24/03/2020
Kedves Olvasó!
Meg szeretném osztani pár gondolatomat, illetve egy ritka, megszívlelendő cikket közzétenni.
Most, hogy többet vagyok itthon, a laptopom mellett, akarva-akaratlanul látom a közösségi média posztokat, érzékelem a „közhangulatot”.
Úgy érzem most is hajlamosak az emberek a ló egyik vagy másik oldalára esni. Miről is van szó. Adott egy vírus, ami nagy fertőzőképességű, egyelőre vakcinával nem rendelkezünk ellene, és picit rosszabb indulatú mint egy szezonális influenza járvány a súlyos esetek arányát és természetét tekintve. De ha csak „picit” rosszabb indulatú, miért félünk tőle ennyire? A nagy fertőzőképessége miatt. Azért, mert gyorsan terjed, és azt a maximumot, amit az influenza 4-5 hónap alatt ér el, ugyanennyi hét alatt eléri, így próbára téve a nálunk sokkal jobb helyzetben lévő országok egészségügyi ellátását is. Ezért, leginkább embertársaink védelmére fontos, hogy amennyire tudjuk, lassítsuk a terjedést. Nagyon fontos, hogy ne „gyülekezzünk”, bulizzunk zárt helyen, ha mégis el kell otthonról menni, mert például elfogyott otthon az élelmiszer, akkor tartsuk az úgy nevezett szociális távolságot, azaz a 1,5-2 métert egymástól, tiszteljük a pénztárost, postai alkalmazottat, hogy ne lihegjünk az arcába, ha nincs paraván, akkor sem, hiszen ők különösen kitettek a fertőzéseknek. Elsősorban a gyengébb immunrendszerűek, és ezért az idősebbek is veszélyeztetettek. Viszont én 35 évesen, teljesen egészségesen iszonyatosan megbetegedtem egy influenza után, tüdőgyulladást kaptam, évekig nem tudtam visszatérni a rendes kerékvágásba. És miért? Mert túlhajszolt voltam. 2 ember helyett dolgoztam, gyakorlatilag éjjel-nappal, a betegséget lábon akartam kihordani, mondván, hogy az erős szervezetem elbírja és „muszáj”. Hát az élet megtanított rá, hogy ha a szervezetem jelez, szót kell fogadni. Az üzenetet meg kell hallgatni. Aki megbetegszik vegye most is komolyan a betegséget, a karantént most nemcsak saját, hanem más egészsége miatt is.
A másik oldalról viszont nagyon jellemző, hogy túlzásokba esnek az emberek. Számtalan idős embereket szapuló poszttal találkoztam. Persze, fontos lenne, hogy az idősek is komolyan vegyék a helyzetet, de ne ítélkezzünk mások felett. Ők elsősorban a saját életüket kockáztatják, másrészt oka lehet, ha valaki kijön az utcára, és ha tartja a szociális távolságot, kellően elővigyázatos, ez nem is hazárdjáték. Sőt megfelelő távolságtartással szerintem lényeges, hogy a szabadba is kimenjünk. Nemcsak azért, mert a napfényre az ember szervezetének szüksége van, hogy az immunrendszere jó állapotban legyen, és ez még a bevett vitaminoknál is fontosabb. Azért is, mert a test és a lélek nem szétválasztható. Ha valaki vágyik a kimozdulásra, tegye meg, de megfelelően elővigyázatosan. Ne menjen 2 méteren belül, ne menjen zárt helyre és ne tapogasson olyan felületeket, amiket idegenek is sokszor megérinthettek. Viszont amit hallottam, hogy az utcáról időseket lekiabálnak, mert a saját kertjükbe kimennek levegőzni, ez már nonszensz. Ugyanígy aki a kutyáját futógépen „sétáltatja”, hogy ne menjen ki, félelmetes. 2 hónap múlva lehet, hogy menne, de nem tud. Miért nem lehet ésszel végezni a dolgokat. Én például mivel több kutyával szoktam sétálni, máskor sem szoktam az embertársaim arcába mászni kutyasétáltatás címén. Megyek, sétálunk, ha valaki jön szembe kitérünk, ha kutyával van, az út mellett 2 méterre leültetem a sajátjaimat, megvárom míg elmennek és ennyi. Nulla kontakt, de mégis mozgás, friss levegő. Azt a lincs hangulatot, ami egyes településeken kialakult, mert kirándulók a természetbe akartak menni, szintén csak a kóros feszültséglevezetési mechanizmusok közé lehet sorolni. Nem lehetne azt kiírni, hogy mindenki viselkedjen felelősségteljesen és lehetőleg a lakott területen kívül szálljon ki-be kocsijából, nem pedig azt, hogy kotródjon haza??? Milyen dolog ez? Ellenségkeresés, az idősekben, a városiakban, sorolhatnám. Vegyük észre ez saját magunkról szól. Ha feszültek vagyunk, kijön a feszültség, de ne másokon próbáljuk levezetni, tereljük hasznosabb csatornák felé.
Végezetül azokról, akik pedig erejük felett próbálnak segíteni. Ne felejtsük, ha a másik mellé a gödörbe ugrunk nem tudunk segíteni, csak ha a gödör pereméről nyújtjuk a kezünket és a másik elfogadja. Ha nem, nem szabad mellé ugrani, mert onnan már nincs segítség az nem empátia, hanem átvesszük a depresszióját, a szorongását. Ha nem tudja fogadni a segítségünket, óvjuk a magunk egészségét, hiszen ez is kell a védekezéshez, az immunitáshoz, hogy lelkileg egészségesek legyünk. Ha az illető állapota súlyos, küldjük professzionális segítőhöz.
Ne feledjük a legfontosabb a stabilitás, hogy az a bizonyos lovat a nyeregben üljük meg, ne pottyanjunk le se jobbra, se balra.
A csatolt cikkhez pedig jó olvasást kívánok.
„Ma, az emberi történet során először, a technológia lehetővé teszi azt, hogy mindenkit állandóan megfigyelés alatt tartsunk.” Globális szolidaritás és információcsere, avagy bezárkózás? Rendőrállam vagy állampolgári szabadság? A világ jövőjéről értekezett Yuval Noa...
