Lélek Ildi Masszázs

Lélek Ildi Masszázs Császár Ildikó masszázs Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. Császár Ildikó vagyok, 1976.01.10.-én születtem Budapesten. Köszönettel Császár Ildikó.

Gyermekkorom óta érzem hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. A nyugati orvoslással szemben mindig is előnyben részesítettem a keleti alternatív gyógymódokat. Önképzésemet ezen elv alapján a talpreflexológiával kezdtem 17 évvel ezelőtt. Folyamatos szakmai fejlődésem mellett megéreztem a test teljes masszírozásával járó pozitív eredmények lehetőségeit, éppen ezért többféle masszázs fajtát elsajátítottam. Először az orosz zsírégető cellulit masszázs rejtelmeit tudhattam magaménak. Későbbiekben már a svéd frissítő masszázst és aroma teljes test masszázst is magas szinten alkalmaztam. Munkahelyemen egy elismert spirituális központban lehetőségem nyílt az alábbi keleti módszerek rejtelmeibe is betekinteni. Önfejlesztésem részét képezte ezen kívül a szellemgyógyászattal való megismerkedés ,illetve a reiki energia átadásának tudománya. Vendégeim visszajelzései alapján sok szép eredményt tudhatok magam mögött. Amennyiben felkeltettem érdeklődését, szeretettel várlak! Várom jelentkezését a +36 20 451 4805 telefonszámon vagy a lelekildimasszazs@gmail.com email címen.

18/09/2025

Làvaköves masszàzs! tsz 06204514805

Egy igazán stresszoldó ,lazító,masszàzst szeretnèl? Akkor neked a lávaköves masszàzs az ideális választàs! Ismerd meg a ...
24/03/2025

Egy igazán stresszoldó ,lazító,masszàzst szeretnèl? Akkor neked a lávaköves masszàzs az ideális választàs! Ismerd meg a masszàzsok kirâlynőjèt! Az 50-60 fokos kövekkel való igazán kényeztető masszàzst,most bevezető àron kipróbàlhatjàtok! A lélek ès a test mindent megèrdemel! Bejelentkezès tsz 06204514805

Talpreflexológia hatàsai: méregtelenítés,saját őngyógyító mechanizmusunk erősítèse, fájdalom csökkentèse.Eredmènyes reum...
17/10/2024

Talpreflexológia hatàsai: méregtelenítés,saját őngyógyító mechanizmusunk erősítèse, fájdalom csökkentèse.Eredmènyes reuma,belgyógyàszat, neurológiai,gègèszeti,nőgyógyászati problèmàknàl.Kúra 10/15 alkalom.Cèlszerű heti 2× 40 perc .Tsz 06204514805

15/04/2024

Vannak még szabad árushelyek a következő időpontokra:
MÁJUS 4. SZOMBAT Bolhapiac és kézműves vásár
MÁJUS 25. SZOMBAT Baba-mama ruhabörze
JÚNIUS 1. SZOMBAT Bolhapiac és kézműves vásár

Kezünkön az egèsz szervezetünk térképe.Napi 30-60màsodperces óra mutató jàràsàval megegyező irányban lévő nyomàssal,mass...
15/04/2024

Kezünkön az egèsz szervezetünk térképe.Napi 30-60màsodperces óra mutató jàràsàval megegyező irányban lévő nyomàssal,masszírozàssal jótékony hatást èrhetünk el egészsègünkben!Próbáljátok ki bátran!

11/12/2023
KARÁCSONYI MASSZÀZS AJÀNDÈK KUPONOK  RENDELHETŐK!🥰❤️🎄🎁🎀 Egészsèg a legjobb ajàndèk!
04/12/2023

KARÁCSONYI MASSZÀZS AJÀNDÈK KUPONOK RENDELHETŐK!🥰❤️🎄🎁🎀 Egészsèg a legjobb ajàndèk!

13/09/2023

Tsz 06204514805

Talpreflexológia! Kúra 10-15 alkalom.Elsősorban: ízületi,keringési,emésztési,légzőszervi,nőgyógyászati,húgyuti panaszok ...
30/06/2023

Talpreflexológia! Kúra 10-15 alkalom.Elsősorban: ízületi,keringési,emésztési,légzőszervi,nőgyógyászati,húgyuti panaszok esetén.Stressz csökkentés ,szorongás,depresszió kiegészítő kezelèskènt.Heti minimum 2 alkalom ès èrezhető a javulás.

24/12/2022

CSODÀK VAGYTOK! Köszönöm nektek kedves Több mint vendègeim a sok törődèst, kedvességet,ajàndèkokat🎄amit sokatok kézzel kèszített♥️.El sem hiszem hogy ezt èn megèrdemlem! A legnagyobb ajàndèk Ti vagytok nekem akik szerettek és hetente,havonta rendszeresen jöttök 🎁♥️MIT IS MONDHATNÈK MÈG.Mindenkinek Àldott ,békés Ünnepeket kívànok.🎄🎁🎄♥️♥️♥️

14/11/2022

Minden hètfőn fèlàras Talprefloxológia,àllapot felméréssel együtt! Hívjatok bizalommal.tsz 06204514805.

Cím

Sáv Utca
Budapest Xxii. Kerület
1222

Telefonszám

+36204514805

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Lélek Ildi Masszázs új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Lélek Ildi Masszázs számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória