Lótuszvirág jógastúdió

Lótuszvirág jógastúdió Jóga, relaxáció, meditáció, életmód tanácsadás és hangfürdő
Csoportos és egyeni jóga. Nagy Mónika vagyok , a jógával több mint 15 évvel ezelőtt találkoztam.

Nagy hatással volt rám fizikailag, majd az elmémbe is beférkőzött. Az életem részévé vált. A saját gyakorlásom elmélyítése végett 2018-ban elvégeztem a
Hatha jóga oktatói majd egy Hatha Flow oktatói képzést. 2020-ban meditáció oktatóképzésen vettem részt, 2022-ben pedig hangtál terapeuta oklevelet is szereztem. 2023- ban Jógapszichológia és védikus életmód mentor képzés. A tudásom mélyítésére Indiában is tanultam. Számomra a jóga az “én időt” a befelé figyelést jelenti . A jóga gyakorlásával elmélyülünk a cselekvésben, a figyelem összpontosul, a gondolatok áramlása lelassul , eltűnik a külvilág és csak a jelen pillanata van. Én ezt az élményt szeretném átadni az órán a gyakorlóknak. Várlak szeretettel órámra!

22/11/2025
19/11/2025

Két kapu

A napban két nagyon értékes időpont van. A két kapu: reggel az ébredés utáni pár perc és este az elalvás előtti pár perc.

Nagyon rövid ideig vannak nyitva.

Ha ezeket az időket elmulasztod és nem meditációval, befelé figyeléssel, önmagadra figyeléssel, elmélkedéssel, elmélyedéssel töltöd, akkor azzal csak egyre távolabb kerülsz önmagadtól.

Ráadásul elszalasztasz két nagyon komoly lehetőséget. Ugyanis az igazság mindig a határokon, a határterületeken mutatkozik meg, akkor amikor átlépsz vagy kilépsz a hétköznapi tudatállapotból.

Ha úgy ébredsz, hogy már nyúlsz is a telefonod után, az áttérés a tudattalan álomvilágból a tudatos hétköznapi világba túl gyorsan és erőszakosan megy végbe. Belelököd magad az evilágba.

Ugyanez a probléma az ébresztőórákkal is, ha nem magadtól ébredsz, nagyon sok fontos folyamat nem tud végbe menni. Olyan, mint amikor egy asztalos készít egy asztalt és nem csiszolná le körbe az éleket, sosem lesz kész az az asztal, mindig nyers marad. Egy idő után annyi csiszolatlan éle lesz, hogy kellemetlen lesz hozzá odaülni.

Reggel jönnek a legjobb intuíciók, de ha te eltömíted ezeket a finom csatornákat a mobiloddal, a külvilág történéseivel, a belvilág történései nem tudnak a felszínre jutni. Egy idő után annyi minden marad bent, hogy úgy érzed, nem is aludtál semmit, könnyebben fáradsz, hangulatingadozásaid vannak, sőt még az emésztésedre is kihat.

Ha pedig este ugyanezt teszed, sőt podcastok, filmezés, sorozatnézés közben ájulsz be az álomvilágba, akkor nagyon hasonló a helyzet, nem hagysz magadnak időt és teret az átlépésre, hanem zuhansz. A zuhanás teljesen más alvással fog járni, mintha átsétálnál abba a másik világba. Ráadásul nem adsz teret a hétköznapi élmények feldolgozására, mert először az elméd az alvás előtti történéseket dolgozza fel, a legfrissebbeket.

Így a saját életedben mindig csak a felszínen lebegsz. Nem lehetsz önmagad, nem tudsz igazán kapcsolódni magaddal.

Ha úgy ébredsz, vagy úgy alszol el, hogy ehhez nem használsz egy eszközt, akkor nemcsak az alvás, hanem ami fontos: a napod lesz kiegyensúlyozott. Ha a kezdet és a vég rendben van, a köztes rész is rendben lesz. Hatással lesz a hatékonyságodra napközben, a koncentrációképességedre, a döntésképességedre, a szociális kapcsolataidra és érzelmi intelligenciádra, sőt még az étkezésedre is, hogy mit eszel és iszol és főleg mikor és azt hogy dolgozod fel.

Az élet a kapuknál dől el.

A legtöbb ember csak az ébrentöltött idővel foglalkozik, holott a tudat nem csak ez, sokkal tágabb fogalom. Hogy hogyan gondolkodsz most, hogy érzel, milyen érzelmeid vannak, mikre emlékszel, hogyan dolgozod fel a traumákat, az mind nem itt történik, hanem éjszaka. Ezért hogy oda hogy mész be és onnan hogy jössz ki, meghatározó. Ezek az aranyórák, a te kincseid.

Tudom, hogy van állandóan egy olyan érzésünk, hogy lemaradunk valamiről, egész nap rohanunk és nincs időnk videókat nézni, híreket olvasni, pedig ez, ha valahova, akkor a nappali órákba kellene, hogy beleférjen. Ezért este pótlunk mindent, elalvás előtt.
Elképesztő mód elszaporodtak a csatornák, csupa érdekes és persze érdektelen tartalommal, de hidd el, semmi gond, ha valami nem jut el hozzád.

