09/01/2026
https://www.facebook.com/share/1DsH8niXQS/?mibextid=wwXIfr
Ezt a könyvet olvastam utoljára 2025-ben, és pont az introvertáltak világnapjára (01.02.) fejeztem be. Nem pusztán szakmai, hanem legalább akkora személyes érdeklődés is motivált, amikor levettem a könyvtár polcáról.
Én ugyanis erősen introvertált vagyok. (Ez velem született, temperamentum kérdése.) Mindamellett szorongok is társaságban, és a szorongásom nagyjából a jelenlévők számától függően exponenciálisan növekszik. (Ez inkább az életemben átélt élmények hozadéka.) A strukturálatlan helyzetek ("csak úgy dumcsizunk egy kicsit") pedig az egekig tudják fokozni a szociális szorongásomat.
Mindezzel együtt a kapcsolatok rendkívül fontosak számomra. Szeretem a mély, tartalmas beszélgetéseket, és egyre biztosabban ismerem fel újra és újra: az életben az egyik legfontosabb értéket a szeretetteljes, meleg emberi kapcsolatok jelentik számomra.
Legyen ám bármennyire fontos a kapcsolódás, a társas helyzetekben mégis jobbára csetleni-botlani szoktam. Ezen mindig nagyon meglepődnek azok, akik arról az oldalamról ismernek, hogy simán elvezetek egy 30-40 fős önismereti csoportot. Sok meglepetett reakciót szoktam kapni, amikor bevallom, mennyire "intro" vagyok valójában.
Jessica Pan könyve tehát pont nekem szól. Azoknak, akiknek egy csendes este a kanapén nem üresjárat, hanem maga a Paradicsom. Akik egy házibuliban leginkább a kutyával/cicával kötnek szorosabb ismeretséget vagy az este nagyon részében ki sem mozdulnak a konyhából, ahol besegítenek a házigazdának (mert ő az egyetlen, akit ismernek.) Akik ezerszer inkább írnak egy emailt, mint hogy telefonáljanak egy ismeretlen személynek, hiába lenne a hívás gyorsabb és hatékonyabb. Akik szeretik a mély és tartalmas beszélgetéseket, de a legtöbb barátjukat úgy szerezték, hogy egy extravertált " örökbe fogadta" őket.
A könyv szórakoztató, bájos öniróniával átszőtt stílusban mutatja be az írónő egy évét, aki elhatározza, hogy megpróbál extravertáltként létezni: ismeretlenekkel kapcsolatba kerülni, felnőttként barátságot kötni, nyilvánosság előtt beszélni, egyedül elutazni egy idegen országba és ott barátságokat kötni.
Természetesen nem kell megváltoznunk. Ez nem is lenne lehetséges, hisz az introverzió temperamentumvonás, nem pedig valami, amit fejleszteni lenne szükséges. Abban azonban növekedhetünk, hogy - ha szeretnénk - könnyebben építsünk kapcsolatokat számunkra szimpatikus emberekkel, vagy olyan élményekre tegyünk szert, melyekből eddig a "félénkségünk" miatt kimaradtunk. Ehhez kínál használható tanácsokat a könyv és inspirációt adhat, ha szeretnénk csiszolni a társas szkilljeinket. Mert az introvertáltak nem szerencsétlen, Taigetoszra való balfékek (ezeket a kifejezéseket mind hallottom már ránk), hanem mély érzésű, a fontos kapcsolataikat nagy becsben tartó emberek.
Én meg is fogadtam, hogy 2026-ban egy picit nyitottabb leszek. Mert nagyon érdekelnek az emberek - többek között ezért is lettem pszichológus. 🥰
