02/05/2019
Hamis Értékek: Büszkeség és Gőg, Önfejű és Makacs Gyermek?
A gőgös ember azáltal érzi magát értékesnek, hogy mások fölé helyezi magát. Lefelé tapos, fölfelé nyal. A büszke ember viselkedése más, az nem másoktól, feljebbvalóktól függ, hanem saját belső értékeitől, nézeteitől és a lelkiismeretétől.
Ha a gyermeket arra szoktatjuk, hogy azért mosakodjon meg például, mert kinevetik, akkor lehet, hogy éppen büszkeségből összemaszatolja majd magát, hogy ő maga váltsa ki és ne elszenvedje azt, hogy kinevetik.
Ha félelemből (pl. a szülő szeretetének elvesztése miatti félelem), görcsössé válik, beteges mosakodási kényszer alakulhat ki. Ezért óvjuk gyermekeinket a hamis értékektől!
Értelmetlen dac, jótékony dac
A gyermekek lelki önvédelmében benne rejlik az igaz, a szép és a jó iránti örök vágyakozás. A látszatengedelmesség, mely nem belső motivációból vezérelt, megtévesztően hasonlít a valódi engedelmességhez, ám önámító és csak látszólagos békét teremt a túlságosan jó gyerekek számára. A dacoló gyermeknek inkább van bizalma a szülei iránt, hogy azok képesek megérteni az ellenszegülését. Ily módon a dac egyfajta lelki önvédelemmé válik, mely segítségével felnőttként is szembe tud majd szállni az erőszakkal és saját lelkiismerete szerint szabadon tud dönteni. A gyermek így megvéd egy olyan értéket, melyet még maga sem tud felfogni. Ez a fajta lelki önvédelem jóra fordul, és a dac magától megszünik, amint a szülő megkeresi, megtalálja és kijavítja a hibákat. Így a gyerekes makacskodás az akaraterő növelését segíti és a dac megszünésével az engedelmesség jogosan büszke öröme töltheti el a gyermeket, mely mögött igazi önfegyelem áll.
Gyógyír a látszatengedelmességre
A látszólag fegyelmezett gyermeknek hiányzik az akaratereje ahhoz, hogy megvédje magát és hogy őszintén belső indittatásból tudjon engedelmeskedni. Ezért az akaraterejét kell erősíteni. Pl. Eleinte csak nagyon rövid időre hagyjuk egyedül, mint a kisbabákat. „Elég nagy vagy már ahhoz, hogy nem nyúlsz a nagy késhez? Ugye tudod, hogy miért nem szabad? Akkor nem kell elraknom mielőtt kimegyek.” Visszajőve kifejezzük örömünket és elismerésünket, hogy nem nyúlt hozzá. Ez bátorító lesz a gyermek számára és jogos büszkeséget érezhet. Másnap mondhatjuk, hogy tegnap nem nyúltál a késhez, ma hosszabb idő múlva jövök vissza, de úgy gondolom mégse kell elraknom.” Ne legyen túl nagy a kísértés! Az öröm és a jogos büszkeség az engedelmesség és a jóság erőforrásai. Az önfegyelem gyakorlását a szülő saját példájával is megmutathatja. Mindeközben nagy bátorságra, a saját tekintélyébe vetett hitre és bizalomra van szükég a szülő részéről, ami nem egyenlő a hiszékenységgel. Tehát győződjünk meg róla, hogy valóban megtette a gyermek, amit kértünk tőle. Az egészséges bizalom és a következetesség erőt ad az önkéntes engedelmességhez.
Önfejű és makacs gyerekek
A nevelés terén pusztán az értelemre támaszkodni, vagy csak pusztán az érzelemre kevés. Az értelem segít megkülönböztetni a dolgokat, a szeretet pedig összeköt minket. Ez együttesen segít abban, hogy a számtalan formában megjelenő daccal és ellenszegüléssel megbírkozzunk. A büszkeség és az öröm boldog érzése nélkül a rendrakásnál is kifogásokat találnak vagy ellenszegülnek. „Rámolj össze úgy, hogy a papa elámuljon mikor hazaér” – ez a javaslat kezdetben könnyen sikerrel járhat. Ám később erejét vesztheti, akkor az utalás a rendrakás örömére is elég lehet. Ilyenkor: „Ki lesz előbb kész én a vacsorával, vagy te a rendrakással?” „De hiszen nálunk mindenki elrámol maga után!” Ha fontosabb a gyermek, mint a rendrakás, akkor nem tör a felnőttre a rendmánia és nem kell a gyermeknek a saját szobájában folyton rendet raknia. Az alapvető szabályok kivételeket is megengednek, melyeket kellően megindokolhatunk. Ilyenkor segíthetünk a rendrakásban. Három erőforrás segítheti az engedelmességet: a nehéz feladat varázsa, a feladatmegoldás öröme, az elégedettségből fakadó boldogság. Ha már biztosak vagyunk benne, hogy a gyerek szót fogad, akkor elég annyit mondani: légy szíves pakolj el! Ha nem rámol el, ne szídjuk, hanem emlékeztessük korábbi teljesítményeire! Vagy: „Kész az ebéd. Most fogunk enni.” A szülői példamutatás elengedhetetlen. A mániákus rendcsináló felnőttek és a rendetlenek sem tudnak a rend szeretetére nevelni. Két akadályozó tényező lehet még, a túl sok holmi, vagy hogy nincs engedelmességre szoktatva a gyermek. A túl sok holmit tüntessük el, de úgy, hogy maradjon a gyermek tulajdonában, csak a játszás jogát tegyük függővé az elpakolástól.
Jutalmazás, dicséret, elismerés, szabály
A dicséret és a jutalmazás jótékony hatású, ha olyasvalamit akarunk elérni, amit még nem kívánhatunk meg a gyermekünktől, ami még korai. A rosszkor alkalmazott dicséret, azonban a viszályára fordulhat. Elkendőzheti azt a tényt, hogy az engedetlenség veszélyes. Pl. ha egy 12 éves a piros lámpánál megáll, már nem dicsérjük meg ezért.
Fenyegetések, intelmek, magyarázatok, ígéretek
Fenyegetéssel csak a félénk gyermekeknél érünk el eredményt addig, amíg félnek, utána meggondolatlan fegyelmezetlenségbe csapnak át. Fenyegetések hatására még a fegyelmezett gyerekek is dacolni kezdenek. Tilalmak esetén felesleges az indoklás. Ha mégis indoklunk, akkor pontosan fogalmazzunk, mert a gyermek mindent szó szerint vesz és semmi sem biztos: „Ha odamész, beleeshetsz a vízbe és megbetegedhetsz. Ezért okosabb, ha nem próbálod ki.” Ha tiltásra van szükség, akkor az legyen rövid és határozott és ismételtessük meg: „Megértettétek? Mit is mondtam?” Ha nincs akkora veszély: „Látjátok, hogy ezzel megüthetitek magatokat? Vigyázzatok! Vigyázat, mély árok!” A családban ne okozzunk feszültséget azzal, hogy ellentétes utasításokat adunk a gyermeknek! Teljesen összezavarjuk ezzel a gyermeket! A saját belátás kialakulását segíti az indoklás. A figyelmeztetéseket indokoljuk meg, a felszólításokat azonban ne! ravaszabb gyerekek miért? kérdéssel bújnának ki, ebben az esetben mondhatjuk: „Ha készen vagy, akkor majd pontosabban elmagyarázom.” „ Láss hozzá és majd közben elmagyarázom!”
Idomítás vagy irányítás
Csábító és kényszerítő eszközök, a cukor és korbács elve a vágyakozás és a félelem kihasználásán alapszik. Azok a belső motiváló erők, amelyek szükségesek, nem függnek dicsérettől és jutalmazástól, azonban kikezdhetik azokat. A gyermek az önfegyelem képességének büszke megélése hatására önként teszi meg azt, amit elvárunk tőle, mindenféle idomítás nélkül. Azonban ha például a rendrakás hosszú ideig jutalomhoz kötött, akkor egy idő után már hatástalan lesz, hiába emelik a jutalom mértékét. A külső motiváció (legyen az pozitív vagy negatív) kioltja a belső motivációt. Rosszul evő gyermekeknél az „Egyél” felszólítás elengedő lehet a dac kiváltásához. Bohóckodni kezdhet a gyermek. Mondjuk azt inkább derűsen (a gyermekek jobban figyelnek a bennünk lévő érzelmekre, mint a szavak értelmére): „Már mindenki eszik.” „Hogy ízlik?” „Jól laktál már?” „Ha mindenki készen van, akkor nincs több ennivaló!” Kimondhatjuk a szabályokat.. „ Aki éhes, az rendesen eszik. Az étellel nem szoktunk játszani.” - ha mégsem eszik, vegyük el tőle a tányért teljes nyugalommal: „Már nem vagy éhes.”- nem kell félni, nem fog éhen halni, előtte még kér enni. Kivéve amikor szorong a gyermek, mert fél az anyja szeretetének elvesztésétől és ezért összeszorul a torka és nem tud enni. Szedjünk derűsen a gyermeknek a tányérjára és csak annyi figyelmet szenteljünk neki, mint a többieknek az asztalnál. A derűs hangulatú étkezésektől megjön az étvágy, ha elkerülünk minden torkoskodást az étkezések között és biztosítjuk a védettség érzését. A „Kiesztek a vagyonomból” tréfás megjegyzés a többi jól evő gyermekre, hatásos lehet, azonban a „Nézd csak mennyire ízlik a a barátodnak!” fokozhatja a gyermekben a szorongást a szeretet elvesztésének érzése miatt.
Ha a gyermek nem akar aludni az „Aludj már!” helyett, jobb ha azt mondjuk, „Maradj fekve!”, mert ez könnyebben teljesíthető. „Most egészen csöndben kell feküdnöd, de nem kell elaludnod!” felszólításra gyakran álomba szenderegnek a gyermekek, mert nincs mivel szembeszegülni. „Gyere ide az asztalhoz!”„Miért?” „Mert enni szeretnénk.” Erre a válaszra, mondhatja azt a gyermek, hogy nem vagyok éhes. Válaszolhatjuk azt, hogy „Majd megmondom ha idejössz.” „Nem hívtalak volna, ha nem lenne szükséges.” „Ebéd után folytathatjátok a játékot.” „ Lent hagyjátok a játékokat!” – ezek a válaszok elterelik a figyelmet az engedetlenségtől. A gyermek az első kis engedmény után továbbiakat akar kicsikarni, ezért keressük meg az egészséges középutat a szigor és az engedékenység között. Jótékonyan csökken az utasítások száma ha ilyeneket mondunk az egyébként önbecsüléssel rendelkező, nem idomított gyermeknek: „Tudod magadtól, vagy nekem kell elmondanom, hogy most mi történjen?” „Kétszer kell szólnom?”
Engedelmesség trükkök helyett
Az engedelmesség bizalomból fakad. A gyermek is azt akarja tenni, amit tennie kell és amire képes. Ez örömet okoz neki. A látszatengedelmesség örömtelen. A megértő szeretet mondathatja velünk: „Ügyesen és gyorsan elkészültetek, ezért van még negyed óránk, hogy mesét olvassak nektek vagy beszélgessünk. Mihez van kedvetek?” Ha a gyermek dacos, felajánlhatunk neki alternatívákat: „Választhatsz, hogy a csapnál mosol kezet, vagy a zuhany alatt?” Az ötletek gazdag tárháza nyílik meg a szeretet által. Az értelem és az érzelem együttes hatására. Vonatosdi játék után például: „Végállomás. Ugye nem kell mondani a kedves utasoknak, hogy étkezés előtt kezet szokás mosni?” A kisebbeket oda kell hozni még, ha azt mondjuk: „Gyere ide!” így megtanulja, hogy mit jelent.
Mit tegyünk dackitörés esetén?
A nyugalom és az egyedüllét ebben az esetben is hatásos lehet, akárcsak ha lázas az ember. Barátságosan elmagyarázva, hogy „Fáradt vagy” ágyba lehet dugni a gyermeket. Ha nem szidjuk bosszankodva, akkor minél kisebb a gyermek, annál gyorsabban el tudja felejteni, hogy mi bosszantotta fel annyira. Néha, azoknál a gyermekeknél, akik egyébként szót fogadnak, sikerül a gyermek figyelmét elterelni ágyba fektetés nélkül is, egy arra haladó autóval, egy felhővel, egy papírfecnivel a földön, amit felszedhet, hogy kidobjon, vagy egy tányérral, amit be kell tenni a mosogatógépbe, vagy egyszerűen elmegy kezet mosni és már nyoma sincs a dacnak. A munka gyógyító hatású lelki baj esetén. El kezdhet a felnőtt rajzolni valamit anélkül, hogy a gyermeket együttműködésre sarkalná, és talán el kezdi figyelni a gyermek, hogy mi történik. A szülő gyermekre szabott apró ötletei hatásosak lehetnek egy adott pillanatban. A tiltás a gyermeket csak rosszalkodásra, engedelmetlenségre csábíthatja akkor, amikor a gyermek egyébként is szófogadatlan.
Tilalom helyett nyugodt, barátságos hangnem sarkalhatja együttműködésre a gyermeket: pl. új kihívást állítva elé: „Vajon le tudod-e tenni a kanalat egészen halkan? Még mindig hallottam valamit, olyan halkan is tudnád, hogy te se halld meg?” „Mi már mind elkezdtünk enni.” „Vajon melyik az a legkisebb zaj, amit most meg tudunk hallani? Fülelj csak!”
Ne törjük meg a dacot!
Ha a dacot erőszakkal akarjuk megtörni, bizalmatlanságot szül, és veszélyes következményei lesznek. Pl. ha rendre elpáholják a gyermeket, visszaeshet a szobatisztaságban. Van szülő, aki még jobban dühbe gurul ettől és még mindig bünteti a gyermeket, melynek következtében be is kakilhat az ágyba a gyermek. Ettől a felnőtt még keményebb lesz, mert bekerül egy ördögi körbe és azt gondolja, hogy a gyermek bosszúból teszi, ezért még tovább bünteti és talán a gyermek nem is pisil be többet, de esténként nem mer elaludni, csak lámpafénynél és éjjel szörnyű rémálmai lesznek a benne felgyülemlett szorongás miatt. Ha a gyermeket még tovább büntetik, és pl. eloltják a lámpát, neurotikus álepilepsziás roham formájában jelentkezhet a meg nem értett szorongás. Aki nem tudja, hogy a daccal a gyermek azt fejezi ki, hogy segítségre és szeretetre van szüksége, mert bajban van, az kísértésbe esik és meg akarja törni a dacot. Rövidtávon sikeresnek is tűnhet a beavatkozás, ám a dac olyan mélyre költözhet a gyermek lelkében, ahol már elérhetetlen. Bár jót akar a szülő a gyermeknek, de szélsőséges magatartásával (elkényeztetés/túlzott erőszak) mégis károkat okoz neki. Ha a szülő valóban szereti gyermekét, akkor kész arra, hogy a hibát magában keresve, megértve a gyermek lelkében zajló tudattalan folyamatokat, új felismerésekhez jusson és változtasson magatartásán. Fokozatosan elérheti a bizalmat a gyermekével szemben, mely segítségével a gyermek és vele együtt a szülő is önbizalomra tesz szert és az ördögi kör jótékony körré válik. Nem megtörni, hanem megérteni kell a dacot. Már maga a megértés szándéka is beindítja a jótékony folyamatokat, mert ezzel a kérdéseket és a figyelmet a gyermekre irányítjuk és arra, hogy mi zajlik benne. A bosszankodás így kevésbé jut energiához. Akinek megtörik gyermekként az akarat erejét, annak felnőttként is nehezebb a saját belső motivációjának engedelmeskedni.
A dac, mint erőpróba
A dac segítségével a gyermek felmérheti, hogy meddig mehet el, hol vannak a korlátok, amelyeken belül kibontakoztathatják az akaraterőt. Az a gyermek, akinek nem jelölnek ki határokat, életveszélyes engedetlenségbe kerülhet. Az elkényeztetett gyermek ugyanúgy lelki gondokkal küzd, mint a „betört” gyermek. Ebben az esetben a jogok és korlátok egyértelmű tisztázása segít: pl. „én mindig megengedtem neked, hogy kinyisd a kaput, és most is türelmesen vártam, de hogy feltarts engem azzal, hogy játszol a kulccsal, azt nem lehet” Vagy ha a gyermek nem pakolta össze a játékait, pedig már képes rá és felkértük erre, akkor: „Nagyon örültem volna, ha rendet raktál volna. Nézd csak, ott egy labda! Hova való? Látsz még valamit? Készen is vagy.” Ha elkerüljük a felesleges tiltásokat és utasításokat, könnyebb az elengedhetetlen következetesség. Így könnyebben leszerelhetjük a dacreakciót. A gyerek fejlettségi szintjének megfelelően fokozatosan tágíthatjuk a határokat.
(Forrás: E. Platter: A nevelés mindennapi művészete)
