https://pszichologuskereso.hu/pszichologus/pataki-eva

Pataki Éva pszichológus, sportpszichológus, Baross Utca 19, Budapest (2025)

09/10/2025

5 apai gyilkos mondat

Férfikörön ülünk. Tízen vagyunk. Csend van…
Felteszem a kérdést: "Apád melyik mondata égett beléd?"
Először senki nem szól. Aztán valaki elkezdi:
"Hogy egy férfi nem sír."
Másik bólint: "Hogy ne panaszkodj."
Harmadik: "Hogy belőlem úgysem lesz semmi."
És abban a pillanatban mindannyian ráismerünk: nem vagyunk egyedül.

Mindannyian ugyanazokat a mondatokat hallottuk. Generációról generációra öröklődtek. És mindannyian hordozzuk a sebeket, amiket ezek a mondatok okoztak.

Nem azért, mert apáink rosszak voltak, hanem, mert ők sem kaptak mást. Ők sem tudták, hogyan kell másképp. Ebben hittek, és lehet, hogy még a mai napig is ebben hisznek. Hogy így lesz belőlünk "FÉRFI".
De most itt az idő, hogy megtörjük a láncot.

Szeretnék veletek megosztani pár sztorit, a nevek nem valósak, a történetek igen:

1. "Egy férfi nem sír."
Márk, 38 éves, két gyerek apja

"Hatéves voltam, amikor elestem a bicikliről. Vérzett a térdem, sírtam. Apám odalépett, lerántotta rólam a kezét: "Egy férfi nem sír. Állj fel." "Katona dolog!"

Azóta nem sírtam. Húsz évig. Még anyám temetésén sem. Csak álltam ott, kővé meredve, miközben belül összetörtem.
A feleségem egyszer megkérdezte: "Te sosem érzel semmit?" És én azt hittem, ez a normális. Azt hittem, így kell."

Mit tanít ez a mondat?
Hogy az érzelmeid nem számítanak. Hogy sebezhetőnek lenni szégyen. Hogy a férfiasság = érzelmi zárva tartás.

Az eredmény?
Férfiak, akik nem tudják kimondani, hogy fáj. Akik évtizedekig hordják magukban a feldolgozatlan fájdalmat. Akik nem tudnak kapcsolódni az érzéseikhez, ezért nem tudnak kapcsolódni az emberekhez sem.

A feleségük azt mondja: "Soha nem beszélsz velem."
És ők nem értik, miért.
Mert megtanították őket: a férfi nem érez. Vagy ha mégis, lenyeli.

Mit kellene helyette mondani?
"Látom, hogy fáj. Itt vagyok."
"Rendben van, ha sírsz. Attól még erős vagy."
"Mit érzel most?"
Mert a valódi erő nem abban van, hogy elfojtod az érzéseidet, hanem hogy tudod, mi zajlik benned, és képes vagy egészségesen kezelni.

2. "Belőled nem lesz semmi."
Péter, 42 éves, vállalkozó

"Sosem voltam elég jó apámnak. Bármit csináltam, mindig volt valami kifogása.
Elvittem neki a bizonyítványt: "Miért nem ötös mindenhol?"
Megnyertem a versenyt: "Ja, és hányan indultak?"
Bekerültem az egyetemre: "Na, majd meglátjuk, meddig bírod."
Soha, egyetlen egyszer nem mondta: "Büszke vagyok rád."

Ma már sikeres vagyok. Van cégem, van pénzem, van családom. De tudod, mi van belül?
Még mindig az a kisfiú, aki várja, hogy apja egyszer rá nézzen és azt mondja: "Jól csináltad, fiam."
És apám már nincs is. De én még mindig bizonyítok neki."

Mit tanít ez a mondat?
Hogy sosem leszel elég. Hogy bármit is érsz el, az nem számít. Hogy az apád elismerése elérhetetlen.

