09/04/2026
Nincsenek illúzióim. Mi emberek nem úgy kelünk fel reggel az ágyból, hogy hú milyen jó lenne beszédtanárhoz járnom.
Inkább valahogy úgy képzelem el, hogy
1. Ér minket egy csomó hatás az életben.
2. Ezek alapján rájövünk arra, hogy…
…pl. nem figyelnek ránk annyira, nem vesznek komolyan minket.
A cseverészés tök jól megy, közvetlenek, rendesek, okosak vagyunk, könnyű velünk beszélgetni.
DE amint fontos dolgot kell közölni, több embert kell vezetni, máris megfordul a helyzet. Hangunk halk, bátortalan, túl barátságos, nem irányít.
Egyik ismerősöm pont ezekkel a problémákkal fordult hozzám.
Egy ideig azt hitte, hogy talán coach vagy pszichológus kellene az új pozíciója betöltéséhez, mert a vezetői kommunikáció annyira nehézkes számára.
Majd felesége unszolására keresett fel engem, mint régi ismerőst, hátha elég csak a beszéddel foglalkozni.
Első órán fény derült egy különös jelenségre is az előzményeket illetően.
Mielőtt eljött hozzám, megkérdezett sok kollégát és barátot arról, hogy mit gondolnak a beszédéről, és az arán kívül mindenki azt mondta, hogy jól van ő így, hülyeség ez a beszédtanár dolog.
Vajon mi állhat e jelenség mögött?
Miért beszélik le a barátjukat a fejlődésről?
Mert megszokták, ahogy van?
És emiatt azt gondolják, hogy minek az?
És legbelül mi is hiszünk nekik, mert olyan mélyen kötődünk a saját megszokott hanghasználatunkhoz, hogy fel sem merül, hogy lehet/érdemes rajta fejleszteni.
Pedig attól még TE maradnál!
Sőt, sokkal inkább TE leszel✨
Még szerencse, hogy a feleség látta, mivel küzd nap, mint nap.
Mondanom se kell, hogy végül csak egy incifinci kis probléma volt!
A hanglejtés.
Nem teszi le a pontot. Ennyi.
Minden mondat vége kicsit fent maradt, kérdővé, bizonytalanná téve az összhatást.
Már pedig egy felszólító, de egy kijelentő mondatnál is jelentős különbség, ha érzékeljük a mondat végét.
És egy ilyen apróság begyakorlása által, mégis az egész benyomás megváltozik.
Az önfejlesztést akármelyik oldalról is kezdjük el, óhatatlanul hatással leszünk az egész kiállásunkra.
