Már tanulmányaim alatt erős hívást éreztem a gyermekekkel való közös munka iránt, a neurológia szakterülete pedig mindig is közel állt a szívemhez. Ennek köszönhetően tudományos munkámban is gyermekeket vizsgáltam. Az itt kapott eredmények is azt a meggyőződésemet támasztották alá, hogy a már súlyosabb elváltozásokkal dolgozó terápiás munka mellett rendkívüli jelentőséggel bír a prevenció, illetve
az idejében megkezdett gyógytorna. Időközben neurológiai osztályon kezdtem el dolgozni. Az ott megszerzett tudás tovább segítette elmélyülésemet a neurológia berkeiben. A következő lépés ezek után nem volt kérdés, 2017-ben egy Magyarországon egyedülálló terápiában, a Vojta terápiában képződtem tovább, mely mérföldköve lett a korai fejlesztésben való egyre hatékonyabb munkámnak. Segítségével azóta is csodás eredményeket sikerül elérnünk a gyermekekkel és szülőkkel közösen. Amiben tudok segíteni:
Újszülötteknek és gyermekeknek:
Izomtónus eloszlási zavar, mozgásfejlődés zavarai, visszamaradt csecsemőkori reflexek leépítése, izomsorvadás, cerebral paresis, torticollis (ferde nyak), tölcsérmellkas, gerincferdülés, hanyag tartás, lúdtalp, dongaláb, genetikai rendellenességek (Down-szindróma)
A Vojta terápiáról röviden:
A módszer megalkotója Vaclav Vojta cseh származású ortopéd-neurológus professzor, aki 1965-ben publikálta munkáját. Vojta professzor a Müncheni Gyermekklinika volt igazgatója. Itt szerzett tapasztalatai alapján dolgozta ki cerebral paresises gyermekeken orvos és gyógytornász kollégáival a módszert. Vojta professzor és kollégái rájöttek, hogy ha különböző pozíciókba helyezik a gyermekeket és ellenállást használnak, mozgást válthatnak ki. Olyan mozgásokat, amelyek mindenkiben genetikailag öröklötten benne vannak, tehát léteznek az agyban, magasabb szinteken. Ennek következtében minden életkorban kiválthatóak a minták. Később úgynevezett zónákat találtak a testen, melyeknek pontos 3 irányú aktiválásával minden gyermeknél ugyan olyan válaszreakciót kapták. Létezik egy ideális minta, melyet már születés után azonnal teljes egészében ki lehet váltani egy egészséges csecsemőnél egyetlen zóna ingerlésével 6 hetes koráig. 6 hét után több zónára van szükség az egész modell kiváltásához. Ezek a mozgásminták a központi idegrendszerben megtalálhatóak, velünk születtek, reflexszerűen előhívhatóak, nem kell tanítani. Ha a központ sérült, ugyan arra az ingerre a központi idegrendszer eltérő mintát, helyettesítő modellt ad válaszul. Célunk terápia alatt megtalálni azt a kiindulási helyzetet és zónát, amellyel közelebb kerülünk az ideális mintához. Ez a módszer közvetlenül lép közbe a mozgást és tartást irányító agyi folyamatokba, rendszeres gyakorlással lenyomatot képezve az agy elsődleges mozgatókérgében, mely az akaratlagos mozgások indítója, konkrét kivitelezője. Ennek segítségével fokozatosan elérhetővé válik a helyes minta a gyermekek számára. A diagnosztikához a módszer az ontogenezis mérföldköveit veszi alapul gyermekek, és felnőttek esetében is. Kiválasztva azt a helyzetet, amelyben egyértelműen látjuk az eltéréseket az ideálistól. Ezek után lehetőségünk nyílik a terápiás cél meghatározására. Indikációk: Neurológiai és ortopédiai sérülések, elváltozások
Alkalmazott módszereim:
Baba FDM - Baba Fascia Disztorziós Modell: 2023 - Oriolus-Med Hungary
FDM- Fascia Disztorziós Modell: 2023 - Oriolus-Med Hungary
Mulligan manuálterápia Modul 1: 2021 - Mulligan Koncepció Magyarország
Vojta terápia: 2017-2019 - Internationale Vojta Gesellschaft e.v. (IVG)
Schroth terápia: 2019 - Modern Scoliosis terápia - Horvát Krisztina
Perifériás neurális struktúrák multidiszciplináris kezelése - Idegmobilizáció: 2016 - Viszen Kft. Aktív gyógytorna
Lépjünk kapcsolatba!