03/02/2026
A visszaesés előjelei – 4. rész
A héten tovább ismerkedünk a visszaesés lehetséges előjeleivel. Mielőtt belevágunk, ezúttal is felidézzük két alapvetésünket, amelyeket fontos újra és újra tudatosítani, hogy ne a félelem, hanem a józanság iránti elköteleződés és a jobb élet iránti vágy biztosítsa a motivációt, azaz a benzint a motorba, a hajtóerőt a felépülési úton.
Az egyik ilyen alapvetés, hogy a visszaesésre érdemes nem valamiféle katasztrófaként gondolni, hanem inkább a felépülés természetes eshetőségeként tekinteni. Olyan próbatételként, amely, ha felkészülten éri a felépülőt és környezetét, akár megerősítőleg is hathat a motivációra és személyes növekedéssel, az önismeret mélyülésével is járhat. A másik pedig, hogy az újbóli használatot rendszerint megelőzi a függő működésbe való lassú visszarendeződés folyamata, amelyet jól beazonosítható visszaesési jelek kísérnek. Ezeket érdemes ismerni minden felépülésben élőnek.
Ma két egymással ellentétes, végletes érzés felbukkanásával foglalkozunk: miért lehet veszélyes az is, ha túl sokat akar a felépülő, és az is, ha túlságosan borúlátóan, lemondóan tekint a jövőbe?
A felépülés folyamatában nélkülözhetetlen a célok kitűzése, de az is fontos, hogy ezek a célok „jó” célok legyenek, hiszen a túlságosan nagy erőfeszítést követelő vagy esetleg teljesen irracionális, elérhetetlen célok garantáltan kudarcélményt okoznak, hosszabb távon pedig a motiváció elvesztéséhez, alacsony önbecsüléshez, szorongáshoz, reményvesztéshez vezethetnek.
De milyen a „jó” cél? Konkrét: ahelyett, hogy „boldog akarok lenni”, jelölje meg specifikusan azokat a változásokat, új szokásokat vagy mérföldköveket, amelyek közelebb viszik a boldogsághoz. Például: „minden nap mozogni fogok 20 percet”, vagy „nyár végéig megfőzök 15 új ételt”. A pontos meghatározásból adódóan mérhető is: be lehet azonosítani, hogy sikerült-e elérni. A jó cél ugyanis elérhető is: egy kicsit kívül helyezkedik a komfortzóna határain, de éppen csak annyival, hogy még bírható erőfeszítésekkel megvalósítható legyen. Az előző példánál maradva: míg a boldogság egy megfoghatatlan, mindenki számára a legkülönbözőbb tartalmakkal feltölthető fogalom, és mint ideális állapot voltaképp elérhetetlen, addig az kisebb viselkedésváltozással, különösebb anyagi befektetés nélkül elérhető, hogy naponta sétáljunk vagy tornázzunk 20 percet. És míg azon még a legjobb helyzetben is mindig lehetne lamentálni, hogy tényleg igazán boldogok vagyunk-e, és mit jelent számunkra voltaképp a boldogság, addig azt igazán könnyű ellenőrizni, hogy sikerült-e a héten minden nap 20 percet mozogni.
A jó cél mindemellett releváns is a felépülő számára, illeszkedik az értékrendjéhez, állapotához, és képes azt valóban a sajátjának tekinteni. Egy külső kényszerből vagy megfelelési vágyból származó célért kevésbé valószínű, hogy kitartóan fog dolgozni, mintha sikerült megtalálnia és megfogalmaznia saját belső szükségleteire és vágyaira válaszoló célkitűzéseit. Hasznos, ha a célhoz kapcsolódik reális határidő is, hogy ne legyen tere a halogatásnak, és segíthet, ha a célt és a célhoz vezető tervezett lépéseket leírja a felépülő.
Ahogy arról egy korábbi posztban már szót ejtettünk: a felépülés folyamatában az egyik legfontosabb megszerzendő erény a türelmesség. A felépülő könnyen élhet meg sürgetettséget, hiszen szeretne minél gyorsabban túl lenni az egészen és „csak normálisan élni”. A felépülés azonban egész életen át tartó folyamat, amelynek során egyre jobb önismerettel egyre kielégítőbb, egyre teljesebb, egyre örömtelibb életet alakít ki a felépülésben élő.
A józan és örömteli életvitel elérése erőfeszítést követel meg, az úton nehézségek, buktatók is várnak, lesznek időszakok, amikor kedvetlennek, motiválatlannak, lehangoltnak érzi majd magát. Ha túlzottan beszűkül a gondolkodása, értelmetlennek látja az életét és értéktelennek az eddig befektetett energiát, ha sötét gondolatai támadnak és nincs ereje kimozdulni ebből a fásult állapotból, ha csak a problémákra fókuszál és katasztrofális kimenetű forgatókönyvek pörögnek a fejében, akkor előfordulhat, hogy mindezekre a nehéz érzésekre esetleg újra inni vagy használni fog. Érdemes ilyenkor emlékeztetnie magát, hogy már mennyi mindent megtett, milyen kis sikereket és eredményeket ért el, honnan indult és meddig jutott! Fontos, hogy értékelje az apró örömöket, jó praktika lehet például minden este felsorolni három dolgot, amiért aznap hálás. A hála érzése a felépülők bölcsessége szerint ugyanis az egyetlen érzés, amelyre nem lehet használni vagy inni.
A következő héten folytatjuk a visszaesési jelekkel való ismerkedést. Ha aggódik, mert megingott józansága vagy sóvárog, és szívesen beszélne erről valakivel vagy szeretne segítséget kérni, keressen minket bizalommal!
Címünk: 1115 Budapest, Bartók Béla út 104.
Telefonszámunk: 06-1-466-44-55
E-mail: caritas.revbp@caritas.org.hu