Ami fontos, úgyis eljut.

Nincs mese, mobiloknak, tévéknek, laptopoknak nincs keresnivalójuk a hálószobában. Hozd meg a döntést még ma!

Brávácz Alexandra

🪷 Mit szimbolizál a lótusz? 🪷A lótusz a tisztaság, a felemelkedés és az újjászületés ősi jelképe. Sárból emelkedik ki, m...
15/11/2025

🪷 Mit szimbolizál a lótusz? 🪷

A lótusz a tisztaság, a felemelkedés és az újjászületés ősi jelképe. Sárból emelkedik ki, mégis ragyogóan tisztán nyílik – emlékeztetve arra, hogy mi is képesek vagyunk újra és újra felemelkedni, bármilyen élethelyzetből.

🎇 Újjászületés és tisztaság
A lótusz útja azt mutatja, hogy a legnehezebb körülmények között is megszülethet a fény, a tiszta szándék és a belső növekedés.

🫜 Gyökerek a múltban, virágzás a jelenben
Ahogy a lótusz gyökerei a mélyben vannak, de a virág a nap felé tör, úgy vagyunk mi is: múltunk tapasztalataiból építkezve, mégis a jelenben kiteljesedve.

⚖️ Egyensúly és harmónia
A virág szimmetriája a test–lélek egyensúlyát idézi, ahol minden mozdulat, minden lélegzet a belső béke felé vezet.

✨ Ha szeretnél kapcsolódni ehhez a tiszta minőséghez, várlak szeretettel a jógaóráimon ahol a test és a lélek újra harmóniába rendeződik.

📅 Időpont: Minden csütörtök 17:15–18:15
📍 Helyszín: XIX. Temesvár utca 117.
📞 Bejelentkezés: 30/(30) 274 6336

Gyere és engedd, hogy a lótusz szimbolikája benned is életre keljen. 🪷✨

́ga

🍂 Az ősz a befelé fordulás ideje.🍂Ahogy a természet lassul, bennünk is megjelenik a csend és az átrendeződés ideje.A fén...
13/11/2025

🍂 Az ősz a befelé fordulás ideje.🍂

Ahogy a természet lassul, bennünk is megjelenik a csend és az átrendeződés ideje.
A fény és az árnyék most egyensúlyba kerül, hogy tisztábban láthassuk, mi az, ami tovább kísér és mit engedhetünk el.

Engedd, hogy a hangtálak rezgése átjárjon, és segítsen kapcsolatba lépni a lelked mélyebb rétegeivel.
Érezd, ahogy minden hang megtisztít, teret nyitva az új kezdeteknek.
Lélegezz mélyen… és engedd, hogy a belső fényed lassan felragyogjon a csendben.

A tibeti hangtálas relaxáció egy ősi módszer, amely a hangtálak rezgéseit és hangjait használja a testi-lelki egyensúly támogatására.

A tálak finom rezgései mélyen hatnak a sejtekre, segítik a feszültség oldását, a stressz csökkentését, harmonizálják az idegrendszert, és elősegítik a belső békét. Javíthatja az alvás minőségét, fokozhatja a koncentrációt, valamint támogathatja a test öngyógyító folyamatait.

A hangtálas relaxáció során a tibeti hangtálak rezgései és hangjai segítenek a test és az elme ellazulásában.

A rezgések mélyen hatnak a szervezetre, oldják a feszültséget, csökkentik a stresszt, javítják az alvást és támogatják a belső harmónia megteremtését.

A hangrezgések segíthetnek a blokkok oldásában és az energiaáramlás kiegyensúlyozásában is.

Hatásai:

▫️Mély relaxációs és meditatív állapotot hoz létre.
▫️ Oldja a stressz- és szorongást
▫️ A harmonikus hangok nyugtató hatásúak az idegrendszerre.

Energiák harmonizálása:
▫️ Segít a testi, lelki és szellemi energiák harmonizálásában és
egyensúlyba hoz.
▫️Elősegíti a szervezet öngyógyító folyamatainak beindulását.

Hangulatjavítás:
▫️a hangterápia növelheti a boldogsághormonok (endorfinok, szerotonin) szintjét.

Ex egy különleges lehetőség arra, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, feltöltődj testileg-lelkileg.

Szeretettel várok minden érdeklődőt!

📍 Kispest Kertvárosi Közösségi Ház
🎯 Cím: XIX. Temesvár utca 117.
⏰ Időpont: November 22. szombat, 18-19 óráig
💰 Ár: 2500 Ft.
🧘‍♂️ Vezeti: Nagy Mónika jógatanár, hangfürdő mester
📞Bejelentekezés: 30/2746336
🖥️További info: https://www.lotuszviragjoga.com/esemenyek-2



́ga
̈ltődés

🧘🏻‍♂️ A jóga több mint puszta mozgás – egy lehetőség arra, hogy megállj a mindennapok rohanásában, és időt adj magadnak....
27/10/2025

🧘🏻‍♂️ A jóga több mint puszta mozgás – egy lehetőség arra, hogy megállj a mindennapok rohanásában, és időt adj magadnak. Ha jógázol velünk akkor egy támogató, nyugodt közegben tapasztalhatod meg, milyen érzés, amikor a tested és a lelked egyszerre töltődik. ☯️

A gyakorlás segít oldani a stresszt, rugalmasabbá és erősebbé teszi a tested, miközben a figyelmed befelé vezet. 😌 Megtanulod meghallani a tested jelzéseit, tudatosabban lélegezni és könnyebben elengedni a felesleges feszültségeket.

Nem számít, hogy kezdő vagy haladó vagy – a jóga mindenki számára járható út. Lépésről lépésre saját tempódban haladva fedezheted fel, hogy a mozdulatok és a légzés összhangja mennyi békét és energiát hoz az életedbe.😇

Várlak szeretettel a gyakorlásokon, ahol a jóga által közelebb kerülhetsz önmagadhoz és megtapasztalhatod a belső harmóniát.

⏰Időpontok:
Hétfő 8:30- 9:30,
Csütörtök 17:15-18:15.
🎯Helyszín: XIX. Temesvár utca 117.
Gyakorlatvezető:
Nagy Mónika jógaoktató, életmód mentor

́ga

16/10/2025

A betegség egy rossz cselekedet eredménye

A betegség mindig egy rossz cselekedet eredménye. A szenvedésed rövid időre enyhítheted, de az egészséged akkor áll helyre, ha megérted betegséged okát.
Távolítsd el az okokat, majd kezdj el teljesen másképp élni (életmódváltás), és akkor felépülsz! Soha nem késő kijavítani a hibákat.
Az egészség olyan élet-egyenlet, melynek eredménye az önszeretet, az önelfogadás.
Egy betegség, az ember fizikai szenvedése olyan állapot, amelyben a negatív energiák szintje meghaladja a kritikus szintet, és a test egészének kiegyensúlyozottsága veszélybe kerül. Testünk erről értesít bennünket, és hogy javítsuk ki a hibát. Régóta tájékoztatott már számtalan kellemetlen érzésről, de mivel nem vettük figyelembe és nem reagáltunk, a szervezetünk megbetegedett. A lelki-mentális fájdalom, amelyből nem vontunk le megfelelő következtetéseket, fizikaivá alakult. A test így hívja fel a figyelmet egy helyrehozandó helyzetre.
A fájdalomjelzés fájdalomcsillapítóval történő elnyomása súlyosbítja a kórt. A betegség fokozódik, a riasztás hangja (a megoldandó problémára irányítva figyelmünket) felerősödik (esetleg egy súlyosabb betegség képében jelentkezik).
A legtöbb betegség kiváltó oka a stressz, amelynek mértéke meghatározza a betegség természetét.
Például, ha egy ember fáradt, akkor aludnia kell. A legtöbb energiát a mélyalvás fázisból meríti.
Ha az alvás rendellenesen hosszú ideig tart, az azt jelenti, hogy kisebb-nagyobb energiaszivárgás áll fenn.
A túlzott stressz felhalmozódása alvászavarokat okoz, hosszú távon fizikai kimerültséget, számtalan betegséget eredményez (vérellátási zavarok, fejfájás a homlokban, ciszta valamelyik mellben, izomrángás, idegi eredetű ekcéma, neurodermitisz, hepatitisz C, leukémia, májzavarok, artrózis). Engedd el a stresszt, és betegséged elmúlik!
A testednek nem kell mindig bűnösöket keresnie, mert a helyzet magyarázata így önmegtévesztés lesz.
Késmárki László:Test-lélek szótár A betegségek lelki,mentális és karmikus okai 8.bővített kiadás Ankh kiadó 2024.
Késmárki László:A gyógyulás kulcsa A pszichoszomatika nagy könyve 4.kiadás Ankh Kiadó 2025.

18/09/2025

"A valódi szépség e három dologban rejlik: tetteinkben, gondolatainkban és beszédünkben" (Szvámi Ráma)

25/08/2025

“A tudat ébredés azt jelenti, hogy az ember fokozatosan felfedezi valódi lényegét, amely túl van a test–elme azonosságon, és közelebb kerül ahhoz, amit a jóga és a meditáció „önvalónak” vagy „léleknek” nevez. Ez egy belső utazás, ahol az ember ráébred saját gondolataira, érzéseire és a környezetére, hogy elindulhasson a személyes és spirituális fejlődés útján.”

Szeretettel várlak hatha jógára!
🧘‍♂️ Kezdőknek és haladóknak is nyitott!

📍 Helyszín: XIX. Temesvár utca 117.
🗓️ Időpont: Hétfő: 8:30
Csütörtök 17:15
👩‍🏫 Vezeti: Nagy Mónika jóga tanár,
életmód mentor, hangfürdő mester


# töltődés ́ció

Cím

Temesvár Utca 117
Budapest
1194.

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Lótuszvirág jógastúdió új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Lótuszvirág jógastúdió számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram