20/05/2020
Egy igaz mese:
Egyik kedvenc gondozottam, egy 89 èves bácsi, egykori Honvéd labdarúgó, egy igazi szókimondó, értelmiségi, láthatóan sok mindent megélt. Számomra ő az egyik úgynevezett “élet iskolàjában” egy új diplomát adó tanár, nem pedig egy elesett, idős, beteg. Jelenleg az egyetlen ember akinek ha kell főzni is hajlandó vagyok -ràntottát, egyszerűbb villásreggelit😂- aki ismer az tudja, a főzés dolog komoly elvi alapokon nyugszik. Ettől még ha belekezdek, akkor általában remek a végeredmény. Meg is kérdezte az elején: -Orsika van magának férje? -nevetve válaszoltam de őszintén: -Hál’ Istennek nincs!
Elmosolyodott az egyébként addig komor és szigorú arcának egy másik oldalát ismertem meg ott és akkor, ingatta a fejét és csak annyit mondott: - Ajajajjj...- s láthatóan rövid válaszomat értelmezte. Később egyre többet kérdezett, és amikor megtudta, hogy jelenleg nem épp a magánéletem az, amiről mesélni tudnék neki, ráadásul életem pasija egy másik kontinensen van, akkor kiöntött magának egy dl vörösbort, rámnézett s miután a szokásos -“Ajajajj” fejingatással nyugtázta, hogy megértette megkérdezte, hogy igaz, hogy a járvàny miatt nem lehet Amerikába menni, jó ideig? Bólogattam aztàn belekortyolt az italába majd megkérdezte: - Mondja Orsika őszintén, a nagy víz nem mossa el ezt a szerelmet?
Ma màr nem beszèlnek így az emberek. Csak annyit tudtam erre vàlaszolni, nincs akkora az óceán.
Azóta csak figyelem minden szavát, és sosem hittem volna, hogy ez az elején mogorva, haragos ember, ilyen gyorsan utat enged magához, és már minden nap együtt sírunk, együtt nevetünk!
Valamit tanított. Valami olyat, amit akkor is érteni fogok, ha az óceán közbeszól! 💕🔜💝
