, hogy segíthettem, támogathatóm, ha engedi és kéri, ha nem akkor ugyan sajnálom és nem a legjobb érzés a tehetetlenség, de akkor sem az én felelősségem, ezért igyekszem kizárni őt és a gondolatait magamban, elengedni, nem hagyni, hogy befolyásolja a tetteim, elrontsa a napom.
Bármi is egy szeretem helyzete, mindig egy dolgot tartok mindenképp szem előtt, amit magamnak is elmondok mindig a következőképpen: na ide figyelj több mint elég időt pazaroltál arra, hogy mindenki kritikája visszahúzzon, az emiatt kialakult félelmeid határozzák meg a döntéseidet, az életed, kell ez neked? A saját válaszom természetesen, mindig az, hogy erre abszolút nincs szükségem többé. Szóval mindig odáig jutok, hogy nem éri meg erre időt fecsérelni, mert így is rövid az élet.
Viszont ha idegenről van szó, aki nem ismer, nem tud rólam semmit, nem járt az én cipőben, ahhoz úgy állok tudatosan, hogy majd ha átment azon amin én, akkor beszélhetünk arról, amihez véleményt fűz, de amúgy semmi köze hozzá, mint ahogy ez természetesen fordítva is igaz, nekem se az ő életéhez, ezért úgy döntők, hogy nem veszem figyelembe az illető véleményét.
Az igazság, hogy az egész egy döntéssel kezdődött, erre a hozzáállásra sokáig erősen és nagyon tudatosan kellett figyelnem, de aztán automatikussá vált. Tapasztalatom szerint sok nehézségtől, fájdalomtól tudja az ember megkímélni magát ezzel a hozzáállással. Természetesen egy percig sem állítom, hogy ez könnyű, de mindenképp megéri a beletett energiát és munkát. 🙂

20/05/2022

Annyira szeretném, de mégsem sikerül.. 😔

Mindig is szerencsésnek tartottam magam, hogy örömmel dolgozhatok, abban, amit szívvel-lélekkel szeretek csinálni. Azonban az utóbbi hetekben csak a nyomást éreztem és a teljesítési kényszert. Miért osztom meg ezt veletek kedves olvasóim, mert úgy hiszem többünk életében előfordult már, hogy habár szeretjük a munkánkat vagy a hobbinkat, de egyszer csak nem találjuk benne az örömünket. Néha pedig egyszerűbb a helyzet megoldása, mint gondolnánk.
A víz parton ülve jöttem rá, hogy habár már kezdtem kételkedni benne, hogy én továbbra is szeretem a munkám, és még mindig olyan fontos, amit szeretnék átadni magamból, igazából az történt, hogy valahogy a hajtás közepén kicsit elfelejtkeztem a legbelsőbb motivációírómról és kicsit szeme elől tévesztettem.
Az irónia az, hogy nem arról volt szó, hogy sok negatív kritika, becsmérlés ért, ami általában az ember kedvet elveszi. Nem, pont hogy az ellentettje, az utóbbi időben hála isten sokkal több biztatás, támogatás, szóbeli elismerés ért egyszerre, mint még sosem azelőtt. Persze a kis tudatalattim és maximalista részem beindult, és egyből arra ösztönzött, hogy akkor most egyszerre, gyorsan teljesíteni fogok, gőz erővel előre igyekeztem menni türelmetlenül, hogy végre nagyokat alkothassak, ha már a világ szeme rajtam, és ezzel együtt egyre görcsösebb, idegesebb lettem. 😬
Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ha ráfeszül ennyire a dolgokra, nem hogy nem sikerül elérnie a kitűzött célt, de gyakran még elkezdenek rosszabbodni a dolgok körülötte. A görcsösség elengedésében sokszor az a legnehezebb, hogy néha újra és újra meg kell tanulni, tudatosan rá kell szoktatni magunkat, másképp nem megy tapasztalatom szerint.
Szóval az elmúlt hetek tanulsága, az ha úgy érzitek hirtelen elveszitek a lelkesedéseteket, nem találjátok az örömötöket, amiben addig igen, ne adjátok fel azonnal, vonuljatok egy csendes, számotokra megnyugtató, békés helyre, hunyjátok be a szemeteket, ha úgy könnyebb és emlékezettek arra, miért is választottátok azt a munkát és azt a hobbit, vagy akár társat, és utána kérdezzétek meg magatoktól, hogy szeretem e amit csinálok és jó helyen vagyok e. Ha a válasz igen, akkor pedig nincs más dolgotok mint tovább menni az utatokon, mert nem megfelelni akarsz senkinek és semminek, hanem az ahol vagy és amit most teszel, az a szíved vágya. 😊