Sorsbogozós Életbeszélgetések Bodó Andival, Pillangó park 12/d, Budapest (2025)

23/11/2025

Vadmacskaként fogant meg, de házi cicák közé született, amiről viszont soha senki nem szólt neki.
Valószínűleg a szülők sem tudták ezt.

Egyszerűen csak azt tapasztalta, hogyha spontán adja önmagát, önfeledten játszik, gondolkodás nélkül kimondja azt, amit érez vagy gondol, akkor abból baj lesz.

Megsértődnek, megsérülnek, elfordulnak tőle, hibáztatják vagy épp kirekesztik.

Ezt hogy megértsd, képzeld el úgy, hogy a kiscicák karma is tud karcolni, de egy vadmacskáé ennél sokkal mélyebbre hat,

Vagyis ha ő önfeledten játszott (volna), akkor a többiek valóban sérültek (volna).

Erre korán rájött, de az okát nem ismerte, nem ért***e.

Cserébe megtanulta visszahúzva tartani a karmait, hiszen része akart maradni a klánnak, így erre neki kellett odafigyelnie.
Mivel gyorsan tanult, ezért a többiek észre sem vettek ebből semmit, ők is azt hitték, hogy közéjük tartozik.

Mire felnőtt, addigra a zsigereibe ívódott be a házi macska létezési módja, megspékelve azzal, hogy ehhez erős önelfojtásban kellett leledznie.

Majd felnőtt életében is természetessé vált, hogy ilyen módon hagyja az energiáit működni (vagyis takarékon) és mégis azt tapasztalta, hogy valahogy nem tud beilleszkedni.

A személyiségét szerették, de a lényéből áradó másságot nem tudták hova tenni.
Egyszerre volt vonzó és "sok".

Aztán nem bírta tovább és elkezdett utána járni, hogy vajon mi lehet vele, mi lehet benne.

Hosszú volt az út, mire rájött, hogy ki is ő valójában, de a megértésével együtt bátorság is keletkezett a szívében és nekiindult megkeresni a valódi otthonát, ahonnan a sors fura játékaként elszármazott.

És megtalálta, és minden porcikája remegett az izgalomtól, amikor belépett a birodalom határát jelző bokrokból fonódott kapun.

Szabad volt, végtelenül felszabadult, hiszen végre tudta, hogy ki is ő valójában, hogy a takarékon való létezést felválthatta a füves réten való bukfencezés, viháncolás, ide-oda szaladgálás.

Hamar híre ment, hogy érkezett valaki, és hamar odasereglettek a kíváncsi tekintetű birodalom lakó vadmacskák.

És hamar ki is választotta valaki közülük, akinek elég éles volt a szeme ahhoz, hogy nem akárki az érkező.

De bonyodalmak lettek a dologból, mert túl hamar találkoztak.

Ő, aki még alig érkezett meg, minden felszabadulása ellenére még tele volt zsigeri reakciókkal, amik akkor kapcsoltak be, ha úgy érezte, hogy megint elhibázta vagy mindjárt hibázni fog.
Azonnal takaréklángos önelfojtás lépett életbe nála.

Viszont a másik soha életében nem tapasztalt olyat, hogy vissza kellett fognia magát, ezért bár meghallgatta hogy honnan is jött és milyen volt neki ott, de nem fogta fel ennek meghatározó erejét.

Nem ért***e, hogy a hol nagyon felszabadult és végtelenül szabad lélek, hogyan tud egy pillanat alatt visszahúzódni és szinte láthatatlanná válni.
Zavarta és ennek hangot is adott.

Annak a magabiztosságával adott hangot, akinek még nem volt ilyenben része sohasem, így nem is kételkedett az igazában.
Vagyis a kritikájában.

A kritika pedig egy újabb nyomógomb volt, amire a Vadmacskának születettből Házimacska lett.
Hiszen nem jól csinált valamit, vagyis vissza kell fognia magát.

De a Vadmacska vére már aktívvá vált, így nem kért a kritikus hangvételből, jelezte hogy nem érzi igazságosnak.

De hiába, a végén itt, ebben a világban sem kapott megértést és elfogadást, hogy olyanként jó, amilyen, hiszen ott a vadmacskasággal volt több, itt pedig a házimacskasággal.

De legalább itthon volt már és ez erőt adott.

Már tudta, hogy mi a "baj" vele, miért nem értik őt, de a másik helyett nem tudott türelmet gyakorolni.
Támogatni tudta magát, de jó lett volna, ha megkapja azt a türelmet, elfogadást és támogatást, amivel élve elég hamar végig tudott volna menni azon, hogy valahogy megtalálja a két létezési módból fakadó egyensúlyt.

Ám nem kapta meg, így most ugyan egyedül megy az úton, de ennek az útnak minden lépése felszabadító, mert már lehet önmaga.

Nem kell házi cicaként léteznie, és van elég ideje lélekben is hazatalálni, anélkül hogy a folyamatán ítélkeznének.

Vadmacskaként a bundája is egyre fényesebb, a karmai finom formájú, pengeéles karmokká nőttek és akkor húzza be vagy épp ereszti ki, amikor akarja.

Ha megsért valakit, az nem úgy sérül meg, mint egy házi cica, így nincs is akkora sértődés belőle, vagyis szabad tökéletlenül is önmagának lennie!

Hosszú út volt és nem volt elég hazatalálnia, mert olyan helyről érkezett, ahonnan sok mindent hozott magával és ezzel is volt még dolga.
Vagy talán még mindig van, de erről már tud, és éppen ezért sokkal könnyebb.

Szomorú volt, hogy túl korán találkozott azzal a másik Vadmacskával és mivel az ő puttonya még sok mindennel tele volt, a másik pedig annyira hitt a saját tudásának, hogy eszébe sem jutott azon tágítani, hiszen ilyennel még ő sem találkozott, ezért elváltak útjaik.

Hogy lesz e másik találkozás, az majd kiderül, de annak öröme, hogy otthon van, a saját világában, ahova mindig is tartozott, most a legnagyobb boldogság neki.

Ismerkedik a hellyel, illetve emlékezik hogy honnan is származott el, így sok sok ismerős tájon át visz az útja, ahol valamiért egyszerűen tudja, hogy hol is van és mi van ott.

És most épp megpihent egy kicsit, így volt ideje, kedve és ereje ezt elmesélni, hogy tudj róla te is, hogyha valahogy nem találod a helyed, ha nem lehetsz önmagad, akkor lehet, hogy csak vendégségben vagy ott és tekints így a vendéglátóidra.

Akkor hálás is leszel nekik, hiszen ellátnak ők minden jóval, de csak azzal, ami számukra jó, hiszen mást nem ismernek.

És ha hálás vagy nekik, akkor az ott tanultakkal bővülni fogsz, de nem azonosulni.

És erre kell törekedned, mert akkor leszel valóban jól!

Te melyik klánhoz tartozol valójában? Oda, ahol élsz vagy máshol vannak?
Neked is takaréklángon, elfojtásban kell élned vagy lehetsz, aki vagy?
Ha te is érzed a Vadmacska vérét a zsigereidben és ezért a karmaidat megszokásból, de visszahúzod, akkor induljunk el közösen a Sors-útad feltérképezésére, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a két létezési mód között, hogy szabadon, tökéletlenül is önmagad lehess, ítélkezés és kritika nélkül.

Keress meg egy Életbeszélgetésre, hogy te is hazatalálhass, hogy ne kelljen visszahúzódnod ott, ahol valójában élni szeretnél!

14/11/2025

Annyira fájt már neki, hogy gondolkodni sem akart róla.
Először sportolni ment, rótta a kilométereket, de nem tudott kikapcsolni, csak amikor elfáradt már.
Az pedig csak a végén következett be, addig pedig amilyen gyorsan futott, úgy száguldoztak a gondolatai is.
Természetesen a történésekről, megélésekről, "mit kellett volna tennie"-ről.

A következő próbálkozása az ideje nagy részének másokkal való töltése volt.
Sokáig maradt bent a munkahelyén, bár nem igazán tudott már precízen, odafigyelve dolgozni, de legalább emberek között volt.
Majd vagy egy barátnővel találkozott személyesen, vagy telefonon tartott hosszú beszélgetéseket.
Ennek is volt csapdája, mert természetesen kibukott belőle egy-két dolog és az erre való reakciók néha mellémentek, és csak vita, sértődés lett belőle.
Vagy a barátnő történetét kellett hallgatnia, ami egy ideig le is kötötte, de egy idő után képtelen volt "jelen" lenni vele.

Szóval ez sem segített.

Akkor jött, hogy elkezd olvasni egy jó könyvet, de női agya lévén, olvasás közben is tudott másra figyelni, így sokszor kalandozott el.

A sorozatok nézésével meg az volt a baj, hogy hiába a sok fordulat bennük, de vagy hihetetlenül bugyuta történeteikkel untatták, vagy pont ellentétetesen, inkább megrázták.
Az idegrendszere pedig már nem bírt el több izgalmat.

Voltak még próbálkozásai más téren is, pl azt gondolta, hogy annyit beszélnek a meditációról, hogy akkor most ezzel fog megküzdeni a problémájával.
Szerinted ment?

Dehogy, hiszen abban a pillanatban, ahogy becsukta a szemét, minden elszabadult benne, a napi teendőktől, a bevásárló listán át, azok az emlékfoszlányok is, amiket épp el akart kerülni.

Nem volt több eszköze, de a helyzete maradt az és olyan, amilyen.
Mintha soha, semmit sem tett volna az ügy érdekében.

Ekkor ajánlott neki valaki és tett egy próbát.
Az első Életbeszélgetésen feltérképeztük, hogy honnan jött és hova érkezett a Sors-útján.

Majd a következőn kimentünk az Erdőbe, hogy egyrészt annak intelligenciájával való kapcsolódáson keresztül megtanuljon egy másabb tudatállapotba kerülni és így magasabb, tágabb nézőpontból önmagára, az életére, sorsára látni.
Itt egyszerre történt meg, hogy a száguldó gondolatok, frusztráló érzések leleassultak, elcsendesedtek és jöttek fel benne olyan megértések, AHA élmények, melyek által meglátta, hogy merre is lehet és érdemes tovább mennie.

Majd jöttek a következő Sorsbogozós Életbeszélgetések, ahol tanultunk összefüggéseket, kapott eszközöket a kezébe, sok sok házifeladattal megspékelve, amit amikor végre elvégezte, ráérzett annak felszabadító ízére.
Mert én soha nem kérem számon a házi feladatokat, hiszen annak elvégzése vagy épp elhalasztása nem nekem fontos, nem nekem ad többet.
Én csak javaslok valamit, és felnőtt emberként látom Őt, aki el tudja dönteni, hogy mire szán időt, energiát.

Persze amit javaslok, azzal nyilván gyorsabb, mélyebb, pontosabb a haladás, de ebben a folyamatban nincs kényszer, nincs elvárás.
Fontos, hogy amennyire csak lehet jól érezze benne magát, hiszen bőven elég az a "nehéz", aminek letétele zajlik éppen úgy, hogy az ne kerüljön vissza a vállaira.

Most ott tartunk, hogy időnként a parkban teszünk Gondolat sétákat, időnként a Stúdióban bogozzuk a sors-szálait, időnként azokat a rétegeket fedezzük fel, melyek nem is az ő idejéből valók, hanem generációs behatások és természetesen folyamatosan harmonizáljuk is a felmerülteket.

Közben pedig kezd a szeme tisztábban csillogni, az agya tudatosabban gondolkodni és az érzéseibe a béke becsempésződni.

Van még dolgunk azon a Sors-térképen való rendrakásban, új irány megtalálásában, az azon való haladásra való felkészülésben, de ez a folyamat már ott tart, ahonnan a saját szavai szerint már "nem éri meg és nem is szeretne visszafordulni".

Én pedig csodálattal nézem azt a belső Fényt, ami egyre jobban megmutatkozik, a szeme csillogásában és a gondolatai letisztultságában, a napi döntéseiben és a kapcsolódásai minőségében.

Számomra nagy ajándék, hogy ilyen folyamatok támogatója lehetek, közelről végig nézve, átélve, hogy hogyan is születik újjá, sőt inkább újra a saját életében.

Mondtam már, hogy imádom a munkám?!

Hát ezért...

01/11/2025

Mi a különbség az éretlen, tapasztalatlan Király és az érett, bölcs és tapasztalt Király között?

Az első önmagában gondolkodik, egyedül uralkodik és neki Királyné-ja van.
A második kettejükben gondolkodik, ketten uralkodnak és neki Királynő-je van.

Az érett, bölcs király felfigyel arra, ha a Királynő elcsendesedik. Tudja, hogy ennek mindig nyomós oka van és neki tudnia kell arról, hogy mit él meg a Királynő, mit gondol, mit lát, mit érez, miről tud, mire éber.

Tudja, hogy ő maga akármilyen nagy tudással rendelkezik, de a dolgokat csak onnan tudja látni, ahol van.
A Királynője a saját pozíciőjából és női érzékeléséből fakadóan ehhez bizony hozzátesz, kiegészíti azt amit ő lát, érzékel.

Tudja, hogy a Királynő az egyetlen a birodalmában, akiben kétség nélkül megbízhat, hiszen közösen építik a birodalmukat, nem fogja veszélybe sodorni azt.

Ezért a Király mindent megtesz, hogy a Királynője jól érezze magát, tiszteli őt és értékel minden pillanatot, amit kap tőle.

Ám, ha még éretlen és tapasztalatok híján nem kezeli helyén az uralkodás megosztását, nem figyel oda a Királynőre, vagyis igazából csak Királynénak kezeli őt, akkor azok az információk, gondolatok, megérzések, melyeket megkaphatna és ami által még jobb döntéseket hozhatna, nem lesz az övé.

Erőből kell majd irányítania a birodalmát, mert az a finomság, ami a női hozzáállás lényege, nem elérhető számára.

Ezért a Királynő csendjére oda kell figyelnie, különben magára marad és akkor >

"Isten, óvd a Királyt!"

