Reflektér - a kapcsolat műhelye

28/08/2025

Visszatérő tapasztalat, hogy a kamaszt nehéz rávenni, hogy ne csak üzenetekben kapcsolódjon, hanem valóban beszéljen - például telefonon - akár a számára fontos felnőttekkel.
(Ennek számos okát egy következő posztban összefoglalom.)

Kutatások (Leslie Seltzer és munkatársai) azt mutatják, hogy a hang - akár személyesen, akár telefonon - olyan élettani választ vált ki a gyerekben (és felnőttben is), amelyet a képernyős szöveges üzenetek, képek nem.

A személyes találkozás és a telefonhívás megnyugtató hormonális mintázattal jár, míg az üzenetküldés nem adja ugyanazt a hatást (“sőt”, tenné hozzá egy neurológus.)

A vizsgálatok az anyákra fókuszáltak, de a lényeg a biztonságos kapcsolódás. Ugyanez a közelség megélhető bármely kapcsolatban, ahol érzelmi elérhetőség és biztonság van jelen. Ilyen lehet az apa, nagyszülők, testvérek, keresztszülők, nagynénik, nagybácsik, nevelőszülők, közeli családi barátok. (Fontos, hogy a gyerek több biztonságos támaszt is megtapasztaljon az életében, így nem egyetlen kapcsolatra épül minden, hanem hálózatként veszik körül azok az emberek, akikhez fordulhat.)

A gyerekek ösztönzése a közvetlenebb kommunikációra nem csupán a példamutatáson múlik. Természetesen jó, ha hallják, látják, amikor a felnőttek akár rövidebb, szeretetteljes hívásokat folytatnak - nem csak szervezésről („hánykor, hol, mit kell intézni”) - hanem valódi odafordulással.

Ez a fajta kapcsolattartás megmutatja, hogy a telefonhívás nem elvesz az időből, hanem röviden is képes közelséget és figyelmet adni. A példamutatás mellett a közösen kialakított szabályok is sokat segítenek. Például napszakok képernyőmentessége, a lefekvés előtti pár órás „csendes időszak”, vagy az a szokás, hogy ha fontos valami, először hívásban jelezzük, és csak utána írunk, ha szükséges.

Az apró, következetes lépések sokkal tartósabb változást hoznak, mint a nagy tiltások.

Érdekes, hogy több szilícium-völgyi szülő is kifejezetten késlelteti gyerekeinél a teljes okostelefon használatot. Bill Gates például csak 14 éves kortól engedte a saját telefont, és a család közös szabálya volt, hogy az asztalnál nincs képernyő. Steve Jobs pedig arról beszélt, hogy otthon szigorúan korlátozták az iPad-használatot.

Ezek a példák azt mutatják, hogy a technológia vezető alakjai felismerték, a túl korai, intenzív képernyőhasználat károsan hat az idegrendszerre, a fejlődésre, az alvásra, az önértékelésre, a kapcsolatokra és a mentális jóllétre

Nem minden „tech-szülő” választja a tiltást; sokan inkább mértékletességet és világos szabályokat alkalmaznak. Tehát többféle, életszerű út létezik a képernyő és kapcsolattartás mederben tartására.

De nem csak a technológiai szférában gondolkodnak így. Robbie Williams például nyilvánosan elmondta, hogy 12 és 7 éves gyermekeinek nem ad telefont, mert azt romboló hatásúnak és a droghoz hasonlóan addiktívnak tartja. (Nagyon helytállóan és pontosan fogalmaz.)

Hangsúlyozza, hogy ameddig csak lehet, késlelteti a bevezetést, hogy megóvja gyerekeit a túl korai digitális bevonódástól.

Nem könnyű változtatni a berögzült szokásokon, de már egy apró lépés is elég a kezdethez.

Egy rövid, odaforduló hívás, egy közös szabály, amit tartunk; vagy egy gombos készülék, amely a kapcsolatot szolgálja. A telefonhívás nem régimódi eszköz arra, hogy a gyerekek megtapasztalják a hangban rejlő közelséget és törődést. De ha igen; a retro mindig trend lehet.

Képek: Getty Images | Scarlett Johansson
Készítő: New York Daily News Archive
Forrás: NY Daily News via Getty Images
Szerzői jog: 2002/Daily News, L.P. (New York)

Coffee dates w/ Chris Hemsworth-Mark Ruffalo Facebook https://www.facebook.com/MarkRuffalo/photos/coffee-dates-w-chris-hemsworth-also-i-got-my-phone-back-thanks-marvel/2118369435063981/

Getty Images Credit: Frank and Helena
Creative #: 96617415

02/08/2025

A legnagyobb dolgok

A pelenka elhagyása nem csupán egy új szokás megtanulása. Fontos komplex testi és kapcsolati érés egyszerre.

Egy kisgyerek ilyenkor nemcsak azt tanulja meg, hogyan jelezzen időben, hanem azt is, hogy amit érez, az számít. Hogy lehet szólni és nincs rossz következménye. Nem követi feszültség, türelmetlenség vagy ijedtség. Nincs elárasztó ujjongás, nem hívja át a szülő a szomszédból a nagynénit, hogy nézze meg, milyen ügyesen pisil ennyi idősen a bilibe a gyerek. És hogy akkor sincs baj, ha olykor csak kicsit később szól, mint ahogy praktikus lett volna ruha, ágynemű vagy szőnyeghigiénia szempontokból.

Az észlelés tanulása a gyerek adottságaiból adódik. A jelzés tanulása pedig hosszú időn keresztül zajlik, és a szülőnek nagy lehetőség, hogy jelen legyen érzelmileg.

A gyerek hol figyelmesebb, hol fáradtabb, hol aktívabb, és ez hatással van arra, mennyire tudja időben érzékelni és irányítani a testi folyamatait.

A kis előrelépések utáni jelzés nélküli vagy utáni becsurgás, kipotyogás nem „visszalépés” vagy „baleset”, tehát nem hiba.

Ezek természetes részei a folyamatnak, amikor a gyerek éppen tanulja, hogyan van jelen a saját testében.

És azt, hogyan kapcsolódik a felnőtthöz.

A pelenkáról való leválás közben sok minden történik egyszerre: testérzékelés, önszabályozás, próbálkozás, a szülőhöz, felnőtthöz való odafordulás. A felnőtt reakciója ilyenkor meghatározó; nemcsak segít egy helyzetet megoldani, hanem egyben visszajelzést ad arról is, hogy jó, hogy a gyerek jelzett, és hogy az is tényleg rendben van, ha valami még nem megy.

Amikor egy kisgyerek nem szégyenkezik akkor sem, ha bokáig eláztatta a ruháját, hanem csak szól, vagy egyszerűen átöltözik, az azt mutatja, hogy biztonságban érzi magát. A testében is, és abban a kapcsolatban is, amiben ezek a tapasztalatok történnek. Ha nagyon ijedt, szomorú vagy szégyelli magát, esetleg rejtegeti az átázott ruhát, ágyneműt, megpróbálja letagadni, ami történt, arra érdemes felfigyelni.

A szobatisztaság tanulásakor nem pusztán az a kérdés, hogy sikerül-e időben eljutni a vécére, hanem az a belülről formálódó biztonság, ami közben fokozatosan kialakul a szülők visszajelzéseiből.

Credit: Catherine Falls CommercialGetty Images
Creative #: 1141275926

16/06/2025

A szülői értekezlet titkai - feszültség és bizalom között

A gyerekek intézményeibe – szó szerint és szimbolikusan – belépni egyszerre sok mindent jelent: érdeklődést, felelősséget és gyakran egy kis szorongást is, hiszen az intézmény átvesz a szülőtől fontos feladatokat, és formálja a mindennapokat is. Most egy hivatalos találkozásról osztok meg néhány gondolatot.

A szülői értekezlet több mint információcsere.
Belépés egy közös térbe, ahol már nemcsak önmagunkat, hanem a gyerekeink jövőjét is képviseljük.

Ilyenkor gyakran régi iskolai emlékek, intézményi tapasztalatok mozdulnak meg bennünk - és sok egyéb mellett - az is ahogyan a közösségekhez, szabályokhoz, hatalmi helyzetekhez viszonyulunk.
Ezek a belső hangoltságok – ha nem is mindig tudatosak – formálják, hogyan vagyunk jelen: nyitottan figyelünk-e, kérdezünk-e, vagy inkább maradunk a háttérben. Hiszen valójában nemcsak egy helyiségbe érkezünk, hanem egy alakuló közösségbe, ahol mindenki hozza a maga ritmusát, tapasztalatát, elvárását.

Mindez sokféle érzést mozdíthat meg. A szülői szerep ilyenkor különösen összetett. Egyszerre képviselünk különböző értékrendeket, érzékeljük a környezetet és gyakran mindeközben magunkban hordozzuk az a gyerekeink kérdéseiket, aggodalmaikat is. Bennünk van az, amit ők még nem tudnak megfogalmazni. Ezzel együtt jár egyfajta felelősség és bizakodás is, ami természetesen feszültségeket hozhat, akár kimondva, akár belül.

Sokan éppen ettől a sokféle érzéstől, a konfliktus lehetőségétől tartanak vagy éppen rutinfeladatként tekintenek ezekre az alkalmakra. Mások lehetőséget látnak benne: a rálátásét a közösség működésére, hogy más szülőkkel kapcsolatba kerüljenek, megérezzék, hogyan gondolkodik az intézmény a gyerekekről. Ilyenkor talán az is felsejlik, hogy amit mi gondolunk a nevelésről, arról más hogyan gondolkodik; és ebből is születhet valami közös.

Ma már sok minden gördülékenyen intézhető online – és valóban, az információ egy része így is eljuthat hozzánk.
Amit személyesen nyerhetünk, az más természetű. Egy pillantás, egy mondat, egy felismerés: hogy nem vagyunk egyedül a kérdéseinkkel. Hogy mások is keresik a helyüket. Hogy van kihez fordulni. Hogy ez az egész közös.

Ha nem kötelezettségként, hanem lehetőségként tekintünk erre a helyzetre, egészen új tapasztalatot hozhat. Tisztábban érthetjük, mire számíthatunk majd, és mi az, amit mi is hozzáadhatunk. Kapcsolódási pontokat találhatunk, nemcsak a pedagógusokkal, hanem egymással is.

A sokat vágyott közösségi élmény itt kezdődik. Ezekben a nyitott, alakuló pillanatokban. És ha meg tudjuk engedni magunknak, hogy kíváncsisággal, nemcsak elvárásokkal legyünk jelen, akkor idővel valódi kapcsolatok születhetnek. Olyan bizalmi viszonyok, amik később kapaszkodót, támaszt, vagy egyszerűen csak jóérzést adnak – nekünk is, a gyerekeinknek is.

Kívánom, hogy kellemes és értékes kapcsolódásokkal, együttműködésekkel gazdagodjanak!

11/06/2025

Enni vagy nem lenni - és mi történik, ha nincs nálunk semmi

Van az a pillanat, amikor egy kisgyerek azt mondja a játszótéren vagy valahol útközben, távol a hűtőtől és a boltoktól: „Éhes vagyok.”

Szülőként ilyenkor gyakran valami mélyebbre is reagálunk: a saját gyerekkori emlékeinkre, a „jó szülő” belső képére, vagy arra a félelemre, hogy talán most nem gondoskodtunk eléggé, mert nincs nálunk egy falat sem.

Pedig egy egészséges, rendszeresen evő, biztonságban élő kisgyerek – nagyjából 2,5-3 éves kortól – már képes arra, hogy időszakosan elviselje az éhség érzését. Nem mondom, hogy békésen, de nem okoz kárt. (Természetesen más a helyzet, ha anyagcsere- vagy vércukorszinttel összefüggő probléma áll fenn – ezek jeleire érdemes figyelni.)

Az sem mindig biztos, hogy amikor egy gyerek azt mondja: „éhes vagyok”, valóban éhséget érez. Néha ez a mondat unalom, fáradtság, szorongás, kapcsolódási vágy. Egy-egy kérdés – „Mit ennél?” vagy „Evés előtt építsünk még egy homokvárat?” – segíthet kideríteni, mi is van mögötte.
Nem ritka, hogy a nagy igyekezettel beszerzett ételből nem is kér. Ilyenkor derül ki: nem ételre vágyott igazán.

Ha nem szaladunk el azonnal a legközelebbi pékségbe, az nem éheztetés. Ez az élet egyik helyzete, amiben benne van a hiány, a vágy, az idő; és a lehetőség, hogy tanuljunk belőle.

A gyerek ilyenkor tanulja a testét, az időt, az érzéseit. Mi pedig tanuljuk őt. És közben mindketten tanuljuk, hogy nem az azonnali kielégítés adja a biztonságot, hanem a kapcsolat: hogy valaki ott van, ért, figyel, és nem ijed meg attól, hogy most nincs kéznél semmi más csak a jelenlét, a figyelem és egy mondat:
„Tudom, hogy most éhes vagy. Otthon finomat fogunk enni.”

Ha ezekben a helyzetekben nem vágjuk el az érzelmi kapcsolatot, ha nem kap el minket a pánik vagy a bűntudat, hanem ott tudunk maradni – érzelmileg is – a gyerekkel, akkor valami igazán fontos történik.

A gyerek nemcsak azt tanulja meg, hogy lehet várni. Hanem azt is, hogy a vágy nem félelmetes. Hogy lehet róla beszélni. Hogy nem mindig teljesül azonnal, de ettől még érvényes. És hogy a szülő nem tűnik el akkor sem, ha valami most nem történhet meg rögtön.

Ez az a talaj, amiből később kinő az önszabályozás képessége. A belső biztonság. A tudás, hogy az érzések megnevezhetők. Hogy el lehet viselni a vágy és a beteljesülés közötti időt. Hogy lehet kérni, várni és közben kapcsolódva maradni. Még éhesen is.

Ezeket tudva, talán mi magunk is könnyebben viseljük a néha kifejezetten kellemetlen pillanatokat. De ha nem akarunk mindent azonnal megoldani, ezek a helyzetek nem a biztonság ellenségei, hanem a forrásai lesznek.

Nem kell hozzá sok. Egy ölelés. Egy mondat. Ha elérhető, egy korty víz. Valami, ami kapcsolatot tart.

És ha már benne vagyunk, használjuk ki: ez az a pillanat, amikor megtaníthatjuk a gyereknek azt, amit később olyan nagyon áhítunk tőle. Hogy meg tudja fogalmazni, amit érez. Hogy képes legyen elviselni a hiányt. Hogy tudjon várni. Hogy önállóvá váljon.

Nem kell hozzá tökéletesség. Csak jelenlét.

Ezek azok az apró morzsák, amik lehetővé teszik, hogy később ne legyen szükség állandó visszajelzésre vagy megerősítésre, például egy érintőképernyőn keresztül.

És ha már benne vagyunk egy lefelé tartó spirálban? Akkor se essünk kétségbe.
Van megoldás.
Tényleg.

06/06/2025

Készítettem egy külön kiadást, egy nyári szórólapot. Igen, kézzel, gép előtt ülve, mondatokkal bíbelődve. Nem azért, mert retró, hanem mert sokszor jobban esik valamit úgy megfogalmazni, hogy nem rögtön kattintható.
A reflektér nyara nem egy program, inkább egy tér; kérdéseknek, szüneteknek, nehéz és könnyű mondatoknak.
Ha úgy érzi, nem férnek bele a nyárba, vagy túl sok minden kellene bele: meg lehet állni.
Van hova fordulni és van hol levegőt venni.

03/06/2025

Pszichopedagógusként gyerekekkel, családokkal és felnőttekkel dolgozom.

Az egyik kedvenc munkamódom a

SZÜLŐKONZULTÁCIÓ.
Ebben az együttműködésben a szülővel közösen próbáljuk megérteni, mi állhat a gyerek viselkedése, érzelmi reakciói vagy tanulási nehézségei mögött.

Azt is körbejárjuk,
- mi változtatható,
- mit szükséges elfogadni,
- és milyen lehetőségek, erőforrások mozgósíthatók.

📆Néhány alkalom is segíthet megfelelő mederbe terelni a helyzetet, de sokszor a gyerekek is bekapcsolódnak a folyamatba. (Különösen, ha fejlesztés vagy az érzelmi terheltség oldása is felmerül igényként.)

Ilyenkor a szülővel előkészítjük a gyerek érkezését, hogy az számára is biztonságos legyen.

A gyerekekkel játékos formában dolgozom; életkorukhoz, sajátosságukhoz igazodva.

Pályám elején főként olyan gyerekekkel - családjaikkal, intézményeikkel - dolgoztam, akiknek fejlődése eltér az átlagtól.

Akik nehezebben szabályozzák figyelmüket, viselkedésüket. Kommunikációjuk, kapcsolataik másként alakulnak vagy tanulásukban, mozgásfejlődésükben tapasztalható eltérés.
Nagyrészt sajátos nevelési igényű gyerekekkel és családjaikkal dolgoztam. (ADHD-val, részképesség-, tanulási-zavarral vagy egyéb neurológiai, fejlődési eltéréssel élnek, autizmus spektrumon helyezkednek el.)

Az évek során azonban egyre több szülővel találkoztam, akinek gyermeke bár átlagos fejlődésmenetet követett, mégis bizonytalanságot, teljes kimerültséget vagy kétségbeesést éltek át a szülői szerepükben, gyermekük életének bizonyos területével kapcsolatban.

Úgy látom, a családi nehézségekhez nem címkék mentén érdemes közelíteni. Sokkal inkább kapcsolatokon, érzelmi működésen, közös megértésen keresztül.
Ebben tudok segíteni a biatorbágyi rendelőben. Keressen bizalommal:

Falus Ildikó - pszichdopedagógus
Családterápiás és csoportanalitikus képzésben

📧reflekter76@gmail.com
☎️06.30.95.19.214

fotó: Getty Image
Credit: South_agency #1729879217

02/06/2025

A nyár két oldala

Az iskolaév végével megérkezik a szabadság. Sok család számára ez az időszak azonban nemcsak megkönnyebbülést, hanem bizonytalanságot is hoz. Eltűnnek a megszokott napi keretek, lazulnak a szabályok, a hétköznapok újraszervezést igényelnek.

A gyerekek kikerülnek az óvodai, iskolai ritmusból, a szülők viszont gyakran továbbra is dolgoznak. A nyári szünet így nem feltétlenül jelent felhőtlen pihenést, mert logisztikai kihívást is hoznak. A táborok segíthetnek ebben, ha illeszkednek a gyerek és a család lehetőségeihez, tempójához.

Érdemes úgy alakítani a nyarat, hogy jusson minél több idő a lassú, ráérős, közösen töltött együttlétekre, amikor nem a program, hanem az van a középpontban, hogy együtt van a család. Ezek a „csak úgy együtt levések” segíthetnek kicsit lassabb tempóra váltani, amiben új élményeket lehet megtapasztalni. Ilyenkor szerencsére tér és idő nyílik arra, hogy a fotókon és filmeken látott, vágyott idilli képeket igazán át is lehessen élni.

Szerencsés helyzet, ha van kivel megosztani a feladatokat; rokonokkal, barátokkal, más szülőkkel.
De az is sokat számít, hogyan tud a szülő jelen lenni ebben az időszakban. Tud-e segíteni abban, hogy a hirtelen jött szabadság ne nyomasztó űr, hanem felfedezésre váró, kapacitálható belső tér lehessen.

Pszichopedagógusként gyakran tapasztalom: a nyár legalább annyi kihívást tartogat, mint lehetőséget. A „semmittevés” elviselése, az önértékelés új keretei, a megváltozott ritmushoz való alkalmazkodás sok gyerek és felnőtt számára nehéz. A túl sok szabadidő szorongást is hozhat; mit kezdjünk magunkkal, ha nincs feladat, nincs menetrend, és eltűnnek a szokásos kapaszkodók?

A jó hír, hogy a rendezetlenség időszakai lehetőséget adnak a belső újrarendeződésre. Hogy ne csak vágyjuk a szabadságot, hanem - anélkül, hogy elsodorna a szorongás - át is tudjuk élni.

A reflektér nyári időszaka – június és július – lehetőséget ad ránézni ezekre a témákra, valamint az intézményváltások, a beszoktatás, az iskolaérettség vagy épp az átiratás kérdéseire.
A ritmusváltás teret adhat annak, hogy az átmenetek ne csak külső változások legyenek, hanem belső érési folyamatokká is váljanak.

Fotó: Halfpoint Images@Getty Image

31/05/2025

Az előkészületek sodrásában és a jóidős programok között háttérbe szorult, hogy megosszam az örömhírt, hogy júniustól több lehetőséget kínáló helyre költözik a pszichopedagógiai rendelésem.

A cím Biatorbágy, Szabadság út 76.

A reflektér nevet kapta a műhely, ahol a külső és belső kapcsolódások minőségével tudunk dolgozni.

A két helyiséges, többféle munkamódra alkalmas térben várom mindazokat,

- akik szülőként keresnek támogatást - szülőkonzultációra.
- akik gyermeke valamilyen nehézséggel, részképesség-zavarral, hétköznapi elakadással vagy tartós akadályozottsággal él. Nekik a fejlődés-támogatású megközelítést érdemes megfontolni.

Örömmel fogadom azokat a felnőtteket és serdülőket is, akik önmaguk megértésében, a saját belső világuk és kapcsolataik tudatosabbá tételében szeretnének segítséget kapni, hogy harmonikusabban tudjanak jelen lenni saját maguk és mások számára.

Bővebb információ a hamarosan elkészülő weboldalon lesz.

Az egyéni konzultációs alkalmak 45 percesek, amiket telefonon vagy e-mailben tudunk egyeztetni. A páros, vagy családi alkalmak 90 percesek.

Az sms-t, e-mailt igyekszem munkaidőben a lehető leghamarabb megválaszolni.

Tehát elsősorban a 06.30.95.19.214 telefonszámon és - egyelőre -a
reflekter 76 @ gmail . com - e-mailcímen várom az érdeklődéseket.

Keressenek bizalommal!

25/04/2025

Hetente szeretnék egy témát megosztani, amelyek egyéni vagy csoportos munkában merülnek fel. Ezeken keresztül bepillantás nyílik a pszichopedagógia területébe, eszközeibe, szemléletébe.
Az első bejegyzés talán hosszabb, mivel több témát is érint; így lesz mit visszakeresni, átgondolni vagy akár vitatkozni vele.
Szívesen fogadok kérdést, tapasztalatot, javaslatot a következő poszthoz.

Néha egy rövid kijelentés is elég ahhoz, hogy a szakember megálljon, és újragondolja, milyen nehéz hiteles, árnyalt képet alkotni a gyerekek fejlődéséről, különösen az érzelmi és kapcsolódási működésükről. Pszichopedagógusként fontosnak tartom, hogy szakmai ismeretek segítségével nyújtsunk megértést ezekben a kérdésekben.

Sokszor szóba kerül az empatikus viselkedés, hiszen – kivéve talán az empátiamentes géniuszokat – a legtöbben azért mégiscsak azt szeretnénk, ha a gyerekeink együttérző, érzékeny felnőttekké válnának.

Ehhez azonban érdemes kicsit közelebbről megnézni az érzelmi érés folyamatát.

Létezik egy veleszületett alap, de hogy egy gyermek mikor és hogyan válik képessé mások érzéseinek felismerésére, megértésére és kezelésére, számos tényezőtől függ: például az idegrendszer érettségétől, a temperamentumtól, a szociális tapasztalatoktól, egyéni fejlődési sajátosságoktól és a családi mintáktól.

Még tipikus (átlagos) fejlődés esetén is gyakori, hogy az érzelmi érés üteme gyermekenként eltér – ez természetes egyéni különbség, nem probléma.

Léteznek azonban atipikus fejlődési utak is, melyek eltérnek a megszokott mintázattól. Ezek gyakran diagnózissal is összefügghetnek (pl. ADHD, autizmus spektrumzavar), de előfordulhatnak például sajátos érzelmi vagy szociális fejlődési jellegzetességek formájában is.

Fontos hangsúlyozni: sem az eltérő érési ütem, sem az atipikus fejlődési mintázat nem a „rossz nevelés” vagy „nem elég jó szülőség” következménye, még ha néha belül így is érezzük. A gyermekek fejlődése komplex folyamat, melyben a szülői szerep meghatározó, de nem kizárólagos.

Gyakran idézik a megfigyelést, hogy a csecsemők az anya hangjára odafordulnak, vagy reagálnak egy másik baba sírására.

Ez azonban még nem tudatos empátia, hanem automatikus idegrendszeri válasz; biológiai visszhang, amely a limbikus rendszer működésén alapul. Ilyenkor különösen fontos a gondozó (anya, apa, más közeli személy) hangja, illata, jelenléte.

Ám a gyerekek még nagyon sokáig ún. szükségletvezérelt, egocentrikus működéssel élnek, ami nem hiba, hanem természetes fejlődési állapot.

Piaget kutatásai óta tudjuk, hogy nagyjából 2–3,5 éves korig tart az az életszakasz, amikor a gyerek még nem képes más nézőpontját elképzelni.
A másik érzéseinek vagy szándékainak megértésére irányuló képességek fokozatosan fejlődnek, és jellemzően csak 4–5 éves kor körül kezdenek stabilizálódni.
Ezek finomodása, valamint az empátiás működés valódi megjelenése sok esetben csak 6–7 éves korra válik megbízhatóvá. Az affektív (érzelmi) empátia alapjai korábban is megjelenhetnek, de a másik nézőpontjának megértésére irányuló, ún. kognitív empátia ekkorra válik megbízhatóvá.
(Vekerdy többek között erre a – még klasszikus kölcsönösséget nem tartalmazó – időszakra is utalhatott, amikor azt mondta, hogy „a gyerek lerágja a szülő húsát”.)

Az empátia tehát nem egy bekapcsolható készség, hanem egy összetett működés, amihez idő, tapasztalat és biztonságos kötődés szükséges. Részben tanulható, de nem tanítható direkt módon, és nem is várható el, hogy minden esetben automatikusan működjön.

Nem az a cél, hogy érzékenyebbé tegyük a gyereket, hanem hogy megtaláljuk az utat, amin keresztül kapcsolatba kerülhetünk vele.
Ehhez olykor a szülőnek is szüksége lehet külső támogatásra, különösen 7–9 éves korig, amikor a család elsődleges hatása még meghatározó a gyerek érzelmi fejlődésére. (Ezután a kortárs kapcsolatok, másodlagos szocializációs hatások fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapnak.)

Ha ebben az időszakban a szülő érzelmileg elérhető tud lenni, kíváncsisággal, elfogadással, világos határokkal, az olyan érzelmi alapot adhat, ami később is megtartó erőként működik, például kamaszkorban. (Természetesen 9 éves kor után sincs semmi veszve, csak akkor már más stratégiák és több energia kellhet.)

A kisgyerekes időszak (0–3 év) gyakran izolált, bizonytalan; sok szülő ilyenkor érzi magát egyedül, miközben szinte egyfolytában a kisgyerekével van. Ez az ambivalencia önmagában is nehéz, de az új életszakasz kihívásai meglepően megterhelőek tudnak lenni. A szülők ilyenkor érthető módon keresnek kapaszkodót, sokszor az interneten. Ám ebben az érzékeny állapotban nehéz eligazodni a valóban segítő és a vonzónak tűnő, ám félrevezető tartalmak között.

Különösen veszélyesek a leegyszerűsítő, egyoldalú üzenetek, hogy „minden gyerek empatikusan születik, ha nem az azt, valaki elrontotta”, vagy segítséget keresve olyan válasz érkezik, hogy „az anyaság a legnagyobb csoda, örülj, hogy megélheted”. Az ezekhez hasonló kijelentések és a minden porcikájában makulátlan szülőségről és éjjel-nappal édes és szórakoztató gyerekekről szóló tartalmak könnyen önvádhoz és alkalmatlanságérzéshez vezethetnek, aláásva ezzel a szülő motivációját és a gyermekhez való kapcsolódás képességét.

Persze gyakran hangsúlyozzuk, hogy a gyerekek szeretnének kapcsolatba lépni, és hogy a biztonságos kötődés az érzelmi fejlődés alapja, mert így van. Ám ha ez idealizált formában vagy nyomásként jelenik meg, szorongást és bűntudatot is kelthet, és épp ez akadályozza meg a szülőt abban, hogy megfelelő módon viszonyuljon a gyerekéhez.

Azt tapasztalom, hogy a szülők támogatása akkor leghatékonyabb, ha nem elvárások mentén történik, hanem az adott család és gyerek sajátosságainak megértéséből indul ki.

Igaz a közhely, hogy minden gyerek és minden család más. Az empátia azzal kezdődik, hogy ezt el tudjuk fogadni. Nem mindig könnyű, de ez talán közelebb visz egymáshoz.

Credit: smartboy10@GettyImages

17/03/2025

Pszichoterápia, meditáció és flow élmény a fókusz szempontjából.
Mindhárom megközelítés különböző módon segíti a figyelem irányítását és a mentális jólétet így kiegészíthetik egymást. Alkalmazásuk segíthet jobban kezelni a kihívásokat és javítani életminőségünket.

“Halmai Tamás tanulmányában a figyelem működésének megközelítése jól rávilágít arra, hogyan befolyásolja a pszichoterápia, a meditáció és a flow az énkontrollt és az érzelmi szabályozást. Különösen érdekes a kétféle feldolgozásmód (külső ingerekre irányuló vs. belső reflektív) és ezek neurológiai háttere.

https://www.facebook.com/share/1GAmZ3z7fi/?mibextid=wwXIfr

Hol a fókusz?
A figyelem szerepe a pszichoterápiás helyzetben, a fókuszált meditációban és a flow-ban

Halmai Tamás elméleti tanulmánya olvasható a Pszichoterápia februári lapszámában.

A tanulmány absztraktja:
A pszichoterápia folyamata, a meditációs és mindfulness-alapú módszerek, valamint a flow (áramlatélmény) mind-mind jelentős hatással vannak figyelmünk működésére. A tanulmányban a figyelem (és általában a kognitív feldolgozás) két fő típusát különböztetjük meg: az egyik elsősorban a külvilágból érkező ingerekre irányul, feladat-orientált és objektívabb. A másikban szubjektívan elsősorban önmagunkra reflektálunk, merengünk vagy elkalandozunk az adott helyzettől. A két feldolgozásmód különböző neurológiai hálózatok aktivitásával is jár együtt; elsősorban az úgynevezett Central Executive Network-ével (Központi Végrehajtó Hálózatéval), illetve a Default Mode Network-ével (Alapértelmezett Hálózatéval). A meditációs módszerek és a flow-elmélet egyaránt az itt-és-mostban átélt élményekre helyezi a hangsúlyt. A pszichoterápiás folyamathoz hasonlóan ezek a módszerek abban segíthetik a klienst/pácienst, hogy figyelmének erősödő kontrolljával fokozatosan kívül helyezkedhessen fájdalmas szubjektív élményein. A meditációs és mindfulness-alapú technikák ezt elsősorban a belső élményekre való figyelem élesítésével, az élmények „megtisztításával” igyekeznek elérni és ezzel egyben az érzelmek rugalmasabb szabályozását és az öntudatosságot is fejlesztik. A flow-elmélet ugyanakkor a külvilág felé fordul és az örömteli élmények aktív keresésére ösztönöz, amelyben időlegesen eggyé válhatunk az aktuálisan végzett tevékenységgel. A tanulmány tárgyalja a pszichoterápiás folyamat, a meditációs módszerek és a flow különbözőségeit, kiemelve közös elemüket is: a kliens/páciens figyelmi működésének változásával kognitív kontrollja (másképpen szólva, énje) erősödhet. Így hatékonyabban és rugalmasabban kezeli az intenzív ingereket – származzanak azok a külvilágból vagy éppen saját belső élményeiből.

A Pszichoterápia lapszámai nyomtatott és online formában is olvashatók, a megrendelési lehetőségek megtekinthetők hozzászólásban.

28/01/2023

🤗 Ismét ingyenes, online, pszichoedukációs előadás a Vadaskertben, Szülőknek!

TÉMA: KAMASZKOR
Időpont: 2023. február 13., 17:30 - 19:00

Jelentkezés: https://vk-m.hu/rendezvenyek/kamaszkor-online-eloadas-szuloknek/

31/05/2022