Fülöp Ákos Sportpszichológus

Fülöp Ákos Sportpszichológus Élsportolói pályafutásomat a Riói Olimpia előtt hagytam abba és fordultam rá a szakmai képességeim fejlesztésére.

Az évek tapasztalatait és a pszichológia tudomány területének tudását igyekszem használni, oktatásra, fejlesztésre.

2025 margójára 🎉Alkalmazott munka és az akadémiai tevékenység jól megfér egymás mellett, sőt, a szakmai potenciál kiakná...
06/01/2026

2025 margójára 🎉

Alkalmazott munka és az akadémiai tevékenység jól megfér egymás mellett, sőt, a szakmai potenciál kiaknázásához, mind a kettő művelésére szükség van.

Erről szólt a 2025-ös év, amelyben klienseimmel több nagyszerű eredményeket ünnepelhettünk. Világ és Európa bajnoki érmeknek örvendhettünk, de a legnagyobb siker nem érmekben mérhető.

🥇🥈🥉

Ha valaki úgy jön le a pályáról, hogy mindent kiadott/kihozta magából a maximumot és a legjobb tudása szerint hajtotta végre a feladatot, akkor én sportpszichológusként már boldog vagyok.

🏆

Időközben megjelent a könyvünk, amelyből a második körben további 1000 példány gurult ki a nyomdából. Továbbá megszerveztük hazánk legnagyobb munkahelyi egészségével foglalkozó konferenciáját, illetve több mint 30 előadással sikerült szeretett tudományterületem értékeinek átadásával válaszolni az érdeklődők kérdéseire.

A szakmai pallérozódást és továbbtanulást segítette a Barceloniai Egyetem GEPE kutatóközpontja, az Enyssp nagyszerű konferenciája és a ISSP minden elképzelést felülmúló kongresszusa.

A jövő pedig a nemzetközi tudásáramlásban található, hogy a legfrissebb evidence-based és empirikus kutatásokon alapuló módszerekkel dolgozhassunk a sportolókért.

Breaking News! 🔜 168 nap és kezdünkENYSSP 21st Annual Conference 2026 Budapesten❗️ 2026 júniusában Budapest ad otthont a...
18/12/2025

Breaking News! 🔜 168 nap és kezdünk

ENYSSP 21st Annual Conference 2026 Budapesten❗️

2026 júniusában Budapest ad otthont az ENYSSP 21. éves konferenciájának, ahol Európa fiatal sportpszichológusai, kutatói és hallgatói találkoznak, hogy tudást osszanak meg, kapcsolatokat építsenek és együtt formálják a szakma jövőjét.

Az elmúlt két évben Tallinban, majd Trikalában volt lehetőségünk részt venni a European Network of Young Specialists in Sport Psychology konferenciáján, ahol rendre 13 nemzet szakemberei gyűltek össze, hogy megosszák tudásukat.

A 2026-os konferencia kiemelt témái:

🔸Rendszerszintű megközelítés a sportkörnyezet alakításában
🔸Mentális egészség és teljesítmény kapcsolata
🔸Fenntartható csúcsteljesítmény kialakítása

Fontos dátumok 👇

Jegyek:

👉Early Bird Február 15.-ig,
👉A konferencia vacsorájára április 30.-ig tudsz regisztrálni.
https://www.enyssp.com/event-details/21st-enyssp-conference-1

Absztrakt leadás:
👉 Február 15.
https://www.enyssp.com/conference-abstract

Ez az esemény nemcsak konferencia, hanem közösségi élmény és szakmai mérföldkő – most először Magyarországon!

Budapest | 2026 június 4-6
Csatlakozz, és építsük együtt a sportpszichológia jövőjét!

Kétségkívül: Az év legnagyobb dobása 🇭🇰Ha szeretnénk a nemzetközi ellenfeleinkkel felvenni a versenyt, akkor minden pill...
16/12/2025

Kétségkívül: Az év legnagyobb dobása 🇭🇰

Ha szeretnénk a nemzetközi ellenfeleinkkel felvenni a versenyt, akkor minden pillanatban a legfrissebb tudományos alapokon nyugvó rendszerekkel, eszközökkel és tudással kell rendelkeznünk. Ez a fejezet erről szól:

A 16. ISSP (International Society of Sport Psyhology) világ kongresszust egy hete rendezték meg Hongkong nagyszerű városában.

Nehéz lenne azt a 200 előadást és workshoppot egy rövid elemzésben érdemben kifejteni, de a legfontosabb kulcs gondolatok áttekintésére kísérletet teszek.

Kínától az USA-ig, Brazíliától Új-Zélandig, gyakorlati szakemberek és neves kutatók gyűltek össze, hogy a legfontosabb tudományos eredményeiket összegezzék, megosszák és tovább fejlesszék.

🔸Pszichológiailag informált környezet

Dr. Crish Wagstaff a sportpszichológia jövőbeni kihívásairól tartott előadásában vetette fel a szükségszerűségét az egyéni ellátórendszer mellett a teljes sport környezet, szervezetek, közösségek fejlesztésének fontosságára. Az úgynevezett 167 órás szabály mentén hívta fel a figyelmet a teljes környezet és kultúra pszichológiai fejlesztésére.

🔸A sportpszichológia egy védett kifejezés az USA-ban.

Dr. Jessica Bartley USTeam vezető sportpszichológusa 4 különböző előadásban mutatta be az Amerikaiak ellátórendszerét. Meglepő transzparenciával és őszinteséggel beszélt az elmúlt tíz év kihívásairól és sikereiről. Kiemelte, a szakma védelmét, minőségbiztosítás és a tudás áramlás fontosságát.

🔸Mentális egészségtől a mentális teljesítményig.

Dr. Paul Wylemann jelen korunk egyik legelismertebb és legismertebb szakembere az Európai összefogásban készülő Mentis projektről árult el kulisszatitkokat. Az országokon átívelő, felfoghatatlan mennyiségű adatban önmagát kiválóan kiismerő szakember külön időt szánt kérdéseinkre, amelyben tanácsot kértünk tőle a hazai ellátórendszer kialakítása ügyében.

Személy szerint a megannyi szakmai csemege mellett a legnagyobb eredménye és egyben legnagyobb élménye az ötnapos konferenciának, hogy a legnagyobb természetességgel tudtunk a legnagyszerűbb szakemberekkel egyeztetni:

A fentebb már említett Paul mellett, Dr. Yago Ramis a Universitat Autònoma de Barcelona nagyszerű kutatójával, vagy Dr. Victor Rubio a Madridi Egyetem professzorával egyeztettünk több esetben. De nagyszerű élmény volt Dr. Elen Chu által betekintést nyerni a Távol Kelet szakmai specialitásaiba.

Külön gratuláció nagyszerű kollégáimnak Dominik Sárkány, hogy a világ legnagyobb színpadán is megmutatta tudását workshopjával. 🫸🫷

És mi következik❓

Azon túl, hogy fel kell dolgozni egy szakképzésnyi anyagot. Jövőre rajtunk a világ szeme. Enyssp

04/12/2025

Mitől maradhat valaki hosszú távon is kiegyensúlyozott a teljesítményorientált világban? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a napokban Bere...

Napjaink teljesítmény orientált világában mindannyian érezhetjük a vállainkon támaszkodó nyomást, egyéni és rendszerszin...
20/11/2025

Napjaink teljesítmény orientált világában mindannyian érezhetjük a vállainkon támaszkodó nyomást, egyéni és rendszerszinten egyaránt. Termelés és fogyasztás alapú, mindig többet és nagyobbat elven a társadalmunk szövetét mélyen áthatva.

Nem kivétel, sőt talán, kiemelten érintve a közoktatás területét. Mind a diákoknak, mind az oktató és nevelő munkát végző kollégáknak kivált kép kell őrizniük mentális integritásukat és egészségüket.

A keszthelyi Vajda János Gimnázium Tudományos és Pályaorientációs napján a plenáris előadás és workshop keretén belül próbáltuk a szemüvegén keresztül megvizsgálni a kérdést.

https://www.facebook.com/share/1AX9VmNEX2/

November 19-én került sor iskolánk hagyományos Tudományos és Pályaorientációs Napjára. A program: Ünnepélyes megnyitó, köszöntő Varga Sz. Gábor igazgató Plenáris előadás Fülöp Ákos, Sport és Teljesítménypszichológia Műhelyvezető, Mathias Corvinus Collegium Alapítvány ...