Az eredmény?
Férfiak, akik örökké bizonyítanak. Dolgoznak. Teljesítenek. Futják a versenyt.
De belül mindig ott van: "Talán most már elég vagyok?"
És amikor a saját gyerekük odajön egy rajzzal, vagy egy jó jeggyel, ők is csak félvállról odavetik: "Ügyes. Tedd le az asztalra."

Mert nem tanulták meg, hogyan kell elismerni.
Mit kellene helyette mondani?
"Büszke vagyok rád."
vagy még jobb "Legyél nagyon büszke magadra."
"Látom, mennyit dolgoztál vele."
"Érdekel, amit csinálsz. Mesélj róla."
Mert a fiúnak nem kell tökéletesnek lennie. Csak látva lennie.

3. "Úgy viselkedsz mint egy kislány!"
Gábor, 35 éves, két fia van

"Gyerekként szerettem rajzolni. Színezni. Apám egyszer rajtakapott, ahogy épp egy virágot festek.
"Mi ez? Ne légy már lány! Menj ki focizni a többiekkel!"
Soha többé nem rajzoltam.

Ma a fiam szeret énekelni. És tudod, mit mondtam neki első reakcióból? "Jó, de azért sportolni is kell, ne csak énekeljél."
Ugyanazt csináltam. Ugyanazt a mintát adtam tovább.
Mert azt tanultam: ha valami "nőies", az rossz. Ha egy férfi érzékeny, az gyenge."

Mit tanít ez a mondat?
Hogy a férfiasság ellentéte a nőiesség. És a nőiesség = gyengeség.
Az eredmény?
Férfiak, akik nem tudják tisztelni a női energiát. Akik nem értik a feleségüket. Akik nem tudnak sebezhetők lenni, mert az "lányos dolog".
És fiúk, akik elfojtják azt, ami igazán érdekli őket, mert nem "férfias" elég.

Mit kellene helyette mondani?
"Az érzékenység erő."
"A jó férfi képes szeretni, érezni, gondoskodni."
"Nem attól vagy férfi, hogy kemény vagy, hanem hogy tudod, mikor kell erősnek lenni, és mikor engedned."

4. "Bírd ki! Oldd meg egyedül!"
Zoli, 40 éves, mérnök

"Apám kedvenc mondata volt: "Bírd ki!"
Fájt a lábam edzés után: "És?! Ez a cél!"
Túl sok volt a feladat: "Ne magyarázz."
Nem értettem valamit az iskolában: "Oldd meg."
Megtanultam: ha nehéz, hallgass. Ha fáj, nyeld le. Ha nem megy, ne kérj segítséget.
Ma 40 éves vagyok. Van feleségem, két gyerekem. És tudod, mikor kértem utoljára segítséget?
Soha.
Mindent egyedül próbálok megoldani. És belül érzem, hogy szétesek. De nem tudom kimondani: "Segítsetek."
Mert azt tanultam: a férfi nem panaszkodik, azaz nem kér segítséget."

Mit tanít ez a mondat?
Hogy egyedül kell megoldanod mindent. Hogy segítséget kérni gyengeség. Hogy senki nem fog meghallgatni.

Az eredmény?
Magányos férfiak. Akik nem tudnak megnyílni. Akik mindent magukban hordanak, amíg szét nem esnek.
Akik kiégnek. Akik válnak. Akik elvesztik magukat, mert sosem mertek segítséget kérni.

Mit kellene helyette mondani?
"Mesélj róla. Mi a nehéz?"
"Segítsek?"
"Az erős ember az, aki képes segítséget kérni."
Mert az igazi férfiasság nem a magányos hősködés. Hanem az, hogy tudod: nem vagy egyedül.

5. "Majd egyszer büszke leszek rád."
András, 45 éves, ügyvéd, ezt mesélte, és közben könnyek csordultak végig az arcán:

"Apám sosem mondta ki: "Büszke vagyok rád."
Mindig volt egy "majd ha…".
Majd ha jobb jegyet hozol.
Majd ha bekerülsz az egyetemre.
Majd ha lesz állásod.
Majd ha sikeres lesz a céged.
És én futottam. Bizonyítottam. Építettem.

Ma sikeres ügyvéd vagyok. Jól keresek. Van házam, kocsim, családom.
És apám tavaly meghalt.
És sosem mondta.
Sosem mondta, hogy büszke rám.
És most már soha nem fogja."
Csend volt. Mindannyian éreztük.

Mit tanít ez a mondat?
Hogy sosem vagy elég. Hogy az elismerés mindig távolabb van. Hogy csak akkor vagy értékes, ha teljesítesz.

Az eredmény?
Férfiak, akik örökké futnak egy elismerés után, ami sosem jön el.
Akik belül üresek, mert minden sikerük ellenére sem érzik magukat értékesnek.
Akik nem tudják elismerni magukat, mert soha nem kapták meg apjuktól.

Mit kellene helyette mondani?
"Büszke vagyok rád. Most. Így, ahogy vagy."
"Nem kell bizonyítanod. Elég vagy."
"Látlak. Tisztellek."

Mit tehetsz, ha te ezt hallottad?
Férfikörön mindig ugyanez a kérdés jön fel: "De mit csináljak most? Apám már nincs. Már nem lehet megváltoztatni."
És ez az igazság: nem tudod megváltoztatni, amit kaptál.
De meg tudod változtatni, amit továbbadsz.

Három dolog, amit tehetsz:
1. Ismerd fel a mintát
Amikor legközelebb azt mondod a gyerekednek: "Ne sírj már!", állj meg.
Ismerd fel: ezt te is hallottad. És nem működött.

2. Mondd ki neki az igazat
"Bocsi, fiam. Rosszul reagáltam. Rendben van, hogy sírsz. Mesélj róla, mi fáj."
Ez nem gyengeség. Ez bátorság.

3. Dolgozz magadon
Férfiközösség. Terápia. Önismeret. Bármi, ahol megtanulod: nem kell tökéletesnek lenned.
Csak jelenlévőnek.

Mit tehetsz, ha te vagy az apa?
Nézz a fiadra. És kérdezd meg magadtól:
Mit hall tőlem?
Mit lát rajtam?
Milyen férfit nevelek?
Mert nem attól lesz jó férfi, hogy kemény.
Hanem attól, hogy látva van. Hallva van. Szeretve van.

A Warrior Tribe férfiközösségben pontosan ezért dolgozunk.
Hogy megtörjük azt, amit kaptunk, és újat adjunk tovább.
Mert a gyermekeink nem a szavainkat követik.
Hanem az életünket.
És ha mi nem gyógyulunk meg, ők sem fognak.

Mit hallottál te gyerekként? És mit mondasz ma a gyerekednek?
Írd meg kommentben. Nem vagy egyedül.

Kiss Gergely
Fiú gyermek - Apa- Férj - Férfi

08/10/2025

Emlékszem, sokáig nehéz volt hallgatni ezt a kedves szemű, intelligens, csupaszív nőt, már ha rá tudtam venni, hogy megszólaljon: szinte minden mondata arról szólt, hogy mennyire kilátástalannak, reménytelennek érzi az életet, ő maga pedig mennyire buta, csúnya és értéktelen, aki nem érdemel jót. Napi szinten gondolt arra, hogy meg kellene halnia. Hiszen már gyerekkorában azt hallgatta a szüleitől, hogy intézetbe kellene adni őt, kár, hogy nem kutyát fogadtak be helyette...
Fájt érte a szívem.
Néha Don Quijote-nak éreztem magam, mintha szélmalomharcot vívnék, olyan makacsul állította, hogy ő értéktelen.

És most, sok munka után, itt tartunk.
Ezen a lapon jelenítette meg a múltat, amikor elkezdtünk együtt dolgozni, és a jelent.
Végtelenül büszke vagyok rá, és a legnagyobb öröm látni a mosolyát, a csillogó szemét, ahogy a terveiről mesél.
Már el-elhiszi, hogy lehet boldog.
Én pedig biztosan tudom.

30/09/2025

"Elégedett vagyok."
Mikor mondtad, érezted ezt utoljára?
Pedig ez a legjobb, amit megélhetünk. A boldogság csúcsélmény, eufória, ami nem tartható fent folyamatosan. Az elégedettség az, amitől szép lehet minden egyszerű hétköznap is.

https://www.facebook.com/share/r/16W6rRJ4s3/

26/09/2025

Online konzultáció, mentál tréning a ketrecharcosokkal.
- Évi, bocsi, hogy megint akadékoskodok, de mielőtt relaxálunk... Szerinted sem azonos a képek közötti távolság? Így elég nehéz koncentrálni.

25/09/2025

Évekkel ezelőtt történt.
87 éves nő jelentkezett be hozzám.
Ő volt eddig a legidősebb kliensem.
Kicsi, törékeny özvegy volt, egyedül élt, a férje nehéz, gyötrelmes betegségben halt meg pár éve. A gyerekei külföldön élnek.

Szépen felöltözött, pontosan érkezett. Egyenes háttal ült a nagy, öblös fotelban.

"Nem is tudom, pontosan miért jöttem. Gyenge vagyok, nem érzem jól magam, sokat szédülök, és azt mondta az orvos, érdemes pszichológushoz is menni, mert ő nem tud már mit csinálni velem, nincs semmi komoly bajom."

Idegen volt számára a helyzet.
Lassan vettem csak rá, hogy nyugodtan dőljön hátra a fotelban, helyezkedjen el kényelmesen.
Meséljen, kezdjen el beszélni az életéről.
Óvatosan pislogott rám, kicsit hitetlenkedve: engem tényleg érdekel az ő kislánykora?
"Nem untatom?" - kérdezte újra és újra.
Nem untatott.

A második alkalom során mesélt a férjéről. Arról, milyen nehéz volt látni a haldoklását. Milyen nehéz volt elfogadni, hogy a férje makacsul nem volt hajlandó orvoshoz menni, hiába könyörgött neki.

A harmadik héten sápadtan, még inkább lefogyva lépett be az ajtón. Nagyon kicsinek tűnt.
"Nehéz már jönnöm.... Nem tudom, tudok-e jönni jövő héten is. Szeretnék, de azt hiszem, nem biztos már, hogy tudok. Pedig jó lett volna, ha egyszer tényleg végig elmondhattam volna a történetem. Butaság, ugye, de az ember öregségében néha buta lesz." - így kezdte, ahogy leült.
Az lett volna aznap az utolsó ülésem, egy barátommal mentem volna utána vacsorázni.
Kimentem egy percre, smst írtam: lemondtam a baráti találkozómat.

A mindig szigorúan betartott 50 perces ülésből 180 perc lett. Nem néztem közben az órára: tudtam, hogy ez a találkozó most addig tart, amíg a történet végére érünk. Ha kell, órákig. Akármeddig.
Három órán át beszélgettünk.
Pontosabban én inkább hallgattam. Hallgattam, és csak néha kérdeztem. Nem volt ott helye technikáknak, modszereknek. Néha együtt hallgattunk.
Végre megengedte magának a könnyeket, dühöt, szomorúságot, haragot, mosolyt, panaszt, dicsekvést, büszkeséget.
Annyi minden történt 87 év alatt. Egy emberélet alatt.
S végül csak csendben ültünk.
Béke volt.

Nem felejtem el a tekintetét, ahogy kilépett az ajtón, és még egyszer visszanézett és elmosolyodott.
"Akkor hát... Elindulok."

Én még sokáig ültem az akkor már rég üres rendelőben, már minden kolléga hazament.

A következő héten nem jött.
A fia telefonált, és mondta el, hogy az anyja két nappal a beszélgetésünk után elhunyt.

15/09/2025

"Két szerzetes a város felé menvén egy folyóhoz ért. A sekély gázló mellett ott állt egy gyönyörű lány, aki hosszú, fodros szoknyája miatt nem tudott átkelni, ezért megkérte a szerzeteseket, hogy vigyék át őt. Az egyik szerzetes nem tudta mitévő legyen, de a másik gyorsan karjába vette a lányt, és átvitte a túlpartra. A lány kedvesen megköszönte, és távozott.
Estére, mire a város határához értek, a másik szerzetes nem bírta tovább, és megkérdezte: - Testvér, az elveink nem engedik, hogy nőkkel kerüljünk kapcsolatba,vagy megérintsük őket, hiszen kísértésbe vihetnek minket. De te felvettél egyet és a karjaidban hordoztad!
- Testvér - válaszolta a másik - Én letettem azt a lányt a parton.Te még mindig cipeled?"

11/09/2025

"Évekkel ezelőtt a fiam odajött hozzám, és azt mondta: 'Apu, van egy nagy problémám, segíts megoldani!'
Ilyenkor az ember kihúzza magát – hát nem hiába vagyok pszichológus, a tizenéves fiam hozzám fordul a gondjaival! Ez nagy dolog! Meg is próbáltam valami használható megoldást ajánlani. A gyerek elgondolkodott: 'Igen apu, ez jó. De… ezért és ezért nem használható.' Hát van benne valami, mondok egy másikat. Megint ugyanaz jött: 'Igen, apu, ez is jó, de…'
Ilyenkor az ember már nyel egyet. Harmadikat már nehéz, a legtöbb szülő ezt nem is vállalja. Én még egy harmadikat is vállaltam. Természetesen ugyanaz a válasz jött: 'igen, de'. Aztán a gyerek megköszönte szépen, hátat fordított, és a hátából sütött a gúny. 'Tessék! Ennyit érnek az ősök!'

És én tudtam, hogy ez kell neki: bizonyíték arra, hogy mindannak, amit rólam kicsi fiú korában gondolt, a kilencven százaléka nem igaz. Hogy csak egy esendő ember vagyok. Neki kellenek erre a bizonyítékok, hogy önmagává tudjon válni. A szülők nagyon nehezen viselik azt a folyamatot, amikor a gyerekük szemében leértékelődnek, pedig ez elkerülhetetlen, mert azon a magas szinten, ahol a gyerek minket korábban elképzelt, nem lehet az életet leélni.
Egyértelműen értékvesztésnek kell történnie, hogy ne alulról fölfelé kelljen ránk néznie, hanem egy síkban legyen a tekintetünk."

(Ranschburg Jenő, forrás: Nyitott Akadémia)

08/09/2025

40 feletti nő két gyerekkel – életében először szeretné úgy ünnepelni a születésnapját, hogy egyszerűen csak egyedül tölti a napot, azzal foglalkozva, amihez épp kedve támad, akár kirándul is egyet. Talán számot vet, átgondolja az eddigi életét, kapcsolódik kicsit önmagával.
„Miii? Ez önzőség! Ránk nem gondolsz? Hát nem lehet egy évben egyszer, hogy összeüljön a család egy ebédre?! Ennyire nem számítok, nem vagyok fontos neked? Na, majd, ha meghalok…” – kapja meg a reakciót az édesanyjától.
Attól, aki elvileg nagyon szereti – és ezt bizonyítani akarja azzal, hogy márpedig születésnapi ebédet akar főzni, összegyűlni, ünnepelni. Akkor is, ha az ünnepelt egészen másra vágyik épp, másra lenne szüksége.
Ahelyett, hogy azt mondaná: „Menj, érezd jól magad, ez a te születésnapod! Örülök, hogy megszülettél!"

Ez nem szeretet…

Átlagos családi ünnep: „Szedjél még! Egyél! Na! Mi az, hogy nem kérsz?! Mi az, hogy elég volt?!!! Ne most fogyókúrázz! Ugyan, egy kis laktóztól csak nem lesz bajod! Egyél, olyan nagy szeretettel csináltam!” És összeomlik, megbántódik, megsértődik a nagymama, anyuka, ahelyett, hogy egyszerűen elfogadná, hogy a másik jóllakott, nem esik már jól a további falat, már fizikailag kellemetlen. Nem, ha szeret, akkor egyen rosszullétig, hányingerig, hasfájásig. Ezzel bizonyítja, hogy fontos vagy neki.
Ahelyett, hogy azt mondaná: "Annyit és azt egyél, ami jólesik."
Vagy: "Büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyesen tartod magad a diétához."
Vagy: "Csináltam neked laktóz/gluténmenteset... De ha nem kérsz, nem baj, a lényeg, hogy jól legyél, ne fájjon megint a hasad."

Ez nem szeretet…

„Annyira fontos vagy, én csak azt szeretném, hogy boldog legyél, vidám legyél, olyan jó veled! Gondoskodni szeretnék rólad” – mondja a férfi/nő, akivel randizol.
…de ha van olyan nap, amikor nem szeretnél találkozni vele, mert rengeteg dolgod van, vagy épp szükséged van egy estére, amikor végre utoléred magad a feladataiddal, vagy pihensz, töltődsz, önmagadra figyelsz – akkor megsértődik. Érezteti veled, hogy ez neki fáj, ezzel most őt bántod. „Értem, szóval le vagyok rázva, le vagyok koptatva, nem vagyok fontos neked.”
Ahelyett, hogy azt mondaná: "Persze, tudom, milyen az, amikor felgyűlnek a feladatok, és összecsapnak az ember feje fölött a hullámok. Hajrá, kitartás, ügyes legyél! "
Vagy: "Hiányozni fogsz… de pihenj, töltődj, érezd jól magad!”
Legyél boldog – de úgy, ahogy az neki jó. Ne figyelj a saját dolgaidra, tempódra, szükségleteidre.

Ez nem szeretet…

Ez birtoklás. Ez önzés. Ez önkielégítés, a másik személy használatával.
A "de én csak örömet akarok okozni neked" a legnagyobb érzelmi zsarolás és hazugság egyben. Ha valóban örömet akarsz szerezni, akkor tartsd tiszteletben a másikat, fogadd el, ha közli, hogy mire van szüksége épp. Ha valóban gondoskodni akarsz róla, akkor egyszerűen add meg neki azt, amit tényleg szeretne épp, akkor is, ha ez tér és idő, lehetőség, hogy kicsit önmagával kapcsolódjon. Ha gondoskodni akarsz róla, akkor engedd, hogy hozhasson olyan döntéseket, amik kellenek ahhoz, hogy fizikailag, lelkileg és mentálisan is jól legyen. Különben eltiprod, bántod őt a "szereteteddel".
Így lehet villámgyorsan porig rombolni egy gyönyörűen kezdődő ismerkedést, párkapcsolatot. Így lehet elérni, hogy a gyereked egyre nagyobb távolságot akarjon tartani tőled.
Ez a fajta érzelmi zsarolás, erőltetés érett, megdolgozott önismerettel rendelkező embereknél már nem ér célt. Távolodni fog tőled, akkor is, ha ez borzasztóan szomorúvá teszi és összetörik a szíve, mert ő veled szeretne lenni, csak nem így, nem feladva önmagát. Távolodni fog, és nem azért, mert a pszichológusa "vadítja" ellened, vagy a család ellen. Nem azért, mert nem szeret. Azért, mert tudja, hogy mi a valódi szeretet.

Ne mossuk össze a szeretetet a saját igényeinkkel: a “legjobbat akarom neked” kijelentés erősen ütközik azzal, ha nem tiszteljük a másik pihenéshez, egyedülléthez vagy önállósághoz való jogát.
Félreértés ne essék, ez nem tudatos rosszindulatból történik, nem “rossz ember”, aki ilyet tesz. Emögött gyakran egyfajta függőség, vagy erős elvárás van (“ha nem vagy velem, elutasítasz engem”), illetve bizonytalanság, szorongás, rendezetlen érzelemszabályozás: nem tudja elviselni a távolságot, mert az benne hiányt, ürességet vagy félelmet ébreszt.
Nagyon nehéz érzelmi terhet rak ez a fajta megsértődés a másik félre, aki egyszerűen csak pihenni vagy feltöltődni szeretne. Könnyen bűntudatot ébreszthet: mintha önmagunkról gondoskodni egyenlő lenne azzal, hogy bántjuk a másikat.
“Én annyira nagyon szeretlek, de ha nem viselkedsz úgy, ahogy én szeretném, akkor megbántódom - és te leszel a hibás a rossz érzéseimért. “

Pedig a valódi, mély szeretet stabil, akkor is, ha épp nincs jelen a másik. Lehet nagyon szeretni valakit, és közben elfogadni, hogy néha önmagára van szüksége. A “nem” nem a szeretet hiánya, hanem a saját jóllétünk, egészségünk tisztelete. A szeretet szabadság, könnyedség, öröm, valódi figyelem, ami hagyja a másikat, hogy önmaga legyen.

02/09/2025

Mennyire jó írás! 💙

https://www.facebook.com/share/p/1FNrwR6hHG/

31/08/2025

"Most megállok, és megvárom, amíg utolér a lelkem."
..mondták állítólag az indiánok, amikor túl sok minden történt, túl sok öröm és fájdalom érte őket egyszerre.
Nagy eséllyel nem indián mondás ez, de sebaj. Érdemes olykor megállni, hogy utolérhessen minket a lelkünk :)

28/08/2025

"Nem akarok megkomolyodni!"

A fenti kijelentés egy 4 év környéki kislány szájából hangzott el a strand homokozójában a hétvégén. Mivel épp kétségbeesetten zokogott, levegő után kapkodva, patakzó könnyekkel, inkább így hangzott:
"Nehemmm akarohok meg...mehgkomolyodniii!"

A pillanat, a mondat cukisága mosolyogtató volt. De maga a szituáció nem - inkább szomorú.
A kislány mellett egy idősebb nő ült a padon, talán a nagymamája, szigorú, zárt arccal. A kislány a homokozóban játszott, pacsált, felismerhetetlen, omladozó sárépítményt alkotva egy másik gyerekkel, összesarazva magukat is. Miért ne, hiszen ott a víz, a Balaton, le lehet mosni...
Az idős nő ellentmondást nem tűrően odaparancsolta maga mellé a kislányt, közölte vele, hogy üljön a padra, játsszon a hozott építőkockákkal, pontosan, szépen egymásra pakolva azokat, ahogy kell. És hogy komolyodjon már meg.
A kislány ekkor kezdett el sírni, és ekkor hüppögte a világba, hogy nem akar megkomolyodni.

Összeszorult a szívem, ahogy néztem a jelenetet, legszívesebben azt mondtam volna a kislánynak: ne is!
Nem kell.

Úgyis kikerülhetetlenül megkomolyodunk azokban a nehéz helyzetekben, amiket hoz az élet. Nem ússzuk meg.
Komolyak vagyunk, amikor kell.

De hadd lehessen játszani! Örülni, spontánnak és felszabadultnak lenni.
Ez az 5 emberi alapszükséglet egyike, ami kell ahhoz, hogy egy gyerekből aztán egészséges felnőtt legyen. Sőt: aztán felnőttként is ugyanúgy szükségünk van rá - hogy egészségesek maradjunk.

A játék, a spontaneitás, a kreativitás, az alkotás, a felszabadultság kell a boldog élethez. Elengedhetetlen a jól működő szexualitáshoz. Kell ahhoz, hogy tudjunk vállalkozni, céget alapítani, bármit létrehozni, sikereket elérni, problémákat megoldani.
Nem az a siker, ha "komoly ember vagy".
Az a siker, ha játszhatsz, örülhetsz, felszabadult lehetsz. Akárhány éves vagy.

27/08/2025

Tegnap posztoltam ezt, pár sor kíséretében.
Mára törölte a rendszer, mondván: érzékeny téma, alapelvek, stb, nem szabad leírni azt a szót, hogy öngy*lkoss*g.
Ha nem írjuk le, akkor majd nem is létezik, ugye...

Pataki Éva pszichológus, sportpszichológus