02/04/2025
A naiv tudatelmélet, más néven mentalizáció (Theory of Mind) egy olyan képesség, melyet a neurotipikus emberek nem explicit tanult módon alkalmaznak. Annyit tesz, hogy a másik embernek belső tudatállapotokat tulajdonítunk, ez lehet érzés, vélekedés, szándék, vágy, tudás stb. Ezzel magyarázzuk meg a viselkedését, sőt, a sajátunkat is ehhez képest szervezzük meg. Bonyolultnak hangzik, mégis minden ébren töltött másodpercünkben alkalmazzuk. Például le akarok lépni a zebrára, de jön egy autós. Ránézek, látom, hogy ő is rám néz, lelassít, majd megáll. Ebből azt feltételezem, hogy ő át akar engem engedni, azért tett így, és ehhez képest szervezem magam: lelépek a zebrára. Vagy például értek a hangsúlyból, a mimikából, a testtartásból, gesztusokból is sok mindent - többet, mint a szavakból. Vagy ha a másikon látok egy érzelmet, azt be tudom azonosítani, és tudok rá valahogy reagálni. És még végtelen a példatár. Az autizmusban érintett emberek számára - nagyon diverz minőségben, de - nehezített a mentalizációs képesség. Ezért olvashatunk sok - pontatlan - hasonlatot, amik idegen bolygóról beszélnek autizmus kapcsán. Próbáld meg elképzelni, milyen, amikor egy ennyire elemi képességet nem eleve működtetsz, hanem nagyon is sok kognitív energiát kell beletenned, hogy működtetni tudd, ráadásul mindig, folyamatosan.
Rose Blackburn, autizmusban érintett felnőtt beszámolója arról, ő hogyan éli ezt meg:
"Számomra a külvilág ismeretlen zajok és szimbólumok káosza, teljesen nyers és érthetetlen. Próbálj meg egyszer úgy megnézni egy TV sorozatot, hogy leveszed a TV hangját. Abban a pillanatban a szereplők viselkedése váratlan és kiszámíthatatlan lesz, elveszti az értelmét. Minden egyes pillanatban, amikor szembesülök a külvilággal, én ezzel a zűrzavarral szembesülök. Képzeld csak el, hogy sétálsz az utcán, és egyszer csak egy csapat tökrészeg fickó özönlik ki egy kocsmából a közeledben... Mivel részegek, a viselkedésük többé nem logikus, vagyis számodra kiszámíthatatlan. Ideges leszel, fogalmad sincs róla, mit fognak tenni a következő pillanatban, mire hogyan fognak reagálni. Fenyegetőnek érzed a helyzetet, mivel nem tudod többé kontrollálni. Én nagyjából minden pillanatban így érzem magam. Nem tudom kiszámítani az emberek viselkedését, nem látom előre a szándékaikat. Az időm jelentős részében tehát szorongok."
Mivel segíthetsz? Tégy bejósolhatóvá mindent, amit tudsz. A kommunikációd legyen transzparens és lényegretörő. Adj struktúrát! Próbáld rendszerezni a dolgokat az érintett személy körül. És főleg: légy KEDVES! és ha Te jól mentalizálsz, légy megértő. ❤
Ma értetek kékben!