Lélekringató családfelállítás, parapszichológiai tanácsadás

09/02/2026

Te melyik vagy? 😇

08/02/2026

Na, jó reggelt, vasárnap.
Az egyetlen nap, amikor nem sietünk, csak jól csináljuk.

Vasárnap van, amikor a húsleves már reggel tudja, hogy délre kész kell lennie,
a rántott hús nem kapkod,
a krumpli nem stresszel,
és a konyhában olyan illat van, amitől az ember embernek érzi magát.

Ez az a nap, amikor nem kell megváltani a világot.
Elég, ha rendet teszel a fejedben,
meg az asztalon.
A többi ráér majd holnap.

Vasárnap az ebéd nem csak étel, hanem megállás.
Leülünk, eszünk, beszélünk, vagy csak csendben kanalazunk, mert néha az a legnagyobb luxus.

Délután meg jön a pihenés.
A kanapé, a takaró, a „csak egy kicsit lehunyom a szemem”, amiből becsületes szunyálás lesz.
És ez így van jól.

Szóval ma ne hajtsd magad.
Egyél rendesen.
Pihenj lelkiismeret-furdalás nélkül.
Töltsd fel magad.

A hét meg majd megint akar valamit tőled.
De ma te akarj magadnak jót! 💙

Forrás: Bözsi Néni, fotó: Pinterest

06/02/2026

04/02/2026

Na jó reggelt, drágáim…
szerda van, február eleje, tél van rendesen, nem az a „már mindjárt tavasz” fajta, hanem az igazi: hideg, szürke, kicsit az ember csontjáig bemászó.

És tudjátok mit?
Ez most teljesen rendben van így.

Február nem szép akar lenni, hanem őszinte.
Ez az a hónap, amikor már fáradt az ember, de még nincs jutalom.
Amikor reggel felkelni nem hőstett, hanem fegyelem.
És amikor nem az a kérdés, hogy van-e kedved, hanem az, hogy megcsinálod-e így is.

A hó most nem romantikus.
Csak hideg, latyakos és megint takarítani kell.
Ahogy az életben is sok minden ilyen: nem látványos, nem tapsolják meg, de valakinek meg kell csinálni.

Szerdán nem lelkesedni kell.
Szerdán kitartani kell.
Csendben, nyafogás nélkül, magadért.

Ha ma csak annyit tudsz mondani:
👉 na jó, még ezt a napot,
akkor már többet tettél, mint gondolnád.

Na drágám…
február eleje van, tél van, és te még mindig talpon vagy.
Ez nem sablon.
Ez tény.

Forrás: Bözsi Néni, fotó: Pinterest

03/02/2026

Február 3. Balázsolás

Február eleje a Kalendáriumban gyakran a védelemről szól.
A tél még tart, a betegségek könnyen utolérik az embert, a természet pedig továbbra is kiszolgáltatott.
Február 3-án, Balázs napja ebbe a sorba illeszkedik: egyszerre őriz gyógyító, rontásűző és termésvédő hagyományokat.

Balázs napja Szent Balázs püspök emlékéhez kötődik.
A legenda szerint egy özvegyasszony fiának a torkán megakadt egy halszálka, és Balázs imádságával megmentette a gyermek életét. Hálából az asszony ételt és gyertyát vitt neki.
Ennek az eseménynek az emléke él tovább a Balázs-áldás, más néven a balázsolás szokásában.

A néphagyományban Balázs napja elsősorban a torokfájás és a betegségek elleni védekezés ideje volt. A balázsolás alkalmával a torokfájósokat parázsra vetett almahéj füstjével füstölték meg, abban a hitben, hogy ez enyhíti a fájdalmat, elűzi a betegséget és a rossz szellemeket.

Mit üzen ma Balázs napja?

Február 3. emlékeztet arra, hogy a tél derekán az ember egyszerre próbálta védeni saját testét, közösségét és megélhetését.
A balázsolás szokásai mögött nemcsak vallásos hit, hanem tapasztalat, megfigyelés és közösségi gondoskodás húzódott meg. Egy olyan nap ez a Kalendáriumban, amikor a védelem nem elzárkózást, hanem figyelmet és törődést jelentett.

25/01/2026

Jó reggelt, gyerekeim. Vasárnap van.

Az a fajta nap, amikor nem kell rohanni, csak felkelni.
Amikor a kávé nem siet, a rádió halkan szól, és az ember rájön: még él, még itt van, még számít.

Vasárnaponként nem világot kell megváltani.
Elég rendbe tenni egy gondolatot, elsimítani egy vitát, felhívni azt, akire a héten nem jutott idő.
Megfőzni azt a levest, amitől gyerekkor szaga lesz a konyhában.

Ha a hét kemény volt, a vasárnap nem kér számon.
Csak azt mondja: ülj le egy percre, vegyél levegőt, és emlékezz rá, miért kelsz fel hétfőn.

Bözsi néni azt kívánja mára, hogy
– legyen időd magadra,
– legyen türelmed másokra,
– és legyen egy pillanatod, amikor azt mondod: ez most jó így.

Holnap majd megint menni kell.
De ma még lehet csak embernek lenni.

Szép vasárnapot mindenkinek. 🤍

Forrás: Bözsi Néni, fotó: Pinterest

23/01/2026

☝️👇

21/01/2026

Egy Nő számára a legnagyobb biztonság a lelki nyugalom. Az a fajta béke, mely egy kapcsolatban a bizalomból, őszinteségből és nyitottságból táplálkozik. A legnagyobb biztonságban akkor érzi magát egy Nő, ha tudja, hogy nehéz pillanataiban a párja biztos támaszt nyújt neki,meghallgatja őt, jó kedvre deríti, határozottságával és magabiztosságával pedig mindig biztos irányt mutat.
Nem nehéz ez, csak szeretni kell és merni kell kimutatni...
Nem kell száz ember, nem kell száz kapcsolat.
Elég egy....
Egyetlen....
Az, amelyben végre leteszed a fegyvert, ahol nem kell bizonyítanod semmit.
Ahol nem attól félsz, hogy elárulnak, hanem biztos lehetsz benne, hogy megőriznek.
Ahol nem kérdés, hogy fontos vagy – mert te vagy a válasz.
Egyetlen hely kell, ahol hazaérsz.
Nem a négy fal közé, hanem egy ölelésbe.
Nem egy címre, hanem egy szívbe.
Ahol a tekintet elmond mindent: „itt vagy, és maradj”.
Ahol minden érintés üzenet: „nekem te vagy az otthon”.
Az ember lelke mindig erre vágyik.
Egy szövetségre, mely egyszerre véd és felemel.
Egy biztonságra, ahol lehetsz gyenge is, mert tudod, hogy a másikban erőre találsz.
Egy helyre, ahol ketten egymást emelve lesztek az Egyetlenek,és ebből születik meg a legszebb fal: a szeretet, amely nem zár be, hanem megóv.
Elköteleződni nem rabság.
Elköteleződni szabadság.
Mert amikor kimondod valakinek: „igen, veled, örökre”…
akkor a világ összes lánca lehull rólad,
és marad egyetlen, örökkévaló kötelék:
a szíved és az övé.

18/01/2026

Az én filozófiám az, hogy mit mondanak rólam az emberek, ahhoz semmi közöm.

Vagyok, aki vagyok, és teszem, amit teszek.

Nem várok el semmit és elfogadok mindent.

És ez megkönnyíti az életet.

Olyan világban élünk, ahol a temetés fontosabb, mint az elhunytak, a házasság fontosabb, mint a szerelem, a külső fontosabb, mint a lélek.
Olyan csomagolási kultúrában élünk, amely megveti a tartalmat.

Forrás: Anthony Hopkins, fotó: Pinterest

16/01/2026

A téli pihenés és feltöltődés után 2026. februárjától újra kezdetét veszik az egyéni és csoportos foglalkozások 🤩

A kígyó évében, ebben az egy hónapban - az idejemúlt érzések elengedésével-, aki még szeretne vedleni, megteheti, hogy mire beköszönt a ló éve, a fújtató, erőtől és energiától duzzadó táltos segítsen a megérdemelt és vágyott élet boldog megélésében. 😇

Ha a lenti történet 👉 megszólít, ha 👉 érzed a hívást egy teljesebb, boldogabb élet felé, 👉 szeretettel várlak egyéni és csoportos foglalkozásokon , és 🙏

levétele

Ez a bizonyos kanálcsörgés már a sokadik alkalom volt, amikor éjjel felébredt arra, hogy a férje befőttesüvegből fémkanállal eszegeti a befőttet. Edina maga sem értette, hogy miért irritálja annyira ez a hang – nem volt érzékeny egyéb hangokra és zajokra –, de úgy érezte, szétpattannak tőle az idegei, és legszívesebben üvöltene, hogy
„Ne! Most azonnal hagyd abba!” Nem üvöltött, de mindannyiszor megkérte a férjét, hogy legyen szíves ne egyen befőttet éjjel az üvegből, mert ez a hang neki fizikai és lelki fájdalmat okoz. A férje nem törődött a kéréssel… ahogy a házassággal sem az utóbbi tíz évben.

Amikor Edina erről beszélgetett az édesanyjával, az anya csak úgy mellesleg megemlítette, hogy az ő édesapja (Edina nagypapája) is rettenetesen dühös lett mindig, amikor valaki úgy kavarta a teát, hogy csörömpölt a csészében a kanállal, vagy evés közben zajt csapott az evőeszközökkel.
Az ilyen vétségért azonnal kiküldte a gyereket a konyhából, és vissza se jöhetett az étkezés befejezéséig. A nagypapa egyébként is zárkózott, morcos és Edina számára kicsit félelmetes ember volt. Viszonylag korán meghalt, még hatvanéves kora előtt agyvérzést kapott – tegyük hozzá, rendesen italozott is.

- Mit tudunk még a nagyapámról? – kérdezte Edina ezek után kíváncsian az anyját.

- Nem sokat beszélt magáról, nem is nagyon mertük kérdezni. Azt tudom, hogy a Don-kanyarnál harcolt a második világháborúban, és erről egyszer mesélt is valami szörnyű történetet.
Nagyon hideg volt, nem volt élelem, ezért katonatársaival bementek egy falusi házba, ennivalót szerezni… és ott az egyik bajtársa megölte az anyát és a gyerekét… talán azért, mert a nő kiabálni kezdett, nem tudom… aztán mindent felborogattak, edényeket, bútorokat, és elmenekültek… Amikor ezt elmondta az apám, talán könnyezett is… soha többé nem beszélt erről.

Edina szinte látta a történetet, úgy, mintha filmet nézne, és hallotta, ahogy csörömpölnek az edények, evőeszközök.
Pontosan azt a kétségbeesett feszültséget élte át, amit már jól ismert. „Ne! Ezt most azonnal hagyd abba!” – kiabált rá az anyjára, és zokogásban tört ki.

A nagypapában tovább élő, elviselhetetlen bűntudati feszültség egy ártalmatlan, ám az eredeti tragédiára emlékeztető hanghatáshoz (triggerhez) kapcsolódott, az edények és evőeszközök csörömpöléséhez, ez pedig a közös étkezéseket változtatta szorongató élménnyé.

Így vonódtak be hozzátartozói abba a „transzgenerációs atmoszférába”, amit a bezáródott, meggyászolatlan trauma hozott létre.

S mint Edina esete mutatja, ez a hatás a harmadik generációban is nyomot hagyott.

Forrás: Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna - Vaskor Gréta: Kinek a sorsa? Transzgenerációs örökség a mesékben és a terápiában, fotó: pinterest

14/01/2026

Az erőseket nem szeretik — kényelmetlenek.
Nem lehet őket irányítani.
Hallgatnak önmagukra, tudják, mire érdemesek, és nem hajlandók erről lemondani.
Bennük horgonyok élnek, melyekkel rendíthetetlenül kapaszkodnak abba a vágyba, hogy tisztán éljenek és minden ellenére boldogok legyenek.
Bennük mély, erős gyökerek húzódnak, amelyeket nem lehet kitépni vagy elpusztítani. Ahogyan megingathatatlan elveiket, önbecsülésüket, erkölcsüket és önmagukba vetett hitüket sem lehet szétzúzni.

Az erősek képesek elviselni bármilyen igazságot, a sors csapásait, az árulás kínját és saját érzelmeik viharait egyedül is.
Nem félnek a fájdalomtól, mert miután háborút vívtak saját szívükben, és megjárták személyes poklukat, megtanulták a sebeket bölcsességgé formálni, és élvezni az életet úgy, hogy közben szívükben megőrzik a szépséget és a gyengédséget.

Az erősek nem tolakodnak mások útjára, nem árusítják a boldogságot, nem könyörögnek a szeretetért — de ha Isten megajándékozza őket ezzel az érzéssel, nagy kegyelemként fogadják, és soha nem árulják el azt, akit szeretnek.

Őszintén élnek, lelkiismeretük szerint cselekszenek, nem kérkednek történetükkel, nem tanítják az életet másoknak, inkább önmaguk elmélyítését és fejlődését választják.

Hordozzák a keresztjüket anélkül, hogy mások vállára tennék, felelősséget vállalnak szavaikért és tetteikért, bukásaikért csak önmagukat okolják, és hibáikból tanulságot vonnak le — az erősekre az a jellemző, hogy üres megbánás helyett helyes következtetéseket vonnak le.

Mindenben válogatósak — nem lehet őket meghajlítani, nem lehet rájuk erőltetni semmi idegent akaratuk és szándékuk ellenére.
Soha, semmilyen körülmények között.

És még valamire képesek:
tudnak elmenni.

Az erősek egyszer és mindenkorra tudnak távozni.

Ne tegyétek próbára érzéseiket, jellemüket és türelmüket — ti törnétek bele.

Forrás: Estéli Márkus, fotó: pinterest

rajongók

10/01/2026

A legtöbb ember már halott, csak még nem temették el.
Idő kérdése.
Papírmunka.
Járnak-kelnek, véleményt formálnak, erkölcsöt magyaráznak,
de belül nem történik semmi.
Nem élnek — funkcionálnak.
Felkelnek, mert megszokták.
Dolgoznak, mert félnek.
Mosolyognak, mert elvárás.
Hazamennek, mert máshol nincs életük.
Ez nem élet.
Ez halogatott halál.
A céljaik nem irányt adnak,
csak elfoglaltságot.
Az álmaik nem húznak előre,
csak nosztalgiaként léteznek:
„régen akartam”.
Nem tudnak örülni.
Csak megkönnyebbülni, ha egy nap véget ér.
Nem tudnak szeretni.
Csak ragaszkodni ahhoz, ami ismerős.
Nem tudnak dönteni.
Csak sodródni, majd panaszkodni az áramlásra.
És a legkellemetlenebb igazság:
ők nevezik felelőtlennek azt, aki él.
Aki kockáztat.
Aki nemet mond.
Aki nem hajlandó belehalni a biztonságba.
Mert az élő ember veszélyes.
Tükör.
Emlékeztető arra, hogy lehetett volna másképp.
A halál gondolata ezért ijesztő számukra.
Nem azért, mert vége van,
hanem mert lezárja a kifogásokat.
Ott már nincs: – „majd egyszer”
– „most nem alkalmas”
– „így hozta az élet”
Csak ez marad:
így választottam.
A biológiai halál csak adminisztráció.
Az igazi halál akkor történt,
amikor utoljára mondtad azt:
„mindegy”.
És igen — ez a mondat fájni fog:
Nem a halál veszi el az életet.
Az életet te adod oda apránként,
kényelmesen, konfliktusmentesen,
bátor döntések nélkül.
Ha ez a szöveg felháborít,
ha védekezni kezdesz,
ha magyarázkodsz —
akkor nem azért, mert igazságtalan,
hanem mert betalált.
Mert az élő ember nem sértődik meg.
Az élő ember dönt.
A kérdés nem az, mi van a halál után.
A kérdés az,
hogy mikor haltál meg belül,
és mikor döntesz úgy,
hogy nem maradsz ott.
Mert élni nem kötelező.
De ha már itt vagy,
ne a saját életed hullája légy.

Forrás, fotó: Zöld Attila- Lélekszínező