Határon túl a könyvünkkel ♥️
15/11/2025

Határon túl a könyvünkkel ♥️

  Az elmúlt két napban tartotta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az éves szakmai konferenciáját. Nagy nevek után, zaró akko...
11/11/2025



Az elmúlt két napban tartotta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az éves szakmai konferenciáját.

Nagy nevek után, zaró akkordként az Edzői teljesítmény pszichológiája című előadással próbaltam meg provokatív kérdésfeltevéssel útnak indítani azt a 300 hazai edzőt, akik a legsikeresebb Magyar sportág fiataljait és Olimpiai bajnokait pallérozzák nap mint nap.

Az előadás öt fő részből állt.

Elméleti bevezetőként a 1.) teljesítménypszichológia alapjairól, majd a 2.) mentális egészség felértékelődésétől esett szó.

Gyakorlat orientált nézőpontból a 3.) The Golden Medal Profile és 4.) a 3+1C modellt vettük kiindulópontként annak meghatározásában, hogy az edző (mint a legfontosabb személy) milyen hatással van a sportoló teljesítményére.

Zárasként a 5.) a Yerkes és Dodson törvény és a Hanin féle Optimális Funkcionálási Zóna szummázta az elhangzottakat.

A provokatív kérdés pedig úgy hangzott:

"Megengedhetjük-e azt a luxust, hogy nem foglalkozunk annak a személynek a mentális és pszichológiai felkészítésével, aki a legtöbb időt tölti a sportolóval komoly hatástényezőként?"

https://kajakkenusport.hu/cikk/sokat-tanultunk-unnepeltunk-es-mar-a-jovore-is-keszultunk?fbclid=IwY2xjawOAOLxleHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZAwzNTA2ODU1MzE3MjgAAR63IYuaSN721R7jslUWq90r7TZ2Aj3h3ndmmGPzXAy_MtSjJadzXEP9QzzH2A_aem_qJJedJ3TPpDphmAG-r0CBA

Aktív Munkahelyi Sportnagykövet képzés 🏃Két napos alapképzés során a második nap délelőttjén volt lehetőségem az életmód...
18/10/2025

Aktív Munkahelyi Sportnagykövet képzés 🏃

Két napos alapképzés során a második nap délelőttjén volt lehetőségem az életmódváltás pszichológiai aspektusairól gondolatokat és tudományos eredményeket megosztani a hallgatósággal.

Az aktív munkahelyi sportnagykövet képzés az Aktív Magyarország Program és az Egészségesebb Munkahelyek Egyesületének kezdeményezése, amelynek célja olyan szakemberek képzése, akik szűk vagy tágabb környezetükben tudnak hatótényezőként a fizikai aktivitás és sport népszerűsítéséért dolgozni.

8 perc olvasás „Az egészség nem luxus, hanem alapvetés. A vállalatok számára kritikus tényezőnek minősül az alkalmazotta...
15/10/2025

8 perc olvasás

„Az egészség nem luxus, hanem alapvetés. A vállalatok számára kritikus tényezőnek minősül az alkalmazottak egészségmegőrzése – nemcsak etikai, de gazdasági szempontból is.”

https://corvinak.hu/velemeny/2025/10/13/amikor-az-egeszseg-uzleti-ertek-beszamolo-az-ev-legfontosabb-munkahelyi-egeszsegkonferenciajarol

A munkahelyi egészségfejlesztés magában foglalja az egészséges életmód támogatását, a munkavállalók egészségének és munkaképességének megőrzését, valamint a munkakörnyezet és a munkavégzési módszerek fejlesztését.

7 perc olvasás a hazai Teljesítménypszichológia alapkőletételéről.
06/10/2025

7 perc olvasás a hazai Teljesítménypszichológia alapkőletételéről.

2025. augusztus elsejétől magyar nyelven is elérhető az első teljesítménypszichológiai szakkönyv. Teljesítménypszichológia - Az emberi teljesítmény pszichológiája című könyv, amelyet összesen 21 szakember összefogásában készült és célja a teljesítménypszichológia, mint ...

Cím

Versec Sor 9
Budapest Ii. Kerület
1021

Telefonszám

+36706128829

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Fülöp Ákos Sportpszichológus új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Fülöp Ákos Sportpszichológus számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória