20/08/2025
Milyen az érzelmileg elhanyagolt gyerekkor?
Ha olvasod ezeket a sorokat, akkor majdnem biztos, hogy neked is érzelmileg elhanyagolt gyerekkorod volt.
Mit jelent ez?
Az érzelmi elhanyagolás a bántalmazás egyik legláthatatlanabb formája.
A szüleid nem ütnek, nem vernek, nem beszélnek veled csúnyán, igazából nem történik semmi kézzelfogható abúzus, csak épp mindenre egyedül vagy, ami nagyobb nálad.
Jöhet haláleset, szakítás, csalódás, gyász, kiközösítés, trauma, költözés, válás, te nem tudsz kihez fordulni, hogy dolgozza meg veled az érzéseidet, adjon tanácsot, öleljen át, beszélgessen veled, mert a szüleidről lepattansz, mint egy falról.
Nem érnek rá, lesöpörnek az asztalról.
Ami neked elefánt, az nekik bolha.
Olyan kártyákat húznak elő, hogy katona dolog, meg hogy másnak mennyivel nehezebb, meg majd elmúlik, ne sírj, ilyen az élet, legyél hálás, bezzeg, fel a fejjel, erősnek kell lenni, stb.
Ezekkel a közhelyekkel te nyilván semmit sem tudsz kezdeni, hiszen épp megszakad a szíved, zokogsz, belezuhansz valami mély, magányos, fekete kútba, és fényt, iránymutatást szeretnél.
Telnek-múlnak az évek, és felnőtt leszel.
A világról már tudod, hogy veszélyes hely.
Hogy mások sokkal jobbak, hogy ki kell tartani, hogy az érzések a gyengéknek valók, hogy nem vagy fontos, nem vagy szerethető, hogy a véleményed, a szükségleteid senkit sem érdekelnek.
Jönnek a párkapcsolatok, egyik a másik után, de mivel nincs önbizalmad, ezért nem tudod beleengedni magad. Nem csak magadban, de a másikban sem bízol. Örökké kételkedsz, kutakodsz, várod, mikor jön a baj. Kombinálsz, kattogsz, rémült vagy, hiszen a magára hagyott gyerek ott sikít benned, és egy jó szóért eladná a lelkét, semmi mást nem akar, csak belekapaszkodni valakibe!
A gyermekkori érzelmi elhanyagolás az egész életünkre kihat.
Nehéz fülön csípni, hiszen sokszor csak terápiás környezetben jön elő, mint téma, mikor a segítő megkérdezi, hogy ki az, aki gyerekkorodban simogatott, puszilgatott, ölelgetett, ki az, akire számíthattál, aki befogadta és visszatükrözte az érzéseidet?
Van, hogy ekkor esik le nekünk, hogy amiben felnőttünk, az messze nem volt normális, hiszen valóban nem kaptunk érzelmi támogatást, hiába volt tiszta ruhánk, külön szobánk, hiába volt étel az asztalon, az alap ellátáson kívül semmi "extra" nem jutott nekünk, a szüleink nem fektettek belénk érzelmi munkát, csak letudtak minket, mint valami feladatot, amit a nap végén kipipáltak.
Megterhelő helyzet, mikor rájövünk, hogy el kell gyászolnunk mindazt, amit gyerekkorunkban nem kaptunk meg, és esetleg szembe kell néznünk a lehető legnagyobb emberi félelemmel és szorongással, azzal, hogy a szüleink esetleg nem szerettek minket, mert nem tudták, hogyan kell.
Van, aki sohasem jön rá, hogy érzelmileg elhanyagolt gyerekkora volt. Sokan abban a narratívában élik le a teljes életüket, hogy minden szép volt és jó, csak hát felnőttként nem boldogulnak, nincs önértékelésük, nem stabilak, valahogy mindig magányosnak, kívülállónak érzik magukat, de hát ennek semmi köze a gyerekkorhoz, erről csakis és kizárólag ők tehetnek.
Az érzelmileg elhanyagolt gyerekkor semmivel sem okoz kisebb traumát, mint a verés, a kínzás, vagy az abúzus bármilyen formája.
Ha a csecsemő, a kisgyerek, a tini nem kap lelki támogatást (empátiát, beszélgetést, szelíd érintést, ölelést, odafigyelést), annak beláthatatlan következményei lehetnek. Ide tartozik a depresszió, a konstans szorongás, az önsértés, a személyiségzavar, az étkezési problémák, az immunrendszer legyengülése, a szerhasználatba való menekülés, és még sorolhatnám reggelig.
Az a gyerek, aki azt tanulja meg a világból, hogy ő teljesen egyedül van, hogy ő kicsi, kevés és lényegtelen, az biztos, hogy belezuhan valamibe, ami nála mélyebb és törékenyebb.
Hogyan lehet megelőzni a bajt?
Minden gyerekkel kell beszélgetni minden nap. Sokat.
Az idegrendszerének, a hormonháztartásának, a testének és a lelkének kell a simogatás. Minden nap.
Érdeklődni kell, kérdezni, érezni, hogy mi történik a gyerekben.
Jelen kell lennie a szülőnek. Nem telefont nyomkodva, nem félvállról, nem letudva, hanem a másik szemébe nézve, hallgatva, figyelve.
A gyerek az egy kis polip, aki jön a csápjaival, és a szülőnek össze kell fonódnia vele. Ha a polip lecsúszik a szülőről, visszazuhan a tengerbe, sodródni kezd, és elnyeli a mély.
A szeretet: munka.
A legnehezebb munka a világon.
Ahhoz, hogy a szülő szeretni tudja a gyerekét, jól kell lennie mentálisan, lelkileg, mindenhogyan, mert csak akkor tud minőségi időt tölteni a gyerekkel, ha van türelme, energiája, nyitottsága, ha a gyerek felé tud fordulni, ha örül neki, ha értékként kezeli, nem pedig tárgyként.
A polip egy csodálatos és különleges teremtés.
Hogy megtérül-e a befektetett munka?
Naná!
Hát ki tudna úgy szeretni, mint a polip, akinek három szíve van?!
/Bihari Viki/
