10/02/2022
És az ígért bejegyzés.
Sokat gondolkodtam rajta mostanában, hogy mi különbözteti meg a Gestalt szemléletet más irányzatoktól. Sok minden van, de talán kezdem kapizsgálni a számomra leglényegesebbet. Mikor a klienssel szemben ülve folynak a könnyeim, és eszem ágában sincs elrejteni, vagy épp remegni kezdek, ahogy hallgatom őt, világos lesz számomra valami. Eleinte csak egy érzés volt, hogy ott vagyok vele, és megérintődöm. És ez csodálatos. Nemhogy nem rejtem el, de többnyire beemelem, tudatosítom, dolgozom vele. Először úgy fogalmaztam meg magamban, hogy közel vagyok a másikhoz, nem tartom magam távol. Aztán ma egy beszélgetésben bejött egy másik aspektus. Ahogy egy kliensem fogalmazta meg nemrég egy más téma kapcsán, odaadom neki magam. Odaadom magam a folyamatunknak, méghozzá egészen. Nem csak a tudásom, a gondolataim, hanem a testem minden sejtjét, az érzéseimet, a tapasztalataim, mindazt ami vagyok. Elvárások nélkül, nyitottan, kíváncsian lépek bele a közös térbe, vállalva azt hogy néha összezavarodok, elérzékenyülök, vagy éppen dühös leszek. Nevetek, sírok.. Sebezhetővé válok. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartom meg, ami van, de teret adok neki. Azt hiszem ez a valódi transzparencia, mikor nem bújok a szakértői szerep álarca mögé, hanem érző emberként ülök a másikkal szemben. Ezt megélni csodálatos, és hiszem hogy mindezzel a másiknak is adok.
A képen épp röhögőgörcsöt kapok. Ez is én vagyok. ;)