03/10/2024
Sokszor szoktátok kérdezni, melyek voltak azok a programok vagy technikák, amelyek sokat lendítettek az életemen.
Az egyik ilyen volt, az Újjászületés - a Szüless újjá! Ezért is ez az egyik kedvencem, mert tudom, hogy más "vágányra tudja állítani az életünket" - így volt ez az enyémmel is anno
Rengeteg minden befolyásolja 🙈 azt, hogy milyen az az ALAPVETŐ ÉRZÉS ÉS ENERGIA, az amiben éled az életed:
• 🙄 alig sikerül valami, nem találom a helyem/ a párom, alig keresek valamit, valahogy semmi sem az igazi, mindenért keményen meg kell küzdenem, nincsenek barátaim, stb.
• 🥳 bármit meg tudok valósítani/ el tudok érni, a világomban minden rendben van, jól érzem magam a bőrömben, minden szépen alakul, ha oda teszem magam annak megvannak az eredményei, vannak barátaim akikre mindig támaszkodhatok, mindennap kisebb nagyobb csodák történnek velem, stb.
Óriási különbség❗️ DE, mivel mind energia és átalakítható, ez a program lényege.
Íme néhány szempont, amivel dolgozunk a két nap alatt, a teljesség igénye nélkül. Végig megyünk a köztestértől, a fongantatásodon át, a pocaklakó időszakon, a születésen, majd az azt követő időszakig. Foglalkozunk azzal, hogy milyen érzéseket éltél meg és, hogy voltak veled a szüleid:
❗️ a leszületésed előtt - vágytak e rád
❗️ hogy érezted magad az anyaméhben: félelem, szorongás, magány, elhanyagoltság, elhagyatottság, életveszély, stb.
❗️ milyen volt a születésed: elakadtál, a nyakadra volt e tekeredve a köldökzsinór, császáros voltál, kipréseltek, akkor születtél amikor te készen álltál vagy mások döntötték el mikor kell megérkezned, stb
❗️ engedték e számodra, hogy anyával és esetleg apával tölts időt a születésed után.
❗️ fiúnak – lánynak vártak e, akarták e, hogy gyere vagy mindent megtettek, hogy ne, érte e baleset anyát vagy téged, veszekedtek esetleg szét is mentek a szüleid, stb.
Rengeteg felismerést tehetsz majd 🤩 önmagaddal, a szüleiddel, nagyszüleiddel és testvéreiddel kapcsolatban. Mi mozgatja őket, mi mit eredményez, miért vannak AZOK A BIZONYOS JÁTSZMÁK a családodban és miért éled meg AZOKAT A MINTÁKAT ÚJRA ÉS ÚJRA❓
Mindez lehetőséget ad, hogy ott együtt átírjuk és a későbbiekben, te már úgy tud élni az életed, ahogy igazán szeretnéd. ❤️
Ezt a programot egy jó ideig nem tervezem újra megrendezni ezért, ha kicsit is úgy érzed, szívesen részt vennél, mert megszólít, ne habozz.
Részletfizetésre van lehetőség.😊
A hozzászólásokban található linken bővebben is olvashatsz a programról és ott megtalálod az elérhetőségemet is.
Ne halogass tovább, 😍 gyere és alakítsuk át az életed alapenergiáit, hiszen azok határoznak meg téged leginkább!
Várlak szeretettel,
Évi🥰