30/03/2023
Más tollával ékeskedem egy kicsit 😏 , de olyan érzékletes leírás ez a döntésről Bogár Zsuzsától, és hányszor kerül elő ez a dilemma az életünkben (és a pszichológiai munka során) ... 🌳 🌷
Számtalanszor hangzott már el olyan kérdés klienseimtől, hogy vajon egy dilemmás helyzetben szerintem mikor döntenek jól. Ilyen helyzetekben tudok segíteni abban, hogy visszatükrözöm a mondataikat, segítek végiggondolni a különböző helyzetek lehetséges következményeit, de a döntést nem hozhatom meg helyettük.
Abban a pillanatban sajnos azt sem tudja garantálni senki, hogy melyik lesz a jó választás, hiszen az, hogy egy döntésből jó döntés lesz-e, sokkal inkább múlik azon, amit utána teszünk.
Az útelágazás szimbólummal érthető meg leginkább, hogy mi is történik ilyenkor. Egy erdőben útelágazáshoz érünk, és nem tudunk dönteni merre menjünk. Valamennyire belátjuk egyik, illetve másik ösvényt, mindkét helyen látunk olyanokat, amik vonzóak, esetleg olyanokat is, amik kevésbé azok, de hiába összegezzük ezeket, semmi nem mozdít minket erősebben egyik vagy másik irányba, illetve amikor letennénk a voksunk az egyik ösvény mellett, megszólal bennünk egy hang, hogy mi van, ha mégis a másik. Egyszer azonban lépni kell, mert ha nem teszünk semmit, ránk esteledik és nem fogunk tudni kijutni az erdőből. El kell indulni! És innentől nem mindegy, hogy mit teszünk. Hogy ha elindulunk az egyik ösvényen, legyen az a jobb vagy a baloldali, képesek vagyunk-e meglátni mindazt a szépet, ami elénk kerül: egy kis nyíló virágot, érett szamócát, az úton átrepülő pillangót. Ha erre az ösvényre koncentráljuk a figyelmünket és nyitottak vagyunk arra, hogy észrevegyük azokat a jókat, amik az utunkba kerülhetnek akkor igen, megláthatjuk. És ha itt, ezen az ösvényen marad a figyelmünk, akkor azt a hatalmas gödröt is észre fogjuk venni az út közepén és kikerüljük. De ez csak akkor működik, ha onnantól, hogy rálépünk erre az ösvényre, a gondolatainkban már csak ez az ösvény létezik, úgy gondolunk rá, mint egyetlen ösvényre és nem, mint egy döntésünk következményére. Mert ha még ezután is a döntésen gondolkodunk, könnyen befészkelheti magát az a kérdés a fejünkbe, hogy mi lenne vajon, ha a másik ösvényen mennénk. Vajon ott mi lehet, ott miket látnánk? És próbálunk a fák között átleselkedni arra az útra. De egyrészt nem látunk semmit, vagy ha látunk is valamit, azt eltakarják a lombok, valamint lemaradunk mindazokról a szépségekről, amiket észrevehetnénk azon az úton, amin éppen haladunk. És persze amellett, hogy ezekről lemaradunk, a gödröt sem vesszük észre, belelépünk és elesünk. Ha bármelyik ösvényre lépünk tehát, és figyelmünk azon marad, hogy ezen az úton mi minden pozitív dolgot tapasztalhatunk meg és figyelünk arra, hogyan küzdhetünk meg itt a nehézségekkel, akkor jól döntöttünk. Ha úgy indulunk el, hogy a másik ösvény felé kukucskálunk, akkor valójában még nem döntöttünk, csak abban az illúzióban ringatjuk magunkat, hogy döntöttünk. Az igazi döntésnél már nincs másik ösvény.
