Bárkányi Andrea mentálhigiénés szakember

04/08/2025

Határaink...

"A visszautasítás a határaink kijelöléséről szól. Eddig, és ne tovább! Fizikai és lelki határaink tekintetében egyaránt fontos, hogy képesek legyünk megszabni, kit milyen közel engedünk magunkhoz. Sokakból azonban hiányzik a nemet mondás képessége vagy bátorsága. Félnek visszautasítani, kimondani, hogy amit a másik tenni akar velük, az nekik nem esik jól, azt nem szeretnék. Hiszen a másik félreértheti, a szeretet megvonásaként értelmezheti, aminek súlyos következményei lehetnek az egész kapcsolatra nézve. Ahogy ezt írom, eszembe jut egy saját élményem. Éppen vacsorát főztem, és közben telefonáltam. A készüléket a vállammal a fülemhez szorítva igyekeztem egyszerre figyelni a vonal végén megállíthatatlanul mesélő barátnőmre, és közben egyensúlyozni egy forró olajjal teli serpenyővel. A lányom kicsit távolabb állt, és figyelt. Én egyre idegesebb lettem, mert éreztem: ebből baj lesz. Lett is. A serpenyő kicsúszott a kezemből, és csak a szerencsémen múlt, hogy a tűzforró olaj a konyhakőre és nem a lábamra ömlött. Ekkor mondtam azt a barátnőmnek, hogy bocs, most le kell tennem. Miközben az olajat törölgettük, a lányom csak annyit kérdezett: neked biztosan meg kell várni, hogy valami katasztrófa történjen, mire ki mered ejteni a szádon azt a nyavalyás nemet? Elgondolkodtató kérdés! Ezt a történetet azért meséltem el, mert sokunkra jellemző, hogy addig mondjuk az igeneket, addig bólogatunk, addig szolgáljuk a másik igényeit, míg valami baj nem történik vagy teljesen ki nem merülnek a tartalékaink."

/Orvos-Tóth Noémi: Otthonról hoztuk/

06/07/2025

https://www.facebook.com/100044486137288/posts/1274582357367957/?mibextid=rS40aB7S9Ucbxw6v

Amit ma a gyermekednek mondasz, felnőve az lesz a belső hangja. A szavaid nem tűnnek el – örökre vele maradnak.
A bátorító mondataidból biztató és támogató hangok lesznek, a szidásból és megszégyenítésből viszont szüntelen visszahúzó, belső kritikus válik.

Szülőként talán el sem hisszük, milyen mélyre mennek a szavaink. Pedig elég csak a saját gyerekkorunkra gondolnunk, hogy tudjuk, évtizedek távlatából is hatnak - hol akadályként, hol értékes erőforrásként működnek.

Neked mit mond a belső hang? Bátorít vagy kritizál?

—Orvos-Tóth Noémi

29/06/2025

https://www.facebook.com/100064622955149/posts/1159438699553551/?mibextid=rS40aB7S9Ucbxw6v

"Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.” Gary Chapman

20/06/2025

„Mindaddig, míg a tudattalan nem válik tudatossá, addig a tudattalan fogja meghatározni az életedet, és te sorsnak fogod hívni.”

Carl Gustav Jung

11/06/2025

https://www.facebook.com/100063504102985/posts/1269016588558466/?mibextid=rS40aB7S9Ucbxw6v

Számos szorongás hátterében a haláltól való félelem áll.
A születésünk és a halálunk pillanatában magányosan küzdünk, és ettől válik félelmetessé.
Ha nem tudatosítjuk magunkban, hogy minden pillanatban törékenyek és sérülékenyek vagyunk, akkor a halál egy olyan mumussá válik, hogy a vele való találkozásra egész életünkben félelemmel gondolunk a mi kultúránkban.
Gyakori, hogy az énközpontú emberek félnek a haláltól, mert azt érzik, nélkülük nem lesz ugyanaz a világ.
Vannak, akik azért félnek, mert úgy érzik, még nem végezték be a küldetésüket.
Néhányan úgy gondolják, hogy komoly lehetőségektől esnek el. Olyanoktól, amikre egész életükben vártak, és igazságtalan dolog lenne úgy meghalni, hogy nem kapják meg ezeket.
Vannak emberek, akik halhatatlannak érzik magukat, és a halál gondolatát elutasítják, tagadják, az nem lehetséges, hogy meghaljanak.

És sorolhatnám..
A halállal barátkozni kell, mert az élet szerves része, méghozzá a záróakkord.
Akkor tudunk méltósággal meghalni, ha félelem nélkül nézünk szembe a halandóságunk tényéve

"Az öntudat nagy kincs, legalább akkora érték, mint maga az élet. Ez tesz bennünket emberré.
Csakhogy nagy ára van:
a halandóság ütötte seb. Létezésünket beárnyékolja a tudás, hogy növekedésünket, virágzásunkat követően elkerülhetetlenül megsemmisülünk és eltűnünk."
Yalom

28/05/2025

Létezik egy olyan fogalom, hogy 'öngondoskodás', ami azt jelenti, hogy odafigyelünk a saját szükségleteinkre. Ha ez nem történik meg, akkor a külső frusztrációk következtében stresszesnek érezzük magunkat. Az öngondoskodással tudunk változtatni azon, hogy milyen lelkiállapotban vagyunk, ugyanis képesek vagyunk enyhíteni a stressz okozta feszültséget önmagunkban.
Nem mindegy, hogy tehetetlenül rágódunk és benne tartjuk magunkat ebben az érzésben, vagy pedig, akár gondolatban is, aktívan végiggondoljuk, hogy mit tehetünk azért, hogy ne legyünk stresszesek. Ez egy önreflektív folyamat. Erről szól ez az ábra is. Nézzétek meg alaposan, és gondoljátok, hogy nektek milyen eszközeitek vannak erre.

14/03/2025

"Azzal, amit gyerekkorunkban kaptunk – vagy éppen nem kaptunk meg –, foglalkoznunk kell, ha szeretnénk jobban és eredményesebben élni. Feldolgozás nélkül nincs valódi továbblépés. A feldolgozás igen hosszú ideig is tarthat (egyénfüggő, hogy meddig), és van olyan trauma, amelyből teljesen sohasem gyógyulunk ki, csak megtanulunk jól funkcionálni a sérült személyiségrészünkkel együtt. Ez azonban önmagában is óriási dolog, mert azt jelenti, hogy kitapasztaltuk a saját működésünket, érzékeny pontjainkat. Tudjuk, mi triggerel minket, azaz mi jelent számunkra olyan ingert, amitől visszazuhanunk a sebzett, kiszolgáltatott gyermeki állapotunkba. Rájöttünk, milyen események, külső reakciók hatására érezzük magunkat ismét kevésnek, gyengének, vesztesnek, esetenként még akkor is, ha többnyire már egészen stabilak, erősek vagyunk. Ha pedig mindezt átlátjuk, akkor a megfelelő pontokon már közbe is tudunk avatkozni, hogy ne billenjünk el, vagy viszonylag gyorsan stabilizáljuk magunkat.

De sajnos az is előfordul, hogy valaki feldolgozás helyett inkább akár egy életen át tartó hibáztatással, a harag cipelésével, sérelemidézéssel próbál megkönnyebbülni. Mint már említettem, a feldolgozás igen sokáig is tarthat, de egy folyamatról van szó, amelynek iránya van, és közben fokozatosan javul az állapotunk. Amikor valaki évek hosszú során át folyton újabb közönségeket keres ugyanahhoz a történethez, amelyet pontosan ugyanúgy, ugyanazokkal a szavakkal mesél el, akkor elképzelhető, hogy elakadt. Ha ez egy előremutató folyamat lenne, akkor idővel változna a megélés, és ennek nyomán a szavak, tettek is. Megvan annak is az ideje, hogy kimondjuk és megfogalmazzuk a rosszat. Hogy szembenézve a sérelmeinkkel, a veszteségeinkkel, a hiányainkkal, belegyengüljünk a fájdalomba és mindezt elsirassuk. De ha megrekedünk ebben a fázisban, akkor nem lesz erőnk a továbblépéshez. Mivel folyamatosan a kiszolgáltatottságunkra, a sérültségünkre koncentrálunk, és erre irányítjuk mások figyelmét is, beleragadhatunk abba a történetbe, ami annyira fáj nekünk. Holott egy ember sohasem kizárólag a sebei által meghatározott."

Dr. Almási Kitti: A TE döntésed

04/02/2025

https://www.facebook.com/100044456168504/posts/1168625931295935/?mibextid=rS40aB7S9Ucbxw6v

01/02/2025

https://www.facebook.com/100044486137288/posts/1182928689866658/?mibextid=rS40aB7S9Ucbxw6v

Reakcióink mögött többféle mozgatórugó állhat. A gyógyulás érdekében fontos, hogy felismerjük, miért viselkedünk adott módon, és be tudjuk azonosítani, hogy egészséges reakcióról vagy traumaválaszról van szó.

A 4 legfontosabb traumaválasz:

1) HARC
😏 Egészséges esetben a reakció: segít asszertíven kommunikálni, kiállni magadért és szeretteidért, és egészséges határokat húzni.
🤨 Ha traumaválasz: dühös, agresszív, indulatos reakciókat eredményez, melyek mögött többnyire fel nem ismert félelem áll. A harc önvád formájában akár önmagad ellen is fordulhat.

2) MENEKÜLÉS
😏 Egészséges esetben a reakció: segít kilépni hiábavaló küzdelmekből, lezárni parttalan vitákat vagy mérgező kapcsolatokat.
🤨 Ha traumaválasz: az indokoltnál gyakrabban érzed fenyegetve magad, ami szimpatikus idegrendszeri aktivációhoz vezet. Az eredmény: szorongásos tünetek, kényszeresség, állandó, ideges aktivitás, munkamánia.

3) LEFAGYÁS
😏 Egészséges esetben a reakció: segít lecsillapodni és átgondolni a helyzetet. Olyan, mint a vízilabdában az időkérés, amikor a csapat átbeszéli a következő akciókat.
🤨 Ha traumaválasz: testi és mentális bénultságot eredményez, képtelen leszel megszólalni, frappánsan reagálni, megmozdulni vagy segítséget kérni. Ez állhat a disszociáció, a döntésképtelenség vagy a tehetetlenségi érzések mögött is.

4) BEHÓDOLÁS
😏 Egészséges esetben a reakció: elősegíti az empátia megjelenését és társas támogatás nyújtását a rászorulóknak.
🤨 Ha traumaválasz: a mások kedvében járás, a kényszeres megfelelés állandósul. A viselkedést mások vágyai, igényei irányítják, a saját szükségletek háttérbe szorulnak, egészen az önfeladásig. Célja a konfliktusok elkerülése, a látszólagos nyugalom megőrzése érdekében.

— Orvos-Tóth Noémi

04/01/2025

29/12/2024

"Ha valakibe gyermekkorában mélyen beleégették a kisebbrendűségi érzést, a szégyenérzetet, akkor önmagában nem lesz elég az, hogy felnőttként mások megdicsérik őt és kedvesek hozzá. Ezek a visszajelzések esetleg adnak valami pillanatnyi jó érzést, de ahhoz, hogy az önmagáról alkotott kép gyökeresen megváltozzon, ennél több kell.

Amíg lyukas az a zsák, bármennyit töltünk bele, alul kifolyik, és végül megint üres lesz. Számos nagy művész is abban a cipőben jár, hogy amíg szól a vastaps, el tudja hinni magáról, hogy valaki, de amint lejön a színpadról, ismét nyomorúságos senkinek érzi magát. Az önmagunkról alkotott alaphiedelmek módosítása adott esetben évekig tartó kemény önismereti munkát jelent. Ha ennél egyszerűbb volna, akkor az emberek csak beugranának ebédszünetben a pszichológushoz (ahogy egyesek kiszaladnak a munkahelyükről 'egy kis feltöltésre'), a szakember megveregetné a vállukat, hogy higgye el, ön nagyszerű, értékes ember – és máris minden elrendeződne.

Sajnos ez nem így működik – ha igazán mély sebződésről van szó, akkor a torz alaphiedelmek eredetéig kell visszanyúlni, és azokat szép lassan, fokozatosan visszabontani, átírni.

Ez elsősorban belső munka – a környezet ugyan adhat kívülről pozitív megerősítéseket (és jó is, ha ad), de pusztán más emberek visszajelzései alapján nem lehet másmilyenné válni.

Ezt azoknak is érdemes tudniuk, akik a szerelmüktől várnák azt, hogy törölje el minden sérelmüket, építsen fel bennük egy teljesen új világot, és hitesse el velük, hogy ők jók. Egy másik ember erre nem képes – ő ahhoz tud kapcsolódni, ami bennünk már megvan, amilyenek már vagyunk. Noha valóban biztathat minket, bátorságot önthet belénk, megerősítheti az önbizalmunkat, a küzdőszellemünket – de csak akkor, ha ezekből valami már létezik bennünk!

Kívülről nem tudja megteremteni, ami belül nincs kidolgozva."

Dr. Almási Kitti: Bátran élni

21/12/2024

https://www.facebook.com/401376699938237/posts/2648717801870771/

Ami leginkább elfogyni látszik ebből a világból, az az emberség. Pedig az emberség nem egy különleges képesség. Nem kell hozzá sem nagy tehetség, sem csodás képzelőerő. Az emberség figyelem. Csupán annyiból áll, hogy észrevesszük - a másik is létezik. Észrevesszük a sebezhetőségét, figyelünk az érzéseire, elfogadjuk, hogy az ő megélései ugyanannyira érvényesek, mint a mieink, és éppen ezért jól bánunk vele.
Manapság azonban egyre ritkábban sikerül figyelni. Elkezdtünk úgy tekinteni egymásra, mint használati tárgyakra. Felmerül egy szükségletünk, és keresünk hozzá valakit, aki képes kielégíteni azt. Nem látunk benne mást, mint eszközt, akit használunk mindaddig, amíg nekünk kellemes és kényelmes, amíg megadja nekünk amire vágyunk. Addig fontos, utána már kényelmetlen a létezése. „Mint lámpa, ha lecsavarom, ne élj, mikor nem akarom” – írja Szabó Lőrinc a Semmiért egészen című versében. És mi tényleg kényünk kedvünk szerint le- és felcsavarható lámpákra vágyunk. Miért? Mert jól akarunk járni. Mert elhittük, hogy csak akkor járhatunk jól, ha minden rólunk szól, ha a másikra nem figyelünk, ha leszokunk az emberségről. Pár nap múlva itt a karácsony. Kezdjünk el figyelni és bánjunk jól egymással!

fotó: pinterest