07/07/2022
Egy korszak vége
2018 őszén kezdtem teljesen önállóan autogén tréning csoportokat vezetni. Emlékszem, összerakni a csoport sales oldalát egy hatalmas alkotó projekt volt, és nem titkoltam sosem, hogy a végtermékre iszonyatosan büszke voltam. Az oldalt azóta néhányszor megújítottuk, de már az elején annyira klasszul sikerült, hogy az alapokhoz nem kellett hozzányúlni. A résztvevők jelentős része is kiemelte az első találkozáskor, hogy annyira más volt az oldal, annyival igényesebbnek érezte, hogy egyértelművé vált számára, ide kell jönnie - ezek a visszaigazolások pedig főként az elején nagyon kellettek. Nem mellesleg ekkor voltam kénytelen megérteni, mi fán terem a marketing, mi mindent kell nagyon tudatosan végiggondolni ahhoz, hogy egy ilyen típusú szolgáltatást értékesíteni tudj. Ezúton is nagyon köszönöm Csordás Péter - Coach, jógatanítónak és Ambrus Krisztiánnak a rengeteg segítséget.
Persze ugyanígy ki kellett találni a csoportok, az alkalmak kereteit is, aminek a betartása az első időszakban még sok-sok izgalommal töltött el, de ahogy egyre többen szavaztak bizalmat a munkámnak, és egyre több döntési helyzetbe kerültem, egy idő után már szinte nem lehetett meglepni, és egyre könnyebbé vált határokat húzni, nemet mondani, akár kitenni valakit a csoportból. Nagyon izgalmas volt az az időszak is, amikor online munkára kellett átállni, a bizonytalanság, hogy vajon ez működtethető-e, meglesz-e az érdeklődés rá, stb. És működött, és megvolt, sőt, a vidékieknek, külföldön élő magyaroknak külön öröm volt, hogy végre számukra is elérhető az autogén tréning.
A rutin kialakulása, a sikeres megküzdések a változásokkal persze nagy magabiztosságot adtak, de valahol unni kezdtem magamat. Túlságosan rutinná vált, amitől egyre nehezebb volt fókuszáltan jelen lenni. Elkezdett eltűnni a motivációm, az érdeklődésem, ahogy a megújulási vágyam is (ezen a téren). Talán ezt tükrözte vissza a legutóbbi időszak is, amikor már nehezen töltődött fel egy-egy csoport, hiszen nem tettem bele igazán energiát. Ez számomra mindig intő jel, kérdéseket indít el magam felé. Miért nem foglalkozok vele, miért válik érdektelenné, hogy elindul-e a következő csoport? Mit kezdek ezzel? A válaszadást persze elkezdtem halogatni, mondván, van nekem most fontosabb teendőm is. Aztán megjelent egy egyéni megkeresés AT folyamatra, amire lebegtető, "még nem tudom" választ adtam, majd a következő email érkezése után realizáltam, hogy 7. napja nem reagálok az illetőnek, csak lebegtetek. Ekkor fogalmazódott meg, hogy nem akarom tovább folytatni, le akarom zárni ezt az időszakot.
Nehéz volt ezt fölvállalni, hiszen mint írtam, nagyon büszke voltam magamra. 24 csoportot csináltam önállóan végig, rengeteg emberrel dolgoztam együtt, szuperjó hanganyagokat vettem fel, és hányszor mondták el, "Flóra, a te hangod annyira kellemes, annyira nyugtató", hány szuper ajánlást írtak, ráadásul random, ismeretlen szakemberek, orvosok küldtek konkrétan hozzám klienseket. Ha álmomból felkeltenél, gond nélkül végigvinnék egy ilyen csoportot. Tényleg dobjam ezt el?
Akármennyire is nehéz, úgy érzem, most meg kell lépni. A megújulás meggyőződésem, hogy akár a területen belül is megvalósítható, de én most nem erre érzek hívást. Januárban elkezdtem a vezető- és szervezetfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológusi képzést az ELTÉ-n, és a félév során teljesítendő projektek, feladatok kellően felpiszkálták az érdeklődésemet a terület iránt. Nagyobb falatnak, nagyobb kihívásnak érzem, és szeretnék felnőni hozzá. Ehhez pedig energiát kell felszabadítani. Bízom benne, hogy ez a lezárás hozzájárul, és kifejlődhet valami új bennem.