És ővd a birodalmat is, mert ha nincs ott a Nő, a Királynő, akkor már csak Isten segítségébe bízhat, ám vajon meghallja e annak hangját, ha még a Királynő csendjét sem hallotta?

A Királynő csendjére oda kell figyelni, hiszen az egy figyelmeztetés, hogy lát, tud, érez valamit, amit a Király nem.

Az érett, bölcs Király tudja ezt és mindig kapcsolódik a Királynőjéhez, mert tudja, hogy csak így fogja megérteni, hogy "helyzet van" és figyeljen oda, cselekedjen, reagáljon.

A kérdés, hogy te képes vagy e Királynővé emelni a Királynédat?

Mersz e figyelni rá, hinni neki, figyelembe venni azt, amit tőle kaphatsz és értekelni azt, aki ő maga?

Mit adsz neki cserébe azért, hogy általa még jobb királyává tudsz válni a népednek?

Ismered a Királynőd lelkét?
Megadod neki azt, amitől mindig önmaga tud lenni melletted?

Ha erre igen a válaszod, akkor örülök, de nem lenne ennyi küszködő királyság, ha ez valóban mindenkinél így működne.

Ha nem tudod, hogy mit is kéne tudnod, adnod, akkor kérdezd meg tőle és figyelj arra, amit mond!

Ha nem tudod, nem mered megkérdezni, akkor meg meg gyere el egy Sorsobogozós Életbeszélgetésre és segítek kibogozni azokat az összekuszálódott szálakat.

Igen, jól gondolod, ez párkapcsolati coaching velem, egy nővel, egy coach-al, segítő szakemberrel, hogy négyszemközt merj önmagadra és a Királynődre nézni, hogy a birodalmad olyan naggyá válhasson, amiről mások csak álmodnak.

Tudod ez a Királynőd nélkül nem megy, ám Királyként nem biztos, hogy érteni fogod őt, hiszen másképp látod a világot, így itt az alkalom, hogy elindulj azon az úton, ahol egyszercsak találkozni fogsz vele és ahonnan már bölcs Királyként Királynővel uralkodsz a birodalmadon > a sorsodon.

Időpont egyeztetés:
Bodó Andi
tudat-tréner, coach
asztro-coach, Erdőző mentor
30/9426851
bodoandi.hu

16/10/2025

Sokadik próbálkozásra sem sikerült, már megint elrontotta.
Ott állt a romok fölött, az élete romjai fölött és azon gondolkodott, hogy mi az amiért nem tudja jól csinálni?

Ez egy fontos kérdés volt, mert most először jutott eszébe, hogy talán van benne valami, amit eddig nem vett észre és az a valami az, ami miatt szabályosan elszabotálja dolgait, a sikerességét.

Pedig nem nagyon akaródzott befelé fordulni és ott keresgélni, hiszen az olyan kézzelfoghatatlan dolog, nincsenek kapaszkodók, nem lehet biztos semmiben, hogy az úgy van e, ahogy gondolja, hogy van.

De nem nagyon volt más választása, minthogy a külső okok mellett a belső okokat is számbavegye.

Először csak arról beszélt a Sorsbogozó Életbeszélgetésen, hogy olyan tehetetlennek érzi magát, hiszen mindent, amit tudott már megtett, ami másnál működött, már kipróbált, olvasott sok önfejlesztő könyvet, stratégiákat épített és konzekvensen be is tartotta a lépéseket, de mégis mindig valami közbejött és megint félresiklottak a dolgok.

Aztán megkapta az első kérdést: mi történne, ha egyszer az életben sikerrel zárná a folyamatát?
Mi ijesztő ebben annyira, hogy inkább feladja?

Aztán arra kértem, hogy csukja be a szemét, vegyen pár mély lélegzetet és képzelje el a legutolsó kudarcos helyzetét úgy, hogy sikerült.
Maradjon a siker érzésével és figyelje meg, hogy pár perc után milyen másik érzés kúszik be a siker mellé?

Igen, jól sejted, hamar megváltozott minden.

Nemcsak egy érzés kúszott be szinte azonnal, hanem az oka is.

Apukája, aki nem örült annak, amilyen utat választott magának, mert szerinte rendes embernek rendes munkája van, rendes fizetéssel, rendes munkakörnyezettel.

Ő pedig vállakozóként abszolút létbizonytalanságban élt, hol volt munkája, hol nem, hol jött bevétel, hol nem.
De nem cserélte volna el semmiért, mert imádta amit csinált és sikeres is volt benne, addig amíg...

És itt volt a lényeg: csak egy ideig mert sikeres lenni, de aztán eljött egy furcsa pont az életében, ahol (igaz tudattalanul), de el kellett kezdenie szabotálni a sikerességét, hogy édesapjának megmaradhasson az igaza.

Fura nem?
Ahelyett, hogy bebizonyította volna, hogy így is sikeresen lehet élni és joggal várta volna el, hogy apukája belássa, hogy nem volt igaza, nos valami gyermeki hűség miatt azt valósította meg, amiben az apja hitt.

"Csak rendes munkával lehet megélni."

Amit ő csinált, az számára nem volt "rendes" munka, és nem a szakmája miatt.
Azért nem, mert vállalkozóként művelte azt és ebben nem látta a jövőt, ami egy család fenntartásához kellene.

Ugyanezt a munkát egy nagy cégnék, alkalmazottként már rendes munkának tartotta volna.

Két baj is volt ezzel:
-a cégek nem nagyon alkalmaztak ebben a szakmában szakembereket
-ahol mégis, ott nem igazán voltak megbecsülve, ám nagyon leterhelték őket

Vállalkozóként olyan szabadságban élt, amit megízlelve már nem tetszett neki az a gondolat, hogy akkor is bent üljön az irodában, ha nincs munka, vagy hogy valaki emelt hangon kérje számon azt, amit nem is kellett volna számon kérni, csak más rendszerben gondolkodva, más ütemben végezte el azt.

Persze a létbizonytalanság feszélyezte, de ez a kisvállalkozói léttel járó dolog volt.

Viszont úgy nőtt fel, hogy a családban az apukája szavának nagy respektje volt, amit ő mondott, az úgy volt és pont.

Felnőve ez a respekt vált az ő önszabotőrevé.

Hogy ez hogy lehet?

Úgy, hogy kisgyerekként a szüleink nagyon sok programot ültetnek belénk, a saját hitüknek megfelelően, ami aztán zsigeri működésűvé válik bennünk.

Így az a hit, amiben apukája hitt, a megfellebbezhetetetlenséget hozta magával, amin nincs mit vitatni.

Ha apukája egyszer önmagától azt mondta volna neki, hogy az ő idejében félelmetes dolog lett volna vállalkozni, hiszen a rendszer üldözte azokat, akik így éltek, de most örül neki, hogy a fia kapcsán láthatja, hogy változott a világ.
Ha nem is könnyű, de már nem üldözik őket.

Ekkor feloldozást ad arra nézve, hogy rendes dolog a vállalkozósdi is.

De nem mondott se ilyet, se hasonlót.
Vagyis nem jött létre a feloldozás kívülről.

A jó hír az volt, hogy belülről viszont igenis jöhet.
Csak kell egy kis belső munka ehhez.

És elindultunk azon az úton, ahol azzal dolgoztunk, hogy apukája helyett hogyan tudna ő önmagának engedélyt adni.

Nem, nem könnyű az önengedélyezés, sok mindennek kell összeállnia belül, hogy valóban megtörténhessen.

De ez alkalommal a blokkolódás oka már akkora AHA élmény volt, hogy szinte bevilágította az előttünk álló utat, amit majd be fogunk járni, illetve amit azóta járunk is.

Sokszor elég ennyi is és elindul minden, de van hogy még pár dolgot fel kell fedezni, meg kell érteni, energiát a folyamatba bele kell rakni és majd ezután jön az áhított változás.

De a legfontosabb az elindulás.
Elindulás befelé, ahol ki lehet bogozni azokat az összekuszálódott szálakat.
Majd a kibogozott szálakat úgy lehet összefonni, ahogy már azt szeretnénk, hogy fonódjon.

Ebben az esetben már lassan ott tartunk, de van pár Életbeszélgetés mögöttünk.

És a kézzelfogható eredmények elsőre nem is az üzleti életben jöttek, hanem abban, hogy létrejött egy mély beszélgetés az apukájával, aki életében először valódi érdeklődéssel figyelte a fia mondandóját és semmilyen kritikai észrevétele nem volt.

Ez pedig felért egy feloldozással.

Nem várta, hogy idős apukája szemléletet váltson, de az elfogadás olyan mély felszabadulást gyakorolt rá, hogy most csak úgy záporoznak az ötletei a munkájában.

Így lassan már az üzleti folyamatokról fogunk beszélni, mert hihetetlen mély összüfüggések vannak abban a személyes sors mintázatunkkal.

De ez majd egy másik poszt lesz.

Addig is olvasgass vissza elgondolkodtató, inspiráló történetekért, vagy indulj el te is velem egy Sorsbogozós Életbeszélgetésre, hogy kibogozzuk a te sorsod szálait is!

Időpont egyeztetés:
Bodó Andi
tudat-tréner, coach
asztro-coach, Erdőző mentor
30/9426851
bodoandi.hu

14/09/2025

Addig ment, míg el nem érte amit akart.
Mindig, mindenhol, mindenben.

Büszke is volt magára, hogy olyan, mint a faltörő kos, nincs olyan fal, amin ne tudna átmenni.

Nem vette észre, hogy van olyan "fal", amin nem átment, hanem az állt félre.
Hagyta, hogy elvegye amit el akart venni, nem vitázott vele, nem akarta megállítani.

Már nem.

A Faltörő Kos pedig boldogan mesélte mindenhol, hogy mennyire jól megy minden a kapcsolatában.

Aztán eljött az a pillanat, amikor már nem volt mit elvenni, mert nem volt kitől elvenni.

Már nemcsak félreállt, már nem állt vissza.

Elment.

A Faltörő Kos pedig abban találta magát, hogy ő attól volt boldog, hogy a párján gyalogolt át.
Azt hitte, hogy ettől érzi a párja azt, hogy ő mennyire erős, mi mindenre képes.
Mennyire nélkülözhetetlen az, amit ad.

De amit adott, azt előtte elvette.
Pont tőle.
Akinek adni akart.

Mert nem volt rossz ő, csak valami, valamikor nagyon félrement a személyiségében.
Vagyis a szocializációjában.

És most ott állt bambán, az üres lakásban.
Üres volt, de nem a dolgok hiányoztak, azok ott maradtak.

A lélek hiányzott onnan.

Az a lélek, akiért annyira rajongott, akiért minden falon átment.

Még rajta is.

A szeme egy levélkére tévedt az asztalon.

Tudta, hogy fájni fog, amit olvasnia kell, de bátor volt ő, nem hátrálhat meg!

Kibontotta és lassan, betűről betűre olvasni kezdte.
Mondjuk nem is tudta volna másként, mert a könnyek marták a szemét és hiába törölte meg, azok csak úgy folytak.

A levélben annyi állt csak: "mindig hittem benned, jó ember vagy. Nem kell már több falon átmenned. Ahogy rajtam sem"

És ebben a pillanatban megért***e, hogy azzal, amire olyan büszke volt, azzal most pont saját magán gyalogolt át.
A saját életét t***e tönkre, hiszen megbántotta azt, akit mindennél jobban szeretett.
Annyira bántotta, hogy elment.

És felt***e magának az egymillió dolláros kérdést: jó ez nekem? Ilyen akarok maradni?

A válasza egyértelmű NEM volt.

Nem, nem akar ilyen maradni, de akkor mit csináljon? Honnan tudná, hogy milyennek kéne lennie?

Nem tudta, magától nem jött rá, pedig kereste, kutatta választ.

Aztán elindult segítséget kérni oda, ahol megtanulhatott egy csomó dolgot magáról, az Életről, a dolgok menetéről.

Izgalmas utazás vette kezdetét, mert a Faltörő Kos énje nem szűnt meg létezni, csak már nem kapott főszerepet, de a bátorsága megmaradt belőle.
Mert önmagára nézni és meglátni azt, hogy mit nézett akkor be, és mikor és honnan vette azt, hogy joga van mindenkin áttaposni?
Hogy attól menő lesz és mindenki fel fog rá nézni?
Hős lesz, aki nem fél semmitől?
Nem lesznek előtte legyőzhetetlen akadályok?
Nos ezekre ránézni, bizony nagy bátorság kellett.

Ugye milyen könnyű kihallani ebből, hogy ez bizony még a mesék idejéből származó idealizált énkép?

És emlékszünk arra, hogy az oviban még a fiúk meghúzzák a lányok haját, ha fel akarják hívni a figyelmüket magukra?
Vagyis bántják őket, bár nem is tudják, hogy valójában ez bántás?

Néha ilyen könnyű azonosítani egy felvett viselkedést, egy szerepet, aminek megfelelően eljátszuk azt, amik valójában nem is mi vagyunk.

Ám ha jó sokáig gyakoroljuk azt a nekünk tetsző szerepet, akkor még el is hisszük, hogy azzá váltunk.

Ebből pedig nehéz kijönni, hiszen ha tetszik, akkor nem akarunk megváltozni.

Nos neki a szakítás akkor pofon volt, hogy kizökkent a felvett szerepéből és már nem is látta azt, annyira pozitívan, hogy visszavegye.

De ki is ő valójában, ha nem a Faltörő Kos?

Ez nehéz kérdés és nincs rá egyszerű válasz, nincs rá egyszerű módszer sem, amivel csak úgy hipp-hopp megtalálhatja önazonos önmagát.

Viszont egy nagyszerű helyzet ez arra, hogy kialakítsa magában azt az igényt, hogy a saját válaszait, a saját reakcióit keresse meg belül, önmagában.
Mert ott van Ő, ott bent és ami onnan jön válasz, az ha nem is tökéletes, de az valóban az övé.

Nem egy szerepszemélyiségé.

És tudod még mit élt meg?
Azt, hogy ha nincs is mindig jó válasza, jó reakciója, de mivel az belülről jön, vagyis önazonos, ezért sokkal jobban elfogadják.

Vannak vitái, de már valós kapcsolódásokban él, ahol lehet vele beszélni és ő odafigyel már.
Ettől nincsenek váratlan fordulatok, eltitkolt belső folyamatok, csak maximum nem egyetértések.

Néha sajnálja, hogy akkor, annak idején ezt nem tudta, mert nagyon szerette azt a lányt, de ő már messze jár.

Aki viszont most itt van, azzal már nem szerepjátékot játszik, hanem valódi hús-vér kapcsolatot.
Mert felnőtt már és azzal az Énnel, akire rátalált, jóban van, nincs szüksége letagadnia senki, még önmaga elől sem őt.

Hosszú volt az út, de még idejekorán jött az a pofon, mert mostanra, már a családalapításon jár az esze és tudja, hogy ha ezen nem megy át, akkor a gyereke sem "találkozhatott" volna vele.
Csak azzal az apukával, akit eljátszott volna neki.

De most már ez másképp van, már önmaga szerepe az amit játszik és már most tudja, hogy nagyon oda szeretne figyelni, hogy az elsődleges, amit megtanít majd a gyermekeinek, hogy mindig legyenek önmaguk!
Akkor is, ha ez nem mindig könnyű.

Mert a boldogság ebből fakad és ő boldog gyerekeket szeretne nevelni.

Persze ez sem ilyen egyszerű, hiszen az önazonos gyermek a szülővel szemben is vállalja azt, amit gondol és majd akkor kell nagyon önreflexívnek lennie, hogy ne nyomja el, de ne is hagyjon rájuk mindent.

De az majd egy másik kör lesz, majd akkor is Életbeszélgetünk, összefüggéseket, működéseket, belső programokat keresünk, oldunk, átírunk.
Amit kell.

Most ez kellett és bátran ment végig ezen az úton, sokat tanult magáról, a világról, a Létezésről.

A Létezés értékéről.
És most boldogan éli meg azt, akire rátalált ott bent

02/09/2025

Még utoljára a szemébe nézett és halkan annyit mondott, hogy elég volt.

Ő meglepetten nézett vissza rá, nem erre számított és hírtelen nem is tudta mit mondjon erre.
De látta, hogy most elpattant az a bizonyos húr, csak éppen nem ott, ahol az várható volt.

Még visszanézett a kapuból és egy pillanat alatt végigfutott benne az összes emlék, épp úgy, ahogy a halál pillanatáról szokták azt leírni. Ebből is tudta, hogy már nem tud, nem is akar visszafordulni.
Nincs miért.

Nincs miért, mert az a közös jövőkép, ami oly sok szálból, oly sok közös élményen keresztül, oly sok tervezgetéssel megszületett, már nem nőhet tovább, halálra lett ítélve.

Ezért is volt csendes, mert szívében ott volt már a gyász.
A kapcsolatuk, közös jövőjük gyásza.
És annak az embernek a gyásza, akivel ez a varázslatos jövő épülőben volt.
De nem attól az embertől búcsúzott a kapuban.

Az az ember valamikor, észrevétlenül feladta, és most egy olyan "verzióban" létezett, aki nem az volt, akivel ők ketten egy párt alkottak.

A Király átadta a helyét a benne élő Lovászfiúnak, hagyta hogy abból a tudatállapotból jöjjenek a döntések a birodalom fontos dolgaiban és minden másban is.

A Királynő végtelenül hosszú ideig állt mellette, elfogadva a jelenlegi állapotát és remélte, hogy egyszercsak felébred újra az ő Királya és rendbe hozza a dolgokat.

Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott.
Eddig nem érte őt támadás, mindig csendben, szeretetben tudták megbeszélni a fontos dolgokat, de most a dolgok annyira a Király fejére nőttek, hogy a frusztráltságát nem volt képes kordában tartani.

Úgy beszélt a Királynővel, mint még soha és hiába kapott figyelmeztetést, nem volt képes uralkodni magán.

A Királynő szívébe egy jéghideg tőr fúródott a szavai által és megért***e, hogy már nem azzal beszél, akivel ő egy párt alkotott valamikor.

A Lovászfiú tudatállapotban ragadt Királya nem az ő társa.

Ahogy felébredni sem lehet más helyett, úgy megmenteni sem lehet senkit önmagától.

Így hát elvonult a vár mögé épített kis kápolnába, ahova csak neki volt bejárása.

Becsukta a szemét és halkan kimondta: nem tudtam megmenteni. Nincs több eszközöm, nincs több erőm, nincs több tudásom, nincs több hitem.
Amit tudtam, megt***em, de kevés voltam a feladathoz.

Talán helyette is én akartam, vagy talán még jobban kellett volna akarnom, nem tudom Teremtőm!
De elbuktam és most itt vagyok, végtelen szomorúsággal a szívemben és elfogadom, hogy ennyire voltam képes.

Kérlek engedj ki ebből, és bocsáss meg nekem, hogy hagytam elveszni a Királyt!

Igen, jól érted, még mindig magát hibáztatta, hogy nem volt képes úgy lenni vele, hogy a Király valódi figyelemmel hallgasson rá és komolyan vegye a figyelmeztetéseit.

A kápolna csendjébe egy gyenge szellő kíséretébe beköltözött a Fény.
A napsugár az oltárra kúszva egy ott felejtett kis üvegcse által szétáradt az egész térben.
Érezni lehetett a Jelenlétet.

Azt a mindent betöltő jelenlétet, amiben nincs több kérdés, nincs több bizonytalanság.

A Királynő szívét átjárta a kegyelem érzése és tudta, hogy elfogadták a felelősség vállalását.

Ám még valami átjárta: annak érzete, hogy azért, mert most nem sikerült, nem történt semmi baj.
Lehet, hogy ő most el fogja hagyni a birodalmat, de az eddigi élete itt, nem múlik el nyomtalanul.
Az emléke annak, ahogy ő ott volt, ahogy ő ott létezett, örök nyomot hagyott a Királyban és a királyságban, akármilyen állapotba is került most az Uralkodó.

Ez lesz az az emlék, amivel egyedül maradva mindig ott lesz benne annak érzete, hogy lehetne jobban is, csak még nem tudja hogyan.
Ettől pedig nem fog belenyugodni a pillanatnyi megoldásaiba, mindig tenni fog még egy lépést. Valami felé, ami kicsit fényesebb, kicsit melegebb, kicsit szeret***elibb.

Ennél többet pedig senki nem tud tenni, ennél több felelősséget senki nem tud vállalni.

Az, hogy ők többet már nem kapcsolódnak, szomorú de azzal a méltósággal, ahogy ezt eddig is kezelte, egy újabb ajándékot hagy ebben a birodalomban.

A Szeretet ajándékát.

Annak a szeretetét, ami meghagyja a másiknak, hogy az legyen, amivé ő szeretne válni.
És annak a szeretét, ami önmagának is meghagyja azt, hogyha nem jó neki valami, akkor választhasson mást.

Lassan elhalványultak a fények és a Jelenlét egyre gyengébben volt érezhető.

Itt volt az idő az indulásra.

A kapun kívül mégegyszer visszanézett, tudva hogy ez volt az utolsó kép, amit ebből láthatott.

Megengedte magának, hogy az úton a könnyei áztassák az arcát, de nem fordult vissza.
Amikor már elég messze járt ahhoz, hogy a várat, a birodalom határát ne lássa, csak az arra vezető utat, akkor állt meg először.

Leült a hatalmas Tölgyfa alá és annyit mondott, hogy köszönök mindent, sajnálom hogy így sikerült, de elfogadom.
Hálával a szívemben megyek tovább és hagyom, hogy a Teremtő mutassa az utat, hogy merre tartsak.

Becsukta a szemét és felállva, továbbra is becsukva tartott szemekkel arra figyelt, hogy merre indulnak el a lábai.
Csak pár lépés után nyitotta ki a szemeit és látta, hogy bizony vezet út tovább, még ha nem is tudja, hogy hova.

Vett egy mély lélegzetet és emlékezt***e magát, hogy a Teremtő mindig jó utat mutatott neki, ez most sem lesz másképp.

Lassan haladva, lépésről lépesre érezte, hogy amit a háta mögött hagyott, az lassan olyan távolba veszik, hogy már nincs visszahúzó ereje, de még nincs meg annak a vonzása sem, ami felé halad.

Ám a bizalom a szívében nem engedte elbizonytalanodni és hagyta magát vezettetődni az út által, tudva, hogy ha itt nincs is már rá szükség, de van a világon még sok hely, ahol sokat adhat és sokat kaphat.
Ahol szükség van rá és értékelik azt, amit ő tud adni és cserébe neki is jár figyelem, gondoskodás, szeretet.

Hogy hol lesz ez, hogy hova visz az út, az meg majd kiderül, most elég annyi, hogy ahol épp jár, ott legyen jelen, azt élvezze, azt értékelje és majd odaér, ahova érnie kell.

És a Fény hangja a szellő által, halk kuncogásként kísérte tova.

Bodó Andi
tudat-tréner, coach
asztro-coach, Erdőző mentor
30/9426851
bodoandi.hu

Sorsbogozós Életbeszélgetések Bodó Andival

23/11/2025

14/11/2025

01/11/2025

16/10/2025

14/09/2025

02/09/2025

Cím

Telefonszám

Weboldal

Értesítések

A Rendelő Elérése

Parancsikonok

Megosztás