
30/08/2025
A düh: ellenség vagy szövetséges?
Amikor a düh szó eszünkbe jut, legtöbben azonnal kiabálásra, veszekedésre, pusztításra gondolunk. Mintha a düh maga lenne a „rossz”, amit mindenáron el kellene kerülni. Pedig a düh éppolyan alapvető és fontos érzelem, mint a szeretet vagy a félelem – csak épp félreértjük a szerepét.
A düh valódi funkciója
A düh nem azért van bennünk, hogy romboljunk vele. A gyökere sokkal mélyebbre nyúlik: önvédelmi funkciót lát el.
• Akkor lép működésbe, amikor valami veszélyezteti a határainkat – legyen az fizikai támadás, igazságtalanság vagy lelki sérelem.
• Segít mozgósítani az energiáinkat, hogy kiálljunk magunkért, hogy ne hagyjuk magunkat bántani, kihasználni, elnyomni.
• Olyan, mint egy belső riasztórendszer: jelzi, ha valami nincs rendben, és erőt ad a változtatáshoz.
Gondoljunk bele: ha nem lennénk képesek dühöt érezni, akkor mások könnyedén átléphetnék a határainkat anélkül, hogy meg tudnánk védeni magunkat.
Miért azonosítjuk mégis a pusztítással?
Sokszor gyerekkorban tanuljuk meg, hogy a düh „csúnya dolog”. Lehet, hogy leszidtak érte, ha kiabáltunk, vagy megbüntettek, ha nemet mondtunk. Így megtanultuk elnyomni, szégyellni – vagy épp kontroll nélkül kitörni belőle.
Ezért kapcsolódik a dühhöz a félelem: attól tartunk, ha kimutatjuk, elveszítjük mások szeretetét, vagy ártunk valakinek.
Mi történik, ha elnyomjuk?
A düh elnyomása nem szünteti meg az érzést – csak elfojtjuk. Ez viszont hosszú távon kártékony:
• belső feszültséget, szorongást, testi tüneteket (például fejfájást, emésztési panaszokat) okozhat
• kiégéshez, depresszióhoz vezethet
• vagy ellenkezőleg: egy idő után robbanásszerű kitörésben törhet felszínre, ami sokkal pusztítóbb lehet, mint ha időben figyeltünk volna rá
Hogyan bánjunk vele jól?
A dühöt nem legyőzni vagy elfojtani kell, hanem meghallani és érteni. Ha megtanuljuk felismerni az üzenetét, akkor nem rombol, hanem erőforrássá válik: segít kijelölni a határainkat, kiállni magunkért, és változtatni azokon a helyzeteken, amelyekben nem érezzük magunkat biztonságban vagy tiszteletben.
A düh tehát nem az ellenségünk, hanem a szövetségesünk lehet – ha megtanulunk vele kapcsolatba lépni. Olyan, mint egy tűz: ha kontrollálatlanul lobban fel, éget és pusztít. De ha tudjuk kezelni, fényt és meleget ad.