02/12/2025
A legtöbb embert a tények sem zavarják meg az ítélkezésben.
19 éves voltam. Egy Budapesthez közeli településen éltem és egy olyan irodában dolgoztam, amit egy hatalmas ház hatalmas garázsából alakítottak ki. Ez a megoldás meghaladta a korát, hiszen akkoriban nem volt divat az egyterű iroda, csak később lett menő. Épp csak kóstolgattuk még a számítógépeket, az ügymenet papír alapon zajlott, sok „irodista” kellett.
Ebben a hatalmas helyiségben is 20 nő dolgozott egy-egy asztalnál. A többség 40 és 55 év közötti.
Nem tudtam olyat tenni, úgy megjelenni, olyat mondani, amire ne lett volna valami megjegyzésük.
Ha hosszú szoknyát vettem fel, apáca voltam, ha rövidet, akkor k@va, ha nadrág volt rajtam, akkor „olyan vagy, mint egy férfi”.
Ha sminkeltem, akkor „de sok időd volt reggel”, ha nem sminkeltem, akkor „sokkal jobban adhatnál magadra olyan fiatal vagy”.
Ha vittem otthonról ebédet, akkor „hát én ezt nem így szoktam főzni, az biztos”, ha inkább rendeltem, akkor „mi van, rádszakadt a bank?”
Ma már tudom, hogy mit kellett volna mondanom, tennem, hogy kifogjam a szelet a vitorlájukból, de akkor nem volt megoldásom. Utáltam bejárni. Reggel felébredtem, és a sírás kerülgetett, hogy kezdődik elölről az egész.
Fáradt voltam, ingerült és folyton szégyelltem magam, bár azt nem tudtam pontosan, hogy miért. Szégyelltem a testemet, az ételemet, a ruháimat, bűntudatom volt, ha ki kellett mennem a mosdóba, mert valaki biztos, hogy beszólt, hogy „már megint?”
Energikus fiatal lány voltam, de abban az időszakban már nem is emlékeztem, mikor nevettem úgy igazán, szívből egy jót.
Tudtad, hogy a tartós örömtelenség mögött gyakran nem a túl sok munka, hanem a TÚL SOK MEGFELELÉS áll?
A megfelelési kényszer az emberi psziché egyik legelterjedtebb és legelegánsabb önfelzabáló mechanizmusa. Gyökerei gyakran a korai kötődésmintákban rejlenek, ahol a szeretet és az elfogadás feltételhez kötött volt: "Csak akkor szeretnek, ha..." Ez a belső parancs felnőttkorban is velünk marad, és számtalan álarcot ölt, legyen szó maximalizmusról, túlzott felelősségvállalásról, vagy a „rám lehet számítani” hősiességéről.
Amikor valaki a külső elvárásoknak való görcsös megfelelés útját választja, lényegében elidegenedik a saját belső hangjától és szükségleteitől. Választásainak és döntéseinek mozgatórugója nem a belülről fakadó vágy, hanem a külső elfogadás iránti mohó sóvárgás.
A megfelelés szörnye sosem lakik jól. A kívülről érkező pozitív megerősítés nyújt ugyan rövid távú sikerélményt, de mivel nem a belső valóságból táplálkozik, állandóan újabb és újabb adagra van szükség. Ez a mókuskerék az, ami aztán megnyitja az utat a mélyebb pszichés problémák felé.
A megfelelési kényszer hosszú távú, súlyosabb következménye az örömre való képesség elvesztése, az élvezeti szándék és az élvezeti élmény csökkenése (szaknyelven: anhedónia).
Nem csupán rossz hangulatról van szó, hanem annak a képességnek az elvesztéséről, hogy a pozitív élmények belső jutalomként funkcionáljanak.
Miért jelentkezhet az anhedónia a megfelelés útján?
1. Akkor vagyunk elégedettek, ha az elért céljaink összhangban állnak a belső értékrendünkkel. Ha valaki hosszú éveken keresztül olyan célokért küzd, amelyeket valójában mások írtak elő, az egyre nagyobb elégedetlenséget okoz benne, akkor is, ha nem gondolkodik el ezen.
2. A megfelelés az álarc fenntartását is jelenti. Az álarc mögött rejtőző valódi ember sosem kap megerősítést, mert azt az álarca kapja, így az öröm érzése, amely a hiteles kapcsolatokból és a belső elégedettségből fakad, nem tud kialakulni.
3. Ha valaki folyamatosan szorong és elnyomja azt, aki ő valójában, az hosszú távon, amolyan érzelmi zsibbadáshoz vezet. Már nem csak a negatív, de a pozitív érzéseket is kevésbé érzékeli. A félelemtől mentes, őszinte életszemlélet hiányában a dolgok bármily fényesek, elveszítik a ragyogásukat.
Önmegvalósítás: A belső iránytű
Az önmegvalósítás nem egy individualista, önző, mindenen átgázoló életvitel és nem is egy távoli, elérhetetlen végcél, hanem egy folyamat. Az emberi létezés azon alapvető szükséglete, hogy a benne rejlő potenciált kibontakoztassa, és életét belsőleg vezérelve, hitelesen élje. Az önmegvalósítás útja tehát, az anhedónia legjobb gyógyszere.
Lépések az önmegvalósítás felé felé:
1. A megfelelés lebontása: El kell fogadni, hogy nem kell mindenkinek megfelelni ahhoz, hogy értékesek és szerethetőek legyünk. Ez a bűntudat és a magunkról kialakított hamis énkép elengedésének folyamata is.
2. Belső motiváció felébresztése: Amikor a tevékenységeink a saját autentikus értékeinket tükrözik, belsőleg válunk motiválttá, és a tevékenység maga válik jutalommá. Ez a folyamat visszaadja a képességet az örömre, mivel a dopamin (jutalom) rendszer újra aktiválódik, de immár belső forrásból táplálkozva.
3. Az önmegvalósítás beteljesedésével láthatóvá válik az eredeti, félelmektől mentes, szeretetteljes önmagunk. Felszabadul a természetesen velünk született erő és méltóság, lehetővé téve, hogy a „teljes ragyogásunk” megmutatkozzon.
A megfelelési kényszer tehát nem más, mint önkéntes száműzetés a saját életünkből. Ennek ára az érzelmi kiüresedés és a belső örömforrások elapadása.
Az egyetlen tartós kiút e zűrzavarból az önmegvalósítás tudatos útja: a belső hang újra meghallása, a hiteles szükségletek előtérbe helyezése, és a saját életért való felelősségvállalás.
Ha úgy érzed, eljött az idő, hogy letedd a megfelelés terhét, és felszabadítsd a természetesen veled született energiákat, kezdd a változást ma!
A Mayura mentorprogram lépésről lépésre, hiteles tapasztalatokon keresztül vezet az önazonosság felé.
Kérj egy ingyenes, online, 30 perces Lényeglátó Konzultációt és tudj meg többet!
https://bit.ly/4iuUG4t
