22/11/2021
Adyról írtam a Magyar Irodalomterápiás Társaságnak:
https://www.facebook.com/290789467660999/posts/6433538963385988/
„Mások, mások, nem én” – 144 éve született Ady Endre
„Bevallom, gyerekkoromban, az iskolában (…) az volt az érzésem, hogy a költészetet a gyerekek nyúzására találták ki” -mondta Pilinszky János egy vele készült interjúban. Hasonló érzések bennem is kavarogtak kiskamaszként. Minek ír valaki verset, amikor prózában is leírhatná ugyanazt? – gondolkodtam éppen a szöveggyűjtemény fölött, amikor egyszer csak a szemembe ötlött ez a pár sor:
„Jó voltam szerelemben:
Egy Isten sem gondolhatná szebben,
Ahogy én gyermekül elgondoltam
S nézz lázban, vérben, sebben.”
(Nézz, Drágám, kincseimre)
Engem itt valami végérvényesen szíven ütött. Tizenhárom évesen vajmi keveset tudhattam a szerelemről és más démonokról, mint ahogy egy felnőtt férfi ezzel kapcsolatos fájdalmát sem érezhettem át. Mégis, abban biztos voltam, hogy ezt nem lehetett volna prózában megírni. Innentől számítom a kapcsolatomat az irodalommal, a költészettel és Adyval.
Ady ma nem egy divatos szerző. Egész pontosan már jó néhány évtizede nem az, a verseiben jelenlévő pátosz, küldetéstudat, a hangsúlyos férfiszemszög, az irónia teljes hiánya háttérbe szorította például Kosztolányival szemben. Talán nincs is még egy olyan költőnk, akihez annyi mítosz, közhely és előítélet tapadna, mint Adyhoz, akiről mindenki először azt tudja meg, hogy szifiliszes volt és napi 6 liter bort ivott, amihez 40 -60 cigarettát szívott el.
Nem könnyű Ady verseit a rárakódott értelmezésektől függetlenül olvasni. Nehéz nőként kapcsolódni a százszor idézett Elbocsátó, szép üzenethez vagy a Kis női csukákhoz, a „meg nem vásárolt, drága hetérák” feletti lamentáláshoz. Nehéz úgy olvasni az Üzenet egykori iskolámba-t, hogy ne az évzáró ünnepélyen szavaló diák hangsúlyaival halljuk, miközben mi az iskola lebetonozott udvarán aszalódunk fehér blúzban.
Ady számomra, noha ez némileg anakronisztikus, az egzisztencializmus maga. Mert nem a legmélyebb egzisztenciális kérdés-e az, hogy
„Lehet-e, lehet-e,
Hogy jön még ájult tűz-nyár,
Bukó-csillagos éjek
S hogy én, Én, már ne éljek?”
(Aki helyemre áll)
Hogy lehet az, hogy lesz még nyár, hullócsillag, de mi már nem leszünk? Hogy lehet ezt ép ésszel, napi 6 liter bor és 40 szál cigaretta nélkül kibírni? Hogy lehet az, hogy majd egy Másik lesz az, aki mindezt átéli? „Mások, mások, nem én”?
A kapcsolódás vágya (Nem jön senki), majd a szabadulás a kapcsolati egységből (Az Éj zsoltára), az „elkülönülni és beolvadni” problematikája több versében is megjelenik. Csakúgy, mint a mások szemében való, mások általi létezés (Akit egyszer megláttunk), életünk időbeli végességének tudata (A békés eltávozás), és a kétely, hogy valóban azt az életet éltük-e, amit akartunk (Másokért halunk meg), vagy ezt a vágyott életet egy Másik éli (A sorsom ellopója). A föltámadás szomorúsága az önmagunkkal való szembenézést, az önazonosságot tárgyalja, „sebeink” szerepét identitásunk alakulásában. Az előbb említett költeményeket teljes egészében talán nem vinném irodalomterápiás csoportba, bemelegítő gyakorlatnak azonban bátran választanék rövidebb-hosszabb idézeteket belőlük.
Van azonban Adynak néhány olyan verse is, amely szelídebben vázol hasonló gondolatokat. A hosszú hársfa-sor nosztalgikus hangulata egészen biztosan felébreszt néhány kellemes emléket az idősebb korosztályban („Akkor a hársak épp szerettek// S eső után szerelem-szag volt”). A Nyárdélutáni Hold Rómában olvasásakor egyszerre merenghetünk az elmúlt vakáción és az élet mulandóságán és örökérvényűségén („Nézem a mai nőket, // A volt és lesz időket://Be régen élek itt// S be minden élet mindegy”). Saját magunkkal való kapcsolatunk tisztázásában segíthetnek A legjobb ember és az Én, szegény magam c. versek; a Valaki útravált belőlünk és a Vándor, téli Hold pedig veszteség, válás, szakítás feldolgozásában. Egyszer megpróbálnám a Föl-földobott követ is, mondjuk külföldön élő magyaroknak tartott csoportban. Egy csöndes, őszi vasárnap délután pedig a Kisvárosok őszi vasárnapjait.
144 éve, 1877. november 22-én született Ady Endre.
A posztot írta: Bálint Lilla irodalomterapeuta, a Magyar Irodalomterápiás Társaság tagja
http://www.irodalomterapia.hu/tagjaink/balint-lilla.php
www.facebook.com/irasjelekirodalomterapia
Fotó: litera.hu
