03/04/2025
Amikor benne vagyunk egy helyzetben, nem tudhatjuk, mi-mit és mikor fordíthat át, gyermekekkel együttműködve pedig ez még hangsúlyosabban igaz. Próbálkozunk ezzel-azzal, aztán idővel kiderül (vagy nem), mire volt elég.
Ahogy korábban említettem, egy együttműködés keretében idén januártól halmozottan sérült fiataloknak is tartok Hangpancsi foglalkozásokat. Az első alkalom után egy figyelemre méltó visszajelzést kaptam a foglalkozásról. Egy játék során az egyik fiú megengedte, hogy hangtálat tegyek rá. Ennek már a foglalkozás közben is nagyon örültem, hiszen ismeretlenként szavazott bizalmat egy olyan momentumnak, ami valljuk be, egyikünknek sem épp hétköznapi. A következő állatasszisztált terápiás foglalkozáson pedig megengedte, hogy a kutya rá tegye a fejét, akit addig még meg sem érintett, simogatott. Sérült gyermek esetében azt gondolom, ennek a jelentősége még inkább felértékelődik. Hogy volt-e köze a kettőnek egymáshoz, azt mindenkire rábízom. A gyermek szempontjából talán mindegy, mert minimum az élménnyel mindenképpen gazdagabb lesz, mi pedig örülünk a nyitottságának!
Ugyanez a fiú a következő Hangpancsit lezáró relaxáció alatt a hangszereim elé ült. Szemével finom jelzéseket adva lekommunikálta velem, hogy ő is beszállna a zenélésbe. Így történt, hogy fél perc erejéig duetteztünk is. 😀 Fantasztikus volt, ahogy figyeltünk egymás dallamaira és egybe olvadt kettőnk játéka ✨️ Mint utána megtudtam, az sem volt szokványos tőle, hogy ennyire nyitna mások felé. 💓
Szeretem az inspiráló foglalkozásokat, mert mindig tanulok valamit, s újabb impulzusokat meríthetek belőlük 💕
