25/08/2025
Alázat és hála a vasalt utak mentén
"Ha anyám most látna..." fut végig rajtam a gondolat, ahogy lenézek a mélybe. A szívem nagyot dobban, a combjaimból enyhe áramütésszerű fájdalom halad felfelé egészen a gyomromig. A karabinerek kattantása, az acélsodrony surrogó hangja egyszerre nyugtat és ijeszt meg: biztonságban vagyok – és mégis milyen hihetetlenül kiszolgáltatottnak érzem magam!
Ez a kettősség – biztonság és félelem – talán az egyik legérdekesebb pszichológiai vonása a via ferratának. A vasalt utak világában egyszerre tapasztaljuk meg a határainkat és azt, hogyan tudjuk őket feszegetni. A sziklafal valójában nem csak fizikai akadály: tükör is, amely visszaveri a belső bizonytalanságainkat, szorongásainkat, de ugyanúgy képes felerősíteni a bátorságunkat, erőnket is.
A magasságélmény szinte mindenkinél előhív valamilyen reakciót. Van, aki számára felszabadító a pazar kilátás, másnál bénító félelem jelentkezik. A pszichológiában jól ismert jelenség, hogy a test és a lélek ilyenkor vészjelzést küld: gyorsul a pulzus, megfeszülnek az izmok, izzad a tenyér. Ez a klasszikus stresszválasz – ugyanaz, mint amikor egy vizsgán ülünk vagy közönség előtt kell beszélnünk.
A különbség csak az, hogy itt a helyzet reális: valóban sziklákon mászunk, valóban ott a mélység. De a psziché szempontjából a folyamat ugyanaz: megtanulni kezelni a félelmet, szabályozni a légzést, uralni a figyelmet.
Ezért is olyan erőteljes élmény a via ferrata: amit ott fent gyakorolunk, az az élet más területein is működik. Ha megtapasztaljuk, hogy képesek vagyunk egy nehéz helyzetben nyugodtak maradni, az önbizalmat és rezilienciát ad a hétköznapokban is.
Amikor az első pánikroham-szerű érzések elcsitulnak, sokan beszámolnak arról, hogy egyszer csak átbillennek: a félelem helyét átveszi a koncentráció és a jelenben-lét élménye. Lépés, kapaszkodás, karabiner, lépés, kapaszkodás… minden más gondolat eltűnik. Ez az, amit a pszichológia flow állapotnak nevez.
A flow-ban nem a cél, hanem maga a tevékenység válik fontossá. Aki volt már ilyen helyzetben, tudja: ilyenkor megszűnik az időérzék, és csak az számít, hogy itt és most megtegyem a következő mozdulatot. Ez egy rendkívül gyógyító tapasztalat is lehet, mert segít kiszakadni a hétköznapi agyalásból, szorongásból.
A via ferrata legtöbbször nem magányos kaland. A csoport, a társak, akikkel együtt mászunk, nagyon fontos pszichológiai támaszt jelentenek. A biztató szavak, egy bátorító mosoly, vagy az, hogy tudom: valaki mögöttem jön és előttem halad, csökkenti a félelemérzetet.
Érdekes, hogy itt is megjelenik az a dinamika, ami a hétköznapi életben is igaz: az emberi kapcsolatok megtartó ereje. Könnyebb átlépni a félelmet, ha van kinek szólnom, ha van, aki rám mosolyog, ha tudom, nem vagyok egyedül.
Mit tanít a via ferrata?
1. A félelem nem ellenség. Megtanít együtt élni vele, kezelni, irányítani.
2. A komfortzónából való kilépés fejlődést hoz. Minden új kapaszkodó, minden leküzdött akadály erősíti az önbizalmat.
3. A jelenben-lét gyógyít. A flow élmény nem csak mászás közben értékes, hanem az élet más területein is megtartó erő.
4. A kapcsolatok megtartanak. Ahogy a biztosító kötél véd, úgy tartanak meg minket a társas kötelékeink is.
5. Tisztelni a hegyet, a természetet. Elfogadni, hogy van, ami nálam erősebb entitás és eggyé válni vele.
Amikor a via ferrata végén lecsatoljuk a beülőt, a test fáradt, az izmok remegnek, de a lélek gyakran tele van örömmel, büszkeséggel. „Megcsináltam!” – ez az élmény bizony sokáig velünk marad!
És igen, másnap talán izomlázunk lesz, de ott belül történik a nagyobb változás: egy kicsit másképp tekintünk magunkra. Talán bátrabbak leszünk. Talán jobban bízunk abban, hogy képesek vagyunk kezelni a nehéz helyzeteket.
A via ferrata számomra két dologról szól.
Egyrészt a vad természettel való összekapcsolódás élményéről, az alázatról amivel a hegy és saját magam felé kell fordulni.
Másrészt hogy megtanuljuk: a félelem nem akadály, hanem útjelző. Ha képesek vagyunk szembenézni vele, és lépésről lépésre haladni, akkor nem csak a sziklákon jutunk magasabbra, hanem a saját életünkben is.