Böröcz Borbála - Mentálhigiénés szakember

Böröcz Borbála - Mentálhigiénés szakember Minden történetnek annyi igazsága van, ahány ember a történet mesélője. Én azt tartom felad Nekem ez az önismeret.

A legtöbbször nem tudok hinni a „Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni” mondásban. Mert nem csak, hogy ugyanabba a folyóba tudunk lépni, de a víz is ugyanoda fröccsen néha a lábunkra és ugyanazon a kavicson csúszunk el, ha nem nézünk saját lelkünk mélyére. Hibázunk, ugyanazokat a hibákat követjük el sokáig, csak egyre hamarabb lesz felismerhető, hogy ugyanabban az egyirányú utcában járunk, é

s egyre korábban fordulunk vissza. S vannak olyan kegyelmi pillanatok, amikor csak megállunk az utcasarkon, benézünk, mint egy ismerős helyre és tovább tudunk menni. Vannak terhek, melyek sosem lesznek semmivé, de megismerve őket, megérthetjük mintázatainkat, gondolati sablonjainkat, lelkünk tévútjait. Ebben a megismerésben szeretnék segíteni a Klienseimnek, hogy amikor a saját lelkük eddig elzárt tájait fedezik fel, ne legyenek egyedül.

Hálásan köszönöm a sok rám gondolást, üzenetet, telefont!A napjaim leginkább a kanapén telnek, hallgatom a szomszéd ház ...
26/05/2024

Hálásan köszönöm a sok rám gondolást, üzenetet, telefont!

A napjaim leginkább a kanapén telnek, hallgatom a szomszéd ház mögötti hársfa susogását, nézem a felhőket, telnek az órák a semmivel. Ponyvát olvasok ezer oldal számra. A kognitív képességeim meredeken hanyatlanak, amit el lehet felejteni, azt elfelejtek. És egy kicsit gyászolok. Nem az életet, amit most magam mögött hagyok, a szabadságot, a nagy gyerekek melletti könnyedebb életet.

Gyászolom a képet, amit rengetegszer elképzeltem, milyen lesz elmondani, hogy gyermeket várok optimizmussal, hittel és bizakodással.
Gyászolom a könnyed várandósságot, sok mozgással, csak a szokásos orvosi vizsgálatokkal.
Gyászolom a testemet, aminek nem kellett volna átmennie végtelen számú orvosi vizsgálaton és beavatkozáson.

"És megszületik a lány, és a fiú, aki lehetett volna, meghal - mondta csendesen. És a szép kölyök a melleden megölte a kislányt, akiről azt hitted, hogy hordozod. És sírsz azért, akit nem ismertél, aki örökre eltűnt, amíg meg nem ismered a gyermekedet, aki van, és végül olyan lesz, mintha nem is lehetett volna más, mint aki, és immár csak a boldogság marad miatta. De addig könnyen sír az ember." (Diana Gabaldon: Outlander - Szitakötő borostyánban)

Mindeközben hálás vagyok, hogy itt tarthatunk, hogy eddig eljutottunk, hogy a testem kitartott, hogy a gyerekünk erős, és velünk van. Ezek az utolsó napok nekem már arról szólnak, hogy nézem a körülöttem levő világot, ami már sosem lesz olyan, mint most. Nézem az otthonunkat, ami hamarosan egy újszülöttel bővül. Nézem a könyvespolcot, amit egy év múlva lepakol a fiam. Nézem a képeket a falon, amik közé hamarosan új kép kerül ki. Figyelem magamban a helyet, amit egy új gyermek tölt ki, összefonódva a Lányaimmal.

Isten éltesse a gyermekeket!

Boldog Húsvétot kívánok Nektek!Kívánom Nektek, hogy élvezni tudjátok a napsütést és a meleget, a globális felmelegedésse...
31/03/2024

Boldog Húsvétot kívánok Nektek!

Kívánom Nektek, hogy élvezni tudjátok a napsütést és a meleget, a globális felmelegedéssel pedig akkor foglalkozzatok, amikor textil szatyrot tesztek be a táskátokba, a kulacs mellé.

A nyíló virágok mellett álljatok meg, csodáljátok, szívjátok be az illatát most, hiába bezzeg régen április végén nyílt az orgona.

Megsütöm a süteményeket, de most épp nem ehetek belőlük, ki tudja, meddig. Így beérem azzal, hogy nézem a családom, ahogy jóízűen megeszik. Nem hagyom, hogy egy diéta keserűvé változtassa a szám ízét. Mert Ünnep van, az élet, a remény, a kiút, az újrakezdés ünnepe.

Nevessetek, öleljetek, hordozzátok magatokban az örömöt!

Hamarosan eljön az év legcsendesebb napja. Az én életemben is egy csendesebb, magányosabb, kevesebb szóban, több gondola...
27/03/2024

Hamarosan eljön az év legcsendesebb napja. Az én életemben is egy csendesebb, magányosabb, kevesebb szóban, több gondolatban telő időszak kezdődik. Egyre több az átvirrasztott éjszaka, vagy hajnal. Egyre többet állok a néma ablak előtt éjjel, most még csak magamban tartva a gyermekem, később majd a karomban ringatva.

Nézem, ahogy elkezd világosodni az ég. Ahogy 5 óra körül a napsugarak lefolynak a szomszéd háztetőkön, fél hat felé megcsillannak az emeleti ablakokon. Háromnegyed hatkor készítek egy teát. Lassan megiszom. Hat órakor már reggelit csinálok a családomnak. Ez az éjszaka is eltelt. Számomra minden átvirrasztott éjszakában benne van Nagypéntek csöndje és reménye, hogy a következő majd könnyebb lesz.

Húsvét előtt mindig Pilinszkyt olvasok. Ezzel búcsúzom Tőletek is.

"Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll. Más geometriai formáját tekintve is a kereszt: találkozás és ellentét, tiszta ellentmondás. Tragikum és reménység egyszerre. A teljes elhagyatottságnak és kiszolgáltatottságnak ama metszőpontja, ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni. Az első kereszt a gyerekkor keresztje. Félelemből és bizalomból ácsolták. Mérete nem nagyobb egy kitárt karú gyermeknél. De épp ettől kereszt: testünkre és lelkünkre szabott ellentmondás. Lényege szerint se nagyobb, se kisebb a későbbieknél. Emberszabású és embertelen. A „boldog gyermekkor” puszta önámítás. Gyermeknek lenni éppoly nehéz, mint aggastyánnak. Ahogy a gyermekkor boldogsága se más, mint az öregkoré. A kereszt tragikus metszőpontja ugyanis legfőbb vigaszunk, reménységünk helye is: derű és tragikum egy helyről fakad, bár látszatra kizárják egymást. Ezt minden nagy vallás és kultúra tudta. De legszebben Jézus „fogalmazta meg”: „Boldogok, akik sírnak”. És van mélyebb sírás a gyermeksírásnál?

A második kereszt a kamaszkoré. Egyik ágának fölismerés, másik ágának tévelygés a neve. .....

A harmadik kereszt a felnőttkor keresztje. Minden kereszt közül talán a legmeredekebb. Széthúzó találkozó két ága. Most kell beleilleszkednünk a világba, s ugyanakkor megtanulnunk lemondani róla. Ennek a keresztnek a metszőpontja – ahová fejünk illeszkedik, fejünket illesztették – talán legjobban példázza az evangéliumi paradoxont: „Aki meg akarja nyerni életét, veszítse el azt…” Most kell a legvilágosabban tudnunk, hogy ház és kocsi nem lehet otthonunk. Minden és mindenki erre szorít. Most kell Jézusra gondolnunk, most Van Goghra, most Schubertre. Most kell leginkább ellenállnunk a föld vonzásának, a szeretet és igazság vér szerinti értelmezésének. Ahogy azt Jézus vallotta: aki az igazságban egy velem, az az én testvérem, az az én rokonom, az az én anyám… Kemény szavak a világ szemében. De a kereszten? Ott e beszéd a szelídség Istenének legszerelmetesebb vigasza. Az egyedül lehetséges haza jóhíre.

Az utolsó kereszt az öregkoré. A legsúlyosabb és legkönnyebb kereszt, mivel az utolsó. Ezért egyszerre a legirreálisabb és legreálisabb. Olajfák kertje, agónia a neve. ......"

(Pilinszky János)

Eltelt január 19., a nagy vízválasztó nap az Újévi fogadalmak tengerében.Felnézek arra, ha valaki eldönti, hogy változás...
20/01/2024

Eltelt január 19., a nagy vízválasztó nap az Újévi fogadalmak tengerében.

Felnézek arra, ha valaki eldönti, hogy változást szeretne az életében. Szerintem erre a legjobb időpont mindig a ma, és főleg a most.

Mostantól heti 3x sportolok, tehát most megyek el először futni, edzeni, jógázni.

Mostantól jobban odafigyelek az étkezésemre, tehát ez a csokis süti nem az utolsó, amit még megeszek, hanem az első, amiről lemondok.

Mostantól kevesebb időt töltök képernyő előtt, tehát most veszek le egy könyvet a polcról, most veszek elő egy társasjátékot, most megyek el sétálni.

Mostantól jobban meghúzom a határaimat, tehát most teszem ki egy beszélgetésben a STOP táblát, és nem legközelebb.

Régebben nem voltam nagy híve a január-februárnak. Most jobban látom az értékeit. Amikor kiürül a lakás, a karácsonyfát lebontjuk, a karácsonyi díszeket eltesszük, a mézeskalácsos dobozok kiürülnek, akkor hirtelen üres lesz a lakás.

Ez az üresség nekem egyre inkább tér és lehetőség, hogy meglássam, hol van a mozgásterem.

Min szeretnék változtatni? Itt és most.
Min tudok változtatni azonnal?
Milyen változáshoz van szükségem támogatásra?
Mivel tudom kitölteni a megváltoztatni kívánt szokásaim helyeit?

Ehhez térre és időre van szükség. Ezt a teret tudom biztosítani magamnak, ha a karácsonyfa után nem teszek a helyére azonnal bimbódzó jácintokat, tavaszi dekorációt, barkát, pom-pom farkú kisnyuszit.

A tél az elmélyülés ideje. A befelé fordulásé, hogy mire eljön a rügyfakadás, az új energiák, új szokások, eredmények belőlünk is kipattanjanak.

Használjátok ki a tél energiáit. Legalább annyi ajándékot tartogat,mint a jobb PR-ral rendelkező többi évszak.

Az év eleji elhatározások támogatásában két utat látok magamnak. Egyrészt meglátni és meghallani azt, ami az elhatározás...
12/01/2024

Az év eleji elhatározások támogatásában két utat látok magamnak.

Egyrészt meglátni és meghallani azt, ami az elhatározásig vezetett. Általában ezek nehéz helyzetek, terhek, olyan szokások, melyek már nem szolgálják az életet, az egészséget, a boldogságot. Emellett jónak látom meglátni, meghallani, hogy mi vezetett el a döntésig, elismerni a nehézséget, kimondani, hogy ez fájdalmas, gyötrelmes lehetett.
Az érzések validálása, a helyzetek újrakeretezése mind segít az elfogadásban, ami a legegyenesebb út a változtatás felé.

Másrészt a változáshoz szükséges energiák életben tartásában, felszításában, a kihívások átvészelésében való támogatás lehet az én feladatom. Ehhez azonban meg kell alapozni a változtatás iránti elkötelezettséget. Itt kerülöm, és igyekszem rámutatni az Ügyfélnél is arra, hogy a bagatellizálás, az ez már a múlt, lépjünk jól rajta gondolatok a szőnyeg alá seprés alternatívái.

Ez van, hogy megy egyszerre, és van, hogy valamelyiken van a fókusz. Mindkettőre szükség van, ha válaszút, vagy változás előtt és közben vagy.

Megérteni és elfogadni a régit, és nyitottnak lenni az újra, annak minden kihívásával együtt.

Ezt hozta nekem és nektek a január.

Várlak Benneteket szeretettel!

Bo

Boldog Új Évet kívánok Nektek!Legyen ez a nap olyan, amilyen évet szeretnétek magatoknak!Én Újév napján mindig korán kel...
01/01/2024

Boldog Új Évet kívánok Nektek!

Legyen ez a nap olyan, amilyen évet szeretnétek magatoknak!

Én Újév napján mindig korán kelek, jót reggelizek, sportolok, finomakat eszem, olvasok, a családommal vagyok. Számomra ezek a fontos dolgok. Ezektől érzem kiegyensúlyozottnak magam.

Tegyétek azt, amit szeretnétek megélni az év minden napján!

Boldogságot, nyugalmat, szép pillanatokat, örömöt, finom falatokat kívánok Nektek Karácsonyra!Az elmúlt Karácsonyaink mi...
23/12/2023

Boldogságot, nyugalmat, szép pillanatokat, örömöt, finom falatokat kívánok Nektek Karácsonyra!

Az elmúlt Karácsonyaink minden örömünk mellett sokszor veszteséggel, szomorúsággal, értetlenséggel voltak tele. Idén a remény van velünk.

Akinek még hátra van a bejgli/zserbó/kocsonya/töltött káposzta/a ponty még a kádban úszik, ajánlom a főzés idejére ezt a podcastot. A családi béke záloga is lehet benne.

https://open.spotify.com/episode/6S3TlC64gxthpg8xr42nAJ?si=yaNZ4HZNSnejOvJK2F2Jtg

Sok minden miatt hagytam már abba a munkát az elmúlt 5 évben hosszabb-rövidebb időre. Volt ezek között műtét, Covid, kéz...
12/12/2023

Sok minden miatt hagytam már abba a munkát az elmúlt 5 évben hosszabb-rövidebb időre. Volt ezek között műtét, Covid, kézbaleset, egyetemi államvizsga. De erre a napra már nagyon rég óta vártunk.

Kisbabát várok.

Nagyon hosszú és annál sokkal rögösebb út áll mögöttünk, hogy ma itt állhassak. Néhány csillag fölöttünk fényesebben ragyog. Volt, hogy olyan súlyos volt ez az égbolt, hogy azt hittem, rám omlik. De ma itt állok hittel és reménységgel.

Az elmúlt évek döntései, a Mentál, a Coaching, az, hogy nem dolgozom késő este és korán reggel, hogy nem dolgozom hétvégén, mind azért voltak, hogy ebbe az irányba mozduljon az élet. Hogy teret és energiát biztosítsak egy kis életnek. Hogy ha eljön az ideje, könnyű szívvel tegyem le a lantot egy időre.

Most ez az idő eljött. Március végéig szeretnék dolgozni, így tudok még új folyamatba belekezdeni.

A folyamatban lévő közös munkákban mindenkivel megoldjuk, hogy abba a -terveim szerint rövid - átmeneti időszakban, amíg nem tudok dolgozni, mi történjen.

Várlak Benneteket!

Áldott Adventet kívánok Nektek! Reményteljes várakozást, meleg teát a gyertyafénynél, meleget, amikor hazaérkeztek a hid...
03/12/2023

Áldott Adventet kívánok Nektek! Reményteljes várakozást, meleg teát a gyertyafénynél, meleget, amikor hazaérkeztek a hidegből, szívderítő illatokat!

Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Kányádi Sándor, 1994

Az évnek mindig eljön az a napja, amikor egész este szalagot vasalok, kis csomagokat készítek, masnit hajtogatok, apró, ...
26/11/2023

Az évnek mindig eljön az a napja, amikor egész este szalagot vasalok, kis csomagokat készítek, masnit hajtogatok, apró, kedves üzeneteket írok arra gondolva, hogy fognak örülni a lányaim minden reggel, amikor egy újabb csomagot nyitnak majd ki.

Apróságok ezek, egy lábmasszázs kupon, egy fényfüzér felrakása a képek köré a falra, cantuccini sütés, nekünk ettől jön egyre közelebb a Karácsony.

Felnőttként már az én dolgom megteremteni a családomnak a karácsonyi hangulatot, akármit jelentsen is az. Egy apróság nap, mint nap, és az Advent alatt eljutunk oda, hogy a karácsonyi szünet 2-3 hetében igazi nyugalom költözik be hozzánk. Sok olvasással, a hajnali és esti sötétben a karácsonyfa fényében beszélgetéssel, társasjátékozással.

Tudom, hogy a hivatalos Advent egy hét múlva kezdődik, de mi csalunk egy kicsit. A mi Adventünk, a mi Karácsunyunk, megtehetjük.

Hosszú és személyes leszEz a papírdarab volt sok időn át az én zseb véres kardom.Elmesélem a történetét. 3 héttel az els...
16/11/2023

Hosszú és személyes lesz

Ez a papírdarab volt sok időn át az én zseb véres kardom.

Elmesélem a történetét.

3 héttel az első államvizsga előtt (24 évesen) egy akkora veszteség ért, amitől semmi mást nem láttam magam előtt, csak a sötétséget, minden mást kitakart a bánatom. Egy halvány cérnaszál volt csak bennem, hogy azért megpróbálnám az államvizsgát. Elmentem egy pszichiáterhez, aki két gyógyszert adott, mint mankót, ami a fájdalmam élét leradírozta, engem eltompított, és szoros terápia mellett elkezdtem tanulni. Ekkor 2,5 hetem volt az első vizsgáig. A cérnaszál lassan fonallá vastagodott. Visszatért belém az 5 év vizsgarutinja, és lefogyva, remegő térddel felültem a szegedi vonatra és elmentem alkotmányjogból államvizsgázni.

Ez így ment 1,5-2 hetenként még négyszer. Mire megjött a tavasz, sikerült minden vizsgám, a cérnaszálam pedig az én zseb véres kardommá vált. Ez azt jelenti nekem, hogy minden megvan bennem, ami ahhoz kell, hogy megvalósítsam azt, amit elterveztem. Ha a döntés megszületett, a képesség is ott van bennem az oda vezető úton végigmenni.

Ez a papírdarab sokáig egy hengerben feküdt. Pár évente elővettem, aztán visszatettem szekrények tetejére.

Egy éve látszólag a semmiből elővettem, bekereteztem és kitettem a falra. Egy éve igen nagy szükségem volt erre a tanulásra magamról, hogy ha akarok valamit, akkor azt el is tudom érni, meg is tudom tartani. Ekkor lett az én zseb véres kardomból igazi, nemes Anduril, ezt viszem magammal, ha a Fekete Kapuhoz indulok csatába.

Legutóbb egy hete használtam. Egy régóta tudott leadási határidőm volt, ami előtt bőven volt sok másik ilyen határidő az életem más területén. Az ICF coach vizsgám előszobája két beadandó anyag, amikkel készültem, a jegyzetek megvoltak, sokat gondolkodtam, de kellett 2-3 nap nyugalom. Erre ki volt tűzbe egy hétvége, tisztára volt mosva a naptár, a sarokban sem árválkodott egy pókháló sem, ami akadályoz a megfeszített munkában, amikor szombaton a kisebbik, vasárnap a nagyobbik lányomat kellett ügyeletre vinni. Így lopott órák maradtak a tisztára mosott hétvégém konyhakövén. Ránéztem a diplomámra délután négykor, az első leütött karakternél, és azt mondtam magamnak, hogy gyerünk!

Vasárnap este elküldtem az anyagokat, egy átolvasással, azzal a hittel, hogy lesz ennek a vizsgának egy szóbeli része, majd ott megszórom magam csillámporral, ha kell.

Mindenkinek jó, ha van egy ilyen kardja, amit maga elé tartva emlékezteti önmagát a sok megküzdött helyzetre, ahol talpon maradt, vagy felállt. Mert ami egyszer sikerül, annak a képessége bennünk van, azt már tudjuk, és jó erre emlékezni is!

Eltűntem egy jó időre, aminek sok oka volt, vizsgafelkészülés, beadandók írása, dead line egy nagy munkában, de most itt...
05/11/2023

Eltűntem egy jó időre, aminek sok oka volt, vizsgafelkészülés, beadandók írása, dead line egy nagy munkában, de most itt vagyok.

Tegnap a MOM parkban vásároltam, és látva a karacsonyi díszeket, szinte már hallom a Mindenszentekbe öltött Jingle Bellst.

Aztán eszembe jutottak a tavalyi beszélgetéseim ebből az időszakból. Hány embernek jelent nehézséget, szorongást, félelmet, kavicsot a gyomorban a Karácsony, különösen a családi Karácsony.

Az én konklúzióm az, hogy a Karácsony egy fikció. Belénk égett a hóesés, a pirosba öltözött mosolygó, szeretetteljes nagycsalád, a tökéletes bejgli-zserbó-fatörzs háromszög, a ropogós libamell, a plafonig érő szikrázó karácsonyfa, a rengeteg ajándék képe.

Én szeretem a karácsonyt, szeretem a hosszú készülődést, az Adventet, szeretem a hajnali bejglisütéseket, a vendégeket, és mindezt úgy, ahogy nekünk jó. Időbe telt, mire kialakult bennem, mi az, amit szívesen viszek tovább a hagyományokból, mi az, amit máshogy szeretnék, és hogyan. Ebben voltak nagy lyukra futások. A következő év mindig az újratervezésről szólt.

Ez az egész egy érzékeny folyamat, mert természetszerűleg van, akinek a tyúkszemére és komfortzónájának gumimatracára lépek a saját hagyományaink kialakítása közben.

A saját önazonos életem kialakításának egyik következménye, hogy ez nem mindenkinek fog tetszeni, és ezt el kell tudni viselni, vagy legalábbis tudni kell döntést hozni, hogy melyik a fontosabb, a mások komfortja (és ebben az esetben karácsonya), vagy az enyém. Végső soron pedig kinek az életét élem, a nagyszülők csillagszórós- halászleves-ecetes-hagymás krumplisalátás karácsonyát, vagy a saját gesztenyekrémleveses-spenótot-lazacos quiche-es-sütőtökös-csokis bejglis karácsonyomat?

Év végén ilyen témákról is beszélgethetünk.

Cím

Ugocsa Utca 16
Budapest Xii. Kerület
1126

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 18:00
Kedd 09:00 - 18:00
Szerda 09:00 - 18:00
Csütörtök 09:00 - 19:00
Péntek 08:00 - 19:00

Telefonszám

+36209581699

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Böröcz Borbála - Mentálhigiénés szakember új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás