16/03/2025
Március 15. avagy bármelyik hónap bármelyik napja
– társadalmi folyamatok az önreflexió tükrében –
Nehéz indulatok, szubjektivitások nélkül ránéznünk társadalmi környezetünk jelen történéseire. Most mégis kísérletet teszünk erre, méghozzá tisztán tömeglélektani szempontból, politika mentesen.
Mindezzel erősítjük kritikai gondolkodásunkat, megkülönböztető képességünket, valamint autonómiánkat és önreflexiónkat, melyek szellemi szabadságunk alapjai.
>>> Milyen jelenségek alakítják társadalmi folyamatainkat
társadalomlélektani szempontból?
Alapvető pszichés igényünk a valahová tartozás, a biztonságos, létünknek keretet adó kötődés.
A kapcsolati, kötődési szükségletünk túlnő a szüleinkhez, családunkhoz, barátainkhoz való kötődési igényünkön: kultúrához, etnikumhoz, csoportokhoz, nemzethez, eszmékhez, értékrendekhez való kapcsolódásunk közösségi természetünk és meghatározottságunk elemi igénye.
>>> Mely csoportokhoz tartozunk oda és melyekhez nem?
Melyekkel azonosulunk és melyekre mondunk nemet, azaz melyekkel ellenazonosulunk?
Mindezt szocializációnk, a családunktól, környezetünktől átvett, majd saját tapasztalatainkkal, érzelmeinkkel, interpretációinkkal, narratíváinkkal megerősített tudásunk határozza meg.
Az azonosulást – kikhez, mihez tartozunk oda, és az ellenazonosulást – kikhez, mihez nem tartozunk oda, párhuzamosan, sokszor felkorbácsolt dinamikában tartjuk fent. Identitásunk alapjairól van szó, egyéni és társadalmi szinten egyaránt.
Az ellenazonosulás – amik nem vagyunk, amire nemet mondunk, mérsékli a sérülékenység érzését, erősíti a sebezhetetlenség élményét, a sors és a mások által gyakorolt hatalom feletti kontroll érzést.
Amire nemet mondunk, arra könnyen rávetülnek a valóságtorzító, ugyanakkor feszültségcsökkentő projekcióink. Hasítjuk a jót és a rosszat, a kell-t és a tilos-t.
>>> A veszteségek feldolgozatlansága
Gyenge, bizonytalan identitásnál felerősödnek a védekező / támadó mechanizmusok, erősödik a vezetővel és a hasonlókkal való azonosulás. Csökken az egyéni különbségek érzékelése, tolerálása.
A homogenitás élménye erősíti a csoportkohéziót és az én- integritást a másoktól, a más-tól való távolodás és elhatárolódás árán.
A belső bizonytalanság elleni valóságtorzítás segít elfedni az ambivalenciatűrés- és a biztonság hiányát.
A „ tisztaság” és a „ másság, a nem-ismerős” egymásról lehasítódik, szélsőséges esetben az üldöző- áldozat narratíva mentén háborús, harci neurózis alakul ki.
A saját múlt rekonstruálódik a hirdetett és önigazolást szolgáló jövő szerint, rajongott múlt- mítoszok határozzák meg az érzékelési és gondolkodási látóhatárt.
A nemzeti önbecsülési problémák a sorsüldözöttségre épülő identitásba ágyazódnak. Könnyen fordul mindez társadalmi szintű agresszióba, gondolkodási mintázatokba, kommunikációba, viselkedésbe. Társadalmi kríziseknél jelennek meg az agressziót legitimáló ideológiák.
A társadalmi veszteségek, a múlt veszteségeinek feldolgozása, elgyászolása helyett a bosszú, az elégtétel, a kiválasztottság, a felhatalmazott grandiozitás érzése dominál.
Elmarad a nemzeti önbecsülés helyreállítása, helyette kompenzációk, idealizációk lépnek – akár egyéni, akár társadalmi szinten.
>>> Vezető az autoritás csapdájában
Milyen képe, fantáziája van magáról a közösségnek? Mi a közös sors- azonosulás? Erre választ magának vezetőt a közösség. A vezetőt az őt választó közösség nem elemzi, nem értelmezi, hanem szükségleteinek képviselőjét látja benne.
A szenvedélyes azonosulás és ellenazonosulás szélsőséges társadalmi folyamatokat eredményeznek: idegengyűlöletet, előítéleteket, társadalmi szintű agressziót.
A jól működő, transzparens társadalmi struktúrák helyett az autoritás és karizmatikusság kapnak egyre nagyobb szerepet. A pártok vezetői kerülnek abba a helyzetbe, amit a pártoknak szükséges betölteni: a politikai folyamatok feletti hatalmat gyakorolni.
>>> Romboló széttagoltság
Erős társadalmi kríziseknél a közös érdekek képviseletének szerepét az azonosulási, illetve ellenazonosulási pontok, erőterek veszik át.
A „mi” -re és a „másmilyenek” -re hasított részeknek folyamatosan érintkeznie, egymást provokálni kell a kommunikációban, fogalomképzésben, indulatok keltésében, valóságtorzításban. Ez a feltétele a „másmilyen” távolságban tartásának. Mindez a bizonytalan identitást kompenzálja.
Ha a „másmilyen” túl nagy távolságba kerül, akkor már kívül esik minden morális korláton. Megjelenik a dehumanizálás, az elutasításból megsemmisítés lesz, eltűnik a párbeszéd, a minimális hasonlóság élménye is. Torzult fragmentáltság alakul ki.
>>> Szabadságunk
Az egyén- lét és a tömegrész- lét közül a közösségi lét az ősibb. Arisztotelész „homo politicus”-nak nevezte az embert, a közösségben való létet az örömteli aktivitással azonosította.
Mennyire tudjuk élet-szerepeinket betölteni, azokon keresztül intellektusunkat, felelősség-vállalásunkat, jószándékú hozzájárulásunkat kibontakoztatni?
A szabadság alapja az autonómia és az önreflexió – ha ezt gyűlöletkeltéssel, fenyegetettség érzéssel, agresszív kommunikációval akadályozzák, akkor politikai közönybe hullunk. Reményt vesztettekké, örömtelenekké, cinikussá, bezárkózóvá válunk.
Őrizzük autonómiánkat, kritikai gondolkodásunkat, intellektusunk és szellemünk szabadságát, bátorságunkat a következetes önreflexióhoz!
Váljunk örömteli polgárokká, akik az egyéni és közösségi létükben felelősen képviselik jószándékukat, a közösségi jóhoz való hozzájárulásukat!
