16/04/2026
„A legnehezebb harc után új értelmet nyert az életem” – Anett története
Vannak pillanatok az életben, amikor minden bizonytalanná válik, és az embernek újra kell tanulnia hinni – önmagában, másokban és a jövőben. Számomra ez az út 2014 elején kezdődött, amikor Hodgkin limfómát diagnosztizáltak nálam.
A kezelések hosszú és embert próbáló időszaka következett: fél év kemoterápia, majd sugárkezelések sora. Amikor először kimondták, hogy meggyógyultam, úgy éreztem, új esélyt kaptam. Néhány hónappal később azonban a betegség visszatért, és ezzel együtt a küzdelem is folytatódott – egészen az őssejt-transzplantációig.
Ez a közel másfél év nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is rendkívül megterhelő volt. Tele félelemmel, bizonytalansággal és kiszolgáltatottsággal, ugyanakkor emberséggel is. Hálával gondolok vissza azokra az orvosokra és ápolókra, akik szakértelmükkel, türelmükkel és őszinte odafigyelésükkel erőt adtak a legnehezebb pillanatokban is.
Az őssejt-transzplantáció végül sikeres volt – és én újra lehetőséget kaptam az életre.
A kezelések lezárulta után egy másfajta kihívás várt: visszatérni a hétköznapokhoz, újra megtalálni a helyemet a világban. Ebben felbecsülhetetlen segítséget jelentett a családom, a barátaim, a tanáraim és mindazok támogatása, akik végig mellettem álltak.
Azóta tíz év telt el. Tíz év, amelyet gyógyultan, élményekkel, örömökkel és hálával telve élhetek meg. Az élet legnagyobb ajándéka számomra a kisfiam születése, aki minden egyes nap emlékeztet arra, milyen törékeny és mégis mennyire csodálatos az élet – és hogy a legnehezebb helyzetekben is érdemes hinni, kitartani és küzdeni.
Bár a betegség emléke örökre velem marad, ma már nem teherként hordozom, hanem erőforrásként. Megtanított arra, hogy értékeljem a pillanatokat, és hogy a remény még a legnehezebb időkben is képes utat mutatni.
Szeretném kifejezni köszönetemet az Alapítványnak a betegségem alatt és azt követően nyújtott kitartó támogatásáért.
Az elmúlt 12 évben végigkísértük Anettet ezen az úton: rendszeres és rendkívüli anyagi támogatással, valamint táplálék-kiegészítők térítésmentes biztosításával segítettük őt és családját, évente körülbelül 1,2 millió forint értékben.