20/04/2026
Amikor a lejtőnkön kertészkedem, tudatában vagyok annak, hogy a jövőnkért cselekszem. Még tanulom ezt a folyamatot, és azt is látom, hogy idővel a tapasztalataim mentén fokozatosan kirajzolódik az a működési modell, ami hosszútávon fenntartható.
A tapasztalataimat megosztom a falu lakóival, akiket szintén foglalkoztat az ökoszisztéma fenntartható kezelése a változó környezeti feltételek mellett. Ez közös fókusz, ami mentén megosztott tapasztalataink idővel egy közös működési rendet épít, mely ebben a konkrét lokációban életképes. A működés közös megegyezések mentén szerveződik, és a rendszer a tapasztalatok alapján folyamatosan alkalmazkodik és fejlődik.
A tapasztalati tanulás (experiential learning) a társadalmi és ökológiai átalakulások jellemző formája. A jövőkutatás és a rendszertudomány egy olyan korszakot ír le, melyet egymással összekapcsolódó rendszerszintű változások alakítanak. Az éghajlati változás, az ökológiai rendszerek sérülékenysége, a gazdasági bizonytalanság és a társadalmi feszültségek egymással kölcsönhatásban álló folyamatként jelennek meg.
Ezt a korszakot egyes szerzők polikrízis (polycrisis), mások metakrízis (metacrisis), vagy civilizációs átmenet (civilizational transition) fogalmakkal írják le.
Ebben az értelemben sokan beszélnek egy új korszakról, amelyet a közbeszéd gyakran Új Világ (New World) néven említ. A tudományos diskurzus inkább olyan kifejezéseket használ, mint átmenet (transition), társadalmi vagy civilizációs átmenet (civilizational transition), illetve nagy átalakulás (great transition). A hangsúly egy hosszabb átrendeződési folyamaton van, mely során új működési minták jelennek meg, és fokozatosan beépülnek a gyakorlatba.
A nagy átmenetek, úgy mint a személyes életünk átmenetei, természetesek, és folyamatként zajlanak. Időigényesek, tanulással és alkalmazkodással járnak, és gyakran több generáción is átívelnek. A működés során fokozatosan stabilizálódnak, majd egy ponton elérik azt a szintet, amikor az új gyakorlatok tartósan beépülnek a mindennapi működésbe.
A tudományos szakirodalom ezt a folyamatot több fogalommal írja le:
A stabilizáció (stabilization) azt a szakaszt jelenti, amikor az új működési formák kiszámíthatóvá és megbízhatóvá válnak.
Az intézményesülés (institutionalization) arra utal, amikor ezek a gyakorlatok közös normává, szabállyá vagy elfogadott működési renddé alakulnak.
A konszolidáció (consolidation) pedig azt a helyzetet írja le, amikor a rendszer hosszabb távon is fenntartható módon működik, és ellenállóbbá válik a változásokkal szemben.
Ezt a szakaszt nevezhetjük érési pontnak: annak a működési állapotnak, amikor a tanulás, a tapasztalat és a közös gyakorlat tartós rendszerré áll össze.
Amikor ez az érési folyamat megtörténik, és az új működési minta egy generáció mindennapi gyakorlatában dominánsan jelenik meg, akkor nagy valószínűséggel rendszerszintű fordulat következik be. A többség a saját életében képviselt értékeken, döntéseken és közös meggyőződéseken keresztül alakítja át a működést. A tudományos kutatások azt mutatják, hogy az ilyen típusú változások gyakran két-három generáció alatt érnek be: az első generáció kísérletezik, a második stabilizálja a gyakorlatot, a harmadik pedig már természetes működésként viszi tovább.
Ez a pont jelzi azt a rendszerszintű változás (systemic change), amikor az új működés nem kivételként jelenik meg, hanem általános mintává válik.
Tehát:Az alkalmazkodásra való törekvésünkből adódóan tanulunk, és ahogyan a saját átmeneteinket vezetjük, az kihat a lokális környezetünkre és az ott történő változási folyamatokra. A rendszerszemlélet ezt kölcsönhatásként írja le: a személyes döntések és gyakorlatok idővel beépülnek a közösségi működésbe, és alakítják annak irányát.
Nagyobb léptékben, mint egy pillangó szárnycsapása, azzal, hogy például én a lejtőn próbálkozom az ökoszisztéma regenerálásán, hosszú távon hatást gyakorolok a rendszer működésére. A komplex rendszerek kutatása szerint az ilyen kisebb léptékű cselekvések is kumulatív módon hatnak. Idővel összeadódnak, és érzékelhető, szisztematikus változást hoznak létre a környezetben. Akár generációkon átívelően is hatással lehetünk a jövőnk alakulására.
Ez az a rendszerváltó attitűd, ami nem izoláltan történik (ÉN-tudat), hanem annak tudatában, hogy amit most, amit ma cselekszem és mesélek, az hosszú távon kihat nemcsak a személyes életemre, hanem az életünkre is (MI-tudat). Valamint nemcsak a személyes természetemre, hanem a természetünkre is.
A változásunk, és az annak érdekében tett változtatásaink többről szólnak önmagunknál.
Ez a kapcsoltság. A testünk folyamatos kölcsönhatásban van a környezetével, ezért a kapcsolódás az alapállapotunk. Az izoláció és a dualitás olyan állapotként érthető meg, melyekben ez a kapcsoltság nehezebben érzékelhető vagy kevésbé hozzáférhető. Így ahhoz, hogy újrakapcsolódjunk - hogy megéljük azt, nem vagyunk egyedül, egy nagyobb egész részei vagyunk, és sokfélék vagyunk, valamint nincs mindenki ellenünk vagy velünk - a testünkkel kell kapcsolódnunk és fejlesztenünk kell az észlelésünket és az önszabályozásunkat.
