Dr. Hollósy-Vadász Gábor pszichológus; szakpszichológus jelölt

01/09/2025

A párkapcsolatok általában a szeretetre, bizalomra és kölcsönös támogatásra épülnek. Vannak azonban olyan személyiségjegyek, amelyek erősen megnehezíthetik ezt a harmonikus működést. Az egyik ilyen jelenség a machiavellizmus, amely a pszichológiában a „sötét triád” (nárcizmus, pszichopátia, machiavellizmus) egyik eleme. De mit is jelent pontosan, és hogyan hat egy kapcsolatra?

Mi a machiavellizmus?
A fogalom Niccolò Machiavelli reneszánsz gondolkodótól származik, akinek írásai gyakran az intrikát, a manipulációt és a hatalom megszerzését dicsőítették. A pszichológiában a machiavellista személyiség jellemzői közé tartozik:
• erős manipulációs hajlam,
• érzelmi hidegség, empátiahiány,
• célorientáltság minden áron, akár a másik kárára is,
• hajlam a másik kihasználására, ha az hasznot hoz.

Hogyan viselkedik a machiavellista partner a kapcsolatban?
1. Manipulatív játszmák: gyakran burkolt módszerekkel próbálja irányítani a másikat, például bűntudatkeltéssel vagy „szívességek” révén, amiket később visszakér.
2. Érzelmi távolságtartás: a melegség és intimitás helyett sokszor inkább hideg, számító módon közelít.
3. Kontroll és hatalomvágy: szereti ő dönteni el, hogy mikor, hogyan, miről beszélgetnek, vagy akár hogy milyen közös döntések születnek.
4. Pragmatikus szeretetfelfogás: a kapcsolat számára eszköz lehet: társadalmi státusz, anyagi biztonság vagy más előny megszerzésére.
5. Empátia hiánya: kevésbé érzékeny a másik érzéseire, könnyebben bánt meg és ritkán kér bocsánatot őszintén.

Miért veszélyes egy machiavellista kapcsolat?
Egy ilyen kapcsolatban a másik fél gyakran:
• bizonytalannak érzi magát,
• állandó érzelmi hullámvasúton ül,
• önértékelése csökken, mert a partner rejt***en vagy nyíltan manipulálja,
• úgy érzi, hogy mindig „hátrányban van”, mintha egy játszma résztvevője lenne.
Hosszabb távon az érzelmi kizsákmányolás és a manipuláció komoly pszichés terhet okozhat.

Mit tehetünk, ha azt gyanítjuk, hogy a párunk machiavellista?
1. Figyeljünk a jelekre: írjuk le, ha azt tapasztaljuk, hogy ismételten manipulálnak, vagy ha a partner nem mutat valódi empátiát.
2. Határok felállítása: fontos, hogy világosan közöljük, mi az, ami elfogadható, és mi az, ami nem.
3. Kommunikáció: próbáljunk őszintén beszélni az érzéseinkről, de számítsunk rá, hogy a machiavellista fél kevésbé fog erre érzékenyen reagálni.
4. Önértékelés erősítése: ne hagyjuk, hogy a manipuláció rombolja az önbizalmunkat.
5. Támogatás keresése: beszéljünk barátokkal, családdal vagy szakemberrel (pszichológussal), aki segíthet felismerni a helyzetet és megfelelő stratégiákat találni.
6. Kilépés lehetősége: ha a kapcsolat tartósan romboló, mérlegeljük, hogy hosszú távon valóban biztonságban és szeretetben élhetünk-e mellette.

A machiavellista személyiség a párkapcsolatokban sokszor rejtett, nehezen felismerhető mintázatokon keresztül fejti ki hatását. Bár kívülről vonzónak és magabiztosnak tűnhet, a mélyben gyakran manipulatív és önző működés áll. A legfontosabb, hogy figyeljünk a saját érzéseinkre, állítsunk határokat és szükség esetén merjünk segítséget kérni – vagy akár továbblépni.

Dr. Hollósy-Vadász Gábor PhD; pszichológus

26/08/2025

A „pszichopata” szó hallatán sokan filmekből ismert erőszakos karakterekre gondolnak. A valóság azonban sokkal árnyaltabb: a pszichopátia nem mindig jár együtt bűnözéssel vagy agresszióval, gyakran kifinomult, sőt vonzó formában jelenik meg a mindennapi életben – akár a párkapcsolatokban is.

Ki a pszichopata?
A pszichopátia egy személyiségzavar, amelyet az empátia és a bűntudat hiánya, a manipulatív, impulzív viselkedés jellemez. Nem minden pszichopata erőszakos, sőt sokan sikeres társadalmi pozíciókban, vezetői szerepeket töltenek be.

Jellemző tulajdonságaik közé tartozik:
• Karizma és felszínes báj – könnyen elbűvölik az embereket, gyorsan elnyerik a bizalmukat.
• Hazugság és manipuláció – rutinszerűen használják ki mások gyengeségeit és bizalmát.
• Empátiahiány – nem érzik át mások fájdalmát, de képesek hitelesen „eljátszani” az együttérzést.
• Impulzivitás és felelőtlenség – hajlamosak hirtelen döntésekre, a következmények figyelmen kívül hagyására.
• Érzelmi sekélyesség – érzéseik felszínesek, nem tartósak.

Hogyan viselkednek a párkapcsolatokban?
A pszichopaták kapcsolati viselkedése gyakran követ egy mintát:
• Kezdetben elbűvölőek – karizmatikusak, intenzíven figyelnek rád és könnyen elnyerik a bizalmadat.
• Manipulálnak – érzelmi zsarolással, játszmákkal, hazugságokkal élnek.
• Empátia hiánya – nem tudnak valódi együttérzést mutatni.
• Felszínes kapcsolódás – a kapcsolat számukra addig fontos, amíg hasznuk származik belőle.
• Kontroll és hatalomvágy – szeretnek uralkodni, irányítani és az interperszonális dinamika fölött teljes kontrollt gyakorolni.
Ezek a mintázatok komoly érzelmi pusztítást okozhatnak a partnerben, aki gyakran összezavarodva, bűntudattal telve próbálja megérteni, mi történik a kapcsolatban.

Mit tehetsz, ha pszichopatával élsz kapcsolatban?
• Ismerd fel a jeleket – manipuláció, hazugság, empátia teljes hiánya, kontroll és játszmák.
• Húzd meg a határaidat – ne engedd, hogy bűntudatot keltsen benned.
• Kérj támogatást – beszélj barátokkal, családdal, vagy fordulj szakemberhez.
• Gondolj a jövődre – a pszichopaták ritkán változnak, ezért a saját biztonságod és lelki békéd legyen az első.
• Veszélyhelyzetben – ha bántalmazás vagy fenyegetés ér, azonnal kérj segítséget és ne maradj egyedül.

Nem minden toxikus kapcsolatban van jelen pszichopátia, de a jelek felismerése segíthet megóvni a saját lelki egészségedet. A pszichopaták sokszor kívülről magabiztosnak és vonzónak tűnnek, de a mélyben gyakran pusztító dinamikát hoznak létre. Ha felismered ezeket a mintázatokat és időben lépsz, akkor megőrizheted méltóságodat, valamint lelki egyensúlyodat.

Dr. Hollósy-Vadász Gábor PhD; pszichológus

24/08/2025

A mindennapok rohanása, a munkahelyi nyomás és a folyamatos információáradat könnyen kimerítheti lelki erőforrásainkat. Nem véletlen, hogy sokan számoljuk a napokat a következő szabadságig vagy utazásig. A nyaralás ugyanis nem csupán kikapcsolódás és élménygyűjtés, hanem a mentális egészségünk szempontjából is kiemelkedően fontos.
De vajon hogyan hat ránk pontosan a nyaralás? Mi a különbség aközött, ha aktívan, élményekkel teli programokat választunk, vagy inkább passzívan, pihenéssel töltjük az időt?

A nyaralás általános pszichológiai hatásai
1. Stresszcsökkentés
Már a környezetváltozás önmagában képes csökkenteni a szorongást és a feszültséget. A megszokott helyszínek és napi rutin elhagyása lehetőséget ad arra, hogy a szervezet és az elme egyaránt kiszakadjon a mindennapi terhelésből.
2. Érzelmi feltöltődés
A nyaralás során több idő jut azokra a tevékenységekre, amelyek valóban örömet okoznak. Ez az érzelmi „akkumulátortöltés” segíthet abban, hogy kiegyensúlyozottabban térjünk vissza a hétköznapokhoz.
3. Kapcsolatok erősödése
Ha családdal, barátokkal vagy partnerrel nyaralunk, a közös élmények elmélyítik az emberi kapcsolatokat, ami hosszú távon is javíthatja a társas támogatottság érzését.
4. Új perspektívák
Az új helyek, kultúrák és élmények tágítják a látókörünket, ami a pszichológiában a kognitív rugalmasságot erősíti – vagyis nyitottabbá, kreatívabbá és alkalmazkodóbbá tesz bennünket.

Az aktív nyaralás hatásai
Az aktív nyaralás alatt olyan programokra gondolhatunk, amelyek mozgással, felfedezéssel és élményekkel járnak: például túrázás, városnézés, sportolás, kalandprogramok.
• Fokozza az energiaszintet: a fizikai aktivitás endorfint termel, ami természetes hangulatjavító.
• Növeli az önbizalmat: egy kihívást jelentő túra teljesítése vagy egy új sport kipróbálása sikerélményt ad.
• Fejleszti a problémamegoldó képességet: új helyzetek, idegen nyelvek és ismeretlen szokások kezelése javítja az alkalmazkodási képességet.
• Élménygazdagítás: az aktív nyaralás tele van emlékezetes pillanatokkal, amelyek hosszú távon is jó érzéseket hívnak elő.

A passzív nyaralás hatásai
A passzív nyaralás fő jellemzője a nyugalom és a pihenés: például tengerparti napozás, olvasás, wellness, hosszú alvások.
• Regenerálja az idegrendszert: a tartós fáradtság és a kiégés megelőzésében kulcsfontosságú a valódi pihenés.
• Segíti az önreflexiót: amikor nem rohanunk egyik programról a másikra, van időnk átgondolni a terveinket, céljainkat.
• Normalizálja a bioritmust: a kialvatlanság és a rendszertelen életmód után a lassabb tempó helyreállíthatja az alvásminőséget és az energiaszintet.
• Érzelmi stabilitást ad: a csendes, nyugodt környezet csökkenti az ingerlékenységet, javítja a hangulatot és elősegíti a belső békét.

Melyiket válasszuk?
Az igazság az, hogy nincsen „jobb” vagy „rosszabb” nyaralásforma – sokkal inkább személyiségfüggő, ki mitől érzi magát feltöltődve. Az extrovertált, élménykereső emberek gyakran az aktív pihenést részesítik előnyben, míg az introvertáltabb, túlterhelt személyek számára a passzív kikapcsolódás jelenthet igazi megújulást.
A legideálisabb talán az, ha a kettőt kombináljuk: aktív programokat szervezünk, de hagyunk időt a teljes lelassulásra és nyugalomra is.

A nyaralás nem luxus, hanem a mentális egészség egyik alapvető eszköze. Legyen az aktív kaland vagy passzív pihenés, a lényege ugyanaz: lehetőséget ad arra, hogy feltöltődjünk, rugalmasabbá váljunk és új lendülettel térjünk vissza a hétköznapokhoz.

Dr. Hollósy-Vadász Gábor PhD; pszichológus

22/08/2025

A Képmás Magazin csinált velem egy interjút a szociális média használatáról és a társas összehasonlításról

Nem fontos, hogy a szomszédnak milyen autója van, csak az, hogy jól érezzem magam a bőrömben! Csák-Nagy Kriszta Portré Kép Megosztás 2025. 08. 22. Ősi ösztön az emberben a kíváncsiság, hogy belekukkantson mások életébe. Vannak, akik szeretnek ebben könyökig elmerülni, vájkáln...

12/08/2025

A mindennapi beszélgetésekben gyakran halljuk a „nincs önbizalmam” vagy a „rossz az önértékelésem” kifejezéseket – sokszor egymás szinonimájaként. Pedig a két fogalom nem ugyanaz és ha összekeverjük őket, az könnyen ahhoz vezethet, hogy rossz irányban keresünk megoldást a belső bizonytalanságainkra.

Mi az önbizalom?
Az önbizalom a képességeinkbe vetett hit. Arra vonatkozik, hogy mennyire hisszük el: képesek vagyunk teljesíteni egy adott feladatot, vagy helytállni egy konkrét helyzetben. Például lehet, hogy magas az önbizalmad a főzésben, mert évek óta gyakorlod, de alacsony a prezentációs készségedbe vetett bizalmad, mert ritkán beszélsz nyilvánosan. Az önbizalom tehát helyzetfüggő és tanulható. Gyakorlással, tapasztalatszerzéssel és sikerélményekkel építhető.

Mi az önértékelés?
Az önértékelés ennél mélyebb szinten működik: azt fejezi ki, mennyire érezzük magunkat értékes embernek általánosságban. Ez nem egy adott képességre, hanem a teljes személyünkre vonatkozó belső értékítélet. Magas önértékelés esetén alapvetően úgy gondoljuk: „Értékes ember vagyok, hibáimmal együtt is.” Alacsony önértékelésnél viszont könnyen belső kritikusunk fogságába kerülünk: „Nem vagyok elég jó”, „Mások többet érnek nálam”. Az önértékelés mélyebb gyökerekkel bír, és gyakran a gyerekkorban kialakult élményekből, szülői visszajelzésekből, valamint a társas kapcsolatok minőségéből táplálkozik.

Hogyan kapcsolódik össze a kettő?
Az önbizalom és az önértékelés erősen összefügg, de nem ugyanaz.
• Lehet valakinek magas önbizalma egy területen (például kiváló sportoló), miközben alacsony az önértékelése – ilyenkor a teljesítmény mögött ott húzódik a belső bizonytalanság, hogy „emberként nem vagyok elég értékes”.
• Ugyanígy lehet valakinek magas önértékelése, de egy adott helyzetben kevés önbizalma – például tudja, hogy értékes ember, de sosem állt még ki színpadra, ezért izgul.

Miért fontos megérteni a különbséget?
Azért, mert a megoldás más:
• Ha önbizalomhiányod van, a kulcs a gyakorlás, tapasztalatszerzés, képességfejlesztés. Minél többet csinálod, annál magabiztosabb leszel benne.
• Ha önértékelési problémád van, mélyebb önismereti munka, belső hiedelmek átírása, esetleg terápia segíthet, hogy feltétel nélkül értékesnek tudd látni magad.
A kettőt összekeverve könnyen előfordulhat, hogy „önbizalom-növelő tréningre” járunk, miközben valójában a belső önértékelésünk szorulna gyógyításra – és így a változás csak felszínes marad.

Az önbizalom a cselekvéshez kapcsolódik, az önértékelés pedig a létezéshez. Mindkettő fontos a kiegyensúlyozott élethez, de más úton építhető. Ha megértjük a különbséget, sokkal pontosabban tudjuk felismerni, mi az, amin dolgoznunk kell – és így valódi, tartós belső erőt építhetünk.

Dr. Hollósy-Vadász Gábor PhD; pszichológus

05/08/2025

A nárcizmus fogalma egyre ismertebb a hétköznapi szóhasználatban, de sokan még mindig csak felszínesen gondolnak rá – mintha csupán túlzott önimádatról lenne szó. Valójában a nárcisztikus személyiségzavar egy mélyebb, komplexebb lelki jelenség, amelynek súlyos hatásai lehetnek a közvetlen hozzátartozókra, különösen a gyermekekre. Egy nárcisztikus szülő számára a gyerek gyakran nem önálló személyiség, hanem saját nagyszerűségének vagy tragikus sérelmeinek meghosszabbítása. Ez a működésmód súlyos károkat okozhat a gyermek önértékelésében és érzelmi fejlődésében.
Ebben a bejegyzésben azt járjuk körül, milyen sajátos módon viszonyul egy nárcisztikus szülő a gyermekéhez és hogyan neveli őt, milyen hosszú távú következményekkel járhat ez a dinamika.

A nárcisztikus szülő alapvető jellemzői
A nárcisztikus szülőt a következők jellemzik:
• Fokozott önközpontúság: saját igényei, érzései, vágyai mindenki másét megelőzik.
• Empátiahiány: nem, vagy csak nagyon korlátozottan tud belehelyezkedni mások lelki állapotába.
• Érzelmi manipuláció: gyakran használ bűntudatkeltést, megszégyenítést vagy szeretetmegvonást.
• Idealizálás és leértékelés: a gyermeket időnként piedesztálra emeli, máskor viszont teljesen semmibe veszi vagy megalázza.
Ezek a tulajdonságok meghatározzák azt is, hogyan neveli és látja a gyermekét.

Hogyan viszonyul a gyermekéhez?
A nárcisztikus szülő nem tekinti a gyermekét önálló, önmagáért szerethető embernek, hanem kiterjesztésnek, aki azért van, hogy az ő igényeit kielégítse:
• Legyen büszkeségforrás („Rólad mindenki engem fog elismerni!”).
• Legyen eszköz a saját hiányérzet pótlására („Te vagy a bizonyíték rá, hogy értékes vagyok!”).
• Legyen érzelmi támasz, aki igazolja a szülő nagyszerűségét.
Ezért a gyermekkel való kapcsolat feltételes szeretetre épül: ha a gyermek megfelel az elvárásoknak, jutalmazásban (látszólagos szeretet, figyelem) részesül, ha nem, következik a kritika vagy a rideg elutasítás.

A nárcisztikus nevelési minták
1. Teljesítménykényszer és perfekcionizmus
o A gyermeknek kiválónak kell lennie – de nem önmagáért, hanem hogy a szülőt dicsérjék érte.
o A hibákat nem, mint fejlődési lehetőségeket kezeli, hanem kudarcként és szégyenként.
2. Érzelmi bizonytalanság
o A szeretet, valamint az elfogadás sosem egyértelmű és állandó.
o A gyermek folyamatosan próbálja „kiérdemelni” a szülő jóindulatát.
3. Szerepcsere – parentifikáció
o A gyermek érzelmi támasszá válik, vigasztalnia, bátorítania, igazolnia kell a szülőt.
4. Kontroll és határátlépés
o A szülő beleszól mindenbe: gondolatokba, érzésekbe, döntésekbe.
o A gyermek önállósága fenyegetés a nárcisztikus szülő számára.
5. Összehasonlítás és megosztás
o Testvérek vagy kortársak egymással való állandó versenyeztetése.
o A szülő gyakran „kedvencet” választ, hogy féltékenységet és rivalizálást keltsen.

Hosszú távú következmények a gyermekre nézve
A nárcisztikus nevelés következtében a gyermek:
• Gyakran alacsony önértékeléssel küzd.
• Nem tanulja meg felismerni és elfogadni saját érzéseit.
• Hajlamos lehet bűntudatra vagy szégyenre, ha önálló szükségletei vannak.
• Felnőttként nehezebben tud egészséges határokat tartani a kapcsolataiban.
• Könnyebben válik bántalmazó vagy épp alárendelődő kapcsolatok részévé.

Mit tehet a felnőtté váló gyermek?
Ha valaki nárcisztikus szülő mellett nőtt fel, fontos felismernie: nem ő a hibás a szülő viselkedéséért. A gyógyulás kulcsa lehet:
• Pszichológus vagy pszichoterapeuta segítségével feldolgozni a múltat.
• Újraépíteni az önbecsülést és a saját határok védelmét.
• Az érzelmek újrafelfedezése és kifejezése
• Megtanulni, hogy a szeretet feltétel nélkül is járhat.

A nárcisztikus szülő gyermeke gyakran egy láthatatlan terhet cipel, amelyet évekig nem is tud megfogalmazni. De a felismerés és a segítségkérés az első lépés lehet ahhoz, hogy leváljon a mérgező mintákról, illetve egy önazonosabb, szabadabb életet alakítson ki.

Dr. Hollósy-Vadász Gábor PhD; pszichológus

29/07/2025

A nárcizmus fogalma az utóbbi években egyre gyakrabban jelenik meg a közbeszédben, különösen a párkapcsolatokkal összefüggésben. De mit is jelent pontosan a nárcisztikus személyiség és hogyan befolyásolja a kapcsolati dinamikákat?

Ki az a nárcisztikus?
A nárcisztikus személyiségzavart (NPD – Narcissistic Personality Disorder) tartós mintázatként értelmezhetjük, amelyet a grandiozitás, az empátia hiánya és a mások általi csodálat iránti erős igény jellemez. Fontos azonban megkülönböztetni a klinikai szintű személyiségzavart a nárcisztikus vonásoktól, amelyek sokaknál előfordulhatnak anélkül, hogy kórosnak számítanának.
A nárcisztikus személy számára az önértékelés fenntartása elsődleges – gyakran mások visszajelzésein keresztül. Ezt a belső törékenységet azonban sokszor egy magabiztos, sőt domináns külső réteg fedi el.

Hogyan viselkedik egy nárcisztikus a párkapcsolatban?

1. Ideálisítás fázisa – a „love bombing”
A kapcsolat elején a nárcisztikus fél gyakran rendkívül intenzíven udvarol. Ezt a jelenséget „love bombing”-nak nevezik: túláradó figyelem, ajándékok, nagy szavak, jövőbeli tervek, mind-mind azt a benyomást keltik, hogy az illető „társ a nagybetűs életre”. Ez azonban nem valódi intimitásból fakad, hanem az idealizálás egy formája – amíg a partner „hasznos” az önértékelés megerősítésében.

2. Devalválás – a „rózsaszín köd” szertefoszlik
Amint a partner elkezd autonóm módon viselkedni, kritikát fogalmaz meg vagy egyszerűen csak nem reagál elég csodálattal, a nárcisztikus személy könnyen devalválni kezdi őt. Ez megnyilvánulhat kritikában, gúnyolódásban, elutasításban, vagy akár érzelmi visszavonulásban is. A cél: helyreállítani a sérült énképet.

3. Manipuláció és kontroll
A nárcisztikus személy gyakran használ finom (vagy kevésbé finom) manipulációs technikákat a kontroll fenntartására. Ilyenek lehetnek:
• Gaslighting: a partner valóságérzékelésének megkérdőjelezése („Túl érzékeny vagy.” „Ezt csak képzeled.”).
• Silent treatment: büntető hallgatás, ami bűntudatot kelt.
• Trianguláció: mások (volt partnerek, barátok) bevonása, hogy féltékenységet vagy bizonytalanságot keltsen.

4. Empátiahiány és a kapcsolati szükségletek figyelmen kívül hagyása
A nárcisztikus személyek gyakran nem (vagy csak felszínesen) képesek érzelmileg ráhangolódni a partnerükre. Saját szükségleteik és érzéseik kerülnek középpontba, míg a másik fél vágyai és határai másodlagossá válnak.

Miért marad valaki ilyen kapcsolatban?
Sokan, akik nárcisztikus partnerrel élnek, hosszú ideig nem is ismerik fel a dinamika diszfunkcionális természetét. Az idealizálás fázisa után az áldozat gyakran önmagát okolja a változásokért és próbálja „visszahozni” a kapcsolat elején megtapasztalt harmóniát. A bűntudat, az érzelmi függés, az önbizalomvesztés mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valaki benne marad egy ilyen kapcsolati rendszerben.

Van kiút?
A nárcisztikus személyiségzavar terápiásan nehezen kezelhető, mert az érint***ek gyakran nem érzik magukat problémásnak. A kapcsolati gyógyulás így leginkább a partner öntudatra ébredésével, határhúzással és adott esetben a kapcsolat megszakításával lehetséges. Egyéni pszichológiai támogatás (pl. terápia) kulcsfontosságú lehet a felépüléshez.

A nárcisztikus személyek párkapcsolati viselkedése nemcsak kihívás, hanem komoly érzelmi megterhelés is lehet a partner számára. Az első lépés a felismerés: ha megértjük a dinamikákat, könnyebben hozhatunk olyan döntéseket, amelyek hosszú távon egészségesebbek – önmagunk számára is.

Dr. Hollósy-Vadász Gábor PhD; pszichológus

21/07/2025

A pszichológiai önismereti munkában egyre gyakrabban találkozhatunk a „belső gyermek” kifejezéssel. De mit is jelent ez pontosan? Egy újabb spirituális irányzat? Egy terápiás fogalom? Vagy inkább egyfajta metafora, amely segít megérteni múltunk hatását jelenlegi érzéseinkre, döntéseinkre? Ebben a blogbejegyzésben körbejárjuk, honnan ered a „belső gyermek” fogalma, hogyan használja a pszichológia és valóban segíthet-e a gyógyulásban.

Mi az a „belső gyermek”?
A „belső gyermek” nem egy konkrét pszichológiai diagnózis vagy struktúra, hanem inkább egy szimbolikus fogalom, amely a bennünk élő gyermeki élményvilágot, szükségleteket, érzéseket és sebeket jelöli. Olyan korai élmények lenyomatát hordozza, amelyek meghatározó módon befolyásolják felnőttkori viselkedésünket és érzelmi működésünket – gyakran tudattalanul.
A „belső gyermek” tehát az a része az énünknek, amely:
• szeretetre, elfogadásra és biztonságra vágyik,
• megsérülhetett a bántó, elhanyagoló vagy túlkontrolláló környezeti hatások miatt,
• megőrizte a gyermeki kíváncsiságot, játékosságot, de akár a félelmet, dühöt vagy szégyent is.

A fogalom eredete és pszichológiai gyökerei
Bár a „belső gyermek” kifejezés nem klasszikus pszichoanalitikus terminus, mégis gyökerei visszavezethetők Freud gyermekkor-centrikus elméleteire, Jung „árnyékszemélyiség” koncepciójára, valamint Eric Berne tranzakcióanalízisében megjelenő „Gyermek én-állapotra”. Később olyan terápiás irányzatok tették központi témává, mint a sématerápia, a belső részek terápiája, vagy a traumafókuszú terápia.
John Bradshaw és Alice Miller munkássága a nyugati világban különösen népszerűvé t***e a belső gyermekkel való munkát. Ők hangsúlyozták: gyógyulásunk egyik kulcsa az, ha felnőttként meghalljuk, meglátjuk és megértjük azt a gyermeket, akik valaha voltunk – különösen, ha ez a gyermek nem kapta meg azt a figyelmet valamint szeretetet, amire szüksége lett volna.

Miben segíthet a „belső gyermekkel” való munka?
A konzultációs folyamat során a belső gyermekkel való kapcsolatfelvétel az alábbi célokat szolgálhatja:
• Traumák feldolgozása: gyermekkori fájdalmak, elhanyagolás, abúzus, vagy érzelmi elérhetetlenség feldolgozása egy belső, biztonságos párbeszéd révén.
• Önszeretet és önelfogadás erősítése: a múltbeli önértékelési minták felülírása.
• Érzelmi szabályozás javítása: az érzések azonosítása és elfogadása ahelyett, hogy elnyomnánk vagy szégyellnénk azokat.
• Önreflexió mélyítése: rálátás arra, hogy gyermekkori tapasztalataink hogyan befolyásolják jelenlegi kapcsolati dinamikáinkat.

Kritikák és félreértések
Fontos azonban látni azt is, hogy a „belső gyermek” fogalma – népszerűsége ellenére – nem mentes a kritikáktól. Egyes szakemberek szerint túlságosan leegyszerűsíti a pszichés folyamatokat és hajlamos lehet infantilizálni a klienseket, ha nem megfelelő módon alkalmazzák.
Emellett a pszichológiai és a populáris önsegítő irodalom határvonalai gyakran elmosódnak, és a belső gyermekkel való munka – ha nem szakember vezetésével történik – könnyen önigazolássá, „múltba révedéssé” válhat ahelyett, hogy valódi változást hozna.

Mítosz vagy gyógyulás?
A válasz talán az, hogy mindkettő lehet – attól függ, hogyan használjuk. Ha metaforaként tekintünk rá, amely segít közelebb kerülni önmagunk megértéséhez, érzéseink elfogadásához, és lehetőséget ad a belső gondoskodás megtanulására, akkor valódi gyógyító ereje lehet. Ha viszont puszta divatfogalomként vagy önigazolásként használjuk, könnyen felszínes marad.

A „belső gyermek” nem valamiféle irracionális vagy misztikus entitás – sokkal inkább egy hidat jelent múltunk és jelenünk között. Ha megtanuljuk meghallani és megérteni ennek a gyermeknek a hangját, közelebb kerülhetünk ahhoz a felnőtthöz, akik lenni szeretnénk.

Dr. Hollósy-Vadász Gábor PhD; pszichológus

15/07/2025

Miért pont ő? Miért épp az a személy kelti fel az érdeklődésünket és miért nem valaki más? A párválasztás (bár gyakran tűnik spontánnak és ösztönösnek) a pszichológia szerint számos mélyebb, sokszor tudattalan tényezőn alapul. Ebben a blog bejegyzésben bemutatom, milyen pszichológiai mechanizmusok befolyásolják, hogy kihez vonzódunk, illetve hogyan működik mindez a gyakorlatban.

1. A „kémia” mögött rejlő pszichológia
Amikor azt mondjuk: „működik köztünk a kémia”, gyakran valójában nemcsak biológiai, hanem pszichológiai tényezőkre is gondolunk. A vonzalom első szintjén szerepet játszhat:
• fizikai megjelenés (különösen, ha hasonlít valakire, akihez érzelmek fűznek minket),
• nonverbális jelek (tekintet, mosoly, testtartás),
• és a hasonlóság érzete, amely biztonságot nyújt.
A tudat alatt gyakran olyan embereket választunk, akik emlékeztetnek minket a gyermekkori kötődési mintáink szereplőire, legyen az pozitív vagy negatív élmény.

2. Kötődési mintázatok: gyerekkorból hozott „szerelmi forgatókönyv”
A párkapcsolataink gyakran tükrözik azt, ahogyan gyerekként megtapasztaltuk a közelséget, elérhetőséget, érzelmi biztonságot. A pszichológusok szerint négy fő kötődési stílus létezik:
• biztonságos kötődés: azoknál alakul ki, akik kiszámítható és megbízható szülői gondoskodást kaptak, ezáltal képesek bizalommal lenni mások felé és fenntartani egészséges párkapcsolatokat.
• szorongó-aggodalmaskodó kötődés: azoknál alakul ki, akik következetlen szülői gondoskodást kaptak, emiatt folyamatosan keresik a megerősítést és az intimitást, de félnek a veszteségtől is.
• elutasító-elkerülő kötődés: azoknál alakul ki, akik elutasító vagy távolságtartó szülői bánásmódban részesültek, ezáltal nehézségeik vannak az intimitás kialakításában és fenntartásában.
• félelemteli-elkerülő kötődés: azoknál alakul ki, akik traumatikus gyermekkori élményeket éltek át, ezáltal egyszerre vágynak az intimitásra, de félnek is tőle.

A párválasztás során gyakran öntudatlanul olyan partnert választunk, aki újrajátssza ezeket a mintázatokat, mert az agyunk számára ismerős a „forgatókönyv”. Ezért lehet az, hogy néha újra és újra hasonló típusú emberekkel kerülünk kapcsolatba, még ha ezek a kapcsolatok nem is tesznek jót nekünk.

3. Hasonlóság és különbözőség: az ellentétek vonzók, vagy inkább taszítók?
Kutatások azt mutatják, hogy a hosszú távú kapcsolatokban a hasonlóság gyakrabban vezet stabilitáshoz és elégedettséghez. Ez nemcsak az értékrend, a világnézet, hanem az életstílus, a humorérzék és a kommunikációs stílus hasonlóságát is jelenti.
Az „ellentétek vonzzák” szólásnak is van alapja, de inkább az izgalom, ami az újdonság erejével bír rövid távon. Hosszabb távon azonban a túl nagy különbségek konfliktushoz vezethetnek.

4. Tudattalan motivációk és a „kompenzációs” választás
Néha nem is azt választjuk, aki „hozzánk való”, hanem azt, aki kompenzál bennünk valamit. Például egy határozott, domináns személy vonzónak találhat egy visszafogott, alkalmazkodó társat és fordítva. E mögött gyakran belső vágyak vagy hiányok állnak, amelyeket a másikban remélünk „kiegészíteni”.
Ez a dinamika akár jól is működhet, de csak akkor, ha tudatosan ismerjük fel a mögöttes mintázatokat és nem kezdjük el egymást hibáztatni azért, amiben különbözünk.

5. A tudatosság szerepe a párválasztásban
A jó hír az, hogy a mintáinkat felismerhetjük és változtathatunk is rajtuk. Az önismeret, a pszichológiai munka segíthet abban, hogy ne csupán a megszokott, ismerős, de nem feltétlenül egészséges forgatókönyvek alapján válasszunk.
Ha megértjük, hogy mi vonz bennünket valakihez, az nemcsak a párkapcsolati döntéseinket teszi tudatosabbá, hanem lehetőséget ad arra is, hogy mélyebb, kielégítőbb és kiegyensúlyozottabb kapcsolatokat alakítsunk ki.

Összegzés
A párválasztás tehát sokkal többről szól, mint a külső megjelenés vagy a véletlen. Életünk egyik legfontosabb döntése pszichológiai gyökerekkel rendelkezik, gyermekkori élmények, kötődési minták, tudattalan igények mind szerepet játszanak abban, hogy „miért pont őt választjuk”. A válasz pedig gyakran mélyebben van, mint gondolnánk.
Ha szeretnéd jobban megérteni saját párválasztási mintáidat, az önismereti munka vagy a pszichológiai konzultációs folyamat sokat segíthet abban, hogy ne csak a szív, hanem a tudatosság is vezessen a kapcsolataidban.

Dr. Hollósy-Vadász Gábor PhD; pszichológus

08/07/2025

A coaching ma már szinte minden életterületen jelen van, mégis gyakran összemosódnak a különböző típusai, különösen a life coaching (életvezetési coaching) és a business coaching (üzleti coaching). Mindkét forma a személyes fejlődést támogatja, de más célokkal és különböző módszerekkel. Ebben a blogbejegyzésben a life és a business coachingot hasonlítjuk össze, hogy világosabbá váljon, mikor melyik út lehet a megfelelő.

Kiknek szól? – A célcsoportok különbségei
• Life coaching: az egyéni kliensekre fókuszál, akik életük valamely területén (pl. önismeret, párkapcsolat, életcél, időgazdálkodás) elakadást tapasztalnak vagy fejlődni szeretnének. Nem szükséges hozzá vezetői vagy vállalkozói szerep.
• Business coaching: elsősorban vezetőknek, menedzsereknek, cégtulajdonosoknak vagy ambiciózus szakembereknek szól, akik munkahelyi kihívásokkal (döntéshozatal, konfliktuskezelés, csapatépítés, vezetői stílus) küzdenek, és eredményesebbé szeretnének válni a munkájukban.

Fókusz – Magánélet vs. munkahely
• Life coaching: a személyes életminőség javítására koncentrál, a kliens teljes emberként jelenik meg a folyamatban. Kérdések lehetnek: „Mi az, ami igazán boldoggá tesz?” vagy „Hogyan tudok egyensúlyt teremteni az életemben?”
• Business coaching: a munkahelyi szerepek és teljesítmény optimalizálása a cél. Gyakori témák: „Hogyan tudok hatékonyabban delegálni?”, „Miként vezessek változásokat a szervezetemben?”

Módszerek és eszközök
Mindkét coaching-típus alapja a megoldásfókuszú, kérdésalapú beszélgetés, de az alkalmazott módszerek hangsúlyai eltérnek.
• Life coaching:
o Erőteljes kérdezéstechnika
o Értékalapú célkitűzés
o Életkerék, vizualizáció, értékfeltárás
o Motiváció és belső erőforrások aktiválása
• Business coaching:
o SWOT-elemzés, stakeholder-térkép
o Teljesítmény- és időmenedzsment technikák
o Vezetői stílusfeltérképezés
o Szervezeti dinamika, team coaching elemek

Eredmények és hatások
• Life coaching:
o Tudatosabb életvezetés
o Belső egyensúly, jobb önismeret
o Magasabb szintű elégedettség és életminőség
• Business coaching:
o Hatékonyabb döntéshozatal
o Jobb vezetői kompetenciák
o Teljesítménynövekedés – egyéni és csapatszinten is

Mi nem coaching? – A pszichológiai határok
Fontos megkülönböztetni a coachingot a pszichológiai tanácsadástól. A coach nem mentális zavarokat kezel, nem dolgozik múltbeli traumákkal és nem diagnosztizál. Amint pszichés zavar (pl. depresszió, szorongás) gyanúja merül fel, a felelősségteljes coach pszichológushoz vagy pszichiáterhez irányítja a klienst.

Melyiket válasszam?
A megfelelő coaching-típus kiválasztása elsősorban attól függ, milyen jellegű kérdéssel vagy problémával fordulsz szakemberhez.
Ha életcél-kereséssel vagy önbizalomhiánnyal küzdesz, akkor egyértelműen a life coaching lehet a számodra megfelelő út. Ezek a témák jellemzően a személyes fejlődéshez, önismerethez kapcsolódnak és nem tartoznak az üzleti coaching hatókörébe.
Amennyiben munkahelyi kiégést, vezetői stresszt tapasztalsz, a helyzet összetettségétől függően mindkét forma szóba jöhet. Ha a probléma nem pszichés zavar (pl. nem klinikai szintű depresszió vagy szorongás), a life coaching nyújthat támogatást. Ugyanakkor, ha a fókusz inkább a vezetői szerepeddel, teljesítményeddel vagy munkahelyi elvárásokkal kapcsolatos, akkor a business coaching az ideális választás.
Csapatvezetési nehézségek esetén egyértelműen a business coaching az ajánlott forma. A life coaching ebben a kontextusban nem nyújt célzott segítséget, mivel nem foglalkozik szervezeti és vezetői kérdésekkel.
Ha az élet és munka egyensúlyának megteremtése a célod (például úgy érzed, hogy túl sokat dolgozol és kevés időd marad önmagadra vagy a családodra), akkor a life coaching hatékony támaszt nyújthat. Ugyanakkor bizonyos esetekben a business coaching is foglalkozhat ezzel a témával, főként, ha a munkaszervezés vagy a vezetői időgazdálkodás fejlesztése van a középpontban.
Végül, ha a célod a teljesítményfokozás vagy karrierbeli előrelépés, akkor elsősorban a business coaching a neked való módszer. A life coaching ilyenkor csak akkor lehet megfelelő, ha a teljesítményedet személyes blokk, önbizalomhiány vagy motivációs kérdések korlátozzák.

A coaching nem ad kész válaszokat, hanem segít felfedezni a sajátjaidat. Akár az élet más területein szeretnél kiteljesedni, akár vezetőként hatékonyabban működni, a megfelelő típusú coaching támogatást nyújthat céljaid eléréséhez, strukturált, támogató és inspiráló keretek között.

Dr. Hollósy-Vadász Gábor PhD; pszichológus