12/02/2024
Szeretettel üdvözlünk a Permakultúra Tájoló oldalán!
Engedd meg, hogy néhány mondatban bemutassuk, hogyan is kezdődött mindez!
A Permakultúra Tájolót 2023-ban keltettük életre azért, hogy általa igazoljuk elszántságunkat, egyetértésünket és cselekvő szándékunkat a permakultúrás ismeretek terjesztésére. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatos összhang megteremtésére az egyén, az élőlények és mindannyiunk közös otthona, a bolygónk vonatkozásában. A velünk szoros kapcsolatot alkotó természeti környezetünk, és az élővilág törvényszerűségeit és összefüggéseit megtapasztalva szeretnénk átadni azokat az alapismereteket, amit saját környezetére igazítottan mindenki azonnal alkalmazhat.
Kik vagyunk mi, a kezdeményezők?
Árvai Boris Budapestről, Neubauer Évi Tárnokról és Bruder Marci Törökbálintról. A hazai permakultúra mozgalomban, a Magyar Permakultúra Egyesületben (MAPER) ismerkedtünk meg egymással. A földrajzi közelségen és a permakultúra elveinek követésén túl összeköt bennünket az egymás iránti kölcsönös szeretet, tisztelet és a hasonló világlátásunk. Mindhármunk számára sokat jelent a közösen elvégzett munka. Tudunk és szeretünk együtt dolgozni, tenni mindazért, hogy átadjuk azt az összetett tudást, amivel rendelkezünk.
A Permakultúra Tájolóban mi ezzel járulunk hozzá ahhoz, hogy egyre nagyobb bölcsességben alakítsuk modern környezetünket. Úgy gondoljuk, hogy minél többen tesszük magunkévá a permakultúra etikáit és elveit, annál tudatosabban törekedhetünk az összhangra az emberek, a családok és a közösségek életében, és annál nagyobb sikerrel adhatunk válaszokat napjaink egyénileg és közösségileg is felmerülő problémáira.
Ha szeretnél rólunk többet hallani, akkor kövess minket! Várjuk, hogy kapcsolódjunk és együtt teremtsük meg az élhető világot!