09/10/2025
Miért is fontos az önreflexió, amit annyit emlegetek? Vegyünk néhány példát arra, hogyan is jelenik meg az önreflexió hiánya.
Ha például én nem tudom önmagamról, hogy nem szeretem a tökfőzeléket, és elém rak egy családtag egy hatalmas tányérral, akkor rá leszek dühös azért, mert nem találta ki azt, hogy nekem mi a jó. Viszont, ha tudom önmagamról, hogy ez nem a legkedvesebb ételem, és azt is tudom, hogy ezt soha nem mondtam el neki, akkor eldönthetem, hogy megeszem-e az ételt. Lehet, hogy nem, akkor éhes maradok, de nem leszek a másik emberre dühös, és nem őt fogom hibáztatni.
Ha egy komplexebb érzelmi hátterű helyzetre tekintünk rá, akkor jól látható, hogy ha nem kapcsolódom önmagamhoz, ha nem hallom a belső hangomat, akkor nem tudom a saját érzéseimet megállapítani.
Ha például találkozom egy ismeretlen emberrel a vonaton, és dühös leszek rá, mert nem kérdezi meg, hogy lehúzhatja-e az ablakot, de ez a düh jóval erőteljesebben jelenik meg, mint a helyzet indokolná, akkor valószínű, hogy nem történt meg a belső munka. Ugyanis, ha meg tudom állapítani, hogy ez az idegen emlékeztet az apámra, aki sokszor figyelmen kívül hagyott és cserben hagyott engem, és tudom, hogy ez váltja ki belőlem azt a zsigeri ellenszenvet, akkor vélhetően az ablak nyitására nem reagálok olyan hatalmas amplitúdójú érzésekkel.
Vagy ha a párkapcsolatban a társunk nem jön időben haza, és kiakadunk, ráadásul egy jókora adag haraggal reagálunk, például dühösek leszünk és kiabálunk, akkor lehetséges, hogy ő ezt túlzó és irreleváns reakciónak érzi. Ha önreflektívek lennénk, és meg tudnánk állapítani azt, hogy egyébként a kolléganőnk miatt vagyunk sokkal feszültebbek, mint kellene, és a bennünk rejlő érzések egész nap gyűltek bennünk, akkor a késésért nem büntetnénk a párunkat, hanem meg tudnánk önmagunkkal beszélni, hogy tulajdonképpen a bennünk rejlő érzések már korábban megszülettek.
Persze nem esik jól, hogy a párunk nem jelezte a késését egy sms-sel, de ezt normál hangnemben, meghallgatva az ő oldalát is képesek lennénk megértően, empatikusan fogadni.
Az önreflexió abban segít, hogy megoldást találjunk a problémánkra, így a belső érzéseinket jól tudjuk kommunikálni a másik ember felé, aki ehhez pontosan tud majd alkalmazkodni. Emellett az önreflexió segít abban is, hogy szabályozzuk a viselkedésünket. Ha a kisebbrendűségi érzés vagy például a tehetetlenség ott lapul bennünk és nem tudjuk felismerni a belső megéléseinket, akkor ezek például hatalomvágyban és elismerés éhségben fognak megjelenni.
Ha nem ismerjük fel a gyermekkori sérüléseinket, akkor a félő, rejtőzködő, örökké rettegő kisgyermek fog védekező magatartással reagálni erre, ami a másik számára irreleváns viselkedést jelent majd, hiszen ő egy felnőtt emberhez viszonyul. Ilyenkor nagyon fontos, hogy az önreflexió segítségével meg tudjuk fogalmazni a legbensőbb érzéseinket, és ezt ki is tudjuk mondani. Ilyenkor tud a másik emberben empátia születni, így a megértés hullámai jelentik az összekapcsolódást.
Viszont, ha a sérült gyermeki énünk reagál, mert nincs önreflexiónk, akkor a másik értetlenül áll a helyzet előtt, így a játszma második fele az lesz, hogy őt fogja a csalódott, erős érzelmi reakciókat adó fél hibáztatni, hiszen nem történt meg az önreflexió.
Tipikus példája, amikor valaki állandóan az áldozat szerepébe csúszik bele, és sértődötten reagál, akkor nincs önreflexiója és nem tudja megállapítani azt, hogy a belső negatív érzései nem a jelenlegi szituációból fakadnak, hanem egy jóval korábbi gyermekkori sérülésből. Ilyenkor a társ sérül, tehetetlennek érzi magát, és ezek az áldatlan helyzetek idővel reménytelenné és üressé teszik a párkapcsolatokat.
(Fotó Shirren Lim)
