Dr. Pejtsik Petra házi gyermekorvos

Dr. Pejtsik Petra házi gyermekorvos Kérem, a betegellátás rendjével kapcsolatosan olvassák el az első (rögzített) posztot, vagy keressék a fényképek között az erről szóló táblázatot!

Gyógyítás és egészség

29/01/2026

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!
Január 30., péntek ismát képzési napom (a január kicsit sűrűre sikerült ebből a szempontból). Prevenciós rendelésre nem adtunk időpontot, betegrendelésen a szokásos időben és helyen Csukás doktornő helyettesít. Tímea ás Ági betegrendelési és adminisztrációs időben is elérhetők lesznek a rendelőben.
Engem telefonon nem fognak tudni elérni, az e-mailekre reggel, késő délután, vagy esetleg hétfőn fogok tudni válaszolni.
Köszönöm megértésüket!

26/01/2026

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!
Január 27-én, kedden nem lesz admnisztrációs idő a praxisban. Ez a betegrendelés, tanácsadás menetét egyáltalán nem érinti, mi is ugyanúgy elvégezzük az adminisztratív teendőonket, mint máskor, csak annyi akülönbség, hogy az elkészült papírokért csak betegrendelési időben tudnak eljönni.
Köszönjük megértésüket!

Tisztelt Szülők!A Házi Gyermekorvosok Egyesülete kérdőívet készített, amely az anyatejes táplálást helyezi vizsgálata kö...
17/01/2026

Tisztelt Szülők!

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete kérdőívet készített, amely az anyatejes táplálást helyezi vizsgálata középpontjába. A kérdőívben édesanyák és édesapák válaszaira számítanak, hogy minél teljesebb körű képet kaphassunk a Magyarországon élő szülők szoptatás-támogatással kapcsolatos tapasztalatairól, igényeiről, hogy hatékonyabbá tehessük támogatásukat.
A válaszadás önkéntes, anonim, kitöltése pár percet vesz igénybe. Lényeges hogy az édesapák válaszai is fontosdak számunkra, és hogy nem csak olyan családok tapasztalatait várjuk, ahol jelen pillanatban is van anyatejjel táplált baba - a felmérés szélesebb körű, és a múltbeli tapasztalatok is relevánsak.

A kérdőív kitöltésére 2026. február 8-ig van lehetőség. Köszönjük, ha kitöltik, ezzel is segítve munkánk minőségének javítását!

A kérdőívet itt találják:

Tisztelt Uram vagy Hölgyem, kérem, szánjon néhány percet az idejéből az alábbi kérdőív kitöltésére.

13/01/2026

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!
A mai napon nem lesz adminisztrációs idő a praxisban.
Köszönjük megértésüket!

05/01/2026

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!

Elérkezett az új év, elindult az iskola is, így praxisunk működése is próbál visszatérni a normál kerékvágásba. Ebbe az igyekezetbe azonban beelszólt az, hogy Závodszky doktor úr sajnálatosan megüresedett praxisát, és az általa az utóbbi időben helyettesítésben ellátott 5. praxist addig az átmeneti ideig, míg más megoldás nem születik, a rendelő többi orvosának kell ellátnia.
A mi praxisunk esetében ez a helyettesítés a prevenciós rendelések és a betegrendelések időpontos sávjainak egy részét érinti. Igyekezni fogunk, hogy ez minél kevesebb fennakadást jelentsen, igyekszünk olyan munkarendet kialakítani, ami a lehető legtöbb beteg gördülékeny ellátását teszi lehetővé, de - különösen, mivel az év nagy betegforgalmú időszakába értünk - biztosan lesznek kisebb-nagyobb kellemetlenségek. Emiatt kérjük megértésüket és türelmüket!
Mindemellett jó hír, hogy január elejétől dr. Dancs Kitti gyermekgyógyász szakorvosjelölt kezdi meg 2 hónapos szakvizsga-gyakorlatát nálunk. Fogadják őt szeretettel!

18/12/2025

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!
Lassan itt az év vége, és vele az ünnepek és az iskolai szünet.
Praxisunkban a következő 2 hét minden munkanapján lesz betegrendelés, egészséges tanácsadás és prevenciós rendelés is, ugyanakkor adminisztrációs idő nem - és ebben az időszakban sok ünnepnap, szabadnap is lesz.
December 22-23-án a szokásos (hétfő-keddi) menetben folyik a betegellátás, csak adminisztrációs idő nem lesz. Az idén a karácsonyi munkaszüneti napok és a hozzájuk kapcsolódó hétvége 5 teljes napot tesz ki, december 24-től 28-ig.
December 29-30-31-én szintén hétfő-kedd-szerdai betegellátási rend, adminisztrációs idő nélkül. Aztán viszont január 1-től 4-ig megint egy 4 napos hétvége. (Mindez nem az egészségügy sajátossága, minden munkahelyen ez lesz a menetrend - már ahol nincs teljes szabadságolás ebben az időszakban.)
Kérem, figyeljenek tehát arra, hogy a tervezhető kérésekkel, kérdésekkel, megbeszélnivalókkal csak a munkanapon tudnak minket elérni. Sürgős esetben az ünnepnapokon-hétvégéken az ügyelethez tudnak fordulni, de kérem, ezt valóban csak sürgős esetekben tegyék meg! Gondoskodjanak róla, hogy az ebben az időszakban menetrendszerűen érkező lázas-orrfolyós-köhögős, esetleg hányós-hasmenős betegségek otthoni ellátásához szükséges gyógyszerek rendelkezésre álljanak a házipatikában, illetve hogy a rendszeresen szedett gyógyszerek vagy rendszeresen használt gyógyszertári készítmények is otthon legyenek a megfelelő mennyiségben!
Köszönjük megértésüket és áldott, békés, a következő évre erőt adó ünnepeket kívánunk mindannyiuknak! 🎄
És ha megengednek egy javaslatot: ne gyúrjanak a tökéletességre (most se)! 🙃

10/12/2025

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!

December 12. péntek képzési napom. A prevenciós rendelésre nem adtunk időpontot, betegrendelésen dr. Csukás Éva helyettesít. Én telefonon nem leszek elérhető, a nekem szóló mailekre reggel, délután, vagy esetleg csak hétfőn fogok tudni válaszolni. Ági és Tímea a betegrendelés és az adminisztrácisó időben is a rendelőben leszenk, és segítenek minden, az ő kompetenciájukba tartozó kérdésekben.
December 13. szombat áthelyezett munkanap (szerdai munkarenddel, a december 24. helyett). Ezeken a napokon - az alig észlelhető betegforgalom miatt - "osztozunk" a kollégákkal, így most Csukás doktornő lesz a délelőtti rendeléseken. Kérjük, csak valóban sürgős esetben keressék fel ezen a napon a rendelőt.
Köszönjük megértésüket!

04/12/2025

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!
December 5-9. között (péntek, hétfő, kedd) nem lesz admnisztrációs idő a praxisban. Ez a betegrendelés, tanácsadás, prevenciós rendelés menetét egyáltalán nem érinti, mi is ugyanúgy elvégezzük az adminisztratív teendőonket, mint máskor, csak annyi akülönbség, hogy az elkészült papírokért csak betegrendelés időben tudnak eljönni.
Köszönjük megértésüket!

27/11/2025

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!
November 28-án, pénteken nem lesz adminisztrációs idő a praxisban. Ez a változás a betegrendelést és a prevenciós rendelést, valamint a mi adminisztratív működésünket egyáltalán nem érinti, csa annyit jelent, hogy az elkészült papírjaikért pénteken csak a délutáni betegrendelés idejében tudnak bejönni.
Köszönjük megértésüket!

12/11/2025

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!
A novemberi családterápiás képzési napom november 14., péntek. Erre a napra prevenciós rendelésre nem adtunk időpontot, betegrendelésen Csukás doktornő helyettesít a megszokott rendelési időben. Tímea s a betegrendelési időben ott lesz a rendelőben, keressék őt nyugodtan, de ezen a napon adminisztrációs idő nem lesz. (Vagyis az elkészült papírokat csak betegrendelési időben fogják tudni átvenni.)
Engem telefonon nem fognak tudni elérni, a nekem szóló mailekre aznap reggel, délután, vagy esetleg csak a következő munkanapon fogok tudni válaszolni.
Köszönöm megértésüket!

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!UPDATE: November 14. óta mindhárom oltóanyag elérhető a gyógyszertárakban. Aki jelentk...
28/10/2025

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!

UPDATE: November 14. óta mindhárom oltóanyag elérhető a gyógyszertárakban. Aki jelentkezett oltásra, azoknak - reményeink szerint - már felírtuk a szükséges receptet, de nagyon sokan már a beadásán is túl vannak, vagy a következő napokra van időpontjuk.

Lassan ránk robban az aktuális influenza szezon, így újra beszélni kell az influenza elleni oltásról - amit én kivétel nélkül mindenkinek javaslok! (Ez mindjárt a bejegyzés elején álljon itt.)
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is háromféle oltóanyag lesz a hírek szerint: Fluart, Vaxigrip és Fluenz. A változás annyi. hogy most már mindhárom oltóanyag 3 törzset tartalmaz - az elmúlt évek tapasztalazai azt bizonyították, hogy a negyedikre nincs már szükség.

A Fluart (injekció) 3 éves kor felett adható, és mindenképpen csak egy adag kell belőle. A teljes elölt vírust tartalmazza, így erőteljesebb immunreakciót vált ki.
A Vaxigrip (injekció) 6 hónapos kor felett adható. 9 évesnél fiatalabb gyermekek számára, ha a korábbi években még nem részesültek (bármilyen fajta) influenza elleni védőoltásban, két adag szükséges 1 hónap különbséggel a megfelelő védettséghez, egyébként egy adag elegendő belőle. Az elölt vírus bizonyos, az immunválasz szempontjából "jelentős" részeit tartalmazza, a kiváltott immunreakció (és az esetleges oltási kellemetlenségek) alkalmasint kissé kisebbek lehetnek.
Fluenz (orrspray) 2 éves és 18 éves kor között adható. 8 évesnél fiatalabb gyermekek számára, ha a korábbi években még nem részesültek (bármilyen fajta) influenza elleni védőoltásban, két adag szükséges 1 hónap különbséggel a megfelelő védettséghez, egyébként egy adag elegendő belőle. Élő, gyengített vírust tartalmaz, betegséget azonban így sem okoz.

Az alapbetegsége vagy bármely más ok miatt veszélyeztetett csoport számára az állam ingyenes oltóanyagot biztosít. Ebből a 3 év felettiek számára adható Fluart megérkezett a rendelőbe. Mivel ebből az oltóanyagból viszonylag többet kapunk - bár talán kevesebbet, mint tavaly - itt a "veszélyeztetettséget" lazábban értelmezzük: ha a valóban indokolt esetekre jut, akkor a többit bárki megkaphatja. Vaxigripből és Fluenzből még nem kaptuk meg az térítésmentes adagot, de aki erre jogosult, azokkal már felvettem a kapcsolatot a kérdésben.

Vagyis összefoglalóan:
- 6 hónapos kor alatt nincs oltás
- 6 hó 2 év között Vaxigrip adható
- 2-3 év között Vaxigrip és Fluenz adható
- 3-18 év között mindhárom oltóanyag adható
(- 18 év felett Vaxigrip és Fluart adható).

Patikai forgalomban jelenleg még csak a Fluart kapható, Vaxigrip és Fluenz talán november elején (vagyis legkorábban a jövő héten) várható. (Ha megkapom az értesítést, hogy van a patikákban, szokás szerint frissítem a posztot.) Ez azért kellemetlen, mert az őszi szünet klasszikusan tökéletes időszak (lenne) az egyébként egész nap iskolában-óvodában levő gyerekek számára. Így most az oltást a Fluart oltóanyaggal tudjuk megkezdeni, de mostantól lehet jelentkezni bármilyen oltóanyaggal történő oltásra - mostantól "eltároljuk" az információkat.

Oltásra jelentekezni a szokásos módon, e-mailben tudnak. Kérjük, ha lehet, emiatt külön, más témáktól független mailt küldjenek amelyben szerepel a gyerek(ek)
- neve
- születési dátuma
- milyen oltóanyagot szeretnének neki beadatni
- kapott-e a megelőző években bármilyen típusú influenza elleni oltóanyagot.

Felhívom mindannyiuk figyelmét, hogy bármely (rettentően jól reklámozott) immunerősítő helyett - a D-vitamin, a kiegyensúlyozott táplálkozás és a sok friss levegőn való mozgás mellett - az influenza elleni oltás tud védelmet nyújtani legalább azok ellen a betegségek ellen, amiket az influenzavírusok okoznak (és amelyek, főleg gyerekeknél, kb pont ugyanúgy néznek ki, mint az egyéb légúti betegségek). Szóval ne immunerősítőt akarjanak velem feliratni, hanem influenza-oltást!

És mivel állítólag a FB szereti a képeket, ideteszem az idén is ennek a vírusnak a képét, "aki" bármilyen szép is, egyáltalán nem kedves - szóval nem érdemes közelebbi kapcsolatba kerülni vele.🙃

25/10/2025

Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők!
Október 27-től 31-ig (az őszi szünet időszakában) nem lesz adminisztrációs idő a praxisban.
Ez a betegellátás rendjét semmiben nem befolyásolja, csak annyit jelent, hogy az előre elkészült papírokat is csak betegrendelési időben tudják majd átvenni.
Köszönjük megértésüket!

Cím

Vas Gereben Utca 1
Budapest
1203

Telefonszám

+3614214451

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Dr. Pejtsik Petra házi gyermekorvos új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Dr. Pejtsik Petra házi gyermekorvos számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram