Érthetően az Egészségért Közhasznú Alapítvány

Érthetően az Egészségért Közhasznú Alapítvány Az Érthetően Az Egészségért Alapítvány munkatársaiként hiszünk a szavak erejében, az elfo Sorsa irányítása a kezébe kerül!

Az alapítvány azzal a céllal alakult, hogy az egészségügyben tapasztalható információs hiányosságokat felismerve javítson az orvosok és a betegek közötti kommunikáción, valamint bővítse ismereteiket. Független egészségügyi nonprofit szervezetként hivatásunknak érezzük az egészségügy rendszerének korrekt bemutatását, valamint az egészségügyi dolgozók és a közvélemény tájékoztatását a terápiás és me

gelőző lehetőségekről, valamint tévhiteik eloszlatását. Egyedülálló, egyedi szakdolgozó képzéseinken, a keleti és a nyugati medicinával karöltve próbálunk egyensúlyt teremteni, átadni mind a testnek, mind a léleknek egyaránt. Egészségügyi szakdolgozói önismereti képzéseink célja elsődlegesen az, hogy egy kívül-belül megújult, megerősödött valós önismerettel rendelkező embert kapjon vissza a munkahely, - adott esetben a kórház - a beteg és nem utolsósorban a család. A képzésen résztvevő családanya, családapa, feleség, férj, munkavállaló, illetve munkatárs, kiegyensúlyozottabban, boldogabban lesz képes teljesebb életet élni, miközben az őt körülvevő környezet ugyanaz marad! A résztvevőkben fejlődik a megkülönböztetés képessége, képesek lesznek megfigyelni saját és mások érzelmeit, felbukkanásuk idejében kezelni, meghaladni azokat. A képzés által, szabadabbá válik az ember, mert nem a sorstorlódások viharaiban,drámáiban megjelenő érzelmek (harag, vágy, düh, keserűség, önbizalom hiány) irányítják, hanem, saját választása. Alapítványunk tanfolyam-szervezéssel, konferencia szervezéssel, és az egészségüggyel kapcsolatos különleges rendezvények lebonyolításával is foglalatoskodik. Ellentmondás és szakadék van az információra éhes betegek és a túlterhelt orvosok, egészségügyi dolgozók lehetőségei között. Az Érthetően Az Egészségért Alapítvány ezt az ellentmondást kívánja munkájával feloldani, a szakadékot áthidalni, úgy, hogy a híd mindkét oldalán tevékenyen részt vállal a nehézségek feloldásában. Szervezetünk a közhasznú tevékenységek elkötelezett híve. Tevékenységeink alapja a szociális elkötelezettség, amelyet a leggondosabb, odafigyelő munkával végzünk.Az Érthetően Az Egészségért Alapítvány munkatársaiként hiszünk a szavak erejében, avagy: szóval gyógyítunk. Olvass tovább az Alapítványról: www.erthetoen.hu

Jó egészséget, gyógyulást karácsonyra! 🙏🎄💜
22/12/2024

Jó egészséget, gyógyulást karácsonyra! 🙏🎄💜

A „HOP – Gyógyulj velem!” tréning egy több, mint 6 órás online videó tréning felismerésekkel, megdöbbenésekkel, a változás eddigi korlátainak megismerésével és azok leküzdésével, valamint megoldásokkal, kulcsokkal a gyógyulás, maradandóan egészséges élet irányába. A...

Még mindig időben, de már csak néhány napig. Egy ritka és különleges lehetőség, a gyógyulás, az egészséges élet, a testi...
23/12/2022

Még mindig időben, de már csak néhány napig. Egy ritka és különleges lehetőség, a gyógyulás, az egészséges élet, a testi-lelki-szellemi harmónia kulcsa karácsonyra! Adj most lehetőséget magadnak és szeretteidnek. 🎄🎁💜

22/11/2022

Az ember nem egy diagnózis, amelynek kiértékelésénél ott sem kell lennie. Hanem egy testi-lelki-szellemi lény, amelynek a megélései, a múltja, a lelki-szellemi világa mind elengedhetetlen tényező a betegség valódi okának megállapításához és az onnan kivezető gyógyuláshoz.

11/11/2022

A testi-lelki-szellemi egészség a legjobb ajándék és most ez elérhető. 🙏

23/11/2021

VISSZASZÁMLÁLÁS! Le ne maradj róla, mert nem biztos, hogy lesz még lehetőséged rá!

18/11/2021
16/11/2021

Közeledik az időpont, még vannak helyek.

12/11/2021

Hamarosan HOP Gyógyulj velem! tréning. Le ne maradj róla, mert idén nem lesz több!

02/11/2021

Dr. Darnói Tibor holisztikus tréningje KÉT ÉV UTÁN ISMÉT elérhető, idén csak egy alkalommal.
Mai gondolatébresztő a gyógyuláshoz: "100 törvényszerűség és 20 csapda, melyek a létezésünket áthatják"
HOP Gyógyulj velem! - ÉLŐ tréning Dr. Darnói Tiborral 2021. november 27-én, Budapesten.
Jelentkezés és információk: https://hop.gyogyuljvelem.com/hop-trening-jelentkezes/

16/04/2020

Dr. Darnói Tibor holisztikus orvos megközelítése: Egyensúly és összhang. Két tényező, amelyre mindig, az életünk minden területén szükségünk van. Na de, hogyan függenek ezek össze a ? Ezt tudhatod meg ebből a videóból.

Cím

Kálvária Utca 20
Budaörs
2040

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Érthetően az Egészségért Közhasznú Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás