13/01/2026
Élni tudni kell ! Minden nőnek kívánok Kóla papát 🙂
Minden családban akad valaki, aki még nem élte ki magát – nálunk ez a nagymama. Hat éve, nagyapám halála után magunkhoz költöztettük. A szüleim szerint ez a sors bosszúja amiatt, hogy egyik gyerekük – vagyis én és a húgom – sem produkált rendes tinédzserkori lázadást.
Például júliusban, mihelyt megkapta a nyugdíját, fogta a legjobb barátnőjét, lelépett egy hétre a tengerpartra, kikapcsolta a telefonját, és csak akkor hívott, amikor elfogyott a pénze. Anyám majdnem megőrült, végül el kellett mennünk értük. Apám közben csak röhögött, és megkérte az anyóst, hogy legközelebb egyszerűen vigye magával őt is.
Cukorbetegség előszakaszában van, és amikor a körzeti orvos komoly arccal sorolni kezdte, mit nem ehet, félbeszakította:
– És mi lesz, ha mégis megeszem?
– Meghalhat – jelentette ki a doktor drámai hangsúllyal.
– Ugyan már! Komolyan? Vagyis nyolcvanhat évesen van rá némi esély?
Szóval: inzulint szúrunk, és azt eszünk, amit akarunk.
A sétányon férfiakkal sakkozik, és rendre legyőzi őket!
Énekel a „Vidám Öreglányok” kórusában, színházba jár, és egyetlen ingyenes városi rendezvényt vagy koncertet sem hagy ki.
Nemrég pedig szerzett magának egy nyolc évvel fiatalabb özvegy barátot. Most együtt tombolnak. Múlt hétvégén quadozni vitte, aztán vacsoránál megittak két liter házi bort, és a nappali kanapéján összebújva elaludtak a tévé előtt. Így kaptuk őket rajta, amikor visszaértünk a nyaralóból – akár egy rakás kamaszt. Így lett bemutatva a családnak Kóla papa: anyám tátott szájú döbbenetének, az unokák hitetlenkedésének és apám szűnni nem akaró röhögésének közepette.
Imádom a nagymamámat – pozitívabb és energikusabb, mint a legtöbb fiatal ismerősöm. Szereti az életet, és tudja, hogyan élvezze. „Ugyan, mennyi van még hátra?” – válaszolja mindig anyám örökös „Mama, hát ezt hogy lehet?” felkiáltásaira. Én is ilyen öregkort szeretnék.
Alsu Gilmutyinova
