02/09/2025
Mindig is tudtam, hogy nem akkor van Újév, amikor mondják: tél közepén fordul a naptár, didergünk, és a magok alszanak, amiket elvetettünk. Hanem akkor kell lennie, amikor megtörténik az újjászületés. Most érzem, hogy történnek a dolgok. Van ritmusuk, színük. Bennem pedig már ott a rugalmasság, hogy lekövessem őket – még akkor is, ha néha meg-megtorpanok.
Most hétvégén három napon át vizsgáztunk. Hangosan, csörögve leesett a tantusz, hogy eltelt majdnem egy év… Annyiféle érzelem önt el. Olyan mesterrel, mint Szilasi Márti / Anahita Misztérium Iskola ennyi időt együtt tölteni, a Misztérium Iskolájának első évfolyamán tanítványának lenni , számomra nem volt kérdés, hogy csinálom.
Ezt hívják a jógában Dharmának. Ez a hívás az út, ami a feladatod itt, ebben az életben. És lehet, hogy még nem tudod, miből és hogyan fizeted ki a tanfolyam teljes díját, de látod magad előtt, hogy ott leszel. Lesz felvételi beszélgetés, de érzed, hogy a lelketek már rég megbeszélte. Amikor ellenállhatatlanul tudod, hogy megtaláltad… A Dharma egy hívás.
Ez a gyönyörű fogalom, a Dharma, egy ősi szanszkrit kifejezés, amelynek több meghatározása van. Jelentheti „a helyes életmódot”, „a kozmikus törvényt és rendet”, „az igazságosság útját”. A Dharma egy olyan életmódot és létformát jelöl, amely összhangban áll az életünk isteni céljával: hogy merj aszerint élni, megértsd az utadat, és teljes mértékben meg is éld.
Az elmúlt évemben olyan transzformáción mentem keresztül, hogy még keresem a szavakat, hogyan is tudnám leírni nektek. Tonnányi terhet pakoltam át, le, el. Átfordítottam a nehezet, és mondhatom, hogy az önismeret nem mindig szép folyamat. Sőt: félelmetes is lehet kívülről. Intim. A tudatalatti megmutatja magát, felszakadnak a sebek. És akkor történik meg valami.
Amikor az elme félreáll, és egyszerűen csak látsz. A traumákat a testedben. De hidd el: akkor is erő és fény van benned, hogy elbírd, és hogy szembenézz velük. Talán a testemből, a lélegzetemből jön mindez, vagy onnan, ahová a sas felszáll , oda, ahol már kevés az oxigén.
Talán mindez annak szól, akit megérint, amikor ezt olvassa. Akinek rezdül valami a sejtjeiben, az meghallja, mit jelent az önismeret, és mennyit jelent, ha dolgozunk magunkon.
A hétvégén megkaptuk Márti iskolájában az ő gyógyító módszerének, a Source Memory Healing™ tanárképzésnek az oklevelét.
Az IPHM (International Practitioners of Holistic Medicine) által akkreditált Anahita Mystery School végzett Source Memory Healing facilitátora és konzulense lettem.
És ez mit jelent majd a mindennapokban?
Tartok egyéni folyamatokat nektek is, lehet kérni nálam időpontokat, és lesznek majd tanfolyamok is, hogy Ti is megismerjétek.
A Source Memory Healing™ egy rendkívül mélyre ható módszer, amely az életünket alakító legerősebb érzelmi emlékekhez vezet vissza. A folyamatban a tudatos, tudattalan és tudatfeletti rétegekhez kapcsolódunk, hogy feloldódhassanak a múlt lenyomatai, és megszülethessen a legjobb verziónk.
A Trika filozófia nyolc csakrás meditációja és a Vivation légzés támogatja ezt az utazást, amelyben a lélek emlékezni kezd önmaga teljességére.
Ez a képzés lehetőség arra, hogy először önmagadban tapasztald meg a gyógyulás és átalakulás erejét, majd megtanuld a módszer alapjait mások kíséréséhez is. Az IPHM akkreditáció biztosítja, hogy a képzés nemzetközi szinten is elismert.
Ha hívást érzel a belső emlékezet forrásához, itt a tér, ahol elindulhatsz ezen az úton.
Szerettel
Johanna
Hannushka Life Method