Tóth Mónika. Pszichológus

09/04/2026

🌳Egyedül, de nem magányosan

Vannak, akik egyedül élnek, mert ezt választották vagy az életükben olyan események történtek, ami miatt egyedül maradtak, mégis úgy érzik
- hogy nem magányosak,
- van mit mondaniuk másoknak,
- van mit fogadniuk másoktól,
- tudnak és mernek kapcsolódni,
- kialakították a számukra megfelelő életformát vagy
- dolgoznak azon, hogy megelégedettek legyenek életükkel, és
- nyitottak a fejlődésre.

Mindenkinek van egy története és minden történet tanulság, a maga rejtélyeivel és sokszínűségével.

„Jobban tudod, merre mész, ha tudod, honnan jöttél.”
(ismeretlen szerző)

07/04/2026

A férfi iszik, az nem olyan nagy baj, “más is megissza a magáét”, szokták mondani, mintegy legalizálva saját függőségüket, kóros ivásukat.
A nő iszik, az nagyon más. Az csúnya, nem teheti, szégyellje magát….ilyen és hasonló ítéletek igen gyakoriak.

Az alkohol, azonban, nem válogat. Szinte minden családot érint és ettől nem lesz elfogadottabb vagy természetesebb a jelenség. Mert “a mindenki iszik” legyintés kíséretében elhangzott jóváhagyás mellett már jó ideje első helyre “ittuk be”magunkat az alkoholbetegek ranglistáján. Szomorú, megdöbbentő tény, de semmiképp nem természetes.

A nők között több a zugivó, épp az erőteljesebb stigmatizáció miatt. A szégyen, a bűntudat, amit megélnek, a kegyetlen megítélés épp a függőséget erősíti. Mindent megtesznek, hogy elfedjék, eltakarják “bűnös” tevékenységüket, hogy a bódulat nyújtotta felszabadultság érzése, a valóságtól eltávolodó világba merülés megtörténhessen. Felvállalni nem merik, nem könnyű.

Egy idealista világban elfogadnánk, hogy ez betegség, amiben segítő közegre, támogatásra van szükség, hogy változás, felépülés induljon el. Engem sokszor “vádolnak” idealizmussal, de számomra az nagyon is valóság, hogy az elrettentő eredményünk az alkoholizmus ranglistán szemléletváltással megváltoztatható lenne.

TM Mindennapi Függőségeink
www.tothmonika.hu

02/04/2026

Az alábbi történetet kognitív torzításaink szemléltetésére hoztam. Ezek a torzítások felelősek érzelmi reakcióinkért, beállítódásunkért, kapcsolódásainkért. Gyakran kerülünk miattuk negatív érzelmi állapotba, vonunk le téves következtetéseket és hozunk hibás döntéseket. Torzítják a valóságot, mi pedig a torz valóságot fogjuk észlelni.

“Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."
A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amijük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.
A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta az idősebb angyal. Amikor a nagy ház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.
"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."
(Forrás: ismeretlen)

tothmonika.hu

29/03/2026

Hétvégi zárásnak vagy hétfői indításnak ismét egy részletet szeretnék megosztani rendkívül sokoldalú, izgalmas munkámból, ami megmosolyogtat, ahányszor eszembe jut és nem hagy más esélyt, minthogy megfeleljek a velem szemben támasztott elvárásoknak:)
Kedves kliensem egy ideje kapcsolata lezárásán dolgozik, ami nem könnyű számára és a volt párjára számára sem. Viszonylag rendszeresen találkoznak, közös munkahelyen dolgoznak, így nehéz elkerülniük egymást, időnként üzengetnek egymásnak. Ezen üzenetek nem mindig konstruktívak, időnként belemennek korábban kapcsolatukra jellemző játszmákba, aminek heves konfliktus, egymás bántása lesz vége. Többek között az ilyen és ehhez hasonló érzelmi reakciókkal dolgozunk.
Legutóbbi eszmecseréjük dinamikája is a korábbihoz hasonlóan alakult: udvarias érdeklődés, kérés, félreértés, visszavágás, szócsata és sikertelen kilépés, lezárás végén kliensem egy ártalmatlannak látszó, jókívánságnak tűnő, ám messze nem annak szánt mondattal befejezte a kommunikációt.
“Miért érezted szükségét, hogy ezt a mondatot odaírd a végére?”-kérdeztem, miután átbeszéltük ennek a bántalmazó diskurzusnak a pontjait.
“Én most tudatosan maradtam benne ebben a játszmában. Megpróbáltam kiszállni, de nem hagyta, szóval belementem. A végén, amikor elolvastam az utolsó mondatot, azonnal eszembe jutottál: vajon Móni erre mit mondana? Hogy ez passzív agresszív bántás. Tudtam, és azonnal entert nyomtam, Móni meg majd feldolgozza”:):)

Nem hagyva más esélyt, ezeket feldolgozom, de nem megyek el mellettük, szóval visszatérünk minden ilyen maladaptív reakcióra. Ez ígéret😊

27/03/2026

Ma volt a 10. véradásom. Nem tudtam, a véradó állomáson kaptam egy emléklapot és pár kedves mosolyt, innen az információ:)Nem számoltam, és azt sem tudom, ez sok vagy kevés, de nem is lényeges. Sokkal fontosabb, hogy mindannyian hozzá tudunk járulni mások támogatásához, segítéséhez, nem számít mikor, hol és hányszor, csak tegyük.

Nem találkoztam még olyan emberrel, aki amennyiben megtapasztalta az altruizmus bármilyen formáját, ne érezte volna jobban magát tőle.
Ez a fajta kölcsönösség önkéntes és szabad.

26/03/2026

A kapcsolatainkban jobb, ha az őszinteséget választjuk a lojalitás előtt, ugyanis az őszinteséggel megérkezik a lojalitás is.

19/03/2026

Egy gyerek mindig próbálgatja, meddig mehet el, hogyan tudja elérni, amit szeretne. A saját eszközeivel dolgozik, sírással, daccal, könyörgéssel, tiltakozással, ellenállással, flegma stílussal. Ha azt feltételezzük, hogy ezzel ellenünk fordul, akkor valójában eltávolodunk tőle és nem érett felnőttként fogunk reagálni.
A gyerek evolúciósan úgy van kódolva, hogy ragaszkodjon, kötődjön, szeressen, még akkor is, ha ezzel közben saját maga sérül. Egy bántalmazó szülő felé sem tud valódi rosszindulat megszületni benne, mert túlélését a kapcsolódás biztosítja. Ezért a szülő felé irányuló viselkedését nem a kár okozásának vágya, hanem a kötődés megőrzése mozgatja, még akkor is, ha szélsőséges eszközökhöz nyúl.
A kirohanások, dacolások mögött nehéz érzések, harag, düh, feszültség húzódhat. Néha egyszerűen az, hogy nincs elég megtartás.
Fontos és alapvető igény, hogy a szülő tiszteletben tartsa saját határait, és ismerje tűrőképességét. A határok húzása azért fontos a gyerek számára, mert így valósul meg a biztonsága valós kereteken belül és megtanulja, meddig mehet el, hiszen a gyerek sosem tudhatja, mikor lő túl a célon. Amikor a szülő váratlanul, véletlenszerűen válik ingerültté, felcsattan, a gyerek könnyen határfeszegetővé válik, napi szinten tesztelve, provokálva a szülőt.
A keretek kiépítése, a határok keresése és tartása nem tud konfliktusmentesen végbe menni, hosszú távon azonban a gyerek érzelmi biztonsága jól érzékelhető határok mentén megerősödik. Sok szülő fél attól, hogy felvállalja a konfliktusokat, pedig anélkül a gyerek nem tudja kialakítani saját énhatárait sem. Visszajelezni, mi volt a probléma a viselkedéssel elengedhetetlen, nem kell elnézőnek lenni ha a tartalom vagy stílus nem megfelelő. Kerüljük azonban, a szeretet megvonással, érzelmi zsarolással, csenddel, elfordulással járó büntetést.

tothmonika.hu

15/03/2026

A barátság sokak szerint az, amikor a másik mellettünk áll jóban, rosszban. De hogy ez kinek mit jelent? A meghatározás magasztos és érzékenyítő hatást kelt, mert olyan, mintha a két végleten belül lenne kapcsolódás, ami keretet ad.
A barátság olyan feltétel nélküli kapcsolat, amelyre a saját pozitív vagy negatív megéléseink nem lehetnek befolyással. Örülünk, mert a másik örül és az ő öröme nem a mi hiányainkat, nehézségeinket vagy lemaradásunkat hívja életre. Le tudjuk függetleníteni saját érzéseinket és meg tudjuk élni vele az övéit. Akkor is, amikor nekünk nem ugyanolyan jól alakulnak a dolgaink vagy épp nehezebb napjaink vannak.
Ugyanez érvényes abban az esetben, amikor a másiknak nehéz, problémái vannak vagy szomorúság, trauma érte. A barát, aki ott áll, nem a saját hősies hozzáállását helyezi előtérbe, hanem csendesen, de határozottan, türelemmel odafigyel, meghallgat, támogat, elfogad, biztat.
Az viszont nem barát, aki kíváncsiskodik, információt gyűjt és oszt, a saját érzéseit ontja, és nem azt kérdezi “Mi van veled? Hogy vagy? Hogy éled meg a helyzetet?”, hanem az érdekli “Mi történt?”
Majd eláraszt a saját megéléseivel, hasonló, szenzációhajhász történetekkel, végül megkér további információ szolgáltatására, hogy később is kielégüljön informátori sóvárgása.
Könnyen bevonódunk ezekbe a helyzetekbe és elhisszük, hogy fontosak vagyunk, hisz érdeklődött, de valójában mindez- Sárosi Péter szavait használva-“a saját fontossága tudatába záruló elme tudálékossága”.
A barátság olyan kapcsolat, amiben megpihenünk, megnyugszunk, értékesnek éljük meg magunkat és a másikat is.

tothmonika.hu

12/03/2026

08/03/2026

A valódi önzetlenség – altruizmus- egyedüli és kizárólagos célja az empátiás törődés. Az empatikus törődés az ember egyedülálló képessége; csak mi vagyunk képesek érzéseinket és cselekvéseinket mások számára és javára mozgósítani. Az empátia kialakulásának genetikai és idegrendszeri hátterén túl az egyén életútján tapasztaltak bírnak rendkívüli jelentőséggel. A család, mint az elsődleges és legfontosabb szocializációs tér jelentős szerepet játszik empátiánk kialakulásában, fejlődésében. A szülők érzékenysége, nevelési módszere, gondoskodása, támogatása jelentős eltéréseket mutat, melynek következményeként a gyermekek önzetlen, empatikus viselkedése is különbözik. A szeretetteljes, gondoskodó szülői magatartás segíti kialakítani gyermekeinkben az együttműködésen, kölcsönös megértésen alapuló társas interakciókra való törekvést, továbbá, mások problémáival való törődést.

tothmonika.hu

05/03/2026

Mi,emberek születésünktől hordozzuk a függőség kialakulásának esélyét. Traumára, kapcsolódási problémára adott válaszreakcióként éppúgy az addikció lehet a „menekülés”, mint ahogy ártalom csökkentésként vagy egyszerű „élvezeti értékként”is jelen van a mindennapokban.
Mikor számítunk függőnek? Hol van ennek a határa?
- az adott viselkedés mindennél fontosabb
- kialakul a tolerancia, azaz mindig több és több kell (több szer, több munka, több és extrémebb pornó, játék, stb.)
- az adott viselkedésnek hangulatmódosító szerepe van (nyugodtabb, ellazultabb, mámoros, feldobott, stb. állapotot okoz)
- elvonási tünetek megjelenése, amint a viselkedés abbamarad (testi és pszichés tünetek megjelenése)
- konfliktusok megjelenése (környezettel és a függőnek önmagával egyaránt)
- problémák észlelése (kapcsolati, kapcsolódási nehézségek, munkahelyi problémák, testi tünetek, pszichés tünetek)
- visszaesés (változtatást követően könnyen visszatér az adott viselkedéshez)
A függőség soha nem kizárólag a használó, függő problémája. Rendszer szintű problémáról van szó, amiben a család, a szociális közeg éppúgy érintett. A függő a kapcsolódásban, közösségben betegszik meg, gyógyulni is csak abban, annak támogatásával tud. A függőség izolál, lezárja az utat az egészséges közeg irányába, a függő kettesben marad függősége tárgyával, ezért felépülni sem tud, ha kettesben hagyjuk őket.
Súlyos játszmák kialakulása jellemző a függő és környezete között, amiben a változás csak együtt lehetséges, a játszmák leépítésével és egy egészséges rendszer újraépítésével. Ha a környezet-legtöbbször nem tudatosan - visszahúz, megpróbálja az eredeti dinamikát visszaállítani, a függő elveszett. Olyan ez, mint árral szemben úszni: pár biztató karcsapást követően már csak kapálózás lesz, majd az elmerülés következik. Ezzel a függő azt tanulja meg, hogy hiába próbálkozik.
Valójában ő mindent megtett, de a környezet erősebb volt. Ezért nagyon fontos, hogy a hozzátartozók is kapjanak támogatást, segítséget, hogy ők is tudjanak és akarjanak változni.
Függőség-társfüggőség kéz a kézben jár. Nem tud csak az egyik gyógyulni, mert a másik megbetegíti ismét, végül egymást.

TM Függőség Konzultáció
www.tothmonika.hu