18/03/2026
Hullámvasúton: Az amerikai alkoholtilalomtól az Anonim Alkoholisták megalapulásán át az első alkoholista mozihősig. Harmadik rész
A szesztilalom vége és az Anonim Alkoholisták megalapítása után, a szenvedélybetegséget morális defekt helyett betegségként felfogó koncepció kialakulásával és terjedésével párhuzamosan egyre nőtt a társadalmi nyomás, hogy a média és a hollywoodi álomgyár vállaljon szerepet az Anonim Alkoholisták szellemiségének terjesztésében és az alkoholizmusról való gondolkodás megváltozásában. Az 1940-es évektől kezdődően a játékfilmek és a tévéműsorok egyre inkább képesek voltak a tudományos és közegészségügyi átalakulás eredményeit is tolmácsolni. Mindezen folyamatok eredményeként mutatták be 1945-ben Billy Wilder Férfiszenvedély című filmjét, amelynek központi karaktere az alkoholista New York-i író, Don Birnam volt.
A Férfiszenvedély egy New Yorkot, a metropolist madártávlatból pásztázó képsorral kezdődik, a kamera idővel rábukkan az egyik ablakból zsinóron kilógatott üvegre, majd a lakásba belesve meglátjuk a főszereplőt. Tökéletes és informatív felütés ez, mely kifejezi, hogy a most következő történet a többmilliós nagyváros lakói közül bárki története lehetne. Don Birnam hosszú hétvégére készül a bátyjával, Wickkel, barátnője, Helen St. James is befut elköszönni tőlük, nagy a sürgés-forgás az amúgy rendezett, kellemes napfényben fürdő, levegős polgári lakásban. Az alaphelyzet árnyalása a képekbe is egyre több sötét tónust visz: Don hat éve rendszeresen visszaeső, súlyos alkoholista, testvére tartja el, most állítólag 10 napja tiszta (mi nézők tudjuk, hogy ez nem igaz), és bátyja felügyeletével, szerelme támogatásával vágna neki a pihentető és regeneráló pár napnak. Don, Wick és Helen már sok mindenen túl vannak, párbeszédeikben érintik is az alkoholistával és alkoholizmussal kapcsolatos fontos témákat és kérdéseket: mely helyzetek, szavak és tárgyak hatnak szerhasználattal összefüggő ingerként, azaz triggerként (pl. a „csupa unalmas lötty”, azaz a mindenféle alkoholmentes italok emlegetése, a klubba menés, az ellenőrizgetés); miért fontos a felépülővel szemben a bizalom; miért van mégis az állandó ellenőrizgetés; milyen trükköket, hazugságokat és rejtekhelyeket képes egy alkoholbeteg bevetni a piáért; mikor időszerű felügyelet nélkül maradnia és munkába állnia…
Főként azonban az válik hangsúlyossá ebben a nyitójelenetben, hogy ha az alkoholista maga nem akar leállni, akkor nincs mit tenni, és az alkoholfüggők zöme addig nem akar leállni, míg el nem érte a mélypontot. Így Don is hamarosan, miután testvérét és a barátnőjét csellel és némi érzelmi zsarolással eltávolította, egy kis hazugsággal és a takarítónő fizetségének a lenyúlásával pénzt is szerez, és a kocsmában köt ki. Az elsőben még megállja, és „csak” az útra vesz két üveg italt (ördögi terve az, hogy míg az egyiket Wick majd diadalmasan leleplezi, addig a másik éppen Wick bőröndjébe rejtve biztonságban elér majd a vidéki birtokra). Ám a másodikban, a törzshelyen már elkapja az alkoholistát az a bizonyos gépszíj, vagy ahogyan később maga Don írja le, beindul az ördögi ringlispíl. A szent kocsmában, ahol még a bölcs csapos, Nat is megmondja, annak nem lesz jó vége, ahogy ő iszik. És ahol Don, az első pár ital után, amikor a szesz már szétáradt szenvedő, száraz szervezetében, és megsimogatta borzolt idegeit, megoldotta a nyelvét, mégis szerelmet vall az alkoholnak és mindennek, ami hozzá tartozik, mindennek, amit jelképez. Himnikus vallomásába beleszövi az alkotó tehetség és az alkohol összetartozásának mítoszát is: „Zsugorítja a májamat. Szétmarja a vesémet. Na de mit tesz a szellememmel! Kidobálja a homokzsákokat, hogy a léggömb felröppenjen. Egyszerre az átlag fölött vagyok. Kiváló vagyok.”
A Férfiszenvedély ezután Don elveszett hétvégéjének történetét követi, amelyen a férfi féktelen italozása eredményeként eléri a mélypontot és megjárja a kórházat is. Közben a film részletesen bemutatja a súlyos alkoholhasználati zavarral küzdő Don környezetét, társfüggő bátyját és barátnőjét, mellettük a szenvedélyét pénzért kiszolgáló, a szenvedéseit türelmesen és empátiával hallgató csapost, az alkoholban színtisztán üzletet látó italboltost, az alkoholistát kezelő orvost és az egészégügyi intézményrendszert, valamint az utca emberei és Helen szülei személyében a negatív társadalmi kommentárt is – gondosan elemezve az alkoholbetegséget mint rendszerbetegséget.
Billy Wilder elkészítette az alkoholizmus filmes ábrázolásának a prototípusát. Soha előtte nem készült film, amely ilyen hitelesen mutatta volna be az alkohollal küzdő ember küzdelmét, és mindazt, amit a megváltozott alkoholizmuskoncepcióról és magáról az alkoholbetegségről tudni kell. Ez az első film, amelyben alkoholistának nevezik az iszákosságával küszködő főhőst, valamint amelyben megjelenik az alkoholizmus egy orvosi leírása, és ábrázolást nyer az alkoholizmus kezelésére létrehozott egészségügyi intézményrendszer.
Egyedül magát az Anonim Alkoholisták önsegítő közösségét nem mutatta csak be közvetlen módon, ám ez volt az első film, amelyben már az A.A. szellemisége is érvényesült. Nevezetesen a mélypont koncepciója, vagyis az az állapot, mikor a függő emberben tudatosul, hogy elvesztette az irányítást az ivása fölött, és az ital már nem öröm számára, hanem kényszer. A felépülés útja pedig az, hogy értelmet ad a szenvedésének, elmeséli történetét másoknak és segít a hasonló módon szenvedőknek.
Wilder eredetileg ismeretlen színészt szeretett volna felkérni a szerepre, de a gyártóstúdió, a Paramount Pictures ragaszkodott a sztárokhoz. A figurát végül Ray Milland játszotta, aki az alakításért elnyerte 1946-ban a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. A film elvitte a legjobb filmnek, Wilder pedig a legjobb rendezőnek járó szobrocskát.
A film forgatókönyve is Oscart ért, amelyet Charles R. Jackson azonos című, 1944-ben megjelent regénye alapján írt Charles Brackett és Billy Wilder. Az alkoholbeteg íróról szóló regény eredetileg komor véget ért, a főhős visszaesésével zárult. Wilder verziója ennél optimistább, a filmbeli Don Birnam szerelme, Helen bátorítására elhatározza, hogy a hétvége mélypontja után valóban végleg felhagy az ivással, és megírja saját élettörténetét, egy alkoholista szenvedéseinek igaz történetét, Az üveg című regényt.
A filmben Helen, Don partnere Don talán utolsó elveszett hétvégéje végén visszatér, hogy támogassa a férfit a felépülésben, és így bíztatja a főhőst: „Nem tudhattad megírni az elejét, míg nem tudtad a végét.” „Írd le az egészet! Mondd el mindenkinek, akit csak érint!” Ez a tanács ma is érvényes: történetünk újra fogalmazható, újra értelmezhető a mai tudásunk szerint. Mindazzal, amit változtatni tudtunk a saját életünkben, segíthetünk azoknak, akik még az útjuk elején járnak. Ez a felépülés útja.
(kép: Wikipédia)
