09/04/2026
A kollektív bukósisak ereje
Utazások, ismerkedések során figyeltem meg, hogy érzékelhető különbség van abban, ahogy kapcsolódni tudok egy külföldivel, mint abban, ahogy egy magyarral kapcsolódom. Ez a különbség még inkább érezhető, ha férfiként nővel kapcsolódom, pláne ha érzelmi tétje is van a találkozásnak. Nyilván eleve van eltérés abban, itthon is, hogy az egymással ismerkedő felek azonos, vagy eltérő neműek, ezen belül pedig, hogy van-e vonzalom, vagy szimplán baràti a közeledés. Most kifejezetten arról írok, amikor az ismerkedés romantikus kapcsolat céljából történik.
Elsőként azt tűnt fel, hogy amikor magyar nővel ismerkedtem, jobban izgultam, erősebb volt bennem a szorongàs, illetve több védekezés kapcsolt be, nàlam és a partnernél egyaránt. Viszont amikor külföldi nővel ismerkedtem, azt vettem észre, hogy könnyedebben, természetesebben tudok kapcsolódni, a tudatom szerkezete egyszerűen lazább volt. Ilyenkor ez a felszabadultság nem mesterkélt, hanem valódi. Szerintem az történik, hogy ilyenkor más kollektív mezők találkoznak, ami egy nemzetközi ismerkedés során úgy nyilvánul meg, hogy a családi és kollektív tudattartalmak kevésbé szorongatnak. Magyarán sokkal inkább azok tudunk lenni, akik eleve vagyunk, mivel ideiglenesen nem nyom minket a kollektív bukósisak. Így neveztem el, mert a hazai légtérben tényleg van valami nehézkes a többi országhoz képest, ahol eddig jártam.
Van olyan ismerősöm, aki gyerekkora óta allergiás (parlagfű, pollen), amire a létező összes gyógymódot kipróbálta, ám tartós megoldást egyik sem hozott számára. Viszont megfigyeltük, hogy valahányszor átlépi a magyar határt, vagy kicsekkol a hazai légtérből, megszűnik az allergiája. Külföldön nincs prüszkölés, nincs orrfolyás.
Holiday Mode On, ugye? Gyakran látom ezt sztorikban. Szerintem ilyen nincs, ez csupán az elménk által gyártott mentális engedély arra, hogy most valami pozitívabb élményben lehet részünk. Én inkább úgy mondanám, hogy kollektív bukósisak off. Átmenetileg a tudatunk egyes rétegei fellazulnak, ami akár testi szinten is megnyilvánulhat.
Talán te is megfigyelted már, hogy gyakran elfogadóbbak, kedvesebbek és segítőkészebbek vagyunk egy külföldi utazás során, mint itthon. Vajon miért? Oké, hogy az újdonság ereje hat ránk, az új élmények örömmel töltenek el, ráadásul van egy időkeret is, amiben ezek az élmények dúsulnak, de miért engedünk magunknak nagyobb szabadságot az intim kapcsolatok terén külföldön, vagy egy külföldivel, mint itthon?
Szerintem azért, mert a kollektív bűntudat és szégyen kevésbé hat ránk, és ilyenkor közelebb kerülünk a valódi természetünkhöz. Másképp fogalmazva jobban a jelenben vagyunk, s nagyobb teret tudunk engedni vágyainknak.
Az, hogy az utazás felszabadító, szinte terápiás hatással van ránk, fantasztikus élmény, és értékes tapasztalat. Abban viszont érdemes résen lenni, hogy ez mikor fordul át menekülésbe, mert az elménk gyorsan rácsimpaszkodik bármire, ami átmeneti könnyülést hoz lelkileg. Ez kifejezetten igaz az intim kapcsolatokra, ahol a legmélyebb félelmeink munkálkodnak.
Saját tapasztalatom és az egyéni kísérések mentén is látom azt, hogy azok a kapcsolatok, ahol magyarként külföldivel ismerkedünk, gyakran könnyebben létrejönnek, levegősebbek, ugyanakkor kevésbé mélyek. Ez biztonságot adhat ott, ahol a közelség, a valódi intimitás tudattalanul rémisztő.
Mi a nyers valóság, amikor a partner külföldi?
- bizonyosan el fog utazni, tartósan nem kell elköteleződni
- az ismerkedés során felmerülő esetleges bakikat is könnyebben vállaljuk
- ha valami rosszul sül el, nem szorongat annyira a bűntudat vagy a szégyen, mert szabályozhatóbb a távolság, mint egy olyan partnerrel, aki az ismeretségi körünkben mozog itthon
- egy külföldivel könnyebben érezzük magunkat hasznosnak és értékesnek, neki nagy szám az is, ha elmegyünk vele a Margitszigetre, vagy megmutatjuk neki a vár környékét. Ilyenkor az egónk ihat egy fröccsöt, hogy milyen jók vagyunk. Kevés befektetett munkával és minimális érzelmi kockázattal juthatunk örömhöz.
Ez rendben van, lehet így szép és értékes tapasztalatokat szerezni. Abban érdemes őszintének lenni, hogy ezek a választásaink mennyire táplálkoznak egy mélyebb szinten félelemből.
Ismerek olyan magyar embert, akinek szinte kizárólag külföldi barátai vannak. Volt egy olyan munkatársam, aki folyamatosan utazott, még ki sem józanodott a legutóbbi jet leg-ből, de már vadászta az akciós repjegyeket. Azt mondta, itthon nem szeret lenni, viszont amikor külföldön van, szinte mindegy hol, akkor remekül érzi magát. Az ilyen és ehhez hasonló szélsőségek azért már gyanúsak.
Nem mondom, hogy nem léteznek mély és tartós lelki kapcsolatok magyar és külföldi között, hogy is mondhatnék ilyet. Azonban látok egy olyan ívet is, ami már a gyökerektől való menekülés.
Távolság = Kontroll
Kontroll = Biztonság
Biztonság = Távolság
A kulcs, hogy mennyire erős a belső biztonságérzetünk. A gyökereinktől való menekülés paradoxona, hogy így a valódi, tartós erőforrásainktól is elvágjuk magunkat. Ezzel lényegében kihelyezzük a felelősséget, gyakran tudattalanul. Gyökerek alatt azokat a zsigeri, idegrendszeri szinten rögzült érzéseket, érzeteket értem, amiktől az elme minden lehetséges módon próbál távol tartani, legtöbbször sikerrel, nehogy újra átéljük. Pedig enélkül nincs tartós belső nyugalom, ami az intimitás alapja.
Olyan, mint az érzékeny fog, amit gyökérkezelni kellene, de fájdalomcsillapítóval tartjuk karban.
Azt tapasztaltam, hogy ezek a gyökér-bevésődések verbális szinten nem tudnak változni, mivel nem ott keletkeztek. Regresszióban, belső képi folyamatokkal, illetve érintés alapú, testorientált gyakorlatokkal viszont lehetséges új, pozitív élménnyel dúsítani a szoftverünket. A legjobb a kettő együtt.
A kép Yonderboi Passive Control című albumának borítója.
