új a Nap alatt

új a Nap alatt gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények - a léleknek

30/06/2025

Este. Asszony, gyerekkel a hátán
Radnóti Miklós
1929. június 22.

A város felé jövök a hegyről, nagy, tele holddal
a fejem fölött,
szegényen, mint régi próféták, szendergő ösvény a
lábam alatt, - kincseim:
a cifra esteli város és az asszony, aki most jön
gyerekkel a hátán és
megáll mellettem, köszön. Fiatal asszony, a szeme
szép, a szememet rajtafelejtem.
Megy tovább. Fogait mutatja, nevet, - a gyerek pedig
búcsút integet a hátán.
Most nekik adnám papok örülő, mosolyos szivét
melyet este így magamban hordok,
de már késő van, sötétek az árkok. Kaszált füvek
közt görnyedt hátakkal viszik
az álmot és megszólalnak már mindenütt, énekes
hangon az esti kutyák.

29/06/2025

Radnóti Miklós:
Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,

mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

15/06/2025

“…a túlzó mondások mérsékelt érzelmeket takarnak; mintha a csordultig telt lélek nem üres metaforákban áradna túl némelykor, hiszen soha senki nem tudja pontosan kifejezni vágyait, elgondolásait, fájdalmát valódi méretük szerint, olyan az emberi beszéd, mint az ócska zongora, jó, ha medvetáncoltató dallamokat tudnak kiverni rajta, amikor a csillagokat akarjuk megrendíteni”.
(Flaubert: Bovaryné)

“Igaza lehetett Dannek? Lehetséges, hogy egy misztikus csatorna segítségével megtudott valami igazit és valósat a másikról? Vagy egyszerűen csak megtöltötte a saját elképzeléseivel és vágyaival a másik személyiségét - amit pusztán azért talált vonzónak, mert ismerős, szeretetteljes és gondoskodó képeket társított hozzá?”
(Irvin D. Yalom: A szerelemhóhér)

25/05/2025

Kahlil Gibran “On Fear”

It is said that before entering the sea
a river trembles with fear.

She looks back at the path she has traveled,
from the peaks of the mountains,
the long winding road crossing forests and villages.

And in front of her,
she sees an ocean so vast,
that to enter
there seems nothing more than to disappear forever.

But there is no other way.
The river can not go back.

Nobody can go back.
To go back is impossible in existence.

The river needs to take the risk
of entering the ocean
because only then will fear disappear,
because that’s where the river will know
it’s not about disappearing into the ocean,
but of becoming the ocean.

~ Kahlil Gibran

Kilépsz a reflektorfénybeés felrobban a színpad.Angyali a hangod éséteri minden mozdulatod.Átszellemül a tekintetedés az...
11/05/2025

Kilépsz a reflektorfénybe
és felrobban a színpad.
Angyali a hangod és
éteri minden mozdulatod.
Átszellemül a tekinteted
és az egész tested játszik.
Valami mély átlényegülés,
valami mennyei szervülés,
valami ősi, láthatatlan zsinór,
amely Téged ilyenkor mozgat.
Ezért karolnak beléd
oly szívesen a háttérben, és
ezért ölelnek annyira
a kulisszák mögött.
Már nem te lépsz fel
a színpadra. És mégis, ekkor
vagy a leginkább önmagad,
amikor játszol. Kinyílsz és
beteljesedsz, ha a közönségnek
adhatsz.
Soha ennyire büszke
nem voltam még, mint
most Rád. Mert ami nekem nem
adatott meg, az benned mind
megvalósul. Mert mindketten
tudjuk, mit jelentenek ezek a
deszkák. Hatalmas ajándékot.
Az élet játékát.

05/05/2025

beleakadni egy helyzetbe
és ottragadni az örök időben,
miközben peregnek az évek.
a szerelem alámegy az életnek:
a rétegződések közé furakszik,
a lélek mézsűrűje kiárad a mélyből.
feltámadás van a tekintetedben
és Krisztus-kar az érintésedben.
általunk lettünk.
értünk tesszük.
bennünk vagyunk szüntelen.
ragyogsz. ragyogok.

22/04/2025

“A fény, amit a világ kínál nekünk, mesterséges. Lehet, hogy erős, talán erősebb is, mint Jézus fénye. Olyan erős, mint egy tűzijáték, mint egy vaku. Jézus fénye viszont szelíd, nyugodt, békés. Olyan, mint a karácsonyesti fény: szerény. Felkínálja magát, és békét teremt. Jézus fénye nem látványos, de olyan fény, amely a szívbe hatol”.
Ferenc pápa
Homília a Szent Márta-házban, 2013.09.03.

21/04/2025

Itt minden szó kevés.
Te előbb adsz választ,
mint hogy bennünk
megérkezik a kérdés.

20/04/2025

Ráérezzek arra, aki éppen akkor mellettem vagy
Lássam azt, aki éppen akkor melletted vagyok
Tudjam szépen kitölteni a teret, aminek keretet majd Te adsz
De hagyjam nyitott szemmel vezetni magam
Közös dinamikáját találjuk a múló időnek,
Különbözőségeink adják a színt annak a nagy felületnek
Mutassunk be a halálnak, mikor beköszön
Mert mi már az örök életre rég átjátszottuk magunkat
Hisz nem egymáson keresztül akarjuk megmutatni,
Vagy egymás vágyára formálni,
Hanem egymásért és egymásnak megtenni
Emlékezzünk, hogy nem eszközök, hanem partnerei leszünk
Játékosai egy egyre szűkülő, de felfelé táguló térnek
Fogadjuk el, hogy ami jó Neked, nem biztos, hogy jó lesz nekem
És fordítva
Az igazság nem nálunk van, de általunk játszódik le - odaföntre
Amit mi megnézhetünk utólag
És rádöbbenhetünk, mennyire egyszerű ez az egész
És mégis mennyire nem vagyunk birtokában idelent
És néha bizony húsba vág a kötél, amely összeköt bennünket
Ilyenkor észrevétlen forgunk a tengelyünk körül
Egyre hevesebben és kitartóbban
És súroljuk akkor egymást egyre mélyebben és fájóbban
Tudod, szőr-bőr-hús és csont, meg a lélek
És egy hétköznap este váratlan leül a kérdés közénk a kanapéra:
Kivé lettünk mi itt ketten?
Akarjuk-e tovább vinni ezt az egészet?
Pedig éppen kinőttük csak magunkat
Csak le kellene vedleni egy-két berögzött szokást
Csupán néhány évtizednyit
És akkor lenne pár új bátortalan lépés
Újra, gyerekként
Gyere, kapaszkodj belém és táncoljuk valami újat
Kezdjük újra akkor is, ha idős vagy és már én sem fiatal
Kinyitom az ajtót csak azért is még ha veszély is van
Jöjjön az a friss levegő akkor is,
Ha bárki ki- és besétálhat rajta
Végleg
Istenem, most de félek
De imában az ajtó mögött állva még fogjuk egymás kezét
A rég átadott bizalmat sem tesszük el újra
És nem zárja be egyikünk sem a teret, hogy belefulladjunk
Saját önző magányunkba
Hanem reméljük, hogy mindketten tovább tudjuk tenni a dolgunk
Aminek a másik éppen örül és amit Isten tőlünk akar
És ha már nem megy a tánc
Akkor énekelek Neked éjjel, vagy nappal
Ahogyan szeretnéd
Akkor is, ha már odafentről hallgatod
Készítsd addig a helyem, mert oda készülök én is
Melléd, ahol éppen vagy
Egyek és cinkosok vagyunk mi ketten földben és égben is
És marad a táncunkból
A gyerekeink nyomán még ebben a játéktérben is

20/04/2025

Én vagyok a Gyermek, a Bölcs, a Pásztor,
Én vagyok a Csillag, a Seb, a Jászol,
Én vagyok a Társ, a Szó, a Gondolat,
Én vagyok a Híd, a Só, a Golgota,
Én vagyok a Bor, a Szőlő, a Kenyér,
Én vagyok az Apa, az Anya, a Testvér,
Én vagyok a Kapu, az Ajtó, a Tágasság,
Én vagyok a Mécs, az Olaj, a Világosság,
Én vagyok a Fa, az Árnyék, a Vándor,
Én vagyok a Mag, a Gyümölcs, a Jámbor,
Én vagyok a Lét, a Fény, a Cselekvő,
Én vagyok a Tenger, a Tó, a Legelő,
Én vagyok a Kereszt, a Lepel, a Bárka,
Én vagyok a Kehely, a Könyv, a Tábla,
Én vagyok a Hegy, a Nap, a Forrás,
Én vagyok a Bárány, a Hal, a Gyarapodás,
Én vagyok a Kör, a Négyzet, a Teljesség,
Én vagyok a Kő, a Szikla, az Örökség,
Én vagyok az Út, a Szabadság, a Remény,
Én vagyok az Élet, az Igazság, a Vőlegény,
Én vagyok az INRI, az Alfa, az Ómega,
A Megtöretés, Feltámadás: Benned hordozva.

19/04/2025

helyet szorítok nektek a teremtett térben és az idő alagútjában, hogy szerethesselek titeket a művemen keresztül is, hogy büszke lehessek az alkotásomra, hogy hetednapon megpihenhessek karosszékemben és gyönyörködhessek, mert nekem az első nap és az utolsó nap egyszerre zajlik, teremtek és pihenek, pihenek és teremtek egyaránt; egyidőben hajtogatom a bárányfelhők origamiját és állítom hozzá az egymásba karoló, ráérősen sétálgató szerelmespárok szembogarának optikáját, egyszerre növesztem a szemérmetlenül kitárulkozó nektárfejeket az ablakpárkányok virágládájában, hogy azokat a helyben repülő kacsafarkú szenderek elbódulva beporozhassák, egyszerre választom szét a Nap fénysugarát a gyorsan végigvonuló fülledt eső párájában és feszítem fel a szivárványt két végpont közé, egyszerre lökdösöm a folyton izgő-mozgó, kíváncsi széllel az ágak billentyűszerű hintáját a madarak alatt, egyszerre riszáltatom a tahiti asszonyok csípőjét és táncoltatom az általuk leszüretelt egzotikus tealevelek forrázott, mámorító gőzét az orrok csillószőrös szaglóhámján keresztül az agyatokba, egyszerre illesztem az évszakok szoros színeváltozásához a hajszálaitok néma ezüstbe fordulását, egyszerre hívom világra a kórház rideg falai közé véres áldozat árán a belőletek származó alkarnyi kisembert és lehelek újra életet az élettelen szívetekbe ha kell, mert egyszerre döntök a sorsokról, kit fordítok vissza és kit nem, kit teremtek és kit nem, egyszerre stoppolom a múlt emlékének foszlott szövetét és egyszerre fonom a jövő fonalát, egyszerre vagyok hálatelt és egyszerre kíváncsi rátok, egyidőben szegezem nektek a kérdést, hogy mit szeretnétek, de azonnal válaszolok is rá a mindenséggel, mert ez maga az élet, gyertek, bújjatok ide szorosan hozzám, máris megmutatom nektek, hogy valójában mire éheztek és szomjaztok énbennem

19/04/2025

Ha Isten köztünk élne, szerintem nem vennénk észre.

Nem világítana a homloka, és nem beszélne héberül. Nem mondaná, hogy ő az. Egyszerűen csak lenne.

Talán egy panellakás ötödik emeletén lakna. Olyanban, ahol a lift néha megáll a harmadikon, de ő nem sietne. Tudná, hogy minden késésnek értelme van. A redőny félig leeresztve, a szobanövények kicsit túlöntözve, a kávéfőző halkabban szuszog, mint a vágyaink reggelente.

Dolgozni is járna. Nem menedzser lenne, nem pap, nem szónok. Talán postás. Vagy könyvtáros. Vagy egy biciklis futár, akit nem zavar az eső.

Nem lenne hangos, nem tenne csodákat. Csak ott lenne a dolgok mögött. A buszvezető mosolyában. A tejfakasztó csöndben egy újszülött szobájában. Vagy a hajléktalan kezében, ahogy nem kéreget, csak köszön.

Ha kérdeznék tőle, miben hisz, nem mondaná, hogy önmagában.
Azt mondaná: „Még mindig bennetek.”

És lehet, hogy kedvenc városa sincs. Csak helyek, ahol többet figyelnek. Ahol nem néznek el az emberek egymás mellett. Ahol valaki egyszer csak lelassít a zebránál.

Szerintem Isten nem ül trónon. Inkább egy kopott szivacsfotelben olvas, a hetedik fejezetnél tart, és közben jegyzetel az agyad hátsó falára.

És ha egyszer elmenne innen – észre sem vennénk, csak hiányozna valami, amit nem tudunk nevén nevezni.

››› Valami, ami emlékeztetett rá, hogy nem kell hangosnak lenni, ha igazán ott vagyunk.

És talán ezért jön vissza minden nap.
Nem dicsőségért.
Hanem miattunk.

Cím

Budapest

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni új a Nap alatt új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória