19/09/2025
🌱 Amikor egy új család alakul, azaz a fiatal pár kilép a származási családjai köréből, elköltöznek a szülői házból, saját lábra állnak, fontos, hogy kialakuljon mindkettőtöjükben az az érzés, hogy innentől ők lesznek egymás elsődleges családja, a szüleik pedig a tágabb család részeivé válnak. Ezzel együtt szerencsés esetben kialakul egy egészséges családhatár is. Ami azt jelenti, hogy lesznek olyan dolgok, amelyek már csak a kettőjük ügyei, abba nincs beleszólási és rendelkezési joga sem a szülőknek sem egyéb rokonnak. Például, hogy hogyan rendezik be a saját lakásukat, hogy mivel töltik a szabadidejüket vagy ha már bővül a család, hogyan nevelik a gyermekeiket. Természetesen az, hogy másnak már nincs beleszólása a fiatalok dolgába, együtt jár azzal is, hogy nekik kell meghozni olyan döntéseket, melyekben eddig nagy mértékben támaszkodtak a szüleikre. A közös felelősség és ennek eredményeként megszülető közös döntések erősítik a család külső határainak falait, és teszik egyre magabiztosabbá, a “Mi” menedzselésében egyre nagyobb kompetenciaérzéssel rendelkező párt. Fontos, hogy gyökeret eresszen és kicsírázhasson bennük az a gondolat, hogy innentől elsősorban egymáshoz tartoznak és csak másodsorban tartoznak a szüleikhez.
😞 Ez azonban nem mindig ilyen egyszerű. Gyakori jelenség, amikor régóta házasságban élő, gyerekeiket együtt nevelő szülők a szüleik lakhelyét hívják még otthonnak, és a nagyszülők látogatásakor “megyünk haza” felkiáltással indulnak útnak, abba a házba, lakásba, ahol sok esetben még múzeumszerűen és érintetlenül megtalálható a több éve, évtizede kirepült gyermek szobája. A szóhasználat mindig nagyon szépen leképezi mindazt, ahogy megéljük a világot, így ezekben az esetekben is finom jelzések e szavak arra vonatkozóan, hogy mennyire történt meg a szülőkről való érzelmi leválás és ezzel együtt megteremtődött-e az érzelmi elköteleződés a párkapcsolatban annyira, hogy mind fizikailag, mind lelkileg azt érezzük otthon vagyunk benne.
́rkapcsolat
