Szilágyi Szilárd

Szilágyi Szilárd Párkapcsolati és életviteli tanácsadó, szexológus

Megtisztelő és megérintő volt Balázzsal beszélgetni! 🩵
15/01/2025

Megtisztelő és megérintő volt Balázzsal beszélgetni! 🩵

Már javában szervezzük a Kiszálló Partizán-podcast idei első adásait.

A Kiszálló a „lassan siess” programjának jegyében jár, azaz az egyes, függőségekkel és ahhoz kapcsolódó témákkal több adáson keresztül foglalkozunk. Egy-egy témának akár 4-5 alkalmat is szentelünk. Így volt ez a nyitóblokk, a szex- és pornófüggőség kapcsán is, amikor is a saját élményes feltárások mellett szakértői beszélgetések is voltak.

Mint arról már itt beszámoltam a következő téma, amivel több adáson keresztül foglalkozunk a társfüggőség lesz. Érintett vendégtől a szakértőkig beszéljük át a függőségnek ezt a típusát, az abból való kikerülés útját és megoldásait.

Addig is a poszt alján ajánlom a tavalyi év egyik utolsó adását, mely egyúttal átvezetés is volt a társfüggőség területére.

A szex- és pornófüggőséggel foglalkozó adásainkat zárva Szilágyi Szilárd párkapcsolati tanácsadóval, szexológussal arról beszélgettünk az adásban, hogy az intimitás elsősorban a biztonság megélésének teljességét jelenti. Sajnos létezik az az elvárás, hogy a szexualitást tudni kell, de senki ne mondja meg, honnan kellene tudni. De a szexfüggőnek és a pornófüggőnek sem kell egyedül megoldani a helyzetét, ha párkapcsolatban él, érdemes a partneréhez fordulnia ezzel.

Vendégem, Szilágyi Szilárd szerint a hosszú időn át eltitkolt függőség gyakran árulási traumát okozhat a partnerben. Sokan félnek kirakni a sérülékenységüket, pedig érdemes ezt megtenni, mert ha visszaélnek vele, akkor tudjuk, hogy nem vagyunk jó helyen.

Az érintett hányadik randin mondja meg, hogy felépülő függő, bármilyen függőségről is legyen szó? Melyiket nehezebb bevallani az ismerkedés során, a pornó- vagy az alkoholfüggőséget?

Érdeklődés esetén ezekre és megannyi további kérdésre kaphattok választ az adásból, melynek elérhetőségét kommentbe teszem. És megtaláljátok ott a többi, már elérhető beszélgetés linkjét is.

Érdekel, hogy érintett vagy-e az imposztor jelenségben? Itt a lehetőség, hogy megtudd, segíts nekünk és akár 10.000 Ft é...
20/03/2024

Érdekel, hogy érintett vagy-e az imposztor jelenségben? Itt a lehetőség, hogy megtudd, segíts nekünk és akár 10.000 Ft értékü utalványt is nyerhetsz! (Alap- vagy mesterképzésben, egyciklusú képzésben, doktori képzésben résztvevők számára.)

Nyerj 10.000Ft-os Budapest Park utalványt! Az Imposztor Profil kitöltői között a kutatás befejezésekor sorsoljuk ki a nyertest!

Cím

Gellért Utca 2
Budapest
1192

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szilágyi Szilárd új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Szilágyi Szilárd számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram