06/06/2023
Mindenki ismeri a célelérés „Bibliáját”, Rhonda Byrne „A Titok” című könyvét? Ha esetleg nem, az sem baj. A könyv ugyanis a vágyott céljaink elérésére a pozitív cél elképzelését, azaz a vizualizációt ajánlja, a pszichológiai kutatások szerint azonban nem ez a legjobb módszer. Az a gond vele, hogy amikor elképzeljük, amit akarunk, az pszichológiailag és fiziológiailag szinte olyan, mintha teljesülne a célunk. Érzelmileg elégedett állapotba kerülünk, testünk „leereszt”, pl. a szisztolés vérnyomásunk csökken, mondhatni kényelmesen ücsörgünk a babérjainkon, holott praktikusan nem történt még semmi. Sajnálatos módon sem a testünk, sem a lelkünk nem kész arra, hogy tegyünk valamit a célunk érdekében, nem vagyunk „feladatra készek”. Optimális esetben, amikor egy feladat előtt állunk, és már előre tudjuk, hogy itt most ezzel dolog lesz, akkor arra a testünk is felhozza magát egy megfelelő aktivitási szintre. Ha csupán gyönyörű helyekre képzeljük magunkat, csodálatos emberekkel és egy aranyos golden retrieverrel, azzal nem csináltunk mást, csak kb. lábon lőttük magunkat. Amire jó a pozitív képek elképzelése, az a stresszcsökkentés, arra valóban, így ne hagyja abba senki ezt a gyakorlatot, mert erre kiváló. Amire még szintén jó, az a célkijelölés. Van, akinek az is nehézséget okoz, hogy egyáltalán tudja, merre szeretne menni, számukra a pozitív vizualizáció gyakorlata mindenképpen nagyon hasznos, senkit nem szeretnék lebeszélni róla. Ha viszont el is szeretnénk érni a célunkat, akkor a pozitív képek mellett, még két dolgot át kell gondolnunk: „Egészen konkrétan hogyan jutok el oda?”, illetve „Milyen akadályok állnak előttem?” A józan észnek talán ellentmondónak hat az akadályokon gondolkodni, ha egy cél felé közelítünk, pedig ez növeli a motivációt. Az ember végső soron egy problémamegoldó lény, teret kell engednie az éltető kihívásoknak.
(A téma iránt bővebben érdeklődőknek ajánlom Gabriele Oettingen (NYU) kutatásait.)
