Shape9 - Infrashape Ferencváros, 9. kerület

Shape9 - Infrashape Ferencváros, 9. kerület Infrashape Horizontal és Alakformáló Stúdió

30/04/2025

𝐄𝐠𝐲 𝐤𝐨𝐫𝐬𝐳𝐚𝐤 𝐥𝐞𝐳𝐚́𝐫𝐮𝐥𝐭 – 𝐮́𝐣 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 𝐤𝐞𝐳𝐝𝐨̋𝐝𝐢𝐤 💫

Ma hivatalosan is átadtam a Shape9 Infrashape stúdiómat az új tulajdonosának. Ez nemcsak egy vállalkozás lezárása számomra, hanem egy teljes korszaké is. Az elmúlt évek alatt rengeteget tanultam, fejlődtem, és ami a legfontosabb: fantasztikus emberekkel találkoztam a stúdiónak köszönhetően – ezért és értetek mindig hálás leszek.

Most viszont eljött az idő, hogy továbblépjek, és más irányba fókuszáljak. Az egészség, az életmód és az önazonos életvitel témakörében építem tovább a másik vállalkozásomat, ahol továbbra is örömmel segítek bárkinek, aki úgy érzi, támogatásra van szüksége. Itt Facebookon megtaláltok, nyitott szívvel vagyok jelen.

A Shape9 most új kezekbe került – szeretettel és odaadással. Az új tulajdonosa egy nagyon kedves, lelkes és elhivatott ember, akinek ez a stúdió mostantól a szíve csücske lesz. Biztos vagyok benne, hogy megadja azt a törődést és figyelmet, amit ez a hely és Ti, kedves vendégek is megérdemeltek.

Jó kezekben hagyom a stúdiót – és Benneteket is.

Ezúton kívánok sok sikert az új tulajdonosnak, Nektek pedig köszönöm az eddigi bizalmat és szeretetet! És ki tudja, lehet, hogy vendégként még összefutunk ott – hiszen a mozgás az életünk része, és számomra is marad az.

Köszönöm, hogy velem voltatok!

Ui: a stúdió május 5-től újra üzemel 🤩

Sziasztok! Stúdiónk azonnali munkakezdéssel, de legkésőbb májustól, állandó délutáni műszakra (15-21ig) és szombati (8-1...
14/04/2025

Sziasztok!

Stúdiónk azonnali munkakezdéssel, de legkésőbb májustól, állandó délutáni műszakra (15-21ig) és szombati (8-15) munkavégzésre
magára és környezetére igényes,
testmozgást kedvelő,
kollégá(ka)t keres.

Előny, ha még angolul is beszélsz 🤩 de nem feltétel.

Egyetemisták jelentkezését is várjuk 🙂

A légkör szuper, a vendégek cukik, jófej a főnök 🙌 és még edzeni is lehet 😎

Ha érdekel, kérlek küldd el az jelentkezésedet az
info@shape9.hu email címre.

Megosztásokat köszönjük!

09/04/2025

Kedves vendégeink!
Weboldalunk átmenetileg nem működik, de a foglaló rendszerünket itt elérhetitek:

Kedves Vendégeink!Mától Ti is tudjátokTÖRÖLNI ÉS MÓDOSÍTANIa foglalásaitokat, amennyiben az a 24órás határidőn túl van 🙂...
05/03/2025

Kedves Vendégeink!

Mától Ti is tudjátok
TÖRÖLNI ÉS MÓDOSÍTANI
a foglalásaitokat, amennyiben az a 24órás határidőn túl van 🙂

24 órán belüli módosításokat továbbra is telefonon vagy messengeren tudjátok kérni.

Karácsonyi Adventi akciónk mellet egy másik helyen is ajándékoztunk 🥰A Nemzeti Közszolgálati Egyetem karácsonyi rendezvé...
15/01/2025

Karácsonyi Adventi akciónk mellet egy másik helyen is ajándékoztunk 🥰

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem karácsonyi rendezvényén voltunk tombola nyeremény 🤩

“Az este folyamán több, mint 240 alkalmazottunk volt jelen, több, mint 1700 db tombolaszelvényt értékesítettünk, melyből több, mint 550 000 forint bevétel gyűlt össze.
Az összeget jótékony célra fordítottuk, azzal a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikát támogattuk, s támogatták Önök is!”

Öröm, hogy ennek, még ha indirekt módon is, de részesei lehettünk mi is ❤️
Köszönjük a lehetőséget 🙏

11/01/2025

Mi történik veled egy Infrashape edzés alatt? 😇

24/12/2024

Kedvesek!
Szeretetben és csodákban gazdag boldog karácsonyt kívánunk Nektek 🎄🥰

A Shape9 csapata

A nyílt napunkról se feledkezzetek 😇🤩
03/12/2024

A nyílt napunkról se feledkezzetek 😇🤩

Közeledik az 5. Szülinapunk, amit egy szuper eseménnyel készülünk megünnepelni 🎉🎊

𝐃𝐄𝐂𝐄𝐌𝐁𝐄𝐑 𝟖-án Vasárnap 10-17 óra között
‼️𝐈𝐍𝐆𝐘𝐄𝐍𝐄𝐒 𝐍𝐘𝐈́𝐋𝐓 𝐍𝐀𝐏 a Stúdióban‼️

ÚJ VENDÉGEKNEK 🆕
30 perces 3️⃣0️⃣
Ingyenes 🆓
próbaalkalom 🆒
Infrashape edzésre 🚴‍♀️🔥

A Nyílt napon további meglepetésekkel is készülünk, amivel hamarosan jövünk 🤩

Ha még nem próbáltad az Infrashapet avagy a Shape9 Stúdiót, itt a remek alkalom 🥳

Az edzésekre messengeren és telefonon tudtok bejelentkezni ✌️



Kedves Vendégeink! Az áramproblémák végleg elhárultak, jöhettek edzeni 🥰
26/11/2024

Kedves Vendégeink!
Az áramproblémák végleg elhárultak, jöhettek edzeni 🥰

Közeledik az 5. Szülinapunk, amit egy szuper eseménnyel készülünk megünnepelni 🎉🎊       𝐃𝐄𝐂𝐄𝐌𝐁𝐄𝐑 𝟖-án  Vasárnap 10-17 ór...
22/11/2024

Közeledik az 5. Szülinapunk, amit egy szuper eseménnyel készülünk megünnepelni 🎉🎊

𝐃𝐄𝐂𝐄𝐌𝐁𝐄𝐑 𝟖-án Vasárnap 10-17 óra között
‼️𝐈𝐍𝐆𝐘𝐄𝐍𝐄𝐒 𝐍𝐘𝐈́𝐋𝐓 𝐍𝐀𝐏 a Stúdióban‼️

ÚJ VENDÉGEKNEK 🆕
30 perces 3️⃣0️⃣
Ingyenes 🆓
próbaalkalom 🆒
Infrashape edzésre 🚴‍♀️🔥

A Nyílt napon további meglepetésekkel is készülünk, amivel hamarosan jövünk 🤩

Ha még nem próbáltad az Infrashapet avagy a Shape9 Stúdiót, itt a remek alkalom 🥳

Az edzésekre messengeren és telefonon tudtok bejelentkezni ✌️



Várjuk az akciókívánságokat 😇
11/11/2024

Várjuk az akciókívánságokat 😇

Kérdésed van?0630 201 06 60NyitvatartásH-P: 7:00-21:00 SZ: 8:00-15:00Új címünk1094 Márton utca 28. IDŐPONT FOGLALÁSOnline foglaló ENGLISH Go to the english siteMIÉRT VÁLASZD AZ SHAPE9-T? FOGYÁS, ZSÍRÉGETÉS, CELLULITKEZELÉS, FESZESÍTÉS, IMMUNERŐSÍTÉS, MÉREGTELENÍTÉS A LEGÚJA...

Sziasztok! Közeledik az 🎂 𝟓. 𝐬𝐳𝐮̈𝐥𝐞𝐭𝐞́𝐬𝐧𝐚𝐩𝐮𝐧𝐤 🎉😍🎂Ennek fényében, szeretnénk szuper akciókkal megköszönni Nektek ezt az e...
08/11/2024

Sziasztok!
Közeledik az
🎂 𝟓. 𝐬𝐳𝐮̈𝐥𝐞𝐭𝐞́𝐬𝐧𝐚𝐩𝐮𝐧𝐤 🎉😍🎂
Ennek fényében, szeretnénk szuper akciókkal megköszönni Nektek ezt az elmúlt időszakot 🙏

Kérlek írjátok meg kommentben, TI milyen akciónak örülnétek a legjobban 🙌❤️

Kérdésed van?0630 201 06 60NyitvatartásH-P: 7:00-21:00 SZ: 8:00-15:00Új címünk1094 Márton utca 28. IDŐPONT FOGLALÁSOnline foglaló ENGLISH Go to the english siteMIÉRT VÁLASZD AZ SHAPE9-T? FOGYÁS, ZSÍRÉGETÉS, CELLULITKEZELÉS, FESZESÍTÉS, IMMUNERŐSÍTÉS, MÉREGTELENÍTÉS A LEGÚJA...

Cím

Márton Utca 28
Budapest
1094

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 20:00
Kedd 08:00 - 20:00
Szerda 08:00 - 20:00
Csütörtök 08:00 - 20:00
Péntek 08:00 - 20:00
Szombat 08:00 - 15:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Shape9 - Infrashape Ferencváros, 9. kerület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Shape9 - Infrashape Ferencváros, 9. kerület számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Rólunk

Stúdiónk teljes mértékben saját tapasztalatok alapján kelt életre. Én akkor találkoztam ezzel a mozgásformával, amikor kisgyerek mellett elkezdtem hatékony és IDŐhatékony mozgásformát keresni. Kevés időbefektetéssel szerettem volna látványos eredményt elérni. Kisgyerek, munka vagy csak maga a rohanó élet mellett mostanság mindenkinek az idő az, ami meglepően kevés dologra elég. Emellett pedig töredelmesen bevallom, sosem voltam sem egy fittneszfanatikus ellenben sokszor még lusta is :) Kreativitásom a mozgással kapcsolatban akkor virágzott igazán, amikor épp kifogást kerestem, hogy miért is ne menjek edzőterembe vagy bármilyen órára. Azonban amikor megismerkedtem az Infrashape Horizontalal, MINDEN megváltozott :) Az én lusta hozzáállásommal is beleszerettem. Szó szerint a saját bőrömön tapasztaltam, mennyire hamar látványos eredményt lehet ezzel az edzésformával elérni.

Stúdiónkat úgy alkottuk meg, hogy lehetőleg minden igényt kielégítsen és érezd, hogy nálunk TE vagy az első. Ha szeretnél teljesen elszeparáltan tekerni, megteheted. Ha szeretnél a barátnőddel együtt tekerni, miközben csacsogtok vagy versenyt tekertek, megteheted. Hallgathatsz zenét, nézheted a Youtubon-on a kedvenceidet, vagy jókedvet meríthetsz a Jóbarátok és a Szex és New York részeiből. Igyekeztünk mindenre gondolni, hogy ha otthon felejtenél valamit, akkor se kelljen lemaradnod az edzésről.

Az edzési idő észrevétlenül eltelik és a mindössze 30 perc alatt akár 1600 kalóriát is elégethetsz. Fogyaszt, feszesít és a narancsbőrrel is nagyon látványosan elbánik. Mindemellett méregtelenít és erősíti az immunrendszert, javítja a keringést és a teljesítményt.

Kell ennél több? Ha szeretnéd exkluzív környezetben, a fitnesztermek tömege nélkül, gyorsan letudni az extrém hatékony edzést, akkor nálunk a helyed! Minden edzéshez törölközőt és vizet biztosítunk, továbbá zsírégető italokkal és protein szeletekkel is ki tudod egészíteni az edzést